2023. január 2., hétfő

Dél- dunántúli Piros: Bükkösdtől Magyaregregyig I. rész

Az eredeti tervek szerint június első hétvégéjén "ellensátrazós" túrát indítottunk volna Tónival a Dél- balatoni Várak túramozgalom nyugati végpontjából, Ságvárról. Ezen a napon indult ugyanis a Baranya megyei turisták által szervezett vándorlás, melyen kéktúra ellenőr kollégánk, Tóth Tamás is részt vett, az egyik díjátadó pedig Csernus Gábor volt , szóval igazi ellenőr találkozó alakulhatott volna ki Somogy megyében. Végül aztán mégis a Dél- dunántúli Piroson kötöttünk ki, kérésemre, bár nem volt könnyű meggyőzni Tónit, pedig még igazoló füzetet is beszereztem neki rekord idő alatt. Így is csak azért  adta be a derekát, mert megígértem neki, hogy a DBV-s sátrazásra is sor kerül majd.

Nagyszabású tervekkel indultunk neki a június 4-i hétvégének, még a következő hét első felére is szabadságot vettünk ki, hátha sikerül eljutni egészen Szekszárdig. Reggelre még esős időt jósolt a meteorológia, és ez be is jött sajnos. De nem is ez okozta a gondot, mert mi készültünk azért a csapadékra, a MÁV Keleti pályaudvaron lévő biztosító berendezései viszont nem ... beáztak. A késés innentől kezdve borítékolható volt. A Kelenföldig- vagyis az első megállóig- összeszedett 50 perces késést sikerült 60 fölé tolni mire megérkeztünk Dombóvárra. Az eddigre kisütő nap sem derített bennünket jobb kedvre, mert ekkora késést már a csatlakozásunk sem várt meg, így ismét várakozásra kényszerültünk. Hogy ne végig a vasútállomáson ücsörögjünk, gyorsan rákerestem a neten, hogy van-e a közelben bolt vagy egyéb ahol tudnánk egy kis tízórait venni. A 15-16 kilós hátizsákokkal nem akartunk messzire menni, de szerencsére a Faház Büfé 200 méteren belül volt, ahol jómagam egy sajtos-tejfölös lángossal vigasztalódtam. Az állomásra visszatérve az újabb csatlakozást már gond nélkül elértük, de most meg azért kellett várni, mert ez a vonat már bevárta a továbbra is, de már nem olyan sokat késő budapesti IC-t. Végül 8:42 helyett fél 12 körül értünk le Bükkösdre és kezdtük el a túrát már a melegben.

Dombóváron a málha


A vasútállomás előtt is pihen egy 424-es gőzös


Jól esett a lángos így délelőtt is a Faház Büfében


Végre Bükkösdön. Tóni mosolya őszintább mitn az enyém :)

Első utunk tulajdonképpen nem is előre ment, hanem kicsit hátra, ugyanis a a helyi bélygező egy kisbolt előterének egyik oszlopára kerüt kihelyezésre, kicsivel a vasúti átkelő előtt. Mivel a hárombetűs falusi bevásárlóközpont, azaz a BÓT nyitva volt, kihasználtuk az alkalmat egy kis hideg üdítő beszerzésére. Bekerültek helyükre a bélyegző lenoymatok is, így már tényleg nem maradt más hátra mint előre! Irány a Mecsek! Ahogy a Rákóczi utcáról a Szentdomjáni utcára tértünk meg is jelentek az első leküzdendő szintek ahogy felkapaszkodtunk Jeszenszky Antal, -Clementin- és Béla sírkövéhez. Innen még egy szűk kilométernyi aszfalt várt ránk mielőtt egy lovas portánál balra tértünk és egy kissé saras ösvényen nekivágtunk egy már combosabb kaptatónak. 



Jeszenszkyek sírja


Paci :)


Irány a domb!

Egy hosszan elnyúló kaszálóhoz érve, melyen néhány bála sorakozott, már egyhűlt az emelkedő. Jelzést nem igen találtunk, ezért a GPS alapján haladtunk tovább a mező szélén. Bő 1 km múlva egy rövidke erdei szakaszt követően elértük a 6605. számú aszfaltot és cirka 400 métert ezen is megtettünk Balkonya irányában. Ezután a jelzés letért róla, vissza a már megszokott, száraz, poros, árnyékot csak alig- alig kapó erdei útra. Még a túrára való elméleti felkészülés során mondtam Tóninak, hogy nem kell aggódni a víz utánpótlás miatt, hiszen a Mecsekben van vagy "600" forrás. Meleg napunk volt, ezért gondoltam egy kis friss víz nem árhat, ezért amikor a Miska- forráshoz vezető piros kör jelzéshez értünk a 15 kilós hátizsák ellenére úgy döntöttem nekivágok a mindössze 100 méteres, de 42 méter szintvesztést tartalmazó ösvénynek. Nem volt őszinte a mosolyom amikor megláttam, hogy a forrás és a környéke is csontszáraz. Tónié sem, akivel félrekommunikáltunk és mégis utánam jött, ahelyett, hogy fent megvárt volna.






