2020. május 31., vasárnap

Kohászok útja: Arlói-tó bejárati út - Istenmezeje


Az egy héttel ezelőtti, 2019.05.16-i bejárás beszámolóját azzal kezdtem, hogy milyen egészségtelenül korán kellett kelnem, hogy elérjem a 23-as buszt a Boráros térre. Nos, nem gondoltam volna, de ezúttal ezt is sikerült felülmúlni egy fél órával, 3:35-kor ébredtem. A menetrend a szokásos volt, szendvics készítés, virág locsolás, gyors reggeli müzlivel megbolondított banán turmix formájában. 4:20 körül már csak a bakancs volt hátra, de mivel 9 perc volt a buszig sietnem kellett. Brit tudósok bebizonyították, hogy a sötétben a lábunk kisujja a legalkalmasabb az éles dolgok, például az ágy lábának megtalálására. Jelentem ez lámpafénynél is működik, és nem csak ágylábbal! Rejtélyes módon sikerült a lábammal megelőznöm az ajtó nyílásának sebességét és éppen kisujjal izomból belerúgni egyet az élébe. Bár azt mondják az igazi tudósok, hogy a kisujj előbb utóbb feleslegesség válik- hölgy ismerősöm szerint a női cipőkben már most is az -, azért fájni még tud. Nekem viszont még arra sem maradt időm, hogy megsajnáljam magam. Bár egy pillanat erejéig átfutott az agyamon, hogy lemondjam a túrát, ezt gyorsan el is hessegettem, felkaptam a bakancsot és elindultam. Az időszűke miatt még kicsit kocogni is kellett, de elértem a buszt, így időben tudtunk indulni. Az autóban leokoplaszttal "odahegesztettem" a sérült lábujjat a szomszédjához és bíztam benne, hogy nem olyan súlyos a sérülés és megúsztam egy ficammal.

Ezúttal nem tévesztettük el a letérést a 21-es út felé, egyéb akadály sem jött közbe, így negyed hétkor, mintegy fél órával a busz indulása előtt Istenmezején voltunk. A logisztika innen úgy néz ki, hogy előbb Pétervásárára megyünk, ott várunk újabb fél órát a csatlakozásra, majd a miskolci járattal Arlóig utazunk. Mivel volt idő tehát, úgy gondoltam próbálkozom sétálni, kicsit bejáratni a lábam, megnézni, hogy mit tud. Hát voltak kétségeim a túra sikerességét illetően, de úgy gondoltam, hogy a startig mindenképp elutazom, aztán legfeljebb Arló határában az első pár kilométer után kiszállok, ha nagyon nem megy. Így aztán felszálltam én is a 6:48-as buszra. Bár két maszkot is hoztam magammal, sikerült mindkettőt az autóban hagynom, így Pétervásáráig az aláöltözőt használtam erre a célra; az csak a túra utolsó harmadában, a Vállós tanyánál derült ki, hogy ezt is sikerült kifordítva és megfordítva felvenni a reggeli kapkodásban, így tehát kihoztam ebből is a maximumot :) Pétervásárán aztán a kínai boltban beszereztem egy eldobható maszkot, így Arlóba már abban utaztam.

Szép napos időben szálltunk le az Arlói-tó,bejárati út nevű megállóban többed magunkkal. Mivel ez alkalommal a tóhoz nem mentünk ki, igazolásként az Andrea Virág- Ajándék boltban kértünk és kaptunk céges pecsételést. A reggeli "szerencse özön" megkoronázásaként a boltból kifelé jövet sikerült megfejelnem az egyik fellógatott kaspót, de ez sem tudta elvenni a kedvem a túrától :)

Itt kértünk és kaptunk céges bélyegzést

Itt még nem volt annyira őszinte a mosolyom 😊

Útra keltünk tehát és pár száz méter után máris a kohászok útja kék sávján talpaltunk. Az első kb. 1,5 kilométert a Vasút utca melletti gyalogos-kerékpáros úton, a Hódos patakkal párhuzamosan tettük meg, majd jobbra fordítottak a jelzések a 25-ös út irányába. Ezen átkelve a Gyepes utcán hagytuk el végül a lakott terültet és továbbra is aszfalton, de már erőben haladva folytattuk utunkat.

