Földön és vízen a Bodrogzugban I. rész

1. nap: Tokaj-hegy - Tarcal - Bodrogkeresztúr

Az április 13-i hétvégét már nagyon vártam, mert a túranaptárban erre a két napra esett az általam csak „Marci és a haverok” néven emlegetett fél-profi túra egylet következő megmozdulása, a Bodrogzug bevétele földön és vízen. Különösen utóbbi izgatta a fantáziám, mert bár egy alkalommal már kajakoztam a Dunán, ez annál kicsit extrémebb kalandnak ígérkezett, és hát az is lett, de erről majd később.

Az ember ugye tervez, Isten... és az időjárás meg végez… Sajnos utóbbi nem a legszebb arcát mutatta az időpont közeledtével, de azért bíztunk a javulásban. Annál is inkább, mert vízen evezni borongós, esős időben nem tesz jót a léleknek, és a testnek sem igazán. Már pénteken leutaztunk a szállásra, ami a Tokajban található Unió vízitelepen volt. Erről annyit, hogy bár olcsó, de bizony meglehetősen fapados, aludni egy emeletes konténer barakkban lehet, amely ugyan fűthető, de keleti kényelemre ne nagyon számítsunk. A fürdő is inkább nyárra van tervezve, az a tipikus strandon előforduló fajta, így a hűvös időben többen döntöttek úgy, hogy pénteken maximum egy cicamosdást iktatnak be. Jómagam pedig áldottam az eszem, hogy még indulás előtt zuhanyoztam egyet.

Unió Vízitelep Tokajban

A kilátások sajnos szombat reggel sem lettek igazán jobbak, még az eső is szemerkélt picit. Így a B terv lépett életbe, vagyis az, hogy teszünk egy túrát Tokaj hegyalján és az evezést vasárnapra halasszuk, bízva abban, hogy a Nagy Manitunak bemutatott fekete kakas áldozat addigra meghozza gyümölcsét J Még mielőtt azonban ez eldőlt volna, barátnőmmel úgy határoztunk, hogy megkísérlünk némi elemózsiát és innivalót beszerezni Tokaj központjában, mivel úgy tűnt, hogy ezekből nem lesz elég a hétvégére.

Sikerrel is jártunk, de mire visszaértünk a bázisra, már mindenki teljes harci díszben, indulásra készen várakozott az indulásra. Mivel ezt nem akartuk hátráltatni, megbeszéltük, hogy majd utolérjük őket, így a csapat neki is vágott a túrának. Kb. tíz perc múlva már mi is úton voltunk, de mivel szerettük volna igazolni a gyaloglást a túrajelentésben, a település központjában betértünk a Tokaj Múzeumba, ahol pár perc várakozás után végül két bélyegző lenyomattal is gazdagodtunk, melyek közül az egyik egy hatalmas, Tokaj címer volt.

Horgony étterem

A híres Fesztivál katlan

A helyi zsinagóga épülete

A múzeum itt még zárva, 10-kor már nyitva volt

Tokaj, Kossuth tér

Jézus szíve templom a téren

A Kossuth térnél, a Jézus szíve templom mellett haladtunk tovább a piros sáv jelzéseit követve. Több pince mellett haladtunk el, melyek közül alig 1-2 volt csak nyitva, de most nem is volt lényeges, mert a borkóstolás késő délutánra volt betervezve. A Dózsa György útról az Öreg pincénél tértünk le balra, majd a régi temetőt elhagyva meredekebbre váltott az út is. Beértünk az erdőbe és jó tempóban haladtunk felfelé, de a csapatnak még nyoma sem volt. Ennyire jó erőben volna mindenki? Netán Megasportot (régi sportújság, szerk.) reggeliztek? J Körülbelül 250 méteres magasságban pihenő padokhoz értünk, ahol már láttunk pár embert, de nem a mieink voltak. Mindenesetre itt azért tartottunk 2 perc pihenőt, mert megéheztünk a nagy rohanásban.

Emelkedtünk tovább. Egy pontról szép kilátás nyílt Tokajra, de sokáig nem nézelődtünk, mert a szél elég erősen fújt ott, ahol nem védett tőle semmi, megfázni meg azért nem szerettünk volna. A csapatot végül nem sokkal a piros sáv és a piros háromszög jelzés találkozásánál értük utol. Utóbbin folytattuk és hamarosan el is értük a Tokaj hegy- másik nevén, Kopasz-hegy- 513 méteres csúcsát és a tv tornyot, melyről már messziről felismerhető. Nem volt megbeszélve, de a véletlen úgy hozta, hogy éppen itt tartózkodott az Aggteleki Nemzeti Park egyik munkatársa, Rózsa Sándor is, és „lova”, egy sokat látott Land Rover terepjáró is. Röviden elbeszélgettünk vele a környékről, aktualitásokról, majd a sípályánál elköszöntünk egymástól és mindenki folytatta a maga útján.

Kilátás Tokajra

Irány a csúcs

Az ismert Tv torony

Az

Kilátás a csúcsról

Lefelé menet a sípálya mellett is elhaladtunk

Lefelé aszfalton mentünk egy darabon, majd az út egyik kanyarjában ismét a piros jelzéseket követve balra tértünk le róla. 1,5 km múlva értük el a Tarcali- bányatavat, amely különösen szép látványt nyújtott ebből a perspektívából. Kicsit itt is megpihentünk, szép számban készültek a fotók is.  Innen láttuk meg az Áldó Krisztus szobrot is, amely hazánkban a megváltó legmagasabb, 8,5 méter magas egész alakos ábrázolása. El is dőlt, hogy a következő nagyobb evős-ivós pihenőt ott tartjuk majd. Miután nagyjából megkerültük a bányatavat picit elnéztük a szoborhoz vezető aszfalt utat, így végül jelzetlen terepen értünk el a meredek lépcsősor aljába. Aki ezen felmegy az valószínű hálát is ad a teremtőnek, illetve fiának J Szép körpanoráma tárul a vándor elé innen, nem érdemes kihagyni ha már úgyis erre jár az ember.

Visszapillantás a Tokaj-hegyre

Tarcali bányató

A megváltóhoz vezető meredek lépcső

Áldó Krisztus szobor

Innen is nagyon szép a panoráma 

Kilátás Tarcalra

Alighogy eljöttünk a szobortól, engedve az újabb csábításnak, a Kikelet Ízműhelybe tértünk be 1-1 kávé, forrócsoki, illetve sütemény elfogyasztásának erejéig. Innen aztán ismét visszatértünk a piros jelzésre a Sidérius János utcánál, majd a 38-as főút mentén haladtunk tovább. A Tarcal vezér térnél  konstatáltuk, hogy bizony benéztük a letérést a piros négyzet jelzésre, de ha már így sikerült páran betértek a még nyitva lévő "jó szomszéd" boltba feltölteni a készleteket. A jelzés a Kassai-hegyen majd a Mester- völgyön át vezetett egyre fentebb, majd a Csepegő-dűlő magasságában el is hagytuk a piros kereszt jelzés kedvéért, amelyen célba vettük a túra végpontját, Bodrogkeresztúrt. Időközben az eső is rákezdett, aminek nem örültünk, de szerencsére csak pár percig tartott az égi áldás, mire a Szentkereszt dűlőhöz értünk már abba is hagyta.

Kikelet ízműhely

Világháborús emlékmű, Tarcal

Tarcal vezér tér

Érdekes műalkotás a polgármesteri hivatal falán

Löszfalak között a Kassai-hegyen

Pár kilométer múlva kiértünk az aszfalt úthoz, melyen rövidesen beértünk Bodrogkeresztúrra, a Nobilis pincészethez. A túra itt véget ért, de a napnak még korán sem volt vége. Annál is inkább, mert még csak most a borkóstoló, melyre  gondolva sokunknak izgalomba jöttek az ízlelő bimbói. :) Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis szőlőbirtok tulajdonosa először a pincét mutatta meg nekünk, majd átvonultunk az utca túloldalán lévő terembe, ahol választástól függően, 4, illetve 6 tételes borkóstolón vettünk részt. Ennek során megtudtuk a legfontosabbakat a birtokról, az azon termelt szőlő fajtákról, és arról, hogy mit is jelent Tokaj-hegyalján egy családi borászatot vezetni, illetve milyen lehetőségeket rejt ez magában. A borok és a pogácsák is nagyon finomak voltak, jó hangulatban telt az idő. A végén lehetőségünk nyílt vásárolni is; én egy 2018-as birtok furmintot és egy Három gráciát vettem, amely a borvidék három hölgy borászának közös "borkölteménye".

Közeledünk Bodrogkeresztúrhoz 

Emlékhely Bodrogkeresztúron

A pince hűvösében

Ennél azért finomabbak voltak a borok és a hangulat is emelkedettebb :)

A túra és a bor hatására azért meg is éheztünk, így végül a közeli Lebujban kötöttünk ki. A név ne tévesszen meg senkit, az ugyanis egy nagyon színvonalas éttermet takar Bodrogkeresztúr és Tokaj között az út mentén. Az ételek nagyon finomak és bőségesek voltak, a kiszolgálásról és az árakról is csak pozitívan szólhatok, csak ajánlani tudom másnak is.

Harcsapaprikás túróscsuszával :)

Már sötétben értünk vissza a szállásra. A bátrabbak elmerészkedtek még zuhanyozni, de aztán hamar elcsendesedett a tábor és nyugovóra tértünk, mert másnapra is kellett az erő. Ekkor még nem is sejtettük, hogy milyen sok :)