Alföldi kéktúra: A "kunkor" bejárása

 Hencidától Bojton, Nagykerekin és Kismarján át Pocsajig

Március vége felé minden igyekezetem ellenére csak sikerült elkapnom a vírust, így a túrázás terén is kényszerpihenőt kellett tartanom. Szerencsére enyhe tünetekkel átvészeltem a nyavalyát és a negatív leletek birtokában óvatosan elkezdtem ismét gyalogolni. A Pest megyei piroson tett, ugyan csak 16 kilométeres, de erőnlétileg biztató túrát követően kezdtem el tervezni a címben említett Alföldi kéktúra szakasz bejárását. Nem lett volna kötelező - ahogy én nevezem- "A kunkor" teljesítése, mert  a tavalyi  bejárásomkor az M4-es autópálya építése miatt hivatalosan Hencidától továbbra is a gáton, Esztár felé vezetett a kéktúra. A sportszerűség és a lelkiismeretem azonban úgy kívánta, hogy ne maradjon üresen a Bojt, Nagykereki és az azóta létrehozott Nagykereki pecsételőhely rubrikája a füzetben, illetve a pótlapon.

A heyjoe.hu szerint is szűk 33 km-es szakaszra úgy gondoltam elég lesz az egy nap, viszont, hogy időben el tudjak indulni már pénteken le kellett volna utaznom. Na de hova is? Hencidán nem ismertem szállást, de jobb megközelíthetősége miatt is jobban adta magát Pocsaj, ahol pár éve már meg is szálltam Sinka Miskáék vendégházában. Most is őket hívtam és szerencsém volt, mert bár a vendégházban az ott zajló felújítás miatt nem lehetett megszállni, de a családi házban akadt szabad szoba.

Vártam az indulás napját, ami 2021. május 22-én jött el. Előző nap már bepakoltam a táskám, mert erre a napra nem terveztem szabadságot kivenni. A munkából való hazaérkezést követően kényelmesen elkészültem és elbuszoztam Kőbánya- Kispestre, ahonnan Debrecenig utaztam. Ezúttal nem volt nagy késés, nem kellett izgulnom, hogy elérem-e a csatlakozást Pocsajra, de végül még jobban alakultak a dolgok. Már épp szálltam volna fel a Nagykerekibe közlekedő személyvonatra, amikor hívott a házigazdám, hogy merre vagyok, mert Debrecenben lenne dolga, ha gondolom várjam meg és autóval hazavisz. Kaptam az alkalmon és megvártam, így lehet kicsit később, de kényelmesebben utazva és közben jót beszélgetve értünk Miskáékhoz. 

A vacsora előtt még gyorsan elugrottunk az átépülő, megszépülő vendégházhoz, ahol az Alföldi kéktúra egyik helyi bélyegzője is található. Nagyobb előtér, korszerű radiátoros fűtés várja majd többek között az itt megszálló vándort, megéri ide foglalni. Így tavasz tájt még azon se kell meglepődni, ha gólya lépeget a kertben eleség után kutatva, mint ahogy tette ezt most is. Visszatérve a családi házhoz aztán ízelítőt kaptam Miskáék messze földön híres vendégszeretetéből, amit legutóbb sajnos mellőznöm kellett, mert más programjuk volt aznap. Miközben a feleség, Gitta finom főztjét ettük elmesélték hogyan kerültek kapcsolatba a népzenével és a citerázással, és hogy jött létre Berettyó Népzenei Együttes, melynek rajtuk kívül még egy tagja van. A sztorit most nem mesélem el, aki meg szeretné ismerni, az kénytelen lesz náluk megszállni, de higgyétek el nagyon megéri :) 

A vacsorát követően jött az est fénypontja, megpendült a citera, felharsant az énekszó! Na nem az enyém, kár lett volna elrontani hangommal az élményt, hanem Gittáéké. Egy pocsaji és egy esztári népdal csokrot adtak elő, amit nagyon jól volt hallgatni. Néha kell a népzene is az ember lelkének - legalább is az enyémnek- és ez pont olyan pillanat volt. Nem mellesleg Gitta tényleg fantasztikus hanggal rendelkezik, élvezet hallgatni. Persze volt honnan örökölnie. De nem spoilerezek, ezt megint csak tőle tudhatjátok meg :) A produkciót követően, mivel már későre járt mindannyian nyugovóra tértünk.