Tó hiányában már csak egy arlói ló jutott :)

Kényelmes a haladás a járdán

Magányos cica a Gyepes utcán

Elhagyva Arlót, lakott területen legközelebb már csak a célban, Istenmezején járunk majd

Tövisszúró gébics a falu határában

A túrára való felkészülés során nézegettem a térképet is, de valahogy ekkor nem tudatosult bennem, hogy így az elején milyen sok aszfalt utat tartalmaz majd a táv. Nem volt ez ba, mert így jobban is tudtunk haladni immár a Gyepes- völgyben. Bő 5 km megtétele után érkeztünk meg az ivánkapusztai sorompóhoz és az itt található telephez. Ez arról nevezetes, hogy itt a mai napig felírják az itt áthaladó turisták nevét, címét - de legalább is a települést ahonnan jöttek- mielőtt tovább haladnának. Mivel nincs "B pont" ahol ismét feljegyeznék az adatokat elsőre feleslegesnek tűnhet a dolog, azonban volt már olyan pár , akiknek az életét az itteni adminisztráció mentette meg, ugyanis balesetet szenvedtek, térerő nem volt, de a felkutatásuk során annyi bizonyos volt, hogy ezen a ponton jártak, és végül meg is lettek, még időben. Mivel az igazoló lapon a Gyepes-völgy is pecsételő pont, egyúttal érdemes a nemzeti park őrétől igazolást is kérni a füzetbe.  Mielőtt az adminisztrációt megejtettük volna, a sorompót "kicselezve" bementem és készítettem pár fotót az 1910-ben épült, ma  már műemlék jellegűvé nyilvánított ivánkapusztai vadászházról, melynek épületét szintén kár volna az enyészetnek hagyni, megérdemelne egy felújítást.

Ivánkapusztai vadászház

1910-ben épült a ma már műemlék jellegű épület

Az ivánkapusztai sorompó, ahol felírják az ember nevét, címét, de csak jó szándékból :)

Itt még megvoltunk :)

Az aszfalt továbbra is kitartott a lábunk alatt, a fölé boruló fák pedig meglehetősen hangulatossá tették a sétát. Balról megjelent a Gyepes- patak is, amely mocsaras- ingoványos terepen csordogál itt keresztül. Jobb oldalt a Kis- és a Nagy Poporó magasodott fölénk, majd miután elhagytuk őket, nagyjából 8 km megtételét követően nemsokára egy épület tűnt fel a bal oldalon, a Keserű tanya. A tulajdonos és németjuhásza az épp feltöltés alatt álló nem is olyan kis tavacska partján élvezték a napsugarakat. Máshol olvastam, hogy meg is lehet itt szállni, ha úgy alakul. Mi most csak üdvözöltük egymást a tulajjal és mentünk is tovább.

Árnyas, hangulatos utakon...

A Gyepes-patak "mocsár vidéke"

Mit csináljak, ha kisebb bot nem volt!- gondolja Hajnal :)

Keserű tanya
A tanya után bő egy kilométerre tartottunk egy kis pihenőt a bővizű Remete- forrásnál, amelyhez rövid, de a beszakadt deszka híd okán kissé balesetveszélyes ösvény vezet. Kicsit bentebb tekintve egy nyitott ajtót fedezhetünk fel, amely mögé kukkantva egy mesterségesen kivájt üreget találni. A bátrabbak meg is szállhatnak itt szükség esetén, bár jómagam inkább az út túloldalán, a fenyők ölelésében álló erdészház környékét választanám :)

A fenyők közt megbúvó vadászház

"Titkos" ajtó a forrás szomszédságában

Remete-forrás és dúsan vegetált környéke
A folytatásban hamarosan elmaradt lábunk alól az aszfalt, mert jobbra tértünk le róla immár az Ökör-hegy felé vezető ösvényre. Mivel a csúcs 541 méteren van, bizony bőven várt ránk szint az elkövetkező bő két kilométeren. Az emelkedő eleinte annyira nem is volt vészes, de az eddigi szinte észrevehetetlenül emelkedő aszfalthoz viszonyítva ezt azért már megéreztük. Árnyas bükkösök között kapaszkodtunk egyre feljebb, mígnem az ózdi járás határában elértük a partizán piros sávját. Ezzel pár száz méter erejéig együtt haladt a kohász kék, majd a csúcs közeli utolsó nagyobb emelkedő előtt a piros letért annak végcélja, Borsodnádasd felé. Mi tovább küzdöttünk felfelé és rövidesen meg is érkeztünk a csúcsot jelző háromszögelési ponthoz. Innen még egy kicsit kintebb mentünk, hogy az ide tervezett hosszabb pihenő közben gyönyörködhessünk az egész Vajdavád-vidék legmagasabb pontjáról nyíló csodás panorámában.