A kiszáradt Miska- forrás

A nagyon nem hiányzó extra szintemelkedés után immár újra a piroson folytattuk a túrát a Farkas- tetőn. Hangyányit még emelkedett az út, de ez már nem volt vészes. A térképen szintén jelzett Karácsony- forráshoz már meg se próbáltunk kitérni. Rövidesen elértük azt az aszfaltcsíkot, amely a nap következő pecsételő helyéhez, Petőczpusztához vezetett. Az egykori uradalmi majorból mára már csak a harangtorony maradt meg mementóul. Miután bebélyegeztünk a túrafüzet megfelelő rubrikájába pár percet pihentünk a torony árnyékában. Egy túrázó pár egy kisebb fa árnyékában tette ugyanezt; szóba elegyedtünk velük, és kiderült, hogy Pécs környékiek és csak egy rövidebb szakaszt terveztek be mára. Jó nektek! - gondoltuk miközben búcsút vettünk tőlük a folytatás előtt.

Petőczpusztai harangláb

Az aszfaltút másik ágán indultunk tovább. Alig száz méter múlva a Petőcz- forrást jelezte a térkép. Egy fene - gondoltam, ezt még megnézem! Kár volt. A merítős forrásban ugyan volt némi víznek látszó folyadék, de ebből maximum a szomjhalál küszöbén innék, vagy még akkor sem. Csalódottan indultunk tovább abban a reményben, hogy a "600" forrásból egyben csak lesz víz a szárazság ellenére is. Ekkor még nem sejtettük, hogy vágyunk alig 2 km múlva már valóra is válik, ugyanis a Rigó- forrásból már tényleg folyt a hűs víz! Nagy volt az öröm, újratöltöttük a kulacsokat, ivótasakokat, gyors cicamosdást is megejtettünk és némi szilárd táplálékot is magunkhoz vettünk mielőtt vissztértünk volna az aszfaltra. 


Már erősen pusztulásnak indult, de még bőven akadt megvehagyma is


Megmentőnk a Rigó- forrás


A szilárd burkolatot hamarosan erdeire cseréltük nem sokkal a IV. számú akna emlékköve előtt. Eddig nem említettem, de a DDP ezen szakasza részben lefedi a Mecseki Bányász Emlékút egy szakaszát is, így akit érdekelnek a helyi szénbányászattal kapcsolatos emlékhelyek, az összekötheti a kellemest a hasznossal és meglátogathatja azokat is némi  kitérő árán. Mi tekintettel a nehéz pakkra melyet hátunkon cipeltünk, most csak a piros sávra figyeltünk. Egy emlékhelyet azért beiktattunk a Magyarok kunyhójánál, amely 1919-től 1921-ig katonai őrhely, később menedék- és turistaház volt az 1989-es elbontásáig. 

Magyarok kunyhója emlékhelynél

A magyarok kunyhójától a Szuadó- tetőig - ahol kereszteztük a Rockenbauer Pál Dél- dunántúli Kéktúrát - még várt ránk némi szintemelkedés, de aztán végre jött egy kis lejtő is a Farkas- forrás felé menet. Ez utóbbi vizéből is ittunk egy kicsit csak úgy kézzel, de a kulacsokba ezúttal nem töltöttünk. Nemsokára leértünk az Éger- völgybe,de alig 1 km-t kellet megtennünk benne mielőtt kikapaszkodtunk volna belőle. Az útvonal ezen szakaszának egy pontjáról szép panoráma nyílt Pécsre, sőt a távolban a Villányi- hegység legmagasabb tagjára, a Szársomlyóra is. Innen már csak egy köpésre volt az újabb bélyegzőhely, amely mellett majdnem el is mentünk a nagy lendületben. Ha engem kérdeznek akkor biztos kicsit odébb teszem a mecsekszentkúti pecsétet valami jellegzetesebb helyre - akár a harangtoronyhoz-, de lehet nem akarták, hogy túl közel legyen az pécsi állatkerti bélyegzőhöz. 

Farkas- forrás

Kilátás Pécsre

"Messze délen" feltűnik a Szársomlyó tömbje


A mecsekszentkúti bélyegzőhely. Kicsit szebb helyen is el tudnám képzeni.

A kötelező adminisztráció után a jelzést követve a Ranga László (6606.sz) úthoz vezetett. Valamiért automatikusan bal kéz felé indultam el a szerpentinen felfelé, Tóni meg jött utánam. Annyira nem volt gyanús, hogy ezen a forgalmas aszfalton vezet a jelzés, de aztán kb. 100 méter után ránéztem a GPs-re és konstatáltam, hogy nem jó helyen vagyunk. De akkor hol is kéne menni?- tettem fel a kérdést félig hangosan. Gondoltam abból nem lesz baj, ha visszamegyünk addig a pontig, ahol az útra léptünk. Együttes erővel ekkor vettük észre, hogy szemben, a szalagkorláton lévő nyíl alakú jelzés nem azt jelenti, hogy irány a szerpentín, hanem, hogy át kell lépnünk a korláton és a mögötte lévő ösvényt kell követni! Nem a legnagyobb életbiztosítás ez az átkelő itt a viszonylag nagyforalmú út kanyarjában, de egyelőre nincs jobb. 
Ezen a ponton még nem igazán látszik az ösvény és a nyíl alakú jelzés is kissé félrevezető

Miután átszenvedtük magunkat a korláton egy hangulatos kis útvonalon vágtunk bele az újabb emelkedőbe. A nálam kedvencnek számító, "egyszemélyes", keskeny ösvényen, fahídakon átkelve jutottunk egyre fentebb míg végül kilyukadtunk a Rózsavölgyi útra, majd megérkeztünk a már említett haranglábhoz. Itt még tartottunk egy kis pihenőt, de nagy bánatunkra vizet ebből a forrásból sem tudtunk tölteni, mert elapadt.





Mecsekszentkúti haranglábnál. Itt szerintem jobb helye lenne a bélyegzőnek.

Azt már korábban is láttuk, hogy a pécsi állatkert utánra tervezett sátorhelyig ma nem jutunk el a késői indulás miatt. A Remete- rét viszont csábítónak tűnt, így végül idáig jutottunk az első napon. A rét remek hely a táborozásra, vízvételi lehetőség viszont sajnos itt sincs. Mivel a maradék fél liternyi vizet kevésnek találtam az estre és másnap reggelre, próba szerencse alapon immár a nehéz málha nélkül visszamentem a Kis- mélyvölgybe, ahol a térkép szerint több forrás is van. A nap során megtapasztalt kellemetlen meglepetések miatt óvatos optimizmussal közelítettem a Széchenyi- forrás felé. Kissé megijedtem amikor elsőre azt láttam, hogy ez is elapadt. Közelebbről megnézve viszont kiderült, hogy csordogál, de ezzel a vízhozammal legalább 5-6 perc lenne megtölteni az ivótasakot. Azért a túra bögrémben összegyűjtöttem annyit, hogy egy izotóniás pezsgőtablettát feloldhassak benne. Amíg pezsgett átmentem a Kismélyvölgyi- forráshoz, ahol nem sokkal, de kicsivel azért jobb volt a helyzet vízhozam terén. A sikeres feltöltést követően már-már diadalittasan másztam fel a völgyből és tértem vissza a Remete -rétre, bár arcomról nem ez volt leolvasható :) 

Épphogy csak csurdogált

A kismélyvölgyi-forrásnál kicsivel jobb volt a helyzet


Remete- rét

Most, hogy már volt vizünk, nekiláthattunk a sátrak felverésének és a vacsora készítésnek. Most először próbáltam ki a már egy ideje meglévő gázfőzőt, ami szuperül működött. A vacsorám egyébként a Decathlon támogatta. Na persze először nekem kellett őket megtámogatnom az árával :P A liofilizált technológiával készült - röviden fagyasztva szárított- currys csirke tulajdonképpen egész finom volt. Az ilyen technológiával készült ételek azért jók a túrázáshoz mert az eljárás során - miután elkészültek - kivonják belőlük a vizet, így a "száraz" súlyuk jóval kevesebb, ergo kisebb súlyt kell cipelni,  az elkészítésükhöz pedig tulajdonképpen elég visszapótlni a vizet a csomagoláson leírt módon. A vacsora után már eléggé sötétedett, így bevettük magunkat a sátorba és próbáltunk nyugovóra térni. nem ment olyan könnyen, mert a Remete- rét viszonylag frekventált hely, és nem azért, mert érinti az RP- DDK. Később azért elcsendesedett, elvonultak a sütögetők, a sufnituningolt autósok is. Kisebb aggodalomra az hajnaltájt felmámadó szél és a sokasodó esőfelhők adtak egyedül okot, de végül megúsztuk szárazon az éjszakát.

Állnak a sátrak 


Készül a vacsora


Éjszaka a Remete- réten














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése