Dél- dunántúli Piros: Kaposvártól Bükkösdig II. rész

Másnap reggel, nem túl korán visszabuszoztam Bőszénfára, és fél 9 körül neki is vágtam a folytatásnak Bükösd felé. Egy kicsit még a forgalmas, kamionok által előszeretettel használt 67-es főút szélén kellett araszolni, de a település végét jelző táblánál jobb kéz felé elhagyhattam azt. Ettől a ponttól az egykori Kaposvár- Szigetvár vasút nyomvonalán haladt a túra az ébredező tavaszi erdőben. Jól és könnyen követhető úton értem el Antalszállás és egyúttal Somogy megye határába, ahol ismét egy nyúlfarknyi aszfalt következett a "sarazás" előtt. Nem volt azonban vészes ez sem, így szalonképes állapotban érkezhettem meg a nap első pecsételőhelyéhez, a mai erdei pihenőházként funkcionáló egykori vasútállomás épületéhet. Itt elsőre meglepett az öles betűkkel kiírt "Magánterület tábla", de aztán természetesen beljebb merészkedtem, annál is inkább, mert az udvar irányába kellett tovább haladnom.

Napsütéses reggel Kisbőszénfán

Kis kitérőt tettem, hogy lefotózzam a felduzzasztott Surján- patakot

Szebb lenne az erdő a Kőbányais dobozok nélkül...

Virágmező

Kis dagonya Antalszállásnál

Bélyegző doboz a kerítésen

Az egykori vasútállomás épülete szépen felújítva

Átkelve az egykori vasútállomás utvarán és kikeürlve a túloldlai kaput is, továbbra is az egykori vasútvonal töltésén haladtam a piros jelzéseket követve. Rövidesen újabb akadály, egy villanypásztor "állt az utamba". Az áramütés veszélyére figyelmeztető táblán egy felírat - "Akaszd vissza" kérte, hogy átkelést követően ne hagyjuk kiakasztva a villanypásztort. Kissé óvatosan haladtam, mert nem tudtam mégis miféle állatokat kerítettek el, de aztán kiderült, hogy juhok voltak. Szerencsére én sem és ők sem keresték a konfliktust, így épségben túljutottam rajtuk. Ezután a töltésről tavakat vettem észre, de a fáktól nem igazán láttam őket, ezért amint lehetőség adódott közelebb mentem. Madarakra vadásztam, természetesen csak fényképezőgéppel. Meg is lett a jutalmam, két búbosvöcsök akadt lencsevégre az egyik tavon. Egy másikon éppen lehaalászás zajlott. A tavak után rövidesen kiértem egy aszfalt úthoz, melyena jelzések egy hídon átkelve Szentmártonpuszta irnyába indultak tovább. Én azonban, mivel nem jelentett nagy kitérőt és a kíváncsiság is vezérelt, egyenesen mentem tovább az Almamelléki kisvasút állomásához. Az épület körbejárása közben elmajszoltam egy szendvicset, majd vissztértem az elágazásba, ahonnan letértem.

Medvehagymás szakas is akadt

Távolságtartóak voltak a juhok szerencsére

A négy tó eggyike

Az Almamelléki kisvasút állomása

Előbb a Szentmártoni halastó északi, majd keleti oldala mellett vezetett a jelzés. A kisvasút felett átíve hídról láttam, hogy a pálya éppen átépítés alatt áll, így nem csoda, hogy egy lélek sem volt Almamelléken. A szép időben sokan hódoltak kedvenc hobbijuknak, a horgászatnak is. Nekem jól esett volna egy kis árnyék a melegen, de sajnos ez nem adatott meg. Ezért igyekeztem, hogy mielőbb beérjek  a következő településre, Ibafára, ahol egy kis kulturális kitérőt is terveztem. Ha már itt  járok, gondoltam utána járok, hogy az ibafai papnak valóban fapipája van-e, azaz, az ibafai papi pipa tényleg fapipa- e :) A Pipamúzeum a hét minden napján nyitva van, de a gondnoknál előzetesen be kellett jelentkezni, mert alapvetően nem ott az épületben. A korábban megbeszélteknek megfelelően hívtam is őt amikor már a helyiségnév táblánál jártam, így kb. egyszerre értünk a múzeumhoz. Az épület mellett áll az ibafa pap, Hangai Gábor atya faszobra, aki a legenda szerint híressé tette a települést fapipájával. A múzeumban nem csak az ibafai papról és a híres fapipáról szól a kiállítás, hanem különböző korok és eofglalkozások űzői által használt pipákat is láthat az idelátogató, sőt vásárolni is lehet, de természetesen nem a kiállítási tárgyakból. 

