Mindszenttől Szatymazig az Alföldi kéktúrán

Nincs is jobb egy hat napos munkahét letudása után, mint az egyetlen pihenő napon, vasárnap túrázni egyet a jó öreg Alföldön. Így esett, hogy 2018. október 14-én hajnali 5.50 körül már a Zuglói vasútállomáson várakoztam a szegedi IC-re. Egy gyors átszállás Kiskunfélegyházán és háromnegyed 9 után pár perccel már a mindszenti vasútállomás épületében pecsételtem a túra füzetbe.

Szép napos időt mondtak aznapra, nem is volt felhős az ég, de így 9 óra tájban még kicsit vacilláltam, hogy simán pólóban induljak el, vagy vegyem fel a felsőm is. Végül előbbi mellett döntöttem, mert kalkuláltam azzal is, hogy a gyaloglás közben úgyis kimelegszem majd. Az állomás épületét elhagyva a következő kereszteződésben jobbra, majd szinte rögtön balra kell fordulni és máris Mindszent egyik leghosszabb utcáján haladunk, ami kezdetben Csokonai, majd aztán átvált Kossuthba. A révig tartó bő 2,5 km-t -  az utolsó kb. ötven métertől eltekintve- végig a városban tesszük meg, elhaladva jó pár kocsma és bolt, a Köztársaság tér, illetve a Szabadság tér mellett; utóbbi mellett található az általános iskola és a helyi óvoda is, körülötte pedig jó állapotú rekortán pálya van a futni vágyók legnagyobb örömére. Az utamba eső római katolikus templomba ezúttal csak bepillantottam, mert éppen szentmise zajlott odabent, majd nemsokára el is hagytam a város végét jelző táblát és megérkeztem a révhez.

"Szatócs bolt", egy kis retró :)

A Köztársaság tér melletti allén 

A városháza éppen felújítás alatt álló műemlék jellegű épülete

Rekortán pálya a Szabadság tér körül

Kreatív alkotás autó gumiból :)

Odaértemkor a rév pont a mindszenti parton várakozott, így fel is szálltam rá. Nagyon frappáns megoldásnak tartom, hogy a túramozgalom bélyegzője magán a réven kapott helyet a szerszámos/mindenes ládikában, ez is egyfajta kuriózum. A személy és jármű szállítás egyébként folyamatosan zajlik az üzemidőn belül (ez utóbbiról érdemes informálódni előre), de van, hogy kicsit vár egyik, illetve másik parton a hajó, hátha még az utolsó pillanatban befut valaki. Kiderült az is, hogy a helyi focicsapat térítésmentesen használhatja a révet, ezzel támogatja őket a város :) Nem mértem, de bő 5 percig tartott amíg átsiklottunk a túlpartra, ahonnan folytathattam az utam, immár a Duna-Tisza közén.

A Tisza gátjáig bő 500 métert kell még menni, majd balra fordulva további szűk 1,5 km-t magán a gáton teszünk meg, mielőtt arról jobbra térnénk le. Ez után hosszú egyenesek jönnek egészen Ópusztaszerig, mindössze két helyen ékelődik közbe 1-1 kanyar. A földút egyébként kiválóan járható, sok helyen sokkal jobb minőségű volt, mint némely aszfalt út az országban. Egy pótkocsis teherautó prezentálta is, hogy lehet rajta száguldozni és ezzel hatalmas porfelhőt generálni, de szerencsére ez már a mögöttem lévő kereszteződésben történt. Az ősz színei már errefelé is ott  virítottak a fákon, és ez a látvány nem keveset segített abban, hogy ne unjam el magam a több kilométeres monoton menetelésben.

A száguldás következménye, a porfelhő

Gázló madár nyomában :)

Gigantikus öntöző berendezés

Őszi színkavalkád

Ópusztaszert, pontosabban az épületet, amely a Feszti-körképet őrzi már messzebbről is látni lehet, de néhány km-t még menni kell a homokon és egy kicsit a betonon amíg testközelbe kerülünk hozzá. A pecsételő pont is itt van, azaz a szolgálati bejáraton (kerítés) belépve rögtön jobbra található épületben, ahol a biztonsági őr is "lakik". Utánam is ő szólt ki és invitált be magához miután látta, hogy kissé tanácstalanul ténfergek az udvaron. Miután bebélyegeztem a megfelelő helyre, elköszöntem az őrtől és célba vettem a látogatóközpont bejáratát arra számítva, hogy a jegypénztár melletti ajándékboltban kaphatok majd turista érmet. Csalódnom kellett, mert nem árultak ott ilyet. Vettem viszont pár képeslapot, egy porcelán kismadarat - melyet ha vízzel töltünk fel akkor hátul belefújva csicsergésre is bírhatjuk- és egy nagyon szép, Ópusztaszer feliratú vázát, amely azóta az asztalunk ékesíti. A bevásárlást követően még kiültem a bejárat elé enni egy kicsit, majd folytattam az utam immár Sándorfalva felé.