Sinka Miska vendégház

Miskával és Gittával :)

Ez sem akármilyen hangszer. Történetét Miskától hallhatjátok :)

Másnap reggel a minden igényt kielégítő, tartalmas reggelit követően Miska kivitt a közeli buszmegállóba, ahol búcsút vettünk egymástól és ahonnan Hencidáig utaztam a túra startjába. A Lakatos ABC-t ezen a reggelen kissé nehezebben találtam meg, pedig a közelében szálltam le a buszról, de végül csak meg lett. Bár mostanra a lakosok már megszokhatták a turistákat, hisz az Alföldet is egyre többen járják, a pecsételéskor ismét helyi látványosságnak éreztem magam a kis boltban. 

A bélyegző a bejárattól jobbra, a falon található.

A gátig, pontosabban a Berettyón átívelő hídig már rutinosan eltaláltam. Ezúttal viszont - szemben a 2020-as bejárással, amikor az M4-es autópálya miatt továbbra is a gáton kellett menni Esztár felé -, át is kellett kelnem a hídon. 

Hencida református temploma

2020. szeptembere óta ismét a régi nyomvonalon vezet a kék sáv

Szeles napra virradt ma ez a vidék. Amikor a folyón való átkelést követően pár száz méter után jobbra le kellett térni az aszfalt útról, a kalapom lecseréltem egy rendes sapkára, amit télen is használok, mert olyan erős és hideg volt a szembe szél. Egyetlen előnye az volt, hogy egészen jó fotót sikerült készíteni az úton és a szántón ugrándozó mezei nyulakról, mert felőlük fújt, így nem érezték meg a szagom :)

A nagy szélben "bólogat" a búza is

Mezei nyuszik

A nyúl, aki ott sem volt :)

Mivel elkészült az M4-es, az útvonalat is úgy kellett módosítani, hogy át lehessen kelni rajta egy újabb hídon. A GPS-en nekem még a régi útvonal volt, de értelemszerűen ahhoz képest is másfelé megy most az Alföldi kék A jelzettség viszont elég jó ezen a részen, így itt nem okozott gondot az elavult térképem. A madárvilág gazdagon képviseltette magát az autópályáig vezető szakaszon. Cigánycsuk, sordély, bíbic, sárga billegető, tövisszúró gébics is lencsevégre került az Alföldhöz képest meglehetősen kanyargós útvonalon. A pálya feletti hídon pedig egy búbos pacsirta várta meg illendően, amíg elkészül róla a sztárfotó :)

Nyomokban még volt egy kis sár..és ez a sitt kupac meg pont itt esett le a teherautóról :(

Sordély

Tövisszúró gébics (tojó)

Sárga billegető

Bíbic :)

Az M4-es autópálya felett

Búbos pacsirta

A felüljáró után kicsit nyomoznom kellett az útvonalat. Egy magas fűvel jól benőtt résznél végül a heyjoe-t hívtam segítségül, mert ott mindig  a legaktuálisabb útvonal van fent. Viszont ennek ellenére sem tudtam eldönteni, hogy a benőtt részen menjek, vagy a szántóföld mentén. Végül utóbbi mellett döntöttem, de kiderült, hogy mégis előbbi lett volna a helyes. Egy őz jól meg is ugatott mikor megriasztottam. Kisebb nehézségek árán ugyan tehát, de végül csak átjutottam a Kis- Körös túlpartjára, ahol egy szép hosszú fasor felé, majd annak mentén vezetett a jelzés.

Akármilyen hihetetlen, de a bal oldali a jelzett ösvény...még ha nem is látszik.

