Bakancsos Barangoló: Rákóczi nyomában: II. rész

Regéctől Hollóházáig

Szombat reggel miután összekészültem, első utam a látogatóközpontba vezetett, ahol a megbeszéltek szerint odaadtam a szállás árát az eladó hölgynek. Ezután visszatértem a vendégházba, elköszöntem a túratársaktól és elindultam Hollóháza felé. A Fő utcáról még készítettem pár fotót a várról, majd bal kéz felé, még a Bakos panzió előtt elhagytam a települést.

A látogatóközpont belülről

Az abszolút vegyesbolt, ahol a szuveníreket is meg lehet venni

A kapun belül található az egyik OKT bélyegző is.

A morzsalékos kővel szórt út fokozatosan emelkedett; közben többször is megálltam gyönyörködni a panorámában ami a Regéci vár felé nyílt. Egy ponton, az erdő határában hármas villanypásztorba botlottam. Rutinos túrázóként, aki már többször találkozott ilyennel, természetesen nem estem kétségbe; ki- majd átkelést követően visszaakasztottam a vezetékeket és folytattam utam a madárcsicsergéstől hangos, hűs erdőben.

Egy közeli a várról, avagy mire jó a 35-szörös optikai zoom :)

"Hármas akadály"

Bent az erdőben még jól látszott a korábbi eső nyoma, de szerencsére nagy sár nem volt. Aki járt már a Zemplénben az tudja, hogy errefelé különösen szépek az erdők. Talán emiatt történt, hogy benéztem az egyik letérést és kissé túlmentem. A GPS-nek hála még időben észrevettem a hibát és korrigáltam azt. Mentségemre legyen mondva, a letérést jelentő szűk ösvényt és az azt jeltő jelzést is eléggé benőtte a növényzet, szabad szemmel kissé nehéz volt észrevenni. Combos kis emelkedő jött, de szerencsére hamar véget ért. Itt jött szembe az első túrázó a mai napon egy futó személyében. Aztán jöttek többen is. Először furcsáltam, de aztán eszembe jutott, hogy valószínű teljesítménytúrán vesznek részt. Ezt végül ketten, akikkel szóba elegyedtem meg is erősítették. A vészjósló nevű Medvemarás (610m) nevű elágazás előtt nem sokkal jól járható, bár változó minőségű aszfaltra váltott alattam az út. Az említett ponttól már csak pár száz méterre volt a Fehér-kút (590m), a nap első pecsételő helye. A bővizű forrásnál lévő padoknál tartottam egy kisebb, evéssel és ivással egybekötött pihenőt, közben váltottam pár szót a teljesítménytúra pontőrével, illetve a közben ideérkező túrázókkal is.

Igazi klasszikus ösvény...csak kicsit nehezen vettem észre :)

Búj, búk, zöld ág...

Erdészház a forrással szemben

Fehér-kút, pecsételő hely

A pihenőt követően folytattam a túrát a Borsó-hegyre. A következő pár kilométeren két kitérőt is tettem. Az elsőt közülük a Sólyom-kőre való letérést jelentette, amelyről szép kilátás nyílik nyugat, illetve a völgyben fekvő Hejce felé, ahová egyébként a piros négyzet jelzés is levezet a Fehér- kúttól. Az említett településhez kapcsolódik az 2006.01.19-én, a Borsó-hegyen (747 m) történt tragédia, melynek helyszíne jelentette a második, kicsit hosszabb és szintesebb kitérőt. A hegynek ütköző szlovák An-24 szállítógép lezuhanását a rajta utazó 43 főből mindössze egy katona élte túl; ő a rekord gyorsasággal a helyszínre érkező hejcei csapatnak köszönheti az életét. A többiek emlékét 1-1 kopjafa őrzi a szépen kialakított emlékhelyen. A példás összefogás eredményeképp ma már szinte alig látni a pusztítás nyomait.