A Feszti-körkép csarnoka

A látogatóközpont bejárata 

Számomra rejtélyes "építmények"

A 4519. számú útig kiérve balról a Szeri kemping és a Szeri Csárda, jobbról pedig a Csillagösvény Élménypark mellett haladunk el, melynek különlegessége a sövény labirintus. Az említett úton jobbra térve csak kb. 200 métert haladunk, majd rögtön le is térünk róla balra. Szűk kilométer múlva tér le a kék jelzés balra az erdőbe, hogy aztán később visszatérjen a 4519-es útra. Becsüljük meg azonban ezt az erdei szakaszt, még akkor is, ha néhol mélyebb a homok, mert az aszfaltra kiérve nem lesz köszönet a sok száguldozó autósban...Egészen a dóci elágazásig megyünk életünk kockáztatásával, ahol végre letérünk róla Dóc felé. Itt még nem nyugodhatunk meg azonban, mert egy darabon még frissen felújított aszfalt jön, amely köztudottan alkalmas a gyorshajtásra.

Szeri csárda

A Csillagösvény Élménypark egyik épülete

Szerencsére lehúzódni mindig le tudunk a gyorshajtók elől.

A dóci aszfaltcsíkról jobbra letérve az elején viszonylag zártabb, árnyasabb erdőben vezet a jelzés, itt-ott kicsit mélyebb homokkal, de ez kikerülhető többségében, így alapvetően nem lassítja le az embert. A ritka kanyarok egyike után egy mára már erősen leromlott állapotú, egykori csárda épület mellett megyünk el, majd figyelni kell, mert a széles földútról balra betér a jel az erdőbe egy szűkebb ösvényen. A rövid átkötő szakasz után ismét egy "tágasabb" földúton rójuk a métereket mielőtt kiérnénk a jól megismert 4519-es úthoz. 

Őzláb gomba

Sajnos az Alföldön sem ritka az illegális szemét lerakat...

Az omladozó csárda épület

Letérés a földútról a sűrűbe

Ezúttal szerencsére csak átkelünk rajta és máris a Sándorfalvához tartozó Kővágó területén járunk. Itt egy nagyon kedves házaspár az üdvözlést követően megkérdezte, hogy szükségem van-e valamire, és habár éppen nem volt, mert kellőképpen felkészültem a túrára, azért jól esett a gesztus :) A folytatásban egy bal kanyart követően elhaladunk a stranddal is rendelkező Nádas-tó mellett, majd egy bal-jobb "sikánt" leírva a Vedres- szőlő nevű településrész következik. Innen már mondhatni csak egy köpésre van Sándorfalva. A focipálya mellett érünk ki a település fő utcájára, melyen jobbra indulunk el és nemsokára elérünk a központi parkig, mellyel egy vonalban van a Baurger- King nevű pizzéria, ahol pecsételni tudunk, illetve enni és inni is. Nem véletlen ugyanakkor, hogy most a fordított bejárást választottam, ugyanis a pizzéria csak 11-kor nyit, így aki jóval korábban érkezik az pórul járhat.

A Nádas-tó strandja

Árnyas út Sándorfalva előtt

A Szabadság téri park a templommal ami a pecséten is szerepel

A pizzéria belülről, a pult bal szélén a pecséttel

 Sándorfalva és Szatymaz között végig aszfalt úton kell menni, ami ezen a szakaszon is tartogat izgalmakat, ráadásul sok helyen még csak lehúzódni se nagyon lehet, nagyon kell figyelni! A Fehér-tóból innen a kiterjedt nádason kívül nem sok látszik; egy- két ponton tűnik csak fel a szikes talaj. Egy körforgalmat követően - melynél egyúttal keresztezzük az 5. számú főutat is-,már Szatymaz külterületén járunk, de innen még kb. 2 km a város. A római katolikus templom mellett elhaladva átkelünk a vasúton és ráfordulunk a célegyenesre. A mai nap utolsó pecsétjét a vasútállomás várójában tudjuk beütni az őt megillető helyre. Ezután már nincs más hátra mint megvárni a Szegedről érkező IC-t, és irány Budapest, valamint a jól megérdemelt pihenés :)

