Dél- balatoni várak II. rész: Kis-hegyi kilátótól a Vas- keresztig

2021. 10. 17. napjának reggele elég cidris volt. Annyira, hogy előkerült a jégkaparó is az autó csomagtartójából. Ahogy ebből már ki is lehet következtetni a rajta, azaz a tegnapi végpontot jelentő Kis- hegyi kilátóponthoz a Soós Tours jóvoltából jutottam el. Akár ki is hagyhattam volna, de miután elköszöntem Lajostól ismét kitértem a kilátópontba, hogy megtekintsem a most még kissé párásba vesző panorámát. A mai napban már bőven voltak jelzetlen szakaszok és bevallom emiatt kissé aggódtam is, mert bár letöltöttem a GPS-re a túra útvonalát, két helyre is bemásolva azt a számítógépen, magán a ketyerén sehogy sem sikerült azt elővarázsolni. Indulás után még megpróbáltam egy lehetőséget, hátha alapon, és láss csodát, pont amikor elértem a sárga jelzést, hogy azt keresztezve nekivágjak a lejtőnek, megtörtént a varázslat, sikerült megjeleníteni a tracket! Ennek nagyon megörültem, mert bár enélkül is elboldogultam volna azért nagy valószínűséggel, sokkal nagyobb könnyebbséget jelentett, hogy elegendő volt csak rápillantani a GPS-re, hogy tudjam hol vagyok. Nem beszélve arról, hogy ezzel sok időt is spóroltam meg.

Reggeli panoráma a párába vesző tanúhegyekkel 

Miután tehát kereszteztem a sárga jelzést, amelyen egyébként innen dél felé Gyugyra lehet eljutni, immár jelzetlen "úton" folytattam. A Várszói erdőn tulajdonképpen a túrázó fantáziájára van bízva, hogy éppen hol is megy át. Itt- ott van ugyan ösvény, vagy annak látszó valami, de azt hiszem a "tökön,  babon át" kifejezés tökéletes pontossággal írja le a helyzetet ezen a nem túl hosszú, de annál kalandosabb szakaszon. Miután elértem egy merőlegesen haladó szélesebb erdei utat már sokkal kényelmesebbé vált a helyzet. (Aki mindenképp kihagyná ezt az erdei akadálypályát az némi kerülővel aszfalton is teljesítheti a küzdősebb részt; ez nem tilos, hiszen a Dél-balatoni várak nem útvonalkövető mozgalom, az ajánlott útvonalat viszont nem véletlenül jelölték ki úgy ahogy, érdemes követni.) A kilátótól való szűk 2 kilométer megtételét követően máris odaértem a nap első igazoló pontjához a Diós- dombra. Itt igazoló fotót kell készíteni. Ezt a párából időközben előtűnő tanúhegyekkel a háttérben készítettem el, bár a szemembe sütő nap miatt nem ez lett életem fotója :)

Ízelítő az akadálypályából

"Tökön-babon át" 

Igazoló szelfi a Diós-dombon

Kilátás Látrány felé

A dombról lejövet Látrány felé folytattam az utam. Szőlő ültetvények között, a Tó utcán értem el a településen keresztül haladó 6713. számú aszfaltot, melyen északi irányba indultam el, követve a tracket. Pár száz méter utána  Péntekhelyi utca felé kellett letérni, majd erről jobbra, a keleti irányba induló földútra fordulni. A Tetves- patak medre felett való átkelést követően munkagépek zaja törte meg az idilli nyugalmat, ez egyben azt is jelentette, hogy elértem a 67-es főutat, melynek éppen zajlik a négy sávossá való bővítése. A  nagy forgalmú úton alapos körültekintést követően keltem át, majd ismét északi irányba indultam el. Rövidesen szintbe hozott, kisebb, nagyobb számozott gödröket tartalmazó területre értem. Rögtön leesett, hogy itt bizony még zajlik az útépítés miatt elrendelt régészeti feltárás, ezért vigyázva, nehogy valami kárt okozzak siettem át ezen a részen. A későbbiek során ezen a szakaszon biztosan változni fog majd a javasolt útvonal; a legpraktikusabb szerintem az út túloldalán lévő mezőn szélén való haladás lesz majd. Az átkeléstől számított kb. 800 méter után egy jobbra kiágazó betonút már a közigazgatásilag Balatonlelléhez tartozó Rádpusztára vezet be, melyet a Rád-Ikon Kft. impozáns feldolgozó épülete mellett értem el. Innen a sárga rom jelzést követve, majd arról balra térve meg is érkeztem az Árpád-kori templom romhoz, amely egyben a következő igazoló pontot is jelentette. Miután megtaláltam és lefotóztam a kódot, tartottam egy pár perces, evéssel,  ivással egybekötött pihenőt is a folytatás előtt.

Látrány egykori középkori temetőjének állít emléket ez a sírkő

Irány a 67-es út

Zajlanak a főút kiszélesítésének munkálatai

A régészeti feltárás

Rád- Ikon Kft. épülete (borháza)

Rádpusztai élménybirtok két lakója

Árpád-kori templom, Rádpuszta

Visszatértem a korábbi elágazásba és a sárga rom jelzés másik ágán folytattam két előttem haladó lovast követve egy darabon. A következő elágazásban ők mentek tovább egyenesen engem viszont balra térített a jelzés, be a szőlő sorok közé. Rövidesen már az erdőben gyalogolhattam tölgyesek között, és ekkor sikerült lencsevégre kapnom életem első fekete harkályát, hazánk legnagyobb harkályfajának képviselőjét. A nagy találkozás után  nemsokára egy hosszabb, kissé meredek lejtő aljában elértem a sárga sáv jelzést és ezen jobbra fordulva mentem tovább. Enyhén emelkedni kezdett az út, közben figyelnem kellett, mert már közel jártam a következő igazoló ponthoz. Hála a tracknek és a megtalált "titkos" jelzésnek pár perc múlva oda is értem a Bóbita- forráshoz, amely sajnos csak a nevében ígér hűs felfrissülést, a valóságban nem ad vizet. Arra jó csupán, hogy az állatok tudjanak egy kicsit dagonyázni a környékén. Miután megtaláltam és lefotóztam a kódot, elnyammogtam egy dörmit, hogy legyen egy kis energia az emelkedő folytatásához.

A csacsis búcsú Rádpusztától

Lovasok nyomában

Lesz ez még jobb is, de legalább nem mozdult be :)

Sudár fák között 

A Bóbita- forrásnál

A szuszogtató emelkedőn a Mészégető-tető felé vettem az irányt. A tegnapival  együtt már szűk 50 kilométerrel a lábamban annyira nem esett most jól ez a küzdelem, ezért nem is mentem el teljesen a csúcsig, hanem még előtte balra tértem egy kiágazó erdei útra Teleki felé. Miután kiértem az erdőből egy darabon még az említett község felé haladtam. Egy pontról - nagy zoommal még a Tihanyi apátság épületét is le tudtam fotózni, bár ez sem életem képe lett a kissé párás időnek hála.  aA következő elágazásban bő 1,5 kilométer erejéig déli irányba vitt a track, mielőtt egy bal kanyart követően megérkeztem a temetőhöz. Valószínű megsütötte a fejem az októberi nap, mert ugyan felmerült bennem, hogy az ivótasakom újratöltése okán bemenjek a csapig, végül azonban elvetve az ötletet elindultam tovább kívül a kerítés mellett. Szerencsére hamar csekkoltam a GPS-t és konstatáltam, hogy itt bizony ajánlottam kötelező bemenni a temetőbe, mivel az árpád- kori templom is ennek területén áll, amely körül a kódot is elrejtették. A külső kovácsolt vas kaput követően volt még egy belső is, melyen benyitva megérkeztem a XIII. századi, felújítás alatt álló műemlék épülethez. Eltartott talán egy percig de itt is meg lett a kód. Mivel fél egy fele járt az idő úgy gondoltam, hogy itt egy kicsit hosszabbat pihenek a fák árnyékában, közben pedig megeszem az ebédül szolgáló szendvicset is.

