Alföldi kéktúra: Létavértestől Bánkig II. rész

 Vasárnap reggel itt-ott fájdogáló tagjaim további pihenőére ácsingóztak, de nem volt kegyelem, kelni és menni kellett. Összekészítettem a motyómat és időben elindultam a 30-as busz megállójába. Illetve azt gondoltam időben vagyok, aztán amikor kiértem az utcára és a ködtől azt se láttam merre van a megálló kicsit pánikba estem. Aztán a megérzésemre és kósza emlékképekre hagyatkozva elindultam a jónak vélt irányba és szerencsére ez bevált. A megállót mondjuk csak akkor láttam amikor szinte már ott voltam, de a busz is késett, úgyhogy még fotózkodtam is :)

A látási viszonyok a tegnap estéről már ismert buszfordulóban sem voltak sokkal jobbak..és így nappali fénynél kiderült, hogy még szemetesebb mint gondoltam. Ugyanúgy a piros kereszt jelzésen tértem vissza az elágazásba mint amin tegnap elhagytam azt, de legalább láttam is valamit, még ha messzire nagyon nem is. A köddel egyébként nincs nagy bajom, szerintem egyfajta misztikus hangulatot varázsol az erdőbe, más a helyzet a hegyvidéken túrázom és a panorámából csak az orrom hegyéig látok.

Nem értem...tényleg olyan nehéz volna elvinni egy szemetesig?

Misztikus hangulat

Újra itt, ezúttal nappal

Itt most más volt a helyzet, nagy magaslatok nem vártak, ezért jó hangulatban indultam neki a mai, viszonylag rövid etapnak. Már rögtön az első száz méteren mázlim volt, sikerült egy már régen látott madarat, egy süvöltőt fotóznom, sőt mindjárt egy párt. Mivel annyira nem kellett rohannom, itt-ott kissé andalgósra vettem a tempót és fürkésztem a fákról jövő csicsergés forrását. Nagy meglepetésemre már az első kilométereken összefutottam egy túratárssal, aki az elágazásban lévő, meglehetősen viharvert táblát érkezett rendbe tenni szemből. Hogy sikerült-e azt nem tudom, de már a szándékért is jár a köszönet, legalább is részemről :)

Süvöltő hím

Egy kissé elhanyagolt erdészház mellett elhaladva a Jancsi és Juliska története jutott eszembe, na nem a Disney verzió, hanem az eredeti, kissé horrorisztikusabb Grimm mese :D A jelzettség alapvetően megfelelő volt, de 1-2 helyen azért rá kellett pillantanom a GPS-re. A Sástavi útnál a piros jelzés jobbra tért a Mézes-hegyi-tó felé, ahová később a kék sáv is érint, de egyelőre egy másik, a Vekeri-tó felé vitt a jel az Apró utcának nevezett erdei úton. A bélyegzőhöz, ami a Dorcas üdülőközpont bejáratánál található egy kis kitérőt kell tenni az aszfalton. Ez tényleg csak pár száz méter, de azért csak figyelmesen, mert elég nagy a forgalom. A vírus miatt természetesen zárva volt a kemping, és bár a tóhoz lett volna kerülő út, ezúttal kihagytam, talán majd legközelebb. Egy német juhászkutya lelkes ugatása közepette beütöttem a pecsétet a helyére, majd már egy szendvicset majszolva visszatértem a pontra, ahol elhagytam a kéket. Itt egyébként akár meg is lehet szakítani, illetve folytatni a túrát, mert Debrecen könnyen elérhető busszal a Katihíd nevű megállóból.

A folytatásban -egy darabon a Kati-ér partján haladva- immár az említett Mézes-hegyi-tó felé vettem az irányt. Ez a rész így november elején is nagyon klassz, madarakban gazdag vidék, érdemes fényképezővel jönni ide a szárnyasok kedvelőinek. Nekem cinegét, nagy fakopáncsot, szajkót, vörösbegyet és süvöltőt sikerült lencsevégre kapni :) Maga a tó sajnos mára már csak a nevében az, víz legfeljebb csak időszakosan gyűlik össze benne. Az egykori állapot mintegy mementójaként a számozott stégek, illetve maradványaik maradtak csupán. Egy kedves párral váltottam néhány mondatot; a hölgy elmondta, hogy tíz éve ezen a környéken még gazdag orchidea mezők voltak, aztán megépült a vízelvezető rendszer- amelyet nem mellesleg nem is használnak-, és kis túlzással tönkretette a faunát. A sűrű növényzetben viszont a madarak biztosan jól érzik magukat.

Nyüzsgés az etető körül

Sárgafejű királyka

Vörösbegy

Fedett pihenő fertőtlenítő szettel :)

Már csak néhány kilométer maradt hátra a mai napból. A Kati- éren való átkeléskor egy eddig általam még nem látott madarat sikerült megörökíteni, kicsivel egy istálló előtt. Itt egy érdekes szerkezetet figyeltem meg, amit csak automata lósétáltatónak neveztem el :) Innen már aszfalt vezetett ki a bánki iskoláig, ahol október 23-án abbahagytam a túrát. Ismét remekül sikerült időzítenem. A pecsételésen túl a busz érkezéséig még kicsit nyújtanom is sikerült.

Búbos pacsirta :)

Az istálló és az "automata lósétáltató" :)

Arbo lovastanya, Bánk

Levendulás

Percre pontosan délben érkeztem vissza Debrecenbe, és mivel ilyen sok időm maradt, gondoltam beiktatok egy kis városnézést is. A Nagyállomás elől induló villamossal a Kálvin térig utaztam, majd innen gyalogoltam vissza a vasúthoz. Útközben természetesen lefotóztam a látnivalókat és megvettem a vonatjegyet is. Ebédemet pedig ezen a napon a helyi McDonalds támogatta :) 

Arany bika szálló

Szabó Magda szobra a főtéren

A korai visszautazásnak hála még világosban értem vissza Budapestre, így itthon is maradt idő egy kis pihenésre. Az Alföldi kéktúrát idén már nem folytatom. A további szakaszokról és reményeim szerint a befejezésről már csak jövőre fogok írni :)