Így lehet spórolni a jelzés festéssel :)

Pacik a szikes talajú legelőn

Szatymaz gyümölcse, a barack a körforgalomban

A pecséten szereplő templom

A napi cél, a vasútállomás

Bor, mámor, Palkonya

Avagy túra és bor kalandok a Villányi- hegységben

Mivel tavaly nagyon jól sikerült a hajósi borvidéken tett kiruccanásunk, már nagyon vártuk október első hétvégéjét, amikor is folytattuk a megkezdett "hagyományt" ezúttal a Villányi borvidéken. Már pénteken leutazott csapatunk Palkonyára, ahol egy szép nagy házat sikerült kibérelni a népes társaságnak. A  "siker" szó ez esetben a szó legszorosabb értelmében értendő, ugyanis pont erre a hétvégére esett a Villányi Vörösbor Fesztivál, így nemhogy szállást esélytelen volt foglalni, de még a településre bejutás is kis túlzással ebbe a kategóriába esett. A "Csaba Tours" 5 fős legénysége - köztük szerény személyemmel - már sötétedés után indult el a fővárosból Baranya irányába, így borítékolható volt, hogy utolsóként érkezünk majd a szállásra és emelkedett hangulat fogad majd bennünket. Ez így is volt. Épphogy csak tapsot nem kaptunk az ajtón belépve, ellenben barátságos ölelésekből és széles vigyorokból nem volt hiány :) A hangulatért - legalábbis annak megalapozásáért - a Harsányi pincészet borai voltak felelősek, melyekből jól fogyott már az első este is. Elég későn kerültünk ágyba, pedig szombaton sem aludhattunk délig: várt ránk a Villányi-hegység egy szegletének gyalogos jármódban való megismerése, azaz egy túra. :)

Gyurci mester kóstolásra ajánlja a bort :)

Aki éjjel legény... az általában nappal lepény. Bevallom nekem sem esett olyan jól a felkelés, viszont fejfájásnak nyoma sem volt, nemhiába, ha minőséget iszik az ember, akkor általában elkerülhető a macskajaj is. A bőséges háztáji finomságokból álló reggelit követően Marci gyors szavazásra bocsájtotta, hogy a rövidebb vagy a hosszabb túra kerüljön-e terítékre a mai napon. Nagy többséggel az utóbbi győzött, így autóba pattantunk és elindultunk a Villányi-hegység legmagasabb csúcsának - a 442 méter magas Szársomlyónak - a tövében található Nagyharsányi szoborparkba, a túra startjába. Kicsit megcsúsztunk a reggelivel, ezért bőven tíz után értünk ide. Már ekkor is sejthető volt, hogy melegünk lesz, a nagy sikerre való tekintettel ugyanis a vénasszonyok nyara visszatért október elején.

Kilátás a Nagyharsányi szoborpark parkolójából a Szársomlyóra

D - vitamin kúra ON :)

A parkolóból rögtön egy kisebb emelkedőt megmászva jutottunk el a szoborparkig, miközben elhaladtunk a nagyharsányi csata emlékműve mellett. A csapatból hárman szerettük volna igazolni a túrát túrajelentésben is, ezért megkíséreltünk a kasszában igazolást, pecsétet kérni. Legnagyobb meglepetésünkre matricát kaptunk "Dél-Baranya turistája" felirattal. Egyikünk sem ismerte ezt a mozgalmat, ezért gyorsan utánanéztünk a neten, ahol kiderült, hogy egy úgynevezett érintőpontos mozgalomról van szó, amelyet 4 év alatt kell teljesíteni 44 pont felkeresésével. Elsőre klassz kis mozgalomnak tűnik, talán egyszer majd mi is teljesítjük. A szoborpark egyébként belépődíjas (talán 400 Ft), de a fokozottan védett természetvédelmi terület lévén Szársomlyóra sem lehet csak úgy felsétálni; előre egyeztetett időpontban indulnak vezetett túrák, természetesen szintén nem ingyen. A hegy további különlegességét adja, hogy szinte már csak itt található meg őshonos növényként a magyar kikerics, amely az első hatóságilag is védett növényünk; eszmei értéke 100.000 Ft; az új kétforintosról lehet ismerős mindenkinek.

