2022. január 28., péntek

Rákóczi nyomában: I. rész

 Sátoraljaújhelytől Regécig

Idén a mozgó nemzeti ünnepeink közül augusztus 20. is "jó fej" volt és péntekre esett, így újabb három napos hétvége jött létre a naptárban. Az ilyen hétvége pedig remek lehetőség egy több napos túrára. Már régóta szemezgettem a címben már említett, Rákóczi Piros néven is futó túramozgalommal, de mielőtt belevágok, szerettem volna befejezni a Pest megyei Pirost. Ez a hónap első felében megtörtént, így ezen a hétvégén extra szabadság felhasználása nélkül nyílt lehetőség az újabb "piros túra" abszolválására. Bár a túramozgalom hossza az ismertebbekkel összevetve "csak" szűk 60 kilométer, ha hozzátesszük, hogy ehhez Sárospatakról indulva - kitérők nélkül- bő 2000 m, Füzér felől pedig bő 1600 m szintemelkedés társul, máris látszik, hogy azért nem könnyed sétára kell számítani. Kicsit későn kezdtem neki a logisztikázásnak, ami megnehezítette a dolgom. Első körben füzéri indulást terveztem, de mivel oda leutazni autó nélkül nem 1-2 óra, a viszonylag kései indulás miatt Telkibányán lett volna ideális az első napi szállás. Itt viszont - ahogy arra számítani lehetett- teltház volt. Nem maradt más, minthogy Sárospatakról induljak és egy combosabb napot követően Regécen szálljak meg. Sikerült is szállást foglalni a Várbarát vendégházban, így folytathattam tovább a tervezést. A második nap, bár akár be is fejezhettem volna a bejárást- csak Hollóházáig gondoltam menni, mivel egyrészt 1-2 kitérővel szerettem volna megfűszerezni az útvonalat. másrészt Füzérről hazafelé sem egyszerűbb közlekedni mint oda, szállás pedig ott sem akadt. Találtam viszont Hollóházán a Vadász Panzióban, így minden akadály elhárult az indulás elől.

A vonatnak szerencsére időben érkezett Sárospatakra, így 9:45 körül már úton is voltam a Rákóczi vár felé. Mehettem volna a piros négyzetet követve is, de csábítóbb volt az Iskolakerten keresztül, a felújítás alatt álló Református kollégium felé indulva menni. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület jelvényeinek lelkes gyűjtőjeként Rákóczi úton- igen, itt minden IS róla van elnevezve - beugrottam az éppen nyitó Rákóczi Szálloda étterem részébe, ahol vettem pár újabb darabot. A Kerekek és lépések című, a magyar Alföldet bemutató sorozatban is feltűnő Bodrog Áruháznál balra kéz felé, a Szent Erzsébet utcára tértem, melyen elhaladva a Sárospataki Bazilika mellett és az ünnepre idesereglett kirakodó vásárosok között nagyjából negyed 11 magasságában érkeztem meg a várhoz. Még az utazás előtti este jutott el a tudatomig, hogy nemzeti ünnep révén, mint múzeum, a Rákóczi vár is ingyen lesz látogatható. Ennek meg is örültem, mert voltam már itt egyszer, de akkor nem volt már idő a belső termek megtekintésére. Nem számítottam viszont arra, hogy ilyen sokan érkeznek majd családostól a tíz órai nyitásra. Nem fordultam rögtön vissza, adtam egy esélyt a dolognak, viszont mivel - számomra rejtélyes módon- a regisztrációs jegyek "értékesítése" is rendkívül lassan zajlott, negyed óra várakozás után végül otthagytam a sort és a Szent Erzsébet Házban, az innen induló másik túramozgalom, a Szent Erzsébet út bélyegzőjével ütöttem be a kezdő pecsétet az igazoló füzetbe. 

A megszépült Iskola kert

Bodrog áruház

A Bazilika belülről

és kívülről

Rákóczi vár, Sárospatak

Az első jelzés a vár kapujánál. Indul a mandula :)

A Rákóczi útra visszatérve, balra indultam el a gyógyszertárig, ahol jobbra a Martinovics útra tértem és értem el rajta a síneket. Rajtuk átkelve, a már Mandulás út néven futó aszfalton és annak földútként való folytatásában hagytam el a szűkebb értelemben vett lakott területet. Bal kéz felől egy hosszú, fehérre festett kerítés által bekerített tanya vagy inkább ranch jellegű terület mentén haladtam, amiről eszembe is jutott a Dallas című sorozat. A mindössze 150 m magas Mandulás- hegyet balról kerülve, a jelzést követve leereszkedtem a Hotyka-patak völgyébe. A patak menti lakó és hétvégi házak mellett haladva értem el hamarosan a 37. számú főutat, melynek túloldalán ÉK irányában a Király-hegy tűnt fel, oldalában az egykori malomkő bányával.

Dallas :)

Visszapillantás a Sátoros- hegyekre

Kilátás a Mandulás-hegy közeléből

Átkelés a 37-es főúton; szemben a Király-hegy

Azonban nem arra, hanem a már Hercegkúthoz tartozó, Gombos-hegyi pincesor, illetve a felette, a hegytetőn található kápolna és egyben kilátó felé vezet a jelzés. Maga a pincesor kitérő ugyan, de annyira minimális, hogy tényleg vétek lenne kihagyni. Nemzeti ünnep lévén nem lehettem biztos benne, hogy bármelyik pince nyitva lesz, ezért elsőként a kápolnához mentem fel. Ennek tetejéről gyönyörű panoráma nyílik az egész környékre, a távolban feltűnik az 513 m magas Tokaji-hegy is. Miután kigyönyörködtem magam visszaereszkedtem a pincékhez és kicsit jobban körülnéztem, hátha találok nyitva lévőt. Erőfeszítésemet siker koronázta, a Naár pincét nyitva találtam, és be is mentem a kellemes hűvösébe. Mivel sok időt nem szerettem volna veszíteni tekintettel arra, hogy Regécig még nagyon sok volt háta, rögtön a tárgyra tértem és megkérdeztem lehet-e kóstolni. Lehetett, ráadásul a kóstoló maga ingyenes is, de ennek ellenére mindegyik nedűből csak egy nagyon kicsit kértem, bár nagyon finomak voltak. Bort ugyan nem vettem, mert 3 napig cipelni sok lett volna, viszont a poharat, egyfajta szuvenírnek, megvásároltam magamnak.

Gombos-hegyi pincesor

Kápolna- és kilátó 

Kilátás Hercegkút irányába


Az 1988-as 5 puttonyos aszúkat meg is lehet vásárolni..na persze nem 1500 Ft-ért :)

Rendezvény/ kóstoló terem

Hordók mind tele finom borral :)

A borkóstoló után visszatértem a piros sávra és hipp-hopp máris Hercegkút belterületén találtam magam. A település szintén bélyegző hely, de a túramozgalom kiírói gondoltak arra, hogy sajnos itt - pláne hétvégén- nem igazán van elérhető bélyegző, ezért a Pogány-kútnál lévőt is elfogadják a Hercegkút rubrikába beütve. Egy próbát tettem azért, és a tájház előtt ülő hölgyektől érdeklődtem pecsét iránt, de nem jártam szerencsével. Így hát folytattam is az utat az egyre emelkedő ösvényen, szőlős és gyümölcsös kertek tövében a vízvételi lehetőségként sajnos már nem szolgáló, viszont remek pihenőhelyként funkcionáló Pogány-kúthoz. Itt az információs táblán található, fix fém bélyegzővel nem volt egyszerű betalálni a megfelelő négyzetbe, de úgy ahogy sikerült. Ezután bementem a kút mellett lévő pihenőhöz és elfogyasztottam az ebédet egy szendvics formájában.

Tájház, Hercegkút


Pihenőhely a Pogány-kútnál


Bélyegző hely

Ettől a ponttól indult be kicsit jobban az emelkedő. az első szakaszon a dúsabb vegetációnak hála kellett egy kis búj-búj zöld ágasat játszani, de az ilyesfajta ösvényeket kicsit még szeretem is, így számomra nem jelentett gondot. Pihenőt a Pista- fája nevű, paddal és asztallal is rendelkező helyen tarthattam volna, de inkább haladtam tovább a hosszú-nyereg felé, ahol már enyhült az emelkedő, sőt, innentől megindultam lefelé. A mókás, "Megszomjaztalak" nevű, kis tisztáson található turista házat elhagyván tettem egy kis kitérőt a Hoffmann- forráshoz, melynek csordogáló vizéből ittam is egy bögrével. Visszatérve a pirosra, hamarosan egy elágazásba értem, ahonnan a zöld jelzés balra, Bodrogolaszi felé, a piros sáv pedig jobbra, Komlóska felé indult tovább. Ettől a ponttól alig 2 km múlva értem el magát a települést a plébánia mellett. Feltehetően az ünnep miatt, de szinte teljesen kihaltnak hatott a falu. A ruszin tájház előtt is elhaladva érkeztem meg a Sólyomvár panzióhoz, ahol szintén nem tapasztaltam nagy nyüzsgést, de szerencsére a kaputelefonon való  becsengetésre jött válasz és már rutinosan hozta is az ajtót nyitó hölgy a bélyegzőt, amikor elmondtam hogy mi járatban vagyok. Itt kiderült, hogy a kocsma, ahol még próbálkozni terveztem pecsételés ügyben, már nem is működik.

Pista fája pihenőhely

Megszomjazta-lak :)

Hoffmann- forrás

Szép virágos porta Komlóskán

Szebb napokat is látott irány táblák


Bal oldalt a Sólyomvár Panzió, ahol szívesen adták a céges bélyegzőt

Számomra ez már a "Viszontlátásra" volt :)

Egyik barátommal, Gyulával, aki családjával ezen a hétvégén a közeli Tolcsván tartózkodott, megbeszéltük, hogy Erdőhorvátiban összefutunk és talán egy darabon el is kísér majd. Próbáltam már korábban is hívni, de egészen idáig nem nagyon akadt térerő. Végül nem sokkal azután, hogy elhagytam Komlóskát sikerült egy csíknyit összevadásznom és felhívom. Erdőhorvátiig végig aszfalton és szintben vezet a piros sáv, így viszonylag gyorsan meg tudtam tenni az idáig tartó 3 km-es szakaszt. A Nagy-Egres- patakon való átkelést követően nem sokkal már láttam is közeledni Gyulát szemből. Az üdvözlést követően elárulta, hogy édesanyja készített egy kis ebédet is számomra, melyet át is adott. Bevallom nagyon örültem neki, mert azért a házi koszt mindig jobban esik, mint egy szendvics a hátizsákból. Mielőtt nekiláthattam volna az ebédnek még betértünk a görögkatolikus templomba, amit éppen esküvőre díszített fel az ott tartózkodó hölgy, mégpedig - mint kiderült a vele való beszélgetésből- a saját lánya esküvőjére. Pár perc itt töltött idő után haladtunk tovább a település központja felé, ahol a Szent kereszt templomnál egy hajtűkanyart leírva a túra a Kassai utcára fordul. A Tolcsva- patak mellett lévő Stájsz söröző előtti padokat szemeltük ki az ebéd helyszínéül. Megbeszéltük, hogy a találkozás örömére csak kellene inni egy sört, csakhogy a bolt 3-ig zárva volt. Szerencsére eddig már csak bő negyed óra volt hátha, így addig is nekiláttam a finom töltött csirkecombnak. Végül a sör sem maradt el; stílszerűen 1-1 üveg Rákóczival koccintottunk. Mivel Regécig még bőven volt hátra táv és szint is, megköszöntem az ízletes ételt és elbúcsúztunk egymástól Gyulával.

Érkezem Erdőhorvátiba




Különleges kerítés hordó bordákból :)

A görögkatolikus templom belülről

Szent kereszt templom

Éljen a Rákóczi piros! :)

A falut a Kistolcsvai utcán hagytam el. Ennek folytatásaként egy széles, zúzott köves földúton kezdtem el szép lassan tovább gyűjtögetni a szinteket. A Király-kútiig - melyhez ugyan kitér a jelzés, de vize sajnos nem iható- szűk 300 méternyit sikerült gyűjtenem belőlük, mintegy 6 km megtétele mellett. Útközben találkoztam Leventével is, ami azért nem volt hatalmas meglepetés, mert tudtam, hogy ő is nekivágott ezen a hétvégén a Rákóczi pirosnak, csak az nem volt biztos, hogy összefutunk, mivel ő egyrészt Füzérről indult még tegnap és más szakaszolással tervezte abszolválni a túrát. A Király- kúttól további szintemelkedés várt rám, a Tábor-hegynél már 587 méteres tengerszint feletti magasságban jártam a tájékoztató tábla szerint. Akadtak kisebb-nagyobb pocsolyák és dagonya is, de a nagyját ki tudtam kerülni, így nem lettem nyakig saras. Az előző elágazástól perceken belül megérkeztem a Regéci vár tövébe. Gondoltam, ha már itt vagyok felküzdöm magam ezúttal is, mégpedig ismét a kék L (rom) jelzés rövidebb ágán, ami ugyan meredekebb, de cserébe nem kerüli meg a várat. Időspórolás is volt a cél, mert azért kissé meg is voltam már csúszva így negyed hét felé. Azzal nem számoltam egyedül, hogy a sok Alföldi kéktúra után a majd ezer méteres szintemelkedés első napra kissé sok lesz a lábaimnak. Erre akkor jöttem rá, amikor szinte egyszerre görcsölt be mindkét combom a meredek emelkedőn. Mozgásom ekkor a gólyalábas artistáékra hajazott leginkább, csak nekem komolyabb fájdalmat okozott minden lépés. Hősiesen felszenvedtem magam az emelkedőn, de aztán le is rogytam pár percre egy nagyobb kőre kicsit kifújni magam. Miután kicsit jobb lett a helyzet, felcsoszogtam a vár bejáratához és kértem egy bélyegzést a túrajelentésembe. Az OKT teljesítéskor láttam a várat, de akkor még nem volt kész az idén átadott reneszánsz palota szárny. Sajnos erre ma sem időm, se erőm nem maradt, de járok még erre biztosan. 

Erdőhorvátit elhagyva jól járható földút váltotta az aszfaltot

Egy kis nyami-nyami :)

A jelzés kivisz a Király-kúthoz, majd visszatér ugyanerre az útra

Ez ma egy találkozós nap volt :)

Akadt egy kis sár is, de ki tudtam kerülni

A regéci várhoz vezető rövidebb, de jóval meredekebb ösvény

Regéc vára

A vártól némi evést és ivást követően indultam el a mai végcél, Regéc felé. Ismerős volt az útvonal, hiszen az OKT kékje is erre vezet. A vár látogatóközpontjában található már zárva volt mire odaértem, de másnap egyébként is visszajöttem volna ide vásárolni, illetve a szállásom árát is itt kellett leadnom. A Fő utcán északi irányba haladva pontban este hétkor, 33 km és 1055 m szintemelkedés leküzdését követően elértem a szállásomul szolgáló Várbarát vendégházat. Másik két országos kéktúrázó túratárs akiket a szállásadó hölgy korábban  említett már túl volt a vacsorán is, már készültek az esti pihenésre, ezért miután üdvözöltük egymást ők el is vonultak a szobájukba. Az én vacsorámra viszont még bőven kellett várni, mivel jobb híján egy telkibányai pizzéria szolgáltatásait vettem igénybe és kb 2 órás kiszállítási időt ígértek. Ezt már előző nap tudtam, ezért már a Regéci várhoz való megérkezést megelőzően telefonáltam nekik, de még így is maradt egy szűk órám arra, hogy lezuhanyozzak mire a futár ideér. Miután ez megtörtént és elfogyasztottam a pizzát is, kényelembe helyeztem magam a francia ágyon és elkezdtem a feltöltődést a holnapi napra, amelyen Hollóházáig terveztem menni.

Sokan választják a könnyebb utat a várhoz

Pedig szép út vezet lefelé az ösvényen is a településre



Regéc Fő utcáján


A vár látogatóközpontja


Szállásom, a Várbarát vendégház


Kiérdemeltem a vacsorát :)