Bakancsos Barangoló: Dél- balatoni várak II. rész: Kis-hegyi kilátótól a Vas- keresztig

2021. 10. 17. napjának reggele elég cidris volt. Annyira, hogy előkerült a jégkaparó is az autó csomagtartójából. Ahogy ebből már ki is lehet következtetni a rajta, azaz a tegnapi végpontot jelentő Kis- hegyi kilátóponthoz a Soós Tours jóvoltából jutottam el. Akár ki is hagyhattam volna, de miután elköszöntem Lajostól ismét kitértem a kilátópontba, hogy megtekintsem a most még kissé párásba vesző panorámát. A mai napban már bőven voltak jelzetlen szakaszok és bevallom emiatt kissé aggódtam is, mert bár letöltöttem a GPS-re a túra útvonalát, két helyre is bemásolva azt a számítógépen, magán a ketyerén sehogy sem sikerült azt elővarázsolni. Indulás után még megpróbáltam egy lehetőséget, hátha alapon, és láss csodát, pont amikor elértem a sárga jelzést, hogy azt keresztezve nekivágjak a lejtőnek, megtörtént a varázslat, sikerült megjeleníteni a tracket! Ennek nagyon megörültem, mert bár enélkül is elboldogultam volna azért nagy valószínűséggel, sokkal nagyobb könnyebbséget jelentett, hogy elegendő volt csak rápillantani a GPS-re, hogy tudjam hol vagyok. Nem beszélve arról, hogy ezzel sok időt is spóroltam meg.

Reggeli panoráma a párába vesző tanúhegyekkel

Miután tehát kereszteztem a sárga jelzést, amelyen egyébként innen dél felé Gyugyra lehet eljutni, immár jelzetlen "úton" folytattam. A Várszói erdőn tulajdonképpen a túrázó fantáziájára van bízva, hogy éppen hol is megy át. Itt- ott van ugyan ösvény, vagy annak látszó valami, de azt hiszem a "tökön, babon át" kifejezés tökéletes pontossággal írja le a helyzetet ezen a nem túl hosszú, de annál kalandosabb szakaszon. Miután elértem egy merőlegesen haladó szélesebb erdei utat már sokkal kényelmesebbé vált a helyzet. (Aki mindenképp kihagyná ezt az erdei akadálypályát az némi kerülővel aszfalton is teljesítheti a küzdősebb részt; ez nem tilos, hiszen a Dél-balatoni várak nem útvonalkövető mozgalom, az ajánlott útvonalat viszont nem véletlenül jelölték ki úgy ahogy, érdemes követni.) A kilátótól való szűk 2 kilométer megtételét követően máris odaértem a nap első igazoló pontjához a Diós- dombra. Itt igazoló fotót kell készíteni. Ezt a párából időközben előtűnő tanúhegyekkel a háttérben készítettem el, bár a szemembe sütő nap miatt nem ez lett életem fotója :)

Ízelítő az akadálypályából

"Tökön-babon át"

Igazoló szelfi a Diós-dombon

Kilátás Látrány felé

A dombról lejövet Látrány felé folytattam az utam. Szőlő ültetvények között, a Tó utcán értem el a településen keresztül haladó 6713. számú aszfaltot, melyen északi irányba indultam el, követve a tracket. Pár száz méter utána Péntekhelyi utca felé kellett letérni, majd erről jobbra, a keleti irányba induló földútra fordulni. A Tetves- patak medre felett való átkelést követően munkagépek zaja törte meg az idilli nyugalmat, ez egyben azt is jelentette, hogy elértem a 67-es főutat, melynek éppen zajlik a négy sávossá való bővítése. A nagy forgalmú úton alapos körültekintést követően keltem át, majd ismét északi irányba indultam el. Rövidesen szintbe hozott, kisebb, nagyobb számozott gödröket tartalmazó területre értem. Rögtön leesett, hogy itt bizony még zajlik az útépítés miatt elrendelt régészeti feltárás, ezért vigyázva, nehogy valami kárt okozzak siettem át ezen a részen. A későbbiek során ezen a szakaszon biztosan változni fog majd a javasolt útvonal; a legpraktikusabb szerintem az út túloldalán lévő mezőn szélén való haladás lesz majd. Az átkeléstől számított kb. 800 méter után egy jobbra kiágazó betonút már a közigazgatásilag Balatonlelléhez tartozó Rádpusztára vezet be, melyet a Rád-Ikon Kft. impozáns feldolgozó épülete mellett értem el. Innen a sárga rom jelzést követve, majd arról balra térve meg is érkeztem az Árpád-kori templom romhoz, amely egyben a következő igazoló pontot is jelentette. Miután megtaláltam és lefotóztam a kódot, tartottam egy pár perces, evéssel, ivással egybekötött pihenőt is a folytatás előtt.

Látrány egykori középkori temetőjének állít emléket ez a sírkő

Irány a 67-es út

Zajlanak a főút kiszélesítésének munkálatai

A régészeti feltárás

Rád- Ikon Kft. épülete (borháza)

Rádpusztai élménybirtok két lakója

Árpád-kori templom, Rádpuszta

Visszatértem a korábbi elágazásba és a sárga rom jelzés másik ágán folytattam két előttem haladó lovast követve egy darabon. A következő elágazásban ők mentek tovább egyenesen engem viszont balra térített a jelzés, be a szőlő sorok közé. Rövidesen már az erdőben gyalogolhattam tölgyesek között, és ekkor sikerült lencsevégre kapnom életem első fekete harkályát, hazánk legnagyobb harkályfajának képviselőjét. A nagy találkozás után nemsokára egy hosszabb, kissé meredek lejtő aljában elértem a sárga sáv jelzést és ezen jobbra fordulva mentem tovább. Enyhén emelkedni kezdett az út, közben figyelnem kellett, mert már közel jártam a következő igazoló ponthoz. Hála a tracknek és a megtalált "titkos" jelzésnek pár perc múlva oda is értem a Bóbita- forráshoz, amely sajnos csak a nevében ígér hűs felfrissülést, a valóságban nem ad vizet. Arra jó csupán, hogy az állatok tudjanak egy kicsit dagonyázni a környékén. Miután megtaláltam és lefotóztam a kódot, elnyammogtam egy dörmit, hogy legyen egy kis energia az emelkedő folytatásához.

A csacsis búcsú Rádpusztától

Lovasok nyomában

Lesz ez még jobb is, de legalább nem mozdult be :)

Sudár fák között

A Bóbita- forrásnál

A szuszogtató emelkedőn a Mészégető-tető felé vettem az irányt. A tegnapival együtt már szűk 50 kilométerrel a lábamban annyira nem esett most jól ez a küzdelem, ezért nem is mentem el teljesen a csúcsig, hanem még előtte balra tértem egy kiágazó erdei útra Teleki felé. Miután kiértem az erdőből egy darabon még az említett község felé haladtam. Egy pontról - nagy zoommal még a Tihanyi apátság épületét is le tudtam fotózni, bár ez sem életem képe lett a kissé párás időnek hála. aA következő elágazásban bő 1,5 kilométer erejéig déli irányba vitt a track, mielőtt egy bal kanyart követően megérkeztem a temetőhöz. Valószínű megsütötte a fejem az októberi nap, mert ugyan felmerült bennem, hogy az ivótasakom újratöltése okán bemenjek a csapig, végül azonban elvetve az ötletet elindultam tovább kívül a kerítés mellett. Szerencsére hamar csekkoltam a GPS-t és konstatáltam, hogy itt bizony ajánlottam kötelező bemenni a temetőbe, mivel az árpád- kori templom is ennek területén áll, amely körül a kódot is elrejtették. A külső kovácsolt vas kaput követően volt még egy belső is, melyen benyitva megérkeztem a XIII. századi, felújítás alatt álló műemlék épülethez. Eltartott talán egy percig de itt is meg lett a kód. Mivel fél egy fele járt az idő úgy gondoltam, hogy itt egy kicsit hosszabbat pihenek a fák árnyékában, közben pedig megeszem az ebédül szolgáló szendvicset is.

Házi rozsdafarkú (tojó)

Szóládi református templom a dombtetőről

A teleki temető bejárata, ahol be KELL menni :)

A Szent kereszt felmagasztalás nevű templom belső tere is átalakításon esik át

A templom mögötti ösvényen leereszkedtem a Rákóczi Ferenc utcára. A túra nem érinti ennél jobban a települést, egy nagyobb kurflit leírva az Akácos útra tér vissza, majd azon ismét keletnek fordul Szólád felé. Ezen településbe is épphogy csak belekóstol az útvonal, gyakorlatilag a második adandó lehetőségnél neki is indul a dombnak. Löszbe vájt pincék előtt kezdtem meg a kaptatót, amely itt még nem is tartott sokáig. Nezdepusztáig egész jó állapotú aszfalt vezetett. A házak közé beérve bő 100 méter után bal kéz felé ágazik ki egy jelzetlen út, ami belevezet a Szólád központjából induló piros háromszög jelzésbe. Ezen kezdődik meg az igazi emelkedő, ami már nem kegyelmez. kb. 210 méteres tengerszint feletti magasságban, egy hatalmas szelídgesztenyefa lombja alatt szerencsére van pár pad és asztal is, ahol meg lehet kicsit pihenni csúcstámadás közben. Innen már nincs messze a Nezdei szobor park alsó vége. Innen lentről is szép látvány, de fentről a balatoni kilátás miatt még inkább. Miközben haladtam felfelé azért figyeltem, hogy ne mulasszak el fotót készíteni a székelykapunál. A szoborpark felső pontjánál szintén van egy fedett pihenő, ahol pár percet ismét pihentem, illetve izotóniás itallal frissítettem mielőtt folytattam volna a Kereki vár felé.

Őszi színkavalkád az Akácos úton. Végigmentem rajta én :P

Löszbe vájt pincék

Szelídgesztenyés pihenő

Elég jó a panoráma fentről, megéri a szenvedést

A felső pihenő. A kutyus kicsit meg akart kóstolni, de szerencsére nem hagyták neki :)

Az emelkedő legnagyobb részét ugyan letudtam már, de még nem az egészet. Hamarosan egy kisebb kilátóhoz értem, melyre a második törött lépcsőfok ellenére felmentem ugyan, de igazából szinte ugyanazt láttam mint lentről. Innen már egy kilométert sem kellett megtennem az Erzsébet erdő árnyas fái alatt az Almán-tetőn álló kopjafáig, amely Somogy megye legmagasabb, 316,43 méteres tengerszint feletti magasságban lévő pontját jelöli.

Az Almán-tetőn

Az Almán- tetőtől még egy pár száz méteren át élvezhettem az árnyas erdőt. Egy fedett pihenőtől - ahol a piros sáv véget ér- már a zöld sáv mentén folytattam. Pár perc múlva, de már csak visszafordulva vettem észre a Csallagó geodézia mérőtornyát, de most nem akartam az időt húzni a megmászásával, pláne, hogy nem is tudom egyáltalán van-e erre lehetőség. Erdők és szántóföldek határán vezetett az út, mígnem a zöld rom jelzésre térve a 14. században épült Kereki vár - más néven Fejérkő vára- felé vettem az irányt. A rom éppen felújítás alatt állt, de legalább is valamiféle állagmegóvó munkálatok elvégzésére utaló jeleket tapasztaltam. Miután megtaláltam a trükkösen elrejtett kódot, körbejártak a várat, melynek egy pontjáról szép panoráma nyílik a Kőröshegyi- völgyhídra is. Tartottam egy rövid étkezési szünetet is mielőtt megkezdtem volna az ereszkedés a várdombról.

A pihenőig tartott a zárt erdős szakasz

Erdő-mező határán, hullámzik az út

Csuszka a vadászlesen

Kereki vár

Kilátás a Kőröshegyi- völgyhídra.

Pár perc alatt le is robogtam a meredek lejtőn az Amáliapuszta nevű falu részbe. Rögtön az aszfalt elején található a Czikó- pihenő ahol a csapból fel is töltöttem az ivóvíz készletemet. A Dózsa György utcán haladtam Kereki központja felé, eközben átkeltem a Köröshegyi-séd felett is. A jobb kéz felé lévő parkban valamiféle rendezvényt -az attrakciókból kiindulva -, talán búcsút tarthattak éppen. Idő hiányában sajnos nem volt lehetőségem rá, hogy körbenézzek. A kereszteződésre érve balra fordultam a Petőfi utcára. Erről szűk 1 km-es szakaszt megtételét követően a Szent Anna templom, illetve a mellette lévő Közösségi ház épületét elhagyva vezet le a javasolt útvonal, ami itt felvezet a szőlőskertek közé. Ezen a szakaszon ismét figyelni kell, mert újból jelzetlen utakon kell haladni. madárrajongóként fájt a ugyan a szívem, de nem térhettem be a Balatoni Madárkertbe sem. Viszont ezt is egy újabb ok, ami miatt a jövőben egyszer még vissza kell térjek ide.

Meredek lejtő a vártól a falu felé

Czikó- pihenő, frissítő pont

Még zajlott a búcsú

Klassz lehetett a panoráma azoknak akik fel mertek menni a hőlégballonnal :)

A szőlők közül ismét a Petőfi utcára, annak egy leágazására tértem vissza, követve a tracket. A már bezárt és eladósorba került Buhanka bárt elhagyva, még a Kereki, felső nevű buszmegálló előtt kellett ismét jobbra térni az Alcar Hungária Kft. telephelyénél, melyet egy szoborszerűen kiállított nagynéretű gumiabroncs is jelez. Szuszogtató emelkedő kezdődött itt a Budai-tető irányába, de ez csak a kezdet volt. Vészesen közeledett a következő igazoló fotó elkészítésének helyszíne, de a Gyugy- hátra vezető kíméletlen emelkedőn való küzdelem annyira elterelte a figyelmemet, hogy csak jó 500 méter múlva, a "csúcsot" jelző adótorony lábánál jutott eszembe , hogy kellett volna egyet szelfizni a Köröshegyi- völgyhíddal is. Persze miközben araszoltam felfelé meg-megálltam fotózni - és semmiképpen sem azért, mert már mindenhol vettem a levegőt-, de a szelfi kimaradt. Vissza már semmiképpen sem akaródzott menni, de szerencsére akadt még egy pont ahonnan sikerült egy "szódával elmegy" minőségű képet készítenem magamról és a hídról, amit a túramozgalom kiírói elfogadtak :)

Ennél a "gumi szobornál" kell jobbra fordulni

A Gyugy-hát becsapós emelkedője. Amire azt hinnénk felérünk, kiderül, hogy még nem :)

A kilátás azért megéri a szenvedést :)

Nagy lendülettel indultam neki az utolsó szakasznak, már amennyire nagy lehet a lendület 38 km-rel az ember lábában. Rögtön az elején majdnem el is tévedtem, mert mint kiderült nem azon az aszfalton kelek majd át az M7-es autópálya felett amire a Gyugy-háti adótoronynál kiértem, hanem egy vele kezdetben párhuzamosan haladó, kissé benőtt, de aztán kitisztuló murvás szervizút szerűségen, egy vadátjárón. Mire ideértem, már erősen leszálló ívben volt a Nap. Osztottam szoroztam, és hát az jött ki, hogy bizony némileg eltaktikáztam magam, sötétben fogom befejezni, de ráadásul a nagy magabiztosságban még fejlámpát se hoztam magammal. Sebaj, gondoltam, majd kifejlesztek valamiféle éjjellátó képességet, vagy ilyesmi. Ekkor hívtak Soósék is, akikkel szintén közöltem szorult helyzetem, illetve jeleztem, hogy a vaskereszt táján, Zamárdi fölött valószínű szükség lesz majd egy "kimentésre". Igyekeztem fokozni a tempót, amennyire tellett. Kb. 300 méter után egy kilátóponthoz értem, ahonnan már jelzett úton, a sárga kereszten folytattam, bár ennek az első szakasza, ami egy meredek lejtőből és egy még meredekebb emelkedőből állt, annyira nem volt kedves a szívemnek, pláne nem a lábaimnak :) Szerencsére az út jól járható volt, emiatt nem kellett aggódni. Némi segítséget az is jelentett, hogy ha nem is volt telihold, de már közel járt hozzá. Egy elágazásban a sárga keresztet zöld keresztre cseréltem és követtem egészen a vaskeresztig, ahová már sötétben értem be. Nem volt egyszerű ilyen körülmények között megtalálni a kódot, de hamar meg lett. Alig, hogy elindultam a Zamárdihoz tartozó Kőhegy felé, hívtak Lajosék, majd rövidesen meg is láttam az autójuk lámpáit is. Nagyon hálás voltam a "kimentésért" és ezúton is köszönöm nekik a segítséget. Az ember néha bizony eltaktikázhatja a dolgokat, vagy ahogy manapság mondják, túltolhatja a biciklit, de ha vannak barátai, akkor az esélye is megvan rá, hogy a legnagyobb slamasztikából is kikecmereg majd :) Szerencsés megmenekülésemet egy nagyon finom hamburger vacsorával és egy kis borral ünnepeltük meg; mindkettő nagyon jól esett a hosszú nap után.