Indul a mandula!

Nagyharsányi szoborpark

A nagyharsányi csata emlékműve

A szoborparkot és magát Szársomlyót is jobbról kerüli meg a kék jelzés. Eleinte kissé emelkedő széles ösvényen, szőlős birtokok között haladtunk, majd egy balkanyarral leereszkedtünk egy völgybe, ahonnan kiemelkedve ismét a szőlők között találtuk magunkat, immár a Szársomlyó északi oldalában. Kicsit megdézsmáltuk a termést, ami nagyon ízletesnek bizonyult és jól is esett a melegben. Kellemes, remek panorámával bíró köves úton haladtunk észak-nyugati irányban. Többen már látni vélték a Vylyán Teraszt, ahol borkóstolással egybekötött pihenőt terveztünk tartani, de a kék sáv csak nem akart a vélt épületegyüttes felé kanyarodni, legalábbis direktbe nem. Aztán kiderült, hogy amit láttunk nem is az az épület volt, de kicsire nem adunk :)

A Szársomlyó és a Fekete- hegy közötti völgyben

Szőlősorok között 

Visszatekintés az "ördög szántotta" hegyre

Érkezés a Vylyán Teraszhoz

 A Vylyán név egyébként - mint azt túratársamtól megtudtam -  Villány régi neve volt, mégpedig a római korból. A hely abszolút mediterrán jellegű életérzést visel magán; legszívesebben maradtunk volna egész nap élvezve az őszi napsütést. Ami a borokat illeti, a többség egy 2017-es cuveét és egy 2018-as, tehát friss Kakas rosét kóstolt. Utóbbiban a kakas, természetesen nem alapanyag, csak névadó, és mint ilyen a Szársomlyó, vagy ahogy errefelé ismerik, az Ördög szántotta hegyről szőtt monda/legenda egyik karaktere. Magát a mondát most nem írom le, de a lényeg, hogy a Vylyán kínálatában találunk még az Ördögről és Herkáról is elnevezve bort, a szódát pedig ezen a helyen boszorkányvíznek nevezik :)

A Kakas Rosé

A cuvée

Mediterrán életérzés

Mivel elég későn indultunk el a szoborparkból és a Vylyánt is csak nehezen hagytuk ott, kissé iparkodnunk kellett a folytatásban. Nem akartunk rohanni, és persze megváratni sem szerettük volna a borászt, akit estére hívtunk Palkonyára, a szállásunkra. A pincészet után a szőlők közé balra felvezető betonút annyira csábító volt, hogy el is indultunk rajta, de szerencsére kb. 100 méter  megtételét követően rájöttünk, hogy rossz irányba megyünk és visszafordultunk. Eddigre azonban már elhaladtunk két hatalmas rakás trágya mellett, így a szagélményt kétszer is élvezhettük :) Miután visszataláltunk a helyes útra egy látvány szempontjából meglehetősen megkapó horgoson (több felé így hívják a löszbe vájt mélyutat) ereszkedtünk kicsit lejjebb, majd egy kisebb völgyben folytattuk az utunk újra be az erdőbe. Innen - egy kisebb eltévedést követően- szerpentinező ösvényen emelkedtünk ki, hogy aztán újra a szőlők között kanyarogjunk tovább. Az egyik magaslesről csapatfotó is készült, ez terelhette el figyelmünket ismét a helyes útról, így kisvártatva egy drótkerítésen keletkezett lyukon kellett átpréselni magunkat, ha nem akartunk visszafordulni. Ezek után már csak némi dzsungel harc várt a csapatra és hipp-hopp újra a kék sávon voltunk.

Ereszkedés a horgosban

Árnyas erdőben

Bújócska

Járatlan utakon

A folytatásban kisvártatva egy egyre szélesedő réten vezetett keresztül a jelzés, amit nem mindig volt egyszerű követni. Nem véletlen az a 2-3 elkavarodás,  mivel többször olyan fára került felfestésre a jel, amely alapján úgy tűnt valamelyik irányba kanyarodni kell, miközben erről szó sem volt; egyszóval erre a kék sávra erősen javallott a GPS. A következő bal kanyarban már feltűnt a Pécs- Villányi vasútvonal, mellyel párhuzamosan haladtunk a vokányi állomásig. Innen kicsit belehúztunk, mert szorított az idő, és a kék sávot pirosra cseréltük. Ez nem tűnt jó váltásnak, mert rögtön egy szuszogtató emelkedővel kezdtünk, mely később ugyan enyhült, de meg nem szűnt, csak mintegy 320 méter magasságban. Az útvonal ezen szakaszának egy-egy pontjáról gyönyörű panoráma nyílt ismét  Szársomlyóra, illetve a siklósi várra is. 

Széles réten

Vokányi vasútállomásnál

Szuszogtató emelkedőn

Újabb horgosban

Visszatekintés a Szársomlyóra

g

A tetőpontról lefelé eleinte széles, majd klasszikus, egyszemélyessé váló ösvényen ereszkedtünk egyre lejjebb. Hamarosan elértük Máriagyűd első házait, majd kisvártatva a kegyhelyet is. Még pont 5 előtt pár perccel értünk oda, így aki szeretett volna még kaphatott kávét a már zárni készülő presszóban, és mi is tudtunk szerezni egy szép pecsétet a túrajelentésünkbe. A templomba- amely XVI. Benedek pápától basilica minor rangot is megkapta- már nem tudtunk bemenni, mert elkezdődött a mise, de kívülről is szép képek készültek. Szűk félóra alatt megoldottuk az autó cserét és rongyoltunk is vissza a szállásra, hogy lehetőség szerint még a borász érkezése előtt szalonképes állapotba kerülhessünk.

Az utolsó kilométeren

A máriagyűdi kegytemplom

A szabadtéri oltár

Miután lecsutakoltunk még egy kis evésre is maradt idő. A vacsorát a szálláson maradt háziasszonyok készítették, és bizony nagyon jól sikerült a rizses hús. Az est sztárvendége Bakonyi Péter fiatal villányi borász volt, akinek négyféle borából kóstolhattunk és vásárolhattunk. Érdekes volt meghallgatni, hogyan lett helikopter a logó amit használ, valamint azt, hogy bizonyos típusú borok kissé erőltetett, azokat minőségük alapján rangsorolandó "skála" tulajdonképpen pusztán fingfestés Persze használt egyéb, borászati szakkifejezéseket is, de azokat nem sikerült ilyen jól megjegyezni :)

Azt est fénypontja azonban még mindig hátra volt. Nemrég ugyanis megöregedett a mi bölcs túravezetőnk, Marci, akit titkos összefogással sikerült alaposan meglepni egy stílszerűen túrabakancsot formázó tortával..

Miután a tortával is jól belaktunk még egy darabig folyt a beszélgetés - és persze a bor -, majd szép lassan mindenki nyugovóra tért a fárasztó napot követően.

Vasárnap rejtélyes okból viszonylag korán kivetett magából az ágy, ezért még a reggeli előtt jártam egyet Palkonyán a pincesor felé kerülve. Egészen a vasútállomásig mentem, csak ott fordultam meg és a helyi napelem park érintésével tértem vissza a szállásra.

Ébredező Palkonya

A pincesoron

Felirat hozzáadása

A kreatív külsővel megáldott vasútállomás

Műalkotás az egyik ház falán

Napelem mező

Az evést és összepakolást követően már nem egy konvojban indultunk haza. Többen meglátogatták a siklósi várat, mi pedig visszatértünk Máriagyűdre, mert Pétertől előző este hallottuk, hogy van ott egy cukrászda amit érdemes lenne meglátogatni. A Czukor Borsó nevű hely valóban kellemes meglepetésként szolgált. Nagyon finom és könnyed volt a torta, kívül- belül szép a berendezés, szóval tényleg megéri az esetleges kitérőt.

A Czukor Borsó belülről

Bakonyi Péter borai itt is megtalálhatóak

Nagyon finom, habkönnyű csemege

Budapestre, pontosabban a pesti rakpartra már az aznap megrendezett SPAR maraton után érkeztünk, így viszonylag gyér volt a forgalom is. Már csak egy könnyed buszozás volt hátra a 32-es járattal és végre hazaértünk; jöhetett a jól megérdemelt pihenés.

Ez a hétvége is nagyon jól sikerült, így szinte biztos, hogy a borkóstolós túra sorozat folytatódik majd. Már csak az a kérdés, hogy hol; az nem, hogy ott leszünk. :)