Kitérő a Sólyom-kőre

Szép kilátás

Hejce

Árnyjáték (közben az erdő szeme is figyel :) )

A borsó-hegyi katasztrófa emlékhelye

Miután a piros emlékmű jelzésen visszatértem a piros sávhoz, a Cicés - rét irányába. Egy kerítéssel bekerített terület mellett elhaladva hamarosan ismét északnak fordult az ösvény. Az útvonal a gerincen haladt, elég látványos útvonalon, bár egy helyen - nem sokkal az Amádé vár szerény romjai előtt- kisebb akadálypályává vált a terep a sok kidőlt, kivágott fa miatt. A rom maga nem is olyan nagy látványosság, viszont a mellette lévő kilátópontról az ember szeme elé táruló mesés panoráma már annál inkább. Több túrázó is pihent, illetve napozott a köveken. Kicsit irigyeltem is őket, de miután megettem egy szendvicset haladtam is tovább a Kis-Amádé-hegy felé, ahonnan egyébiránt Göncre lehet lejutni a piros négyzet jelzésen. Esős időben, vagy utána azért nagyon oda kell figyelni, mert az elágazásig elég meredek lejtő vezet, itt-ott 1-1 kidőlt fával.

Cicés-rét, fokozottan védett terület

Erdei akadálypálya

Nagyjából ennyi maradt az Amádé várból

Igazán megéri a pár méteres kitérőt ez a panoráma

Öröm és boldogság :)

A piros sáv egy gázlónál átkel a Kis-patakon. Aki esetleg elfáradt a lejtőn itt meg is pihenhet az ide helyezett padoknál és asztalnál, sőt, akár sütögethet is, már ha van sütnivalója :) Innen az ösvény a patak bal partján haladva egyszemélyessé szűkül, és kissé kanyargóssá, illetve jobban mondva kissé kalandossá válik. Egy ponton, pár száz méterrel a Pálos kolostor romja előtt a sok kidőlt fa kissé megnehezítette a haladást, de az jól látszott, hogy az illetékes erdészet munkatársai korábban már próbáltak utat vágni közöttük, több- kevesebb sikerrel. A 14. századi kolostor - amely Gönchöz tartozik és egyben újabb pecsételőhely- szép látványt nyújt még így romjaiban is.

Klassz kis pihenő és sütögető hely a Kis-patak mellett

Itt-ott egy picit komplikáltabb volt előre haladni, de egyáltalán nem lehetetlen

A gönci pálos kolostor romja

Bélyegző az idetévedt OKT táblán

Miután végeztem az "adminisztrációval" és alaposan körbejártam a romot nekivágtam a Telkibányáig még hátra lévő 3 kilométeres útnak. Ez eleinte kellemes sétának ígérkezett, de a Potácsház után - ahol épp sütögettek néhányan-, beérve a Kerek-hegy, majd az Ökör-hegy oldalába már hullámzóvá vált az ösvény, itt-ott 1-1 kellemetlen emelkedővel. A településre a temető mellett vezetett be a jelzés, majd az Ósva-patak mellett vitt tovább a központig. Itt álltam meg pihenni az Arany Hordó sörözőnél. Még pont időben sikerült venni hideg üdítőt, mielőtt bezárt volna. A fedett kerthelyiség kellemes hűvösében aztán el is fogyasztottam egy szendvics társaságában. Túl sokáig azonban nem időzhettem, mert mindenképpen szerettem volna odaérni négy előtt Hollóházára, hogy megnézhessem a Porcelán Múzeumot.

Potács ház

A Kisboldogasszony belülről

Telkibánya, központ

Itt kb minden szállás, étterem, kocsma, stb nevében benne van az arany, utalva a település múltjára

Szerettem volna, ha kicsit több időm marad Telkibányára, amely gazdag múltja miatt minimum egy hétvégét megért volna, de ahogy már említettem ezúttal sietnem kellett. Alapvetően nem terveztem megállni a múzeumnál sem, de miközben fotóztam a kertjében lévő szobrokat és köveket egy hang szólított. Mondanám, hogy az Úr hangja, de valójában csak a muzeológus volt az, aki beljebb invitált vizet kínálva a nagy melegben. Engedtem az invitálásnak, és bár a múzeum megnézése idő hiányában kimaradt, egy bélyegzést azért kértem a túrajelentésembe. Visszatérve az aszfaltra, hamarosan el is hagytam a települést méghozzá kezdetben vadi új aszfalton. Ez azonban csak pár száz méterig tartott utána maradt a régi, kopott borítás, melyről kicsivel a Gunyakút nevű buszmegálló előtt kellett balra térnem. Itt vettem észre egy táblát, amely Hollóháza távolságát több mint 7 km-re írta. Ez kissé sokkolt, mivel már fél háromra járt az idő, így sok esély nem maradt a hollóházi múzeumra.

Zárva volt; a kapura azt írták, hogy felújítás miatt. A múzeumnál azonban megtudtam, hogy sajnos nem nyit már ki, legalább is a jelenlegi tulajdonossal biztosan nem.

Koncz Káplár emléktárója, akinek nagy szerepe volt a helyi arany és ezüst bányászat kialakulásában

A helyi bányászathoz köthető szobrok a múzeum kertjében

Megtaláltam a legeldugottabb piros jelzést az útvonalon :)

Nem adtam még fel és nekilódultam, nagyobb sebességre kapcsolva. Eleinte a murvás úton nem is volt gond, de amikor betért a jelzés az erdőbe egy kicsit nyomoznom kellett a helyes ösvényt, mert kissé benőtte a növényzet, ez pedig a tempónak sem tett jót. Szerencsére ez a probléma csak egy rövid szakaszt érintett és a GPS ezúttal is kisegített. A továbbiakban az útvonal megtalálása nem, inkább csak az útvonalra kidőlt fák képezte erdei akadálypálya jelentett némi gondot. Ezek is csak azért, mert közben, sunyi módon az út emelkedni kezdett. Nem tudom miért, de erre nem igazán számítottam, pedig logikus, mivel Telkibánya és Hollóháza között ezen a részen nem húzódik völgy. 550 méter környékéig tartott az emelkedő. A Hármashatárnál már nem hittem annyira benne, hogy sikerül odaérnem 4-re a múzeumhoz, főleg, hogy az Ökör-hegyig nem is nagyon veszítettem szintet. Még a Pányoki- kútnál is 460 méteres tengerszint feletti magasságot jelzett a GPS. Sebaj gondoltam, majd máskor. Pár perccel négy után értem be Hollóházára, ahol szemerkélő eső fogadott, de szerencsére pár perc után el is állt. Itt vettem észre, hogy a nagy rohanásban elhagytam az ivócső végéről a cuclit; így is lehetett használni, csak kissé nehezebben. A Balkon büfé alatti porcelánbolt még éppen nyitva volt, így ide gyorsan be is tértem. Itt derült ki, hogy a múzeum a valóságban fél 5-ig van nyitva, így felcsillant a remény, hogy egy gyors körbenézésre mégis lesz időm!

Hollóháza, szemben a Balkon büfé ami egyébként OKT bélyegzőhely is

Velem együtt egy a környéken vakációzó család is a boltban tartózkodott, és mikor megtudták, hogy lassan zár a Porcelán múzeum ők is nekiiramodtak. Mire odaértem már negyed 5 volt. A pénztárban lévő hölgy nagyon rendes volt, elegendő volt nyugdíjas jegyet vennem, hozzáteszem így a nap végén éreztem is annyira fáradtnak magam :) Maga a múzeum 2 szintes, a porcelánkészítés és a hollóházi porcelán történelmét a felső szintről indulva mutatja be kronológiai sorrendben. Rengeteg, szebbnél szebb műalkotást lehet itt megcsodálni, többek között a Szász Endre által tervezett vázákat, edényeket, vagy a Forma 1-es trófeák másolatait.

A múzeum udvarán álló szökőkút is nagyon szép

A gyors látogatást követően elindultam a szállásom felé, ami a település másik felén, a Kéktúra emlékmű mellett található Vadász Panzióban volt. A tulajdonossal elbeszélgetve kiderült, hogy szerencsém volt, mert előző nap mondta le a foglalást egy nagyobb csoport, és ezért tudtak csak szállást biztosítani. Aminek viszont még jobban örültem, az az volt, hogy volt mikrójuk, így sikerült megmelegíteni a még tegnap rendelt, madárlátta hamburgeremet. A vendéglő teraszán fogyasztottam el, de ezzel sikerült megtévesztenem két betérő vendéget, akik bent a pultnál próbáltak rendelni, majd jót mulattak rajta amikor kiderült, hogy hoztam magammal és leesett nekik, hogy soha nem is lehetett kapni a kocsmában :) A vacsora után még tettem egy kisebb sétát érintve a kéktúra bélyegzőről is ismert, ikonikus külsejű Szent László templomot. A szállásra visszatérve kicsit még tévéztem, majd nyugovóra tértem. Elaludni nem volt egyszerű, mert időközben megérkezett a vendégsereg akikkel a háziak a ház túloldalán sütögetésbe kezdtek és a jó hangulat zaja beszűrődött a szobámba is. Végül aztán elcsendesedtek, így én is álomba szenderülhettem.