Házi rozsdafarkú (tojó)

Szóládi református templom a dombtetőről

A teleki temető bejárata, ahol be KELL menni :)

A Szent kereszt felmagasztalás nevű templom belső tere is átalakításon esik át

A templom mögötti ösvényen leereszkedtem a Rákóczi Ferenc utcára. A túra nem érinti ennél jobban a települést, egy nagyobb kurflit leírva az Akácos útra tér vissza, majd azon ismét keletnek fordul Szólád felé. Ezen településbe is épphogy csak belekóstol az útvonal, gyakorlatilag a második adandó lehetőségnél neki is indul a dombnak. Löszbe vájt pincék előtt kezdtem meg a kaptatót, amely itt még nem is tartott sokáig. Nezdepusztáig egész jó állapotú aszfalt vezetett. A házak közé beérve bő 100 méter után bal kéz felé ágazik ki egy jelzetlen út, ami belevezet a Szólád központjából induló piros háromszög jelzésbe. Ezen kezdődik meg az igazi emelkedő, ami már nem kegyelmez. kb. 210 méteres tengerszint feletti magasságban, egy hatalmas szelídgesztenyefa lombja alatt szerencsére van pár pad és asztal is, ahol meg lehet kicsit pihenni csúcstámadás közben. Innen már nincs messze a Nezdei szobor park alsó vége. Innen lentről is szép látvány, de fentről a balatoni kilátás miatt még inkább. Miközben haladtam felfelé azért figyeltem, hogy ne mulasszak el fotót készíteni a székelykapunál. A szoborpark felső pontjánál szintén van egy fedett pihenő, ahol pár percet ismét pihentem, illetve izotóniás itallal frissítettem mielőtt folytattam volna a Kereki vár felé.

Őszi színkavalkád az Akácos úton. Végigmentem rajta én :P

Löszbe vájt pincék

Szelídgesztenyés pihenő

Elég jó a panoráma fentről, megéri a szenvedést

A felső pihenő. A kutyus kicsit meg akart kóstolni, de szerencsére nem hagyták neki :)

Az emelkedő legnagyobb részét ugyan letudtam már, de még nem az egészet. Hamarosan egy kisebb kilátóhoz értem, melyre a második törött lépcsőfok ellenére felmentem ugyan, de igazából szinte ugyanazt láttam mint lentről. Innen már egy kilométert sem kellett megtennem az Erzsébet erdő árnyas fái alatt az Almán-tetőn álló kopjafáig, amely Somogy megye legmagasabb, 316,43 méteres tengerszint feletti magasságban lévő pontját jelöli. 

Az Almán-tetőn

Az Almán- tetőtől még egy pár száz méteren át élvezhettem az árnyas erdőt. Egy fedett pihenőtől - ahol a piros sáv véget ér- már a zöld sáv mentén folytattam. Pár perc múlva, de már csak visszafordulva vettem észre a Csallagó geodézia mérőtornyát, de most nem akartam az időt húzni a megmászásával, pláne, hogy nem is tudom egyáltalán van-e erre lehetőség. Erdők és szántóföldek határán vezetett az út, mígnem a zöld rom jelzésre térve a 14. században épült Kereki vár - más néven Fejérkő vára- felé vettem az irányt. A rom éppen felújítás alatt állt, de legalább is valamiféle állagmegóvó munkálatok elvégzésére utaló jeleket tapasztaltam. Miután megtaláltam a trükkösen elrejtett kódot, körbejártak a várat, melynek egy pontjáról szép panoráma nyílik a Kőröshegyi- völgyhídra is. Tartottam egy rövid étkezési szünetet is mielőtt megkezdtem volna az ereszkedés a várdombról.

A pihenőig tartott a zárt erdős szakasz

Erdő-mező határán, hullámzik az út

Csuszka a vadászlesen

Kereki vár

Kilátás a Kőröshegyi- völgyhídra.

Pár perc alatt le is robogtam a meredek lejtőn az Amáliapuszta nevű falu részbe. Rögtön az aszfalt elején található a  Czikó- pihenő ahol a csapból fel is töltöttem az ivóvíz készletemet. A Dózsa György utcán haladtam Kereki központja felé, eközben átkeltem a Köröshegyi-séd felett is. A jobb kéz felé lévő parkban valamiféle rendezvényt -az attrakciókból kiindulva -, talán búcsút tarthattak éppen. Idő hiányában sajnos nem volt lehetőségem rá, hogy körbenézzek. A kereszteződésre érve balra fordultam a Petőfi utcára. Erről szűk 1 km-es szakaszt megtételét követően a Szent Anna templom, illetve a mellette lévő Közösségi ház épületét elhagyva vezet le a javasolt útvonal, ami itt felvezet a szőlőskertek közé. Ezen a szakaszon ismét figyelni kell, mert újból jelzetlen utakon kell haladni. madárrajongóként fájt a ugyan a szívem, de nem térhettem be a Balatoni Madárkertbe sem. Viszont ezt is egy újabb ok, ami miatt a jövőben egyszer még vissza kell térjek ide. 

