Rákóczi nyomában: III. rész

 Hollóházától Füzérig

Mivel vasárnapra már csak egy nyúlfarknyi maradt hátra a távból Füzérig nem keltem túl korán, elindulni is kicsivel fél nyolc előtt sikerült csak. A Vadász söröző melletti kisbolt a mai napon zárva volt, de maradt még remény a reggeli beszerzésére, mégpedig a Porcelán gyárral szemben lévő emeletes házak aljában lévő vegyes/ élelmiszerbolt. Ez tényleg nyitva is volt (8-tól 10-ig), így nem maradtam reggeli nélkül. A fonott kalácsot és hozzá a kakaót a buszmegálló lépcsőjén fogyasztottam el, a régi Országos Kéktúra tábla alatt.

Újra a múzeumnál és a gyárnál

Régi OKT emlékmű és tábla

Vasárnap is nyitva :)

Az energiatartalék feltöltését követően kényelmes tempóban belevágtam a mai túrába. A település végét jelző tábláig a Károlyi úton, majd a mellette párhuzamosan futó kerékpár úton haladtam. Miután ez utóbbi véget ért, még egy keveset az aszfalton vezetett a jelzés, majd betért bal kéznek az erdő felé. Az itt található panzió épülete mögött fordul Füzér felé, észak-keleti irányba az ösvény és szép lassan el is kezd emelkedni. Nagyon hangulatos volt reggel a hűs erdő, vidám hangulatban, madárcsicsergés kíséretében haladtam a cél felé. Magával ragadó látvány volt, amikor a fák közül kiérve a platóra, szemeim elé tárult a Füzéri vár fehér tömbje.

Viszlát Hollóháza!

Ezen a rövid szakaszon kissé besűrűsödött a növényzet

A zempléni erdőnek valahogy van egy külön varázsa

Füzéri vár

A Nagy- padnál ismét csatlakozott a piroshoz az Országos kéktúra sávja. Innen már pikk-pakk beértem Füzérre, ahol a Szent István római katolikus templom harangjátéka köszöntött háromnegyed tíz tájban. Mivel a buszom csak 12:25-kor indult Pálházára bőven volt még időm kicsit körülnézni a településen. Jártam már itt persze, de akkor csak a várat néztem meg, és kimaradt többek között a Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatból is ismert, festett fakazettás mennyezetű református templom is. 

Kötelező váras szelfi :)

Szent István templom 

Sajnos csak ilyen képet tudtam készíteni a belsejéről

Útban az említett reformtus templom felől jó néhányan jöttek velem szembe ünneplőbe öltözve. Tíz óra múlt pár perccel, most érhetett véget a mise. A kapu már zárva volt mire odaértem, de szerencsére a ház ahol a kulcsokat őrzik csak egy köpésre van, a szomszéd utcában. Az úr aki visszakísért a templomba elmondta, hogy egy ideje már nem adják csak úgy oda a kulcsot, mert egyszer egy nagyobb csapat jól összekoszolta az épületet a saras bakancsaikkal, majd továbbálltak mintha mi sem történt volna. Mesélt aztán a templom történelméről és a közeljövőben esedékes pályázati pénzből történő további renoválásról is. Miután befejezte és elkészültek a fotók is, éltem a lehetőséggel és vettem három hűtőmágnest is, melyek a mennyezet kazettáit "utánozzák". Végül megköszöntem az előadást és továbbmentem a közeli tájházak irányába, melyek anno szintén nem fértek bele az időbe.

Készítette: Pandák Mihál

Hűtöm legújabb ékkövei :)

A Tájház portákon belül két lakóépület található. Az első egy úgynevezett Múltidéző ház, melyben az egyik szoba az 1910-es évekre, a másik pedig az 1970-es évekre jellemző tárgyakkal van berendezve. Közöttük található egy konyha és egy fürdő is, szintén az adott kor szellemének megfelelő eszközöket vonultatja fel; van itt többek között fatüzelésű bojler is. 

Az úgynevezett "retró tájház"

Ízelítő az 1910-es évekből

Az 1970-es évek közepe táján itt jellemző berendezés

A hölggyel, aki a tájházakat vezeti kicsit beszélgettem is, miközben megnéztem a szobákat. Említettem neki, hogy a Másfélmillió lépésben nagyon tetszett a Füzért és a drótostót bácsit bemutató rész; Milyen érdekes - mondtam -, hogy ma mára már ez a mesterség is kihalt. Ekkor jött a meglepetés, ugyanis kiderült, hogy az említett bácsi a hölgy nagypapája volt! Apukája még értett valamicskét a mesterséghez, de fiú testvére már nem, így vele végérvényesen kihalt a mesterség a családból. A telken található másik, klasszikus tájház 1879-ben épült, kő alapokra, sárba rakott kőfalazattal. Érdemes ezt is megnézni, szépen fel lett újítva 2015-ben.

Az 1879-ben épült tájház

Miután megköszönve a lehetőséget elbúcsúztam a hölgytől ideje volt, hogy a végére járjak magának a túramozgalomnak is, hiszen az utolsó - vagy ha úgy tetszik első- jelzés a vár bejáratánál várt rám. Magába a várba nem mentem be, csak a kapun túl lévő ajándékboltba, ahol beütöttem helyére az utolsó, füzéri sárkányos bélyegzőt. 2017-ben még nem gyűjtöttem a turista érmeket, de most megvettem a várt ábrázoló, 96. számút is. 

Az utolsó/első piros jelzés :)

Füzéri vár bejárata

Újabb darab a gyűjteménybe

Innen már a buszmegálló felé mentem le, de mivel egy kis időm még maradt, betértem a központban a vár látogatóközpontjába is. Vesztemre, mert csak sikerült itt is vennem egy kis szuvenírt. Az "Egy a természettel" kiállítás helyi kiadását már nem néztem meg, de kihasználva lesifotós képességemet, egy fotót azért készítettem róla :)

A füzéri csuszka :)

Füzéri vár látogatóközpont

Arany oroszlános váras póló :)

Egy a természettel...

Hazafelé Pálházán kellett átszállnom egy másik buszra. Amíg erre vártam pont beérkezett az állomásra a kisvasút, így az is meg lett örökítve. A mellette lévő Perlit múzeumra is sor fogok keríteni egyszer, ha a környéken lesz dolgom.

A Pálháza és Rostalló között haladó kisvasút az egyik legrégebb óta működő vonal

Sátoraljaújhelyen különös érzés volt az Országos Kékkör befejezését követően szűk egy hónappal belépni a vasútállomás termébe, valahogy önkénytelenül is mosolyra húzódott a szám, jó volt újra itt lenni. A három nap alatt összesen több mint 70 kilométert tettem meg, 2600 méter körüli szinttel és még jobban megismerhettem az egyik kedvenc hegységem, a Zemplént. Egy biztos, sokszor vissza fogok még térni ide, mert egyrészt rengeteg dolog van, amit még nem láttam, másrészt pedig egyszerűen csak jó itt lenni :)

Még visszatérek :)