Bakancsos Barangoló: Pest Megyei Piros: Ócsa

Kellemes hideg ígérkezett január második hétvégéjére is, de emellett szombatra napos időt is jósoltak, ezért gondoltam folytatom a Pest megyei Piros bejárását. Ezúttal is busszal utaztam le Ócsára, és ugyanúgy a Városháza nevű megállónál szálltam le, de most kihagytam a túramozgalom eredeti bélyegzőjével való pecsételést, mert az túl nagy kitérő lett volna.

A túrát a továbbra is zárva tartó református templomtól kezdtem, ahonnan az Ady Endre utcán és az Iskola közön keresztül tértem vissza a Hősök terére, gyakorlatilag a fő út mellé. Ezen hamarosan át is keltem a jelzésnek megfelelően, hogy a Kertész utcán haladva hagyjam el szép lassan Ócsa lakott területét. Bár már jócskán elmúlt 9 óra, nagy mozgást nem lehetett tapasztalni. Csak a kutyák ugattak meg, mondjuk közülük kb. az összes :) A Kertész és a Vágóhíd utca közötti számomra ismeretlen nevű földút elején vettem észre perifériából egy legelésző szarvas tehenet. Azonnal megálltam, a fényképezőmet egy vadnyugati revolverhőst megidéző gyorsasággal kaptam elő a zsebemből és már kattintottam is. Nem lett rossz kép, de szerettem volna egy olyat is, amin fent van a feje és felém néz. Mivel továbbra sem vett észre, füttyentettem egyet. Erre elnézett a másik irányba...Na mondom, bravó, mázli, hogy nem rád szoktak vadászni, különben nem jósolnék hosszú életet :) Kínomban dobbantottam egyet a lábammal, amire- vélhetően, mert lövésnek hihette- végre felnézett és sikerült szemből is lefotóznom. Nemsokára egy újabb látványossághoz, az Öreghegyi pincesorhoz érkeztem meg. A pincék különlegessége, hogy földre állított nyeregtető alatt, a talajba (löszbe) vájva helyezkednek el. A mintegy 150 darab pince különleges látvány, csak elképzelni tudtam, hogy milyen lehet, amikor tömegek mulatoznak itt. Talán idén már újra sor kerülhet erre is.

Bambula :)

A pincék mélyen benyúlnak a löszös talaj alá

Kb. 150 darab pince található itt

A pincesorra való ráfordulástól felvett dél-keleti irányt tartottam a folytatásban is. Már háromnegyed tíz is elmúlt, de nagyon úgy festett a helyzet, hogy a meteorológusok az időjárást nem értesítették arról, hogy nem ködösnek, hanem naposnak kellene lennie. Egy bal kanyart követően kereszteznem kellett a Budapest-Lajosmizse vasútvonalat. Mikor kb. 250 méterre lehettem az átkelőtől jött is a vonat, gondoltam megörökítem, de a látási viszonyoknak - vagy inkább iszonyoknak - hála a szerelvényt sem láttam, csak a hangját hallottam. A sínekkel párhuzamosan futó aszfalton egy kisebb szakaszt vissza, Budapest felé kellett megtenni, mielőtt jobbra térített volna róla a piros, és a vele Ócsa óta együtt futó úgynevezett, Ország közepe zöld jelzés. Közvetlen a lekanyarodás után pihentem, ettem, ittam egy kicsit.

A "napos" idő

Jég-alkotás

A Budapest-Lajosmizse vasútvonalnál

Alig indultam el, máris egy újabb illegálisan itt hagyott szemétkupac mellett haladtam el. Bosszantó, hogy ezek ellen szinte semmit nem lehet tenni. Vagy mégis? Nem rég fedeztem fel a HulladékRadar nevű alkalmazást, melyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium fejlesztett ki. Ennek segítségével könnyedén be lehet jelenteni, ha illegálisan lerakott hulladékra lelünk, így a terület gazdája hamarabb el tudja azt szállíttatni, kevesebb ideig terheli a környezetet. Egyenes, továbbra is jól járható homokos útszakasz következett a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány irányába, ahogy erről az egyik fán lévő tábla tájékoztatott. Mindössze egy gyors bal-jobb kanyar kombináció törte meg az észak-keleti irányt. Hangos kutyaugatás jelezte, hogy elértem az alapítvány területét. Innen már más zajt is hallani lehetett, mégpedig a közeli M5-ös autópályáét.

Még csak elrejteni sem próbálták meg...

Kékcinege

Most akkor merre? :)

Szent Ferenc Állatotthon két lakója

Át az M5-ös autópálya felett

Az autópálya feletti hídon átkelve hamarosan jobbra fordult a piros sáv, balra piros kereszt ágazott ki belőle. Egy tanya mellett és egy sorompó alatt átbújva haladtam tovább a továbbra is ködös erdőben. A békés hangulatba csak a száguldozó autók idehallatszó zaja rondított bele. Az erdő lakóit viszont ez sem zavarta..megszokták gondolom, és ez alkalmat adott néhány újabb "lesifotó" elkészítésére. A Gombosi úti elágazás előtt nem sokkal volt egy kis eltévedésem, mert a jobb kanyart jelző nyíl nem volt felfestve ebből az irányból. Segítség: ha egy vadászlest és egy sorompót láttok jobb kéz felé, akkor az lesz a helyes irány. Az említett elágazásban a zöld sáv jobbra ágazik ki, a piros sáv megy tovább egyenesen. Itt tartottam egy újabb rövid pihenőt, és közben az irányjelző tábla hátoldalán észrevettem három darab QR kódot is, melyek a Kiskunsági Trail megfelelő távjának igazolásául szolgáltak alapul. Mivel a futás kissé távol áll tőlem nem ismerem ezt a mozgalmat, de aki szeret futni, annak esetleg érdekes lehet.

Erre vezet a piros sáv

Gombosi elágazás

A futás szerelmesei itt is megtalálják a kihívást :)

Az elágazástól pontosan egy kilométerre található a Hubertus kápolna és a szépen felújított Gombos vadászház, ahol meg is lehet majd szállni, ha vége a korlátozásoknak. A következő jobb kanyart már nem vétettem el, és az utána következő balost sem, ami közvetlen az Édesházi pihenőhelyhez vezetett, Itt padok, sütögető hely és esőbeálló is a túrázók, kirándulók rendelkezésére áll. Van szemetes is, de ha lehet, akkor a szemetet mindig vigyük magunkkal, mert ezeket a kukákat viszonylag ritkán ürítik. Felfigyeltem egy "állítható" táblára is, amelyhez hasonlót eddig csak lőterek közelében láttam. De amíg azokon az "Éleslövészet van/nincs" opciók a két lehetőség, addig ennél a "Hatályban lévő tűzgyújtási tilalom van/nincs" az.

Hubertus kápolna és a Gombos vadászház

Édesházi pihenőhely

Most épp nincs tűzgyújtási tilalom :)

A pihenőhelynél most nem volt okom hosszabb időt eltölteni, ezért mentem is tovább. Kb. 200 méter után egy kerítéssel bekerített területhez értem, ahol nem volt teljesen egyértelmű a helyes irány. A GPS segítségével arra jutottam, hogy a kerítés mellett kell tovább haladni és valóban ez volt a megfelelő választás. Egy szélesebb földúthoz érve ismét dél-kelet felé vitt a jel bő 1,5 km-en át. Az egyenes végén lévő bal kanyar után 300 méterrel újabb iránytábla hirdette, hogy megérkeztem a Borókás kereszteződésbe, vagyis a csévharaszti ősborókáshoz. Ez a kiemelt természetvédelmi terület különleges látványt nyújt így télen is, hiszen örökzöld növényről van szó, amely ilyen mennyiségben kis hazánkban máshol nem is igazán lelhető már fel. Sajnos most nem volt időm hosszabban elidőzni itt, de ez is egy olyan hely, ahová valamikor szívesen visszatérek majd.

A kerítés mellett vezet a jelzés..csak felfestve nincs

Kutyások figyelmébe

Borókás elágazás. Klasszak ezek az irányoszlopok.

Ízelítő az ősborókásból

A borókástól szűk kilométernyi gyaloglás után megérkeztem az elágazásba, ahol a Pest megyei piros balra vezet tovább, jobbra pedig a piros négyzet visz be Csévharasztra. Mivel a mai túrán eddig a településig terveztem menni az utóbbit kezdtem el követni. Volt még idő a busz indulásig bőven, de táv is volt még hátra. Csévharaszton ugyanis a hivatalos túra bélyegző elég nagy, mintegy 3,5 kilométeres kitérő az elágazásból, ami oda-vissza már 7 km; nem nagyon éri meg tehát nem megszakítani itt a túrát.

Az elágazás: PMP balra, Csévharaszt jobbra

Csévharaszt buszforduló

Balla Károly egykori jogász, író, költő, az MTA levelező tagja

A falu központja felé előbb a szép hosszú Petőfi Sándor utcán kell végigmenni a Kossuth Lajos utcai kereszteződésig, majd ez utóbbin tovább. Mielőtt azonban ezt megtettem volna, tettem egy kis kitérőt a Pótharaszti sétaerdőbe. Egy kisebb kört jártam csak be, mert közben rájöttem, hogy ha még pecsételni is akarok, akkor bizony nincs idő bámészkodni. Madarakat sem igazán volt lehetőségem fotózni, mert a nem túl napfényes idő ellenére még elég sokan kirándultak a tanösvényeken. Visszatértem tehát az elágazásba és kiléptem annak reményében, hogy időben odaérek még a Csacsi vegyesboltba bélyegezni. Nagyon csücskösre sikerült a dolog, de odaértem. Láttam bent a fényt, már nyitnék be, de nem nyílik az ajtó. Jobban körülnézve nem láttam bent senkit. Gondoltam fent vannak a házban, és ha csöngetek lejönnek, de erre nem volt már időm. Ezért maradt az igazoló fotó, majd a rohanás a községházánál lévő buszmegállóig. Szerencsére elértem a 13:40-es járatot, mert nem igazán lett volna kedven tovább fagyoskodni. A monori vasútállomáson való átszállás miatt már nem kellett izgulni, és mivel viszonylag korán hazaértem a pihenésre is maradt bőven időm.