2021. szeptember 23., csütörtök

Alföldi kéktúra: Kisvárdától Sátoraljaújhelyig II. rész

Pácintól Sátoraljaújhelyig, avagy a Kékkör bezárul

Hát eljött ez a nap is, 2021. július 25., vasárnap, amikor, ha úgy tetszik, a végére járok a dolgoknak, pontosabban az Alföldi kéktúrának és vele együtt az Országos Kékkörnek is. Mivel mára sem kevés, bő 30 km körüli táv maradt hátra nem lazsálhattam, időben el kellett indulnom Pácinról. Ennek megfelelően negyed nyolckor már elkészült a start-szelfi a szállás előtt és neki is vágtam az utolsó szakasznak.

Vidám start a Rózsakert vendégház elől :)


Kossuth tér, Pácin

Hamar visszaértem a kastély parkjához és ahogy tegnap így ma is bementem a kapun a jelzéseket követve, de ezúttal nem álltam meg a bélyegzőnél, hiszen annak lenyomatát mát tegnap begyűjtöttem. A szintén itt található focipályán már dolgozott valaki, aki intett is nekem. Visszaintettem, és ekkor ismertem meg, hogy tegnapi beszélgetőtársam üdvözölt a pálya végéből. A kastély hátulról kerüli meg a jelzés, majd egy beton úton visz egy jobb kanyar beiktatásával a temető felé. Itt kicsit megkavarodtam. Úgy tűnt a jelzés alapján, hogy az utolsó sírok előtt kell jobbra fordulni, de pár méterrel odébb szintén volt egy jobbra kanyarodó út, ezért megnéztem azt is, mert logikusabbnak tűnt, de az zsákutcának bizonyult. Így visszatértem a sírok közé, és végül megtaláltam a kissé gazos utat a napraforgó föld határában. Ezen elindulva pár perc alatt ki is értem a szlovák határhoz, melyet a XIX.38. számú határkő is jelzett az árok partján. Feltűnt a távolban a nagykövesdi vár romja, melyet - hála a fényképező 35-szörös optikai zoomjának közelebb tudtam hozni a szemem elé. 

Mágocsy kastély

Nagykövesdi várrom a határ túloldalán


Meglehetősen göröngyös, munkagépek által alaposan "megdolgozott" útszerűségen vezetett a jel, amit csak a GPS-nek tudtam követni, mert felfestve nem találtam. Az egyik mély traktor nyomba lépve - amiről azt hittem meg van száradva- 10-15 centit süllyedt a jobb lábam a sárba. Ez az élmény nem igazán tett jót a reggeli hangulatomnak. Ráadásul, miután átkeltem egy kőhídon, továbbra is olyan szakaszon vezetett a túra, ami még a gyalogos turista számára is veszélyesen "bokázós" volt, itt biciklivel teljességgel kizárt, hogy bárki el tudott volna menni korábban is. 

Ebbe beleléptem ahogy kell :)


Híd a hegyekbe :)

Miután véget ért ez a nehezen járható szakasz, a jelzés délnek fordult Karcsa irányába, melyet bő 2 km múlva értem el, immár remekül járható, széles szekérúton. A bélyegző a település leghíresebb épületénél, az Árpád korabeli templomnál található a kerítésen belül. Szerettem volna belülről is megnézni, de zárva volt. Miközben azonban intéztem a pecsételést egy hölgy jött arra, akitől- próba szerencse alapon- megkérdeztem milyen módon lehet bejutni a templomba. Ő erre egy, a sarkon lévő ház felé mutatott, mondván, ott lakik a gondnok, kérdezzem meg őt. Így is tettem. Becsöngettem a jelzett házba, ahol a kutyák már előre üdvözöltek. Kijött a hölgy, és bár nem volt őszinte a mosolya, amiért a vasárnapi ebéd főzése közben zavartam meg - ezúton is elnézést kérek tőle ezért-, de pár perc türelmet kérve végül jött és megmutatta nekem a templomot. Cserébe a kedvességéért egy kis adományt is dobtam a gyűjtő dobozba. A külsejéhez hasonlóan a templom belső is nagyon szépen helyre lett állítva, aki teheti mindenképpen nézze meg. Hab a tortán, hogy egy gyors, pár perces körülnézés és fotózás erejéig a szomszédban lévő tájházba is bemehettem, így aztán igazán teljes volt az örömöm.

Itt már jól járható, de kissé gazos volt még az út


Árpád kori templom, Karcsa


A régebbi, 11-12. században épült rész


A későbbi, 12-13. században épült rész

A szomszédban található tájház

Egy kis ízelítő a kínálatból



Mivel kicsit elment az idő a templom és a tájház megtekintésével a szendvicsem is mehet közben ettem meg, útban Karcsa központja felé. Rövidesen elértem a tóvá felduzzasztott Karcsa-csatorna partjára, majd a központon áthaladó Petőfi Sándor utcáról a piac térnél előbb a Kun, majd a Sport utca felé vettem az irányt, szép lassan elhagyva ezt a takaros kis települést. 

A Karcsai- csatornából felduzzasztott tó

Gólya család


Hát, nem ma volt a piac nap Karcsán :)


Struccokra mondjuk pont nem számítottam itt :)

A Becsked felől bejövő keresztútig még sima volt a terep, aztán viszont kissé hepehupássá vált a talaj, és mivel sok helyen benőtte a fű, oda kellett figyelni. Bő 1,5 km után elértem egy kereszteződéshez, ahol jobb kanyar következett. Elméletileg innen kellett volna következnie annak a felszántott résznek, amiről már oly sok rémtörténetet hallottam annak járhatatlansága miatt. Mostanra azonban a gépek szinte simára járták ezt a részt, így nekem már nem kellett bosszankodnom az óriás göröngyök miatt. Az aszfaltot keresztezve kb. 500 méter még egyenesen vitt a jelzés, aztán a napraforgók között előbb balra, majd jobbra és már meg is érkeztem a karosi Honfoglalás Kori Látogatóközponthoz, ahol bélyegezni is kellett. A park még zárva volt, de ma nem is szerettem volna bemenni. Sokkal inkább vágytam volna egy kis hideg üdítőre, de sajnos a vegyesbolt és a polgármesteri hivatal melletti  dohánybolt sem volt nyitva ma. Működött viszont legalább az utóbbi előtt egy kék kút, amiből le tudtam cserélni a kissé már megmelegedett vízkészletem hidegre.

Végül is járható, de odafigyeléssel

Sima liba :)

Csuszka aki nem vett észre :)

Honfoglalás kori emlékpark, Karos. Bélyegző a bejáratnál a kapura szerelve


Karosi gólya család




A kútnál az alkalomhoz illő bögrémből kortyoltam :)

A Kossuth Lajos utcán folytattam a Kinizsi Pál utca felé, de erről hamarosan jobbra kellett fordulni a szlovák határ irányába. Ebben az elágazásban korábban egyenesen ment az Alföldi kéktúra és érintette az Árpád kori temetőt is. Ez most nagy kitérő lett volna nekem, talán legközelebb kilátogatok oda is. A határhoz közeledve ismét napraforgó földek között vezetett az út. A bal oldalán néhány nagy kócsag keresgélte a finom falatot, szemben pedig ismét feltűntek a sátoros hegyek. Szinte karnyújtásra való közelségük bevallom csalt némi könnyet a szemembe.

Itt egyenesen haladva a honfoglaláskori temetőhöz lehet eljutni. Az AK jobbra, a szlovák határ felé indul el.

Magával ragadó látvány


El tudnám képzelni egy poszteren :)


Napraforgó tenger



Nagy kócsag 

A határt elérve pár lépést átmerészkedtem rajta, aztán haladtam tovább a Felsőberecki- főcsatorna hazai oldalán. Nagyjából 3,5 km megtételét követően értem Felsőbereckibe, ahol az élelmiszerbolt kerítésének belső oldalán található a bélyegző. Mondanom sem kell talán, hogy ez a bolt is zárva volt. Szerencsére jól álltam vízzel és élelemmel is, így ez nem jelentett problémát. Egy kicsit azért pihentem a hátralévő utolsó szakasz előtt, még a bakancsomat is megszellőztettem egy kicsit. Tehettem, mert senki nem járt az utcán, így nem lehetett potenciális áldozata sem a műveletnek :)

Újra a magyar- szlovák határon


Itt is jelezve van a Rákóczi kerékpárút, amely egészen Kassáig vezet


Poszterre kívánkozik ez is :)

Megérkeztem Felsőbereckibe

Átkeltem a Felsőberecki- csatornán. 


A következő utcánál már megy is fel a gátra a jelzés, de előbb még pecsételni kell



A rövid, de jól eső pihenő után nekivágtam a Bodrog gátjának Alsóberecki irányába. A gát tövében több kajak és kenu kölcsönző is van, nem véletlen, hogy a felsőberecki pecséten is egy kenu szerepel. A folyón a 381-es számú út hídján keltem át. Egy nagyon rövid szakaszt kell az aszfalton megtenni, utána természetesen újra a gáton vezet a túra. Ezen a ponton tulajdonképpen kezdetét vette egy hosszú, elnyújtott célegyenes...az utolsó, az Alföldi kéktúrán, és az utolsó az Országos Kékkörön :)

Irány Alsóberecki felé, immár a Bodrog gátján


Az utolsó folyón átkelés a Kékkörön

Én és a Bodrog :)


Egy utolsó szusszanás a véghajrá előtt :)

Attól a ponttól, ahol ismét északi irányba fordul a gát szinte folyamatosan látni Sátoraljaújhelyt a hegyek lábánál. Hiába tűnik azonban oly közelinek, ettől a ponttól még bő 8 km-re van a vasútállomás, ami gyors tempóban is megvan 1,5 óra. Nem csak ezért siettem. A meteorológia szerint volt némi esély az esőre a térségben, és nem szerettem volna megázni. Bár, igazság szerint, még az eső sem tudta volna nagyon elrontani a kedvem. Ott, ahol a Ronyva a Bodrogba ömlik egy kicsit el is kezdett csöpörögni, de szerencsére megmaradt ezen a szintem az intenzitása. A lakott területre érve továbbra is a Ronyva töltésén vezetett az út, keresztül a régi ipari vágányokon, a régi bútorgyár mellett a Berecki utcára. Innen - a vasutat keresztezve- előbb a 37-es főútra, majd az Árpád utcára vitt a jelzés. 


Gyümölcsös a gát mellett


Az egyik fán egy nagy fakopáncs remél némi élelmet :)


A Ronyva és a Bodrog találkozásánál




Tövisszúró gébics pár

A gát utolsó száz méterei

Barázdabillegető

Át a régi ipari vágányokon

Az Árpád utcán, már a Hősök terénél gyakorlatilag van egy Országos Kékkör tábla és tetején a mindenki által ismert dalszöveg első sora: 


"Indulj el egy úton..."

Az én utam 2013 őszén, október 12-én kezdődött a Rozália téglagyár - Hűvösvölgy szakasszal. Emlékszem zöldfülűként eleinte még térképem sem volt, Horváth Béla, alias Hörpölin beszámolói alapján indultam útnak. Ahogy egyik kedves barátom mondta, valahol mindannyian Hörpölin köpönyegéből bújtunk elő, és igaza van :) 

Aztán szép lassan lett mindenem ami kellhet egy túrához. Élveztem az utána járást, hogy melyik a jó táska, bakancs, stb. Miért éri meg hosszú távon a drágább holmi, és ilyenek. Micsoda mázlim volt az Osprey hátizsákokkal is, amiket eredeti áruk töredékéért tudtam megvenni a Jófogásról :) 
Arra is emlékszem, hogy mennyire örültem, amikor Marci barátom hazahozta nekem Seattle-ből a Garmin túra GPS-t, aminek hála szinte nulla volt az esélye, hogy eltévedjek...Mondjuk így is sikerült néha, de ez már az én tehetségemnek volt köszönhető :)

Aztán ott vannak a szállások, a kedves házigazdák, akik nélkül szintén nem sikerülhetett volna. Keszi Imréék Kisgyónbányán, Vilma néni Makkoshotykán, és hogy is hagyhatnám ki Sinka Miskáékat Pocsajon.

A túratársak, akikből volt szép számmal a hosszú út során. Sokakkal csak futólag, vagy 1-1 túra során találkoztam, de van, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. 

Még hosszan sorolhatnám kinek és miért vagyok hálás, amikor nem kicsit meghatódva, a Hősök terén lévő zenélő szökőkút melletti padok egyikén a könnyeimmel küszködöm, mert elöntenek az emlékek, de most nem teszem. Aki kell az úgyis olvassa és tudja majd, hogy neki is jár a köszönet :) 

Hősök tere, Sátoraljaújhely


Zenélő szökőkút

Egy pecsét, egy utolsó bélyegzés azonban még hátra van, de nem akaródzik nekiindulni. Inkább elmegyek a templom felé, emlékeim szerint van ott egy fagyizó. Jól emlékszem, de elcsábulok és jégkása lesz belőle, mert azt is nagyon szeretem :) Végül csak elindulok a Kossuth Lajos úton, majd a Patak utcán az állomásra. Itt már mosolygok, legbelül hősnek érzem magam, amiért az Alföld és Lajosmizse szülötteként véghez viszem ezt a személyes csodát, körbejárom az országot. Már csak kétszáz méter lehet hátra amikor újabb ürügyet találok arra, hogy miért ne érjek még célba. Jobbra egy Lidl hívogat, hogy vásároljak a hazaútra. Engedek az újabb csábításnak. Chips és "győzelmi" sör is kerül a táskámba. Most már mindegy milyen nehéz, innen már bármit elviszek a vonatig :)

És végre megtörténik, beérek a vasútállomásra. Előbb fotózkodom a számomra utolsó kék jelzéssel, vigyorogva mint a vadalma,  majd bemegyek az épületbe. Az utolsó lépésekkel megközelítem a dobozt, betintázom a bélyegzőt, kicsit kivárok, beigazítom és meg van az utolsó is. A Kékkör hivatalosan is bezárult.

Itt a vége :)

A számomra utolsó kék jelzés a Kékkörön

Helyén az utolsó pecsét is :)

Van még idő a vonatig, jól esik kiülni a peronon lévő padok egyikére és bakancsot szellőztetni. Közben átöltöztem, zoknit cseréltem és felvettem az "ünnepi", Országos Kékkörös pólóm, amit még áprilisban kaptam a szülinapomra. Most már joggal viselhetem :)

















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése