A Magyar Természetjáró Szövetség 2020.10.10. után második alkalommal rendezte meg a kéktúrázás ünnepeként életre hívott Kéktúrázás napját a tavalyihoz képest egy nappal korábban, de ugyanúgy abban a hónapban aminek a rövidítése megegyezik a legnépszerűbb kéktúrával, azaz az OKT-vel :) Amíg viszont tavaly csak az említett túraútvonal akkor még szűk 1170 km-ét osztották fel nagyjából azonos szakaszokra, addig 2021-ben már a teljes kört, így az Alföldi kéktúra és a Rockenbauer Pál Dunántúli-kéktúra távja is bekerült a programba. A túrázók ezen a napon egyúttal hivatalos rekordkísérletben vehettek részt azáltal, hogy az Országos Kékkör majd 2600 km-ét egy nap alatt járják be.
Idén a kéktúra ellenőröket is felkérték egy-egy szakasz vezetésére. Ketten, Herczeg Antallal alias Tónival a Bódvaszilas - Rakacaszend szakaszra esett a választásunk, többek között azért is, mert ez a szakasz mindkettőnk második teljesítéséből hiányzott. Ezt követően, még szeptember elején elkezdtük szervezni a logisztikát, mert tisztában voltunk azzal, hogy bár nem a legfrekventáltabb szakasz a miénk, nagyobb számú érdeklődés esetén könnyen pofára eshetünk például a szállásfoglalással. Ez utóbbira azért is volt szükség, mert másképp csak meglehetősen korai keléssel tudtunk volna leérni Bódvaszilasra 7:45-re még autóval is. Hiába gondoltam viszont, hogy időben elkezdtük a keresést, mert az elfogadható árú szállások közül sem Bódvaszilason, sem Rakacaszenden vagy annak közelében nem találtunk megfelelőt. Végül Szendrőn a Vár-lak vendégháznál jártunk sikerrel, és utólag mondhatom, hogy nagyon nem bántuk meg, hogy így sikerült; valószínűleg vissza is térünk még ide.
Tóni és barátai, Gábor és Annamari már péntek kora délután útnak indultak, mi az ismerősömmel, Katival csak estefelé tudtunk nekivágni az útnak. Az M3-ason történt baleset miatti elterelés következtében kissé meg is csúsztunk, így mire megérkeztünk Tóniék már a ház alatt lévő történelmi borospincéből másztak elő, persze csak képletesen mondva. Miután szállásadónk, Fóris Antalné Irma - aki nem mellesleg a Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár megbízott igazgatója- megmutatta a házat és rendeztük a piszkos anyagiakat, mi is csatlakoztunk a többiekhez egy kis bor kóstolóra, amit fia, Gábor tartott nekünk. Jó hangulatban kerültünk elő a mélyből, de mivel már bőven elmúlt tíz óra is, a zuhanyzást és egy gyors másnapra vonatkozó egyeztetést követően birtokba is vettük fekhelyünket.
 |
| Kóstoló a pincében |
Szombaton, a túra napján is korán kellett kelni, mivel mielőtt Bódvaszilasra mentünk volna, le kellett tenni az egyik autót Rakacaszenden, hogy a nap végén ne kelljen a kevés lehetőséggel bíró tömegközlekedésre hagyatkozni. Napsütéses, de meglehetősen hideg reggelre ébredtünk, bizony a mínuszba is belenyalt a hőmérő higanyszála. A startul szolgáló bódvaszilasi vasútállomáson már gyülekeztek a túrára regisztrált sporttársak. Bevallom kicsit izgultam is, mert egyikünk sem vezetett még túrát, pláne nem ennyi embernek, de gondoltam nem lehet ez olyan bonyolult. A bő 23 km-es táv és hozzá párosuló 620 m körüli szintemelkedés a combosabb túrák közé emelte ezt a szakaszt. Viszont úgy voltam vele, hogy ha az emelkedőkön be is lassulunk, időben oda fogunk érni Rakacaszendre a 3 óra után pár perccel induló buszhoz, mert bár nekünk meg volt oldva az visszautazás, úgy sejtettem -és ez be is igazolódott- hogy lesznek akik kénytelenek a tömegközlekedésre hagyatkozni. Viszont azt már Bódvarákón megtanultam, hogy majd 30 fővel nem olyan egyszerű a képlet, ahogy azt Móricka elképzeli. De erről majd később. Indulás előtt tartottam egy gyors névsor olvasást, majd beizzítottam az MTSZ-től kapott GPS-t, mellyel a "műveleti központban" is láthatták, hogy merre is járunk éppen; erre a már említett rekord kísérlet miatt is szükség volt. Természetesen a kötelező csoportkép sem maradhatott el mielőtt nekivágtunk volna a távnak. Lelkesen indult meg a csapat - elől jómagam, hátul pedig Tóni felügyeletével-, bár ebben lehet közrejátszott az is, hogy így 8 óra magasságában is csak 2 fok volt.