Bükkösön át egyre feljebb


A nem ma készült táblát szép lassan bekebelezi a fa melyre rögzítették az Ökör-hegyi- nyeregben

Borsodnádasd a csúcs közeléből fotózva

A Mátra

Kicsit közelebbről, a Kékes

Jól kivehető a Bél-kő lebányászott tömbje is.

Miután ettünk, ittunk és kigyönyörködtük magunkat indultunk is tovább, de még nem túl messzire. Nem kötelező pecsételő hely, de ha már itt van nem hagyhattuk ki a Kohászok útja teljesítménytúra fára rögzített fém bélyegzőjét sem, illetve begyűjtésre került egy újabb geoláda is. 


Eleinte csak minimális szintet veszítettünk a nyeregben haladva, de aztán bedurvult a lejtő. Egy helyen hosszúra nőtt szeder indákkal, kicsit odébb kidőlt fa által képzett természetes is meg kellett küzdeni. Végül a Nagy-völgyi-patakkal párhuzamosan futó erdészeti útnál lyukadtunk ki, ahol a zöld sáv jelzése is betársult a kék mellé. Pár száz méter után letértünk egy, a térkép által jelzett forrás felé, de sajnos ebből már nem tudtunk inni, mert nem volt épített foglalata és kivezetése sem. 


Szeder inda harc

Az "élet fája"
Homokkő képződmények

Nagy-völgyi-patak mellett, a zöld jelzéssel fonódva haladtunk
Ebből a forrásból még a kutya sem ivott :)

Nem bánkódtunk azonban a potya kitérő miatt, mert a kilométer adatok alapján már meglehetősen közel jártunk a következő hivatalos igazoló ponthoz, a Vállós tanyához. Hamarosan meg is érkeztünk és az előzetes felkészülés során olvasott beszámolókban említett forrás, a Csurgó-kút valóban megbízhatóan és bőségesen ontotta magából a hideg vizet. Frissítettünk is belőle, feltöltöttük a készleteket és némi elemózsia is előkerült a zsákokból. Ezen a helyen is a teljesítménytúra rögzített fém bélyegzőjét használtuk; én azért biztos ami biztos alapon egy igazoló fotót is készítettem a jelenleg vadászházként funkcionáló épületnél.

A Csurgó-kút vizét egy csövön keresztül egészen az útig kivezették

A Vállós tanya viszonylag jó állapotú, de azért felújításra szoruló egyik épülete

A teljesítménytúra fém bélyegzője a kerítésre rögzítve.

A tanyát elhagyva egy valószínűleg korábban ahhoz tartozó épület romjai mellett vágtunk bele az újabb emelkedőbe a Vaskapiug. Innen ismét egy kisebb ereszkedés következett a bükkösben, majd eltekintve egy kis "hullámzástól" főleg szintben haladtunk a Dávid tanyáig, pontosabban annak romos épületeiig. Az eddigiekkel tanyákkal ellentétben itt már szinte teljesen visszavette a természet a terepet. Amelyik épület még félig-meddig áll, az is életveszélyes.

Romok a Vállus tanyát követő emelkedő elején

Vaskapu

Van egy hangulata a képnek is, de élőben az igazi :)

Dávid tanya romjai 1.

Dávid tanya romjai 2.