Meredek lejtő a vártól a falu felé

Czikó- pihenő, frissítő pont

Még zajlott a búcsú

Klassz lehetett a panoráma azoknak akik fel mertek menni a hőlégballonnal :)

A szőlők közül ismét a Petőfi utcára, annak egy leágazására tértem vissza, követve a tracket. A már bezárt és eladósorba került Buhanka bárt elhagyva, még a Kereki, felső nevű buszmegálló előtt kellett ismét jobbra térni az Alcar Hungária Kft. telephelyénél, melyet egy szoborszerűen kiállított nagynéretű gumiabroncs is jelez. Szuszogtató emelkedő kezdődött itt a Budai-tető irányába, de ez csak a kezdet volt. Vészesen közeledett a következő igazoló fotó elkészítésének helyszíne, de a Gyugy- hátra vezető kíméletlen emelkedőn való küzdelem annyira elterelte a figyelmemet, hogy csak jó 500 méter múlva, a "csúcsot" jelző adótorony lábánál jutott eszembe , hogy kellett volna egyet szelfizni a Köröshegyi- völgyhíddal is. Persze miközben araszoltam felfelé meg-megálltam fotózni - és semmiképpen sem azért, mert már mindenhol vettem a levegőt-, de a szelfi kimaradt. Vissza már semmiképpen sem akaródzott menni, de szerencsére akadt még egy pont ahonnan sikerült egy "szódával elmegy" minőségű képet készítenem magamról és a hídról, amit a túramozgalom kiírói elfogadtak :)

Ennél a "gumi szobornál" kell jobbra fordulni

A Gyugy-hát becsapós emelkedője. Amire azt hinnénk felérünk, kiderül, hogy még nem :)

A kilátás azért megéri a szenvedést :)

Nagy lendülettel indultam neki az utolsó szakasznak, már amennyire nagy lehet a lendület 38 km-rel az ember lábában. Rögtön az elején majdnem el is tévedtem, mert mint kiderült nem azon az aszfalton kelek majd át az M7-es autópálya felett amire a Gyugy-háti adótoronynál kiértem, hanem egy vele kezdetben párhuzamosan haladó, kissé benőtt, de aztán kitisztuló murvás szervizút szerűségen, egy vadátjárón. Mire ideértem, már erősen leszálló ívben volt a Nap. Osztottam szoroztam, és hát az jött ki, hogy bizony némileg eltaktikáztam magam, sötétben fogom befejezni, de ráadásul a nagy magabiztosságban még fejlámpát se hoztam magammal. Sebaj, gondoltam, majd kifejlesztek valamiféle éjjellátó képességet, vagy ilyesmi. Ekkor hívtak Soósék is, akikkel szintén közöltem szorult helyzetem, illetve jeleztem, hogy a vaskereszt táján, Zamárdi fölött valószínű szükség lesz majd egy "kimentésre". Igyekeztem fokozni a tempót, amennyire tellett. Kb. 300 méter után egy kilátóponthoz értem, ahonnan már jelzett úton, a sárga kereszten folytattam, bár ennek az első szakasza, ami egy meredek lejtőből és egy még meredekebb emelkedőből állt, annyira nem volt kedves a szívemnek, pláne nem a lábaimnak :) Szerencsére az út jól járható volt, emiatt nem kellett aggódni. Némi segítséget az is jelentett, hogy ha nem is volt telihold, de már közel járt hozzá. Egy elágazásban a sárga keresztet zöld keresztre cseréltem és követtem egészen a vaskeresztig, ahová már sötétben értem be. Nem volt egyszerű ilyen körülmények között megtalálni a kódot, de hamar meg lett. Alig, hogy elindultam a Zamárdihoz tartozó Kőhegy felé, hívtak Lajosék, majd rövidesen meg is láttam az autójuk lámpáit is. Nagyon hálás voltam a "kimentésért" és ezúton is köszönöm nekik a segítséget. Az ember néha bizony eltaktikázhatja a dolgokat, vagy ahogy manapság mondják, túltolhatja a biciklit, de ha vannak barátai, akkor az esélye is megvan rá, hogy a legnagyobb slamasztikából is kikecmereg majd :) Szerencsés megmenekülésemet egy nagyon finom hamburger vacsorával és egy kis borral ünnepeltük meg; mindkettő nagyon jól esett a hosszú nap után.

Az említett kilátópontra egy fotó erejéig azért kitértem

Ez a "hullámvasút" pont annyira hiányzott mint lábujjba a szálka :)

A kép csalóka, nem volt ennyire világos már, csak a mobil optikája ilyen jó :)

Megérkeztem végre a vaskereszthez

Ennyi fért a mai napba. Azért termékeny volt :)

Dél- balatoni várak I. rész: Somogyvártól a Kis-hegyi kilátóig

2021 nyarán a Soós házaspár - avagy a Boglári túrázók - és Csernus L. Gábor (kéktúra ellenőr, nem mellesleg 12-szeres OKT teljesítő, élő túra legenda) létrehozta a Dél- balatoni várak (DBV) nevű túramozgalmat, amely Somogyvártól Ságvárig bő száz kilométeres ajánlott útvonalon kanyarogva keresi fel a Külső- Somogy egykori földvárait, templomait és egyéb látnivalóit (bővebb infó a dbv-hu-n érhető el). A teljesítésre 2021. októberétől van lehetőség, de ezek a galádok, kiket egyébként barátaimnak mondhatok, előre megfontolt aljas szándékból már korábban elkezdték csepegtetni az infót, illetve szép lassan belém sulykolni, hogy ne izguljak, így is, úgy is én leszek az első teljesítő. Ekkor még azt sem tudtam, hogy mi, merre és hány kilométer, és bevallom poénnak is vettem az egészet. De csak nem hagyták abba a nyüstölést, gondoltam jól kitolok velük, bejárom elsőre az új túramozgalmat! Így hát, bár nem az első napokban indultam, de valóban elsőként gyűjtöttem össze az összes kódot a terepen. Következzen hát a DBV első bejárásának krónikája.

2021.10.16-án ismét Leventével és a már jól ismert túrapulijával, Hajnallal közelítettünk Balatonboglár felé. Azért nem Somogyvárra, mert Lajosék voltak olyan kedvesek és felajánlották számunkra a fuvart a rajtba, nekem pedig szállást is biztosítottak a hétvégére. Gondoltam úgy kell nekik, ha már bezsongattak viseljék is a következményeket, vagyis engem :)  Kicsit korán értünk a Soós- lakhoz, így egy közös reggeli kávézás is összejött indulás előtt. Nem sokkal 8 előtt pedig meg is érkeztünk Somogyvárra, a Szent László nemzeti emlékhelyhez. Hivatalosan a 6701-es út mellett lévő látogatóközponttól is el lehet indulni, de érdemes megtekinteni a dombtetőn lévő, egykori bencés apátság és a bazilika romjait, valamint a Szent László sétautat, ami a két lehetséges kezdőpontot összeköti. A romokat most ki kellett hagyjuk, mert csak 9 órától nyitott volna a hely, ezért a kezdő kód felírását követően elköszöntünk Lajostól és nekivágtunk a ma távnak.

Start fotó a nemzeti emlékhely bejáratánál

A látogatóközpont kilátója, melyről a bazilika romjai is szépen látszanak felülnézetből

Szent László szobra

A már említett Szent László sétaúton tettük meg az első pár száz métert fa pallókon és viszonylag meredek lépcsősorokon haladva lefelé. Közben meg-megálltunk az út állomásainál, ahol a Szent László legendára vonatkozóan tettek fel 1-1 kérdést. Minden kérdésnél 3-3 válasz áll rendelkezésre, de nem kell megijedni, ha esetleg nem tudjuk a jó választ. A készítők ugyanis gondoltak azokra is akik nem rendelkeznek olyan mély történelmi ismeretekkel, és úgy oldották meg, hogy az egyes válaszoknál lévő kis mágnesek közül csak a helyes válasznál lévő vonzza a fémet, a másik kettőé taszítja azt. A sétaút végén megérkeztünk a látogatóközpont lenti fogadó épületegyütteséhez, ahol többek között vendéglátóipari egység is található. Természetesen még ez is zárva volt, ezért miután becsületből megkerestük az itt elrejtett kódot is, átkelve az aszfalt úton a zöld sáv jelzést kezdtük el követni az erdőben észak-nyugati irányba tartva.