 |
| A kezdő pecsét a helyén :) |
 |
| Indulásra készen |
A vasútállomástól a Kossuth utcára, majd onnan a bal kéz felé nyíló Ady Endre utcára tértünk a focipálya irányába haladva. A vasúton való átkelést követően következett a számomra is új szakasz. Az első bejárásom során még a régi ipari vágány mentén vitt a jelzés és két nem túl biztonságos hídon is át kellett kelni. Jómagam egyébként élveztem, kalandnak fogtam fel, de elismerem, hogy a mostani vonalvezetés jóval biztonságosabb és karbantartás szempontjából előnyösebb. A Bódván való átkelést követően az Esztramos-hegy lebányászott, csonka tömbje felé gyalogoltunk, amely még ezen valójában is lenyűgöző látvány. A Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatban is bemutatott Rákóczi- barlang bejáratával szemben lévő fedett padoknál bevártuk egymást, de sokáig nem ácsorogtunk, mert árnyékban még hűvösebb volt mint a napon.
 |
| Bódván innen... |
 |
| Iszkol a bambi |
 |
| Bódván túl... |
 |
| Az Esztramosnál |
Szerencsére már nem volt messze a következő pecsételő pont a Szabadság út 23. szám alatti ház kapuja melletti kerítésen. A nap sztárvendége, Németh Tamás - alias Heyjoe, a heyjoe.hu túratervező oldal atyja - és hűséges túratársa Csilla az előre megbeszélteknek megfelelően már vártank minket a szomszédban lévő vendégház/ kávézónál. A megszépült épület szintén újdonság erejével hatott számomra, mivel anno 2017-ben még sokkal rossz állapotban volt. Érdekes volt látni a sorban állást a bélyegzőhöz, el is tartott egy darabig mire mindenki végzett. A reggelire is itt kerítettünk sort. Eközben Tamásékkal régi ismerősként beszélgettünk, a többiek közül többen pedig betértek a kávézóba egy napindító feketére. Kissé aggódva pillantottam rá az órára és azt láttam, hogy itt bizony alaposan megcsúsztunk. Mivel ráadásul a következő kilométereken a túra összes szintemelkedéséből a javát rögtön le is kellett tudni, a csapat egy részét előre is küldtem jelezve hogy majd utolérjük őket a még kávéra várókkal. Végül a végével mi is elindultunk a többiek után; Tamáséktól - akik ásványgyűjtésre szánták a napot- egy utcával odébb köszöntünk el.
 |
| Sorban állás a bélyegzőnél |
 |
| Heyjoe (Tamás) ellenőri koszorúban :) |
 |
| A mai napot MiniMe sem hagyhatta ki :) |
 |
| Kedélyesen megreggeliztünk..jól el is ment az idő :) |
Bal kéz felé elhagytuk az Avilai Szent Teréz templomot, majd hamarosan Bódvarákó határát is. Kb. 500 métert még aszfalton haladtunk egyenesen egy álltartó telep felé. A bocik élvezték a téli nap fényét, ők nem fáztak annyira. Tónival ketten tudtuk viszont, hogy nemsokára mi sem fogunk. A telep istállójához érve, még előtte balra térít a jelzés, majd miután félig megkerüli az épületet, ismét bal kéz felé vezet be az erdőbe. Itt kezdődik a tánc, és vele együtt az emelkedő. Először még óvatosan, elviselhető módon, de aztán rendesen bemutatkozik a Szalonnai- hegység, melynek területére léptünk. Ki-ki a maga tempójában araszolt felfelé, az edzettebbek gyorsabban, mások lassabban gyűjtötték a szinteket, de végül mindenki felért a Balogh Pál- barlang melletti nyeregbe. Innen már nem volt messze a mai nap következő látnivalója, a kicsi, de kötelező kitérőt jelentő Martonyi pálos kolostor rom, ahol a következő evős-ivós pihenőt is tartottuk. A 14. század dereka táján épült kolostor az egyik legjobb állapotban lévő a kategóriájában. Jelenlegi állapota a 20 éve elkezdődött, jelenleg is tartó felújítás eredménye. Jól esik itt a pihenés a fáradt vándor számára. Mi is szívesen maradtunk volna még, de már negyed 12-re járt az idő, menni kellett tovább.
 |
| Avilai Szent Teréz templom |
 |
Egy kis pihenő az emelkedőn
|
 |
Küzdős az emelkedő, de szép az erdő
|
 |
| Martonyi pálos kolostor |
A gerincen haladva a szintemelkedés már elhanyagolható volt, mire pedig a Mile-hegyhez (405 m) értünk, már csökkenni kezdett a tengerszint feletti magasság. A keleti irányt tartva előbb a Nagy- Rednek- völgyön, majd a Szent János- völgyön haladtunk végig mire megérkeztünk az aszfaltcsíkhoz, amely következő pecsételő pontunkhoz, Tornabarakonyra vezetett. Vártam már, hogy megérkezzünk, mert kíváncsi voltam mit szól a csapat ahhoz a kis meglepetéshez amit sikerült összehozni számukra. 2017-ben, a pünkösd előtti szombaton jártam itt, de sajnos a templom zárva volt; egy arra járó hölgytől tudtam meg, hogy a misét már pénteken megtartották, mivel az atya több helyre is be van osztva. Hogy idén ne maradjon ki a templom látogatás, már szeptember elején megkerestem e-mailben a települési Értéktár vezetőjét, Jenei Editet, aki készségesen segített és biztosított afelől, hogy meg tudjuk majd nézni az épületet belülről is. Aznap - mivel ő is túrázott - nem tudott jelen lenni-, de hála Lukács Emesének csapatunk egy nem is olyan kis vendéglátásban is részesült a Levendulás háznál. Üdítő, kávé, gyógynövényes tea, édes és sós sütemény várt bennünket. Jól fel is tankoltunk, a még hátra lévő néhány kilométerre. Közben Emese elmesélte, hogyan is szeretett bele budapestiként a vidékbe és Tornabarakonyba, majd bélyegzőhely felé haladva büszkén mutatta meg nekünk saját házát. A házat, ami talán az utolsó eladó ház volt a faluban. Hála ugyanis a Baráti Kör Tornabarakonyért Egyesületnek ez a kis zsákfalu nem, hogy megmenekült az elnéptelenedéstől, de még fejlődik is! A 2011. évi népszámláláskori 13 fős lakossága -melyből csak néhány fő volt az állandó lakos- mára már 31 fősre hízott, ezzel pedig a Top 5 legjobban népesedő település közé is bekerült.
 |
| Csoportkép a jóllakott napközis csoporttal :) |
A templomban nem más mint Tornabarakony polgármestere, Molnár János várt bennünket. Sajnos ide három túratárs már nem tudott bejönni, mert el kellett érjék a buszt Rakacaszenden, de a többség szerencsére maradni tudott. Szépen megtöltöttük a padsorokat és élvezettel hallgattuk végig a polgármester úr előadását, melyben nem csak az épület, de a település történetéről is mesélt, megemlítve a már állandóvá vált helyi programokat mint például Gömör-Tornai Népművészeti találkozó, a különböző táborok vagy a falunap. Számomra új infó volt az is Szőce mellett például itt is nyílik a mocsári kockás liliom a Barakonyi- patak medrében. Nehezen indultunk tovább, főleg, hogy ilyen szívélyes vendéglátásban volt részünk, de Rakacaszenden is várt még látnivaló, amit szerettem volna, ha belefér a mai napba.
 |
Molnár János polgármester úr élvezetes előadást tartott nekünk
|
 |
| A falu egyik legrégebbi lakója, Juliska néni, aki ma is aktívan részt vesz a közösség életében |
 |
Eredetiben fennmaradt oltárkapu, amely a következő képen látható kereszttel a templom padlásáról került elő a felújításkor
|
 |
|
A hátra lévő szűk 4 kilométer már nem tartogatott különösebb kihívást számunkra, annál inkább kényeztetett viszont szebbnél szebb panorámákkal a vidékről. Rakacaszenden a vegyesboltnál pecsételtünk és elkészült a záró csoport fotó is, mivel páran innen már indultak az autókhoz, illetve haza. Sokan viszont még eljöttek a műemlékvédelem alatt álló, 12-13. században épült, festett mennyezetű református templomhoz, melynek kulcsa egyébként a Fő út 7. szám alatti lakóház nyári konyhájának falán lévő kéktúra bélyegző mellett található. Cserébe a lehetőségért némi adományt is adtam az itt lakó hölgynek, aki a templomot is gondozni szokta. Személy szerint már láttam az épületet belülről is, de ami szép azt szívesen megnézi az ember többször is, márpedig a festett famennyezet és a középkori freskó töredékek miatt mindenképpen kiérdemli ezt a jelzőt. A kéktúra nap itt a templom előtt ért véget. Megköszöntem a részvételt a túrázóknak, majd jó utat kívántunk egymásnak és ők elindultak hazafelé. A reakciókból azt szűrtem le, hogy jól érezték magukat :)
 |
|
Tónival a napot az edelényi Sörház étteremben zártuk egy jól megérdemelt vacsorával. A túra hétvége viszont még nem ért véget számunkra, ugyanis - ha már erre jártunk- vasárnapra beterveztük a Putnok - Aggtelek szakaszt is. A jól sikerült túranap után elégedetten tértünk nyugovóra, bár mosolyunk nem volt őszinte a másnap hajnali négyes keléskor. A folytatásban erről a túranapról is írok majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése