Hirtelen ötlettől vezérelve a kéken

OKT: Dorogtól Mogyorósbányáig, és egy kis extra

Március utolsó hétvégéjének szombatján egyik kedves barátom szülinapját tartottuk, így aznapra nem terveztünk túrát. Másnapra viszont igen, ezért este nyolckor el is jöttünk a vendégségből, hogy tudjunk pihenni, mivel korán, 5 körül kelni kellett, ha el akartuk érni a kisgyónbányai elágazásig elvivő buszt. Medvehagymát szerettünk volna ugyanis szedni, és tudtam, hogy a Zircig tervezett OKT szakaszon bizony van, sőt, szinte más sincs csak végeláthatatlan medvehagyma tenger. Gyorsan bepakoltuk a táskákat és nyugovóra tértünk. Reggel, a telefon ébresztésére barátnőmmel csak egymásra néztünk - már amennyire ki tudtuk nyitni a szemünket- és megegyeztünk, hogy ez ma nem fog menni, majd azzal a lendülettel vissza is feküdtünk és aludtunk tovább körülbelül tíz óráig. Amikor végre sikerült kikászálódni az ágyból konstatáltam, hogy bizony nagyon szép idő van, túl szép is ahhoz, hogy a napot a négy fal között töltsük. Kattogni kezdtek a fogaskerekek, hogy hová is kellene menni. Nehezítette a dolgot, hogy tizenegy óra fele járt és vasárnap lévén a tömegközlekedési lehetőségek is ritkábbak voltak. Végül bevillant az isteni szikra: menjünk a Dorog-Mogyorósbánya szakaszra, az viszonylag gyorsan elérhető, nem is hosszú, csak kb. 15 km, de azért kell dolgozni rajta, mondhatni megvan a túra sportértéke is ezáltal.

Nosza nem is tétlenkedtünk tovább, reggeliztünk, majd elindultunk Dorogra. Majdnem egy óra volt, amikor a pecsételést követően elindultunk a vasúttól a szokatlanul meleg időben a Városháza felé. A körforgalomnál keltünk át a 10. számú főúton, majd meg is kezdtük az emelkedést az István király utcán. Nemsokára el is hagytuk a városi szakaszt és végre újra a természetben jártunk. Elhaladtunk a Miklós akna emlékműve, majd a Belány telep mellett is.

A pecsét a helyén, de hogy a falat miért kell összenyomkodni..az rejtély

Az egykori táró bejárat környékén munkálatok zajlanak 

Városháza; háttérben a kálváriával

A Miklós akna emlékműve

Az út nagyon poros volt, nem is csoda, hiszen régóta nem esett már számottevő eső, csontszáraz volt a talaj. A fák még nem zöldültek kis teljesen, de az aljnövényzet már egyre sűrűbb volt, több helyen is láttunk odvas keltike mezőket. Egyre csak emelkedtünk, hol kisebb, hol pedig nagyobb mértékben. Hamarosan elértük a Gete-hegy 380 m magas csúcsát, ahonnan szép panoráma tárult a szemünk elé. A nagy testvérről, vagyis a Nagy-Getéről szerintem nem ilyen jó a kilátás, pedig az 457 méteren található. Tekintettel a melegre, nem a csúcson található keresztnél, hanem kicsit odébb, már a lefele menő szakasz mellett található tűzrakó helynél álltunk meg enni és inni. Jól esett a pihenés az árnyékban, de sokat nem pepecselhettünk köszönhetően a késői indulásnak.

Odvas keltike

Tavaszi hérics

Kilátás a Gete-hegyről

Érkezünk a Nagy-Getére

Sütögető hely a csúcs alatt közvetlenül

Azért innen sem rossz a kilátás Tokod felé

Anno, amikor az OKT ezen szakaszát jártam be, szemből, Tokod felől érkeztünk a barátommal. Akkor Koldusszállástól indultunk, így mire a hegy lábához értünk már 35 km felett volt a lábunkban. Hiányzott tehát a Nagy-Gete mint egy hátsón billentés. Nos, meg kellett állapítanom, hogy a hegy északi oldalán vezető ösvény bizony ebből az irányból sem kellemesebb. Nagyon oda kell figyelni, mert könnyen meg lehet csúszni az apró köveken, illetve a talajon is már csak a meredekség okán is. Még a lejtmenet elején  lettem figyelmes egy arany színű táblácskára az egyik fán, rajta a felírat: "Mezei István tanár úr emlékhelye", alatta pedig "Az örök túramezőkön megint együtt leszünk!". Megható és szép gesztus ez az utókortól.

Mezei István tanár úr emlékhelye 

Csúszós és meredek, odafigyelős szakasz

Lejjebb, az Öreg-kő (283 m) magasságában néhol kidőlt fákból álló akadálypálya nehezítette, illetve lassította a haladást, majd a Sörház-völgybe vezető utolsó szakaszon elértük a Köves-hegyet, ami nem véletlenül kapta ezt a nevet. Kisebb-nagyobb köveken, sziklákon és azokat kerülgetve kell ereszkedni, miközben nagyon kell ügyelni arra is, hogy nehogy félrelépjen az ember és kimenjen a bokája, esetleg egyéb sérülést szedjen össze. Örültünk, amikor végre síkban haladtunk immár közvetlenül Tokod felé, melyet a Szabadság utcán értünk el. Szerencsére a Szent Márton templommal szemben, ahol az OKT balra kanyarodik, volt egy nyitva lévő dohánybolt, ahol tudtunk hideg frissítőket venni, melyeket jóízűen meg is ittunk.

Kis akadálypálya

Kilátás az Öreg-kőről

A Köves-hegy "bokázós" ösvénye

Az Alkotmány utca melyen elhagyjuk a települést végig térkővel borított, egyes pontjairól pedig nagyszerű panoráma nyílik a városra. Már maga az említett utca is viszonylag meredeken emelkedik, de az igazi szuszogtató kaptató csak ezután jön a Hegyes-kő irányába, melyet balról kerül meg a kék jelzés. A 311 méter magas képződmény tövében valóságos "zöld folyosón" haladtunk; felettünk szinte teljesen összezár a növényzet, nekem ilyenkor mindig a Bújj, bújj, zöld ág..kezdetű dalocska jut az eszembe :)

Tokod az Alkotmány utcáról

A Hegyes-kő

Visszapillantás a Nagy-Getére

Magára a Hegyes-kőre most -főleg idő hiányában- nem mentünk fel, hanem elkezdtük az ereszkedést a Tokodi pincék irányába. A Kis-kőről (264 m) szép körpanoráma nyílik a tájra, de itt is érdemes odafigyelni, mert van 1-2 csúszósabb szakasz. Ha viszont ezeken túl vagyunk már nincs messze az aszfalt sem, melyen körülbelül 300 métert kell megtenni mielőtt a nagy forgalmú Bajnai úton átkelve megérkezünk a pincevölgy bejáratához. Az innen induló murvás úton már nem kell sokat menni, hogy megérkezzünk a következő pecsételő helyig, ami a sokak által ismert Kavics-lak előtt található. Bentebb, magánál a Kavics-laknál is megvan még a régi, kavicsra applikált MTSZ-es pecsét, melynek használatához a következő kis segítséget fűzném:

1. Ajtó kinyit,
2. Meggyőződni róla, hogy nincs bent darázs vagy ilyesmi,
3. Kihúzni a kis szütyőt és belőle a pecsétet,
4. Pecsételés után mindezek visszafelé, de a darazsat nem kell újra megnézni :D

Kilátás a Tokodi pincékre

A hivatalos OKT pecsét

A házikó rejti a klasszikus MTSZ bélyegzőt

A pecsételéskor vált világossá számunkra, hogy bizony ez a túra nem 15 km lesz, illetve, hogy a mogyorósbányai buszt -legalább is a korábban indulót- már nem fogjuk elérni, így majd B tervhez kell folyamodni. Mindenesetre nem volt mit tenni, mentünk hát tovább és rövidesen még a pincék között elkezdtünk ismét emelkedni. Akkor még nem volt gond a jelzésekkel, de mostanában olvastam, hogy már itt is feltűnt a "baltás gyilkos" aki túra jelzéseket kapar le a fákról, valószínűleg azért, mert zavarják az erre kirándulók. Kérdem én: Ha több évtizedig nem volt gond, akkor most mi értelme is van ennek? Nem gondolnám, hogy a természetjárók kárt okoztak volna neki, de a Balaton-felvidéken sem volt így, mégis terelés lett a vége. Tartok tőle, hogy okos enged szamár szenved alapon itt sem lesz elkerülhető.

Felfelé a pincék között

De vissza a túrához. Az emelkedő csúcsához közel érjük el a TIT Konkoly- Thege Miklós Csillagászati Tagszervezetének emlékművét, melynek környékén a víz kőzetformáló munkásságának nyomait fedezhetjük fel a köveken. Ettől egy kicsit visszább, keleti irányba haladva található egy kisebb ösvény, melyen a szikla széléhez és az ott felállított kereszthez juthatunk ki és tekinthetünk el többek között Tát irányába. A Kő-hegy oldalában újabb ereszkedés kezdődik és egy kilométer múlva már meg is érkezünk Mogyorósbányára. A Másfél millió lépésben még bemutatták, azóta persze az itteni tanbánya is bezárt, de a település nevében őrzi emlékét. A Kakukk söröző, ahol a pecsét található most nyitva volt, így belestünk, jómagam egy sört is legurítottam a magunk mögött hagyott táv emlékére. A pultnál érdekes dologra lettem figyelmes, mégpedig egy márványból készült kakukk tojásra. Nagyon ötletes alkotás, aki erre jár és nyitva találja a kocsmát győződjön meg róla személyesen is.

A víz alkotása

Kilátás Tát irányába

Mogyorósbánya főtere

Kakukk a Kakukkban :)

Öt óra magasságában járt már az idő. Azt tudtuk, hogy Mogyorósbányáról csak jóval később fog indulni busz, ráadásul többször is át kell szállni, így más tervet kellett kieszelnünk. Végül úgy döntöttünk, hogy a zöld jelzésen átgyalogolunk Nyergesújfaluba és megpróbálunk onnan visszatérni előbb Budapestre, majd Dunakeszire. Neki is vágtunk a szűk 6 kilométeres távnak, rögtön egy emelkedővel. Ezen a szakaszon még egyikünk sem járt, de nem bántuk meg a döntést, mert szép tájon haladtunk. Már Nyergesújfalun belül tértünk át a zöld kereszt jelzésre, melyen a 10-es útig mentünk. Itt kiderült, hogy sajnos nem vagyunk sokkal bentebb mint korábban, a kinézett busszal sem érünk majd előbb haza. C terv: menjünk Tatára, onnan majd vonattal könnyebb lesz. Igen ám, de a soproni IC-re vasárnap estefelé már nem lehet jegyet kapni. Ekkor jött párom ötlete, hogy nézzük meg, hátha van onnan Oszkár, azaz telekocsi. Hogy rövidre zárjam a dolgot, végül sikerült fuvart találnunk, sofőrünk egészen a Nyugati pályaudvarig vitt minket, így Budapesten belül már nem kellett tömegközlekednünk. Végül több mint egy órával előbb értünk így haza, és bár a történtek ellenére cseppet sem bántuk meg a mai túranapot, legközelebb azért vasárnap délután nem fogunk bele hasonló akcióba :)

Bányász emlékmű a művház előtt (Mogyorósbánya)

Érdekes szobor

Modern art :)

Búcsúzó Mogyorósbányától