A kisvasúton épp pályaépítési munkálatok zajlottak 

A horgásztó melletti nádasban sok madár fészkel, többek között a héja is

Érkezem Ibafára

Az ibafai fapipa

Közös szelfi az ibafai pappal :)

Az Arany János utcáról a volt uradalmi kastély felé vezet a jelzés és annak túloldalán halad tovább folyamatosan emelkedő földúton. A darabokban lévő Rót- kereszt magasságában már szép panoráma is adódott, árnyék viszont ezena szakaszon sem sok. A térképen Kisibafaként jelzett területen mindössze két, többé-kevésbé romos épület található, meg jó pár gyümölcsfa, melyek már virágba borultak április közepére. Itt már feltűnik a sárga négyzet jelzés is, amely egy ponton bara tér, Bükkösd felé. Nekem viszont ugyebár a piros sávot kellett követnem, amely ugyanitt jobbkéz felé indul el hol nyitottabb, hol pedig zártabb erdős részeken át, míg aztán a Felső legelő nevű részen már teljesen nyílt terepen halad. A legelőn futó szekérút végül egy aszfalt útba torkollott, melyen balra fordulva ereszkedtem le Dinnyeberkibe. A nagy tempó és a meleg azért kivett belőlem rendesen, ezért úgy döntöttem pihenek egyet a polgármesteri hivatal előtti, fenyők által árnyékolt padon. Kb. tíz percet tölthettem el itt, möközben egy almát is elfogyasztottam, de nagy tömegekkel nem vonultak el előttem ezidő alatt. Persze érhető, hisz pénteki nap volt és két óra tájban még sokaknak javában tartott a munkaideje.

A volt uradalmi kastély felé vezet tovább a piros jelzés

Fentebb már alakul a panoráma is

A szebb napokat is megélt Rót- kereszt maradványa

Kisibafa

Egy kellemes erdei szakasz

Felső legelő

Dinnyeberki, polgármesteri hivatal

A pihenő után északi irányba indultam tovább a község Fő utcáján. A Felső- szőlő nevű településrészen egy szépen megépített lovarda épületei mellett haladtam el és hagytam el a zsákfalut. A GPS-en láttam, hogy hamarosan jobbra kell fordulni, és sajnos azt is, hogy combos kis emelkedő következik. Valóban az volt. Szép erdei szakasz után szuszogva értem fel a dombtetőre, ahol ismét egy aszfalt útra tért a piros sáv. Rövidesen elhaladtam a Dinnyeberkihez tartozó Boróka Szociális Otthon és a mellette fekvő Nádassy kastély mellett. Utóbbiból sajnos semmit nem láttam a sűrű növényzet miatt. 

Iskola kápolna, Dinnyeberki

Szép téglafalú lovarda 

A szuszogtató emelkedő egy szakasza

Boróka Szociális Otthon

Az aszfaltozott burkolatot időközben murvás váltotta fel a szántóföldek között. Ezen próbáltam kotorni amennyire csak lehetett, bízva abban, hogy hátha késik a vonat és így előbb érhetek majd haza. Szinte futva robogtam le a kacskaringózó földúton Bükkösdre, de a Szűz Mária Szent Neve és Nepomuki Szent János templom előtti parkhoz érve már hallottam és láttam érkezni a vonatot, amely ezúttal pontos volt. Szerencsémre azonban, szinte az útvonalon volt a Brumi Presszó, ahol egy korsó sör társaságában eltölthettem a következő vonat indulásáig hátralevő idő egy részét. Bőven volt időm pecsételni is az igazolófüzetbe a Rákóczi utcán lévő kisboltnál. Az állomáson ücsörögve végül aztán úgy döntöttem, hogy elmegyek Szentlőrincig egy másik vonattal és már ott felszállok a Pécsről jövő IC-re, azzal is megy kicsit az idő. Kellemes két napot töltöttem ezúttal is a DDP-n, és legközelebb már a várva várt Mecsek vár rám.

Tapsifüles

Szűz Mária Szent Neve és Nepomuki Szent János templom

Petrovszky kastély

Brumi presszó

Bükkösdi igazoló pont