Az interaktív sétaút egyik állomása

A lépcsősor viszonylag meredek, esős, nyirkos időben vagy télen vigyázni kell rajta

A lenti fogadóépület a sétaút végén

Kissé saras, de jól járható erdei úton haladtunk egészen egy kerítésig, amely egy sűrű fiatalost vett körbe. Október közepe ide vagy oda, az aljnövényzet még elég dús állapotában volt, jelzés sehol, így kicsit bizonytalanul, de végül a jó irányba, bal kéz felé indultunk tovább. A kerítés bal oldala mellett viszont már annyira besűrűsödött a vegetáció, hogy még nekem is búj, búj zöldágasat kellett játszanom, pláne Leventének. Miután leküzdöttük ezt a nem túl hosszú, mindössze pár méteres szakaszt, ráakadtunk a rozoga, félig már összedőlt fahídra, melyen átkelve ismét kitágult előttünk a tér, vagyis az erdő.

Bent ez erdőben

Búj, búj, zöld ág :)

A híd..már ami megmaradt belőle.

Hamarosan egy  újabb, nagyobb bekerített terület mellett haladtunk el, közben leküzdve egy kisebb emelkedőt. Keletnek fordulva egy bő 1,5 kilométeres kissé hullámzó szakasz következett a szántóföldek között. Egy repceföldön néhány őz csemegézett; észrevettek, de még előtte sikerült lencsevégre kapnom őket is. Nemsokára egy újabb, ezúttal stabilabb hídon keltünk át a Halsok-árok nevű vízfolyás felett, majd pár száz méter múlva, a jobbra kanyarodó zöld jelzés kanyarjában egy régi , feltehetőleg a közeli Gárdonypusztához tartozó, rendben tartott temetőt vettünk észre kissé megbújva a fák között. Kicsit szomorú volt látni, hogy a zömmel a 20. század első feléből származó sírokban fekvők mennyire ideje korán fejezték be földi pályafutásukat; voltak akik mindössze pár hónaposan. A temetőt elhagyva rövidesen egy ősmagyar módszerrel épült vessző- és sár kunyhóhoz értünk, melyet belülről is megtekintettünk. A kunyhó - mivel van benne kályha is - egész évben alkalmas arra, hogy szükség esetén szállást nyújtson a vándornak, kit akár véletlen vagy szándékosan itt ért az éjszaka.

Őzek a repcében :)

A kissé párás, de tiszta időben idelátszódott a Badacsony is

Részlet a gárdonypusztai temetőből

Katona sír

Ősmagyar vessző-és sárkunyhó 

Ha van elég tűzifa akkor télen sem fagy meg itt az emberfia

A Gárdonypuszta táblánál mi az ellenkező irányba, a két kilométerre lévő Hács felé indultunk. A  Csenderes- horgásztavat elhagyva, még  a község előtt meglepetésemre Hevesi Zolival, a Somogy megyei természetjárás sokak által ismert alakjával futottunk össze, persze csak képletesen mondva. Váltottunk pár mondatot, majd a közös szelfi elkészültét követően ki-ki ment tovább a maga útjára. Zoli felhívta a figyelmünket, hogy ne felejtsük el megörökíteni a híres hácsi műbikát a közeli telepen. Hát ez majdnem elmaradt, mert a bikát bizony jól eldugták az egyik telep kerítésén belülre, így már csak akkor vettük észre, amikor a településre beérve visszafelé is elkezdtük keresgélni. Hácson lett volna lehetőségünk feltölteni készleteinket például a Lesz vigasz nevű kocsmában, de így a táv elsőben járva ennek még nem éreztük szükségét. Hamar eljutottunk a Fő utca végére, ahol jobbra, a Kossuth utcára vitt tovább a jelzés. Itt egy kicsit várnom kellett, amíg Levente elkészíti a  falu kezdetét jelző táblánál a Starsky és Hács című fotóját :) 

Irány Hács!

Meglepetés találkozó Hevesi Zolival és túratársával

Lett volna vigasz is, de nem voltunk szomorúak, se szomjasak :)

Ön itt áll. Én? nem ittam! :)

Hács centruma

Egy tűzoltó berendezés utóélete virágtartóként

Hácsot elhagyva ismét emelkedni kezdett az út a lábunk alatt. A falu határától még mindig volt hátra  szűk 2 kilométerünk a nap második igazolópontjáig. A zöld jelzés egy ponton balra fordult, nekünk viszont előbb az egyenes továbbinduló zöld rom jelzést kellett követnünk. Ezen kb. 400 métert megtéve értünk el végül a béndeki kápolnához. Megdöbbentőnek hatott számomra, hogy még az 1980-as évek elején is létező településből mára szinte semmi nem maradt, leszámítva egy klasszicista stílusban épült kápolnát és a mögötte található középkori templom romjait, illetve van itt még egy kisebb épület is, de ennyi. Anno, 2012-ben már jártam itt, az éves "Mentsük meg a béndeki kápolnát" nevű túra keretében. Ez az évente megrendezett esemény is egyfajta próbálkozás volt az épület megmentésére, de állítólag az innen elszármazottak örökösei a mai napig nyújtanak némi támogatást, melyből alkalmanként végeznek apróbb felújításokat, állagmegóvó munkálatokat (forrás: pusztulat.blog.hu). Jó volna ha meg tudnák menteni, ha más miatt nem is, de emlékül az utókornak. 

Megérkeztünk az egykori Béndekpusztára

A béndeki kápolna

A terület egykori birtokosa és a kápolna feltételezett építtetője, a Kaskovics család volt

A szerény belső teret ráccsal próbálják védeni

A kápolna hátulról a középkori templom romon keresztül

A középkori rom

Miután körbejártuk az épületet és a romot, felírtuk a kódot, valamint ettünk, ittunk egyet indultunk is tovább vissza a zöld sávra. A kápolnától 5 kilométeres út vezetett a túra által érintett következő településre, Gyugyra, melyet gyümölcsös kertek, szántók mellett, olykor árnyas, másutt naposabb vagy épp löszbe vésődött úton tettünk meg. Volt azért egy kevésbé örömteli "látványosság" is, egy hatalmas, főleg háztartási gépekből (hűtő, tv,stb)  álló illegális hulladék halom képében, mely annyira sokkoló volt, hogy gyorsan be is jelentettem a hulladékradar nevű alkalmazás segítségével. Az útvonal elhalad a Kaskovics- kastély előtt is, melyet közelebbről is szerettünk volna megörökíteni, ezért bentebb merészkedtünk az udvarára. Eközben az út melletti épületből kijött a tulajdonos is, akivel kicsit beszédbe elegyedtünk. Megengedte, hogy belülről is megnézzük a kastélyt, melynek állapotáról azt tudom elmondani, hogy kívülről jobbnak tűnik mint belülről. A beszélgetést aztán a lakóépületben is  folytattuk, ahol az idős úr elmesélte, hogyan is került az ő és egykori felesége birtokába a kastély, hogy teremtették elő a vételárat, hogyan vágták ki szinte szó szerint a gazból és a túlburjánzott növényzetből, illetve, hogy hogyan fogyott el végül a felújításra való pénz. 

Itt épp egy gyümölcsös mellett kutyagolunk :)
 

Remélem azóta eltakarították..bár nincsenek hiú reményeim azért

Löszfalak között

A gyugyi Kaskovics- kastély

Részlet a belső térből I.

Részlet a belső térből II.

A kelleténél egy kicsit több időt töltöttünk el a csevegéssel, ezért nagyobb tempóra próbáltunk váltani a folytatásban. Időveszteség ide vagy oda, a katolikus templomot és a hozzá felvezetőkálváriát nem hagyhattuk ki. Kár is lett volna, mert elég különleges. A stációkon a megszokott képek helyett itt híres és ismert magyar történelmi személyiségek, sportolók, tudósok, színészek és irodalmi alakok nevei vannak feltüntetve. Található a stációk között egy kisebb épület is, amely a magyarság összetartozását hivatott jelképezni; előtte elhaladva pedig felcsendül az Ismerős arcok - Nélküled című slágere is. a kálvária melletti Örökkévalóság park pedig szabadtéri rendezvények lebonyolítására is alkalmas.

Urunk mennybemenetele templom

Kálvária, újszerű megközelítésben

Örökkévalóság park

Gyugyról, pontosabban a kálváriától további 3 kilométert kellett megtenni a következő igazolópontig, amely a Géri-hegy nevet viseli. Ehhez előbb az Új-hegyre kapaszkodtunk fel széles földúton. Nem meglepő módon többnyire szőlő ültetvények között haladtunk. Az út egy pontjáról csodás panoráma képében elénk tárultak a Fonyódi dombok (ahogy én hívom Cicis- hegyek) és a Balaton északi partjának tanúhegyei, a Badacsony, a Csobánc, a Gulács és kicsit látszott a Tóti-hegy is. Az igazoló pont egy kissé jellegtelen, átlagosnak mondható elágazásban található, ezért érdemes figyelni, ha nem akarunk véletlen elmenni mellette. 

Fonyódi dombok

Az északi part tanúhegyei: Badacsony, Csobánc, Gulács és Tóti- hegy

Továbbra is szőlők és szántók között vagy mellett vezetett a zöld sáv, mindössze egy rövidke erdei szakasz törte meg ezek egyeduralmát. Szűk 4 kilométer után érkeztünk meg a szépen felújított Gaál- kastélyhoz, ami magántulajdonban, így nem látogatható. Itt jött velünk szembe a nap második meglepetés vendége, Csernus Gábor, akiről kiderült, hogy igazából Lajos eleve őt szánta meglepetés vendégnek, Hevesi Zoliról nem is tudta, hogy szintén elindult :) Gáborral pár percben megosztottuk tapasztalatainkat az útvonalról, majd indultunk tovább, ő vissza Budapestre, mi pedig Szőlőskislak felé, ami már csak pár száz méterre volt a kastélytól. A Légli kerámia manufaktúránál, majd nem sokkal később a Magyarok Nagyasszonya templomnál is jobbra kellett fordulni. Ez utóbbinál búcsúztunk el a zöld sáv jelzéstől is, amely itt balra indult, majd rövidesen északnak Balatonboglár felé. A Boglári útról a Kanyar kocsma után rátértünk a Római útra, melyen szinte pontosan 2 kilométert kellett megtenni  Rácfáig, ami újabb igazolópont. A fekete szederfa, illetve a hely ahol áll az 1848. szeptember 30-án, Jellasics horvát bán és serege ellen sikerrel megvívott ütközetben részt vett nemzetőröknek és kaszás parasztoknak állít emléket, ahogy azt az itt elhelyezett táblán is olvashatjuk. 

Útban Szőlőskislak felé

A Gaál- kastély

Magyarok Nagyasszonya templom, Szőlőskislak

Szent korona installáció stílszerűen szőlőből

A Rácfánál

Leventével és Hajnallal itt köszöntünk egy egymástól, ők mentek tovább Balatonboglár felé, én pedig kitűztem célul, hogy naplementéi még felkapaszkodom a Kis- hegyre is. Első körben a helyes utat kellett megtalálnom, mert hogy innentől egy bő 1,5 km-es szakaszon jelzetlen földúton vezetett a javasolt útvonal. A telefon és a GPS segítségével végül sikerült a megfelelő irányba elindulnom és kb húsz perc alatt máris a Gamási- kútnál jártam. A díszesen faragott információs táblán szereplő leírás szerint egykor ezen a helyen jött létre Gamás község. Az egykori településnek állít emléket talán az itt lévő gémeskút is.

Ma is tanultam valamit :)

Ismét jelzésen, a sárga sávon kezdtem meg az emelkedést az Öreg-hegyen. A bő egy autónyi szélességű aszfalton többször is félre kellett húzódnom a még ilyenkor is élénkebb forgalom miatt. A szinte folyamatosan emelkedő úton előbb a Konyári pincészet, majd a Szent Donát kápolna, a Mathényi présház és a Kis csárda mellett is elhaladtam, mielőtt délnek fordulva megkezdtem a mai napra szánt táv utolsó néhány száz méterét. Mondhatni a lehető legjobbkor, pár perccel naplemente előtt érkeztem meg a Kis- hegyi kilátóhoz. Felírtam a mai nap utolsó kódját és lementem a kilátópontoz. Bár mások is voltak még itt, azért sikerült néhány fotót készítenem a páratlan szépségű balatoni tájról. Mondhatni végszóra végül Lajosék is megérkeztek, így egy nap záró szelfi is készült az alkonyatban. 

Érdemes volt visszatekinteni az emelkedő közben

Szent Donát kápolna

Csodálatos panoráma a Kis- hegyi kilátóból

Napzáró szelfi Lajosékkal