Ezután főleg beton keménységű erdészeti úton haladtunk, amely egy darabon átváltott az Alföldön megszokott "folyós" homokká, jelezve, hogy az elmúlt hónapok csapadékszegény időjárása ezt a vidéket is megérintette. A változatosság kedvéért ezután egy kis sár következett egy kisebb patak átkelésének környékén, de ez nem okozott gondot. Néhány kilométert és pár kanyart követően először láthattuk ismét a civilizáció jeleit, ahogy megérkeztünk a Szalajka házhoz. Kicsivel előtte található a Forró-kút, amiből - nevével ellentétben- hűs víz csörgedez, amit természetesen le is meóztunk :) A házban jelenleg is tartózkodtak vendégek, környezete szépen rendben van tartva, és még sütögetni is lehet ha van rá igény. Itt kaptunk egy kis meglepetés esőt is, de úgy döntöttünk nem állunk meg, hanem bevesszük magunkat az erdőbe. Ez jó döntésnek bizonyult, mert az amúgy is csendes esőből a lombok alatt semmit nem vettünk észre, és mire ismét a szabad ég alatt jártunk addigra el is állt.

"Alföldi" homok az egyik vadetető táján

Egy kis sár, de csak mutatóba

A Forró-kút hűs vizet ad :)

Szalajka ház 

Jó darabot mentünk az aszfalton mielőtt kicsivel a Szalajka-forrás előtt egy vadászlesnél le nem térített róla jobbra a jelzés. Ismét jött az erdő és talán a nap legszuszogtatóbb emelkedője is egyúttal fel a Szederkény nevű csúcs felé. Itt már azért több pihenőt is tartottunk, de végül elértünk egy erdészeti utat, amin már nagyjából szintben lehetett menni. Itt megpillantottam egy menekülő szarvast, ezért szóltam Leventének, hogy tegye pórázra Hajnalt, mielőtt észreveszi és megpróbálja elkapni. Fogalmunk sincs mihez kezdene egy nála sokszor nagyobb, nehezebb vaddal, ha véletlenül utol is éri, de ő elég elszántan próbál ennek utána járni :) Alig száz méter múlva viszont bebizonyosodott, hogy jó döntés volt a póráz, mert egy öblös röffenést hallottunk az erdőből, majd röviddel ezután meg is indult az "erdő alja". Egy vaddisznó család délutáni sziesztájába rondíthattunk bele, de szerencsére nem felénk indultak meg, hanem inkább a völgynek. Néhány kismalac viszont kivárt, és csak akkor indultak el, amikor a közelükbe értünk..csak épp a másik irányba mint a többiek. Őket mondjuk lehet még utol is érte volna harci ebünk...és hát tudjuk, hogy a visításra ki jött volna vissza a völgyből :)

itt tértünk le jobbra és kezdődött a "tánc" :)

De legalább szép volt a terep :)

Géza láv Béla..hát a 21. században ezen sincs mit csodálkozni :)

A kép jobb szélén lévő ágas-bogas rész volt a vaddisznó "fészek" ahonnan menekültek
A Szederkény közelében nagyon kellemes illat csapta meg az orrunkat. Először nem tudtuk beazonosítani, hogy mi is lehet, de aztán megláttuk a kiterjedt akácost és már meg is volt a forrás. Az utolsó kilométereket gyakorlatilag végig akácillatban tehettük meg, az aroma terápia pedig igen csak jól esett megfáradt testünknek. A lefelé való ereszkedés közben még olyanokkal is találkoztunk akik gyűjtötték az akác virágot, sejtésem szerint szörp készül majd belőle. Még utoljára feltűnt a Kékes is, aztán kisvártatva megpillanthattuk Istenmezeje első házait is.

Búcsú pillantás a Kékesre

A jó illat forrása

Idill a völgyben

Itt már láttunk pár lejárt "foglalt" táblát, de kaptárt nem

Istenmezeje első háza

Rambó szerencsére nem minket, hanem az utcán bóklászó másik fekete kutyát nézte ki magának :)

Fáradt, de őszinte mosoly a célban :)

Jó volt megérkezni, elfáradtunk azért. Különösen büszke voltam és hálás az égieknek, hogy így sérülten is sikerült teljesíteni a szakaszt. Otthon aztán kiderült, hogy valóban nem volt törés, de durván zúzódott a lábujjam. Két nap kenegetés után már szinte nyoma sem volt a duzzanatnak, de most két hét pihenő jön, aztán június első hétvégéjén, ha az időjárás is úgy akarja az egyik projekt lezárásra kerül majd :)