Itt már visszatértem a helyes "ösvényre"

Eltéveszthetetlen a fasor, kiváló "sorvezető"

A fasort követően egy "U alakot" leírva ismét átkeltem a Kis-Körösön és egy darabig azzal párhuzamosan haladtam keleti, dél-keleti irányba. Egy szekérutat kellett követni, amit néhol kissé benőtt a növényzet, de azért jól járható és észrevehető volt. Annak a néhány pocsolyának a kikerülése amelyek megmaradtak az előző napok esőiből meg nem jelentett gondot. A terep jellegéből adódóan nem sok helyre lehet jelzést festeni, és bár az MTSZ-es karók ezúttal itt is jó helyre kerültek, kevés van belőlük, ezért a Bojtig tartó bő 4 kilométeren párszor azért el-el lehet bizonytalanodni, hogy jó úton járunk -e.

Újabb tövisszúró gébics :)

A kevés MTSZ karó egyike sordéllyal ékesítve :)

Kis dagonya, nem dagonya :)

Sárga billegető ezúttal egy faágon

Van ebben a tájban valami megnyugtató

Régi gémeskút Bojt határában

Bojt utcái meglehetősen kihaltak voltak ezen a szombaton. A bélyegzőhelyhez a falu egyik fő utcáján, a Rákóczi Ferenc utcán vezet az út, erről csak néhány méter erejéig kell letérni a Baltazár Dezső utcán található óvodához, melynek kapuja mellett, a "csillagösvény" végén van a pecsételő doboz. A bélyegző egy, a tájegységre jellemző épített csűrt ábrázol, melyből többel is találkozunk miközben átszeljük a községet. 

Épített csűr

Csillag ösvény az oviba :)

Bélyegző a kapu mellett jobbra található

A Rákóczi Ferenc utca végén a jelzés balra vezet tovább egy egyenes szakaszon ismét a Kis-Körösig, melyen ezúttal nem kell átkelni, mert még ezt megelőzően jobb kanyart vesz a túra. Miután megörökítettem a túlparton élelem után kutató barázdabillegetőket el is indultam a csatorna partján vezető, kezdetben jól kivehető, majd a magasra nőtt fű miatt inkább csak sejthető keréknyomokban. Talán túlzás vadregényesnek nevezni az ilyen és ehhez hasonló szakaszokat, de az élővilág ezeken a részeken a leggazdagabb. A nádas és a sűrű bokros  területek kiváló élőhelyek számtalan madárfaj számára, de a nagyobb vadak, például őzek is felbukkannak, mint ahogy az ma is megtörtént. A csatorna partjától egyre eltávolodóbb földutat követve hamarosan megérkeztem a túra következő településére. Nagykerekibe.

Egy magát illegető barázdabillegető :)

Itt már magasabb a fű, de még kivehetőek a kerék nyomok.

Barna rétihéja suhan a nádas felett

Bambi gyanakodva lesi az idegent

Feltűnnek a Bihari-hegyek

Díszes- míves házszám Nagykerekiben

Nagykerekiben két helyen is lehet bélyegezni. Mivel megkívántam egy kis frissítő üdítőt ezúttal a Reál pont élelmiszerboltot választottam, ahol a bejárat felől nézve belül, a bal oldali ajtófélfára került rögzítésre a pecsételő doboz. A vásárlás és bélyegzés után leültem a templom melletti padra, hogy egyek is egy keveset. Nyugalmamat a cseperegni kezdő eső zavarta meg. Még gyorsan bekaptam pár falatot, aztán készenlétbe helyeztem az esőkabátot. Egyelőre úgy tűnt nem ered el jobban, így indultam tovább a Kossuth utcáról az Arany János utcára térve a Bocskai vár felé. A kapuhoz érve próba szerencse alapon lenyomtam annak kilincsét és az meglepetésemre kinyílt. Így aztán közelebbi és jobb képeket is tudtam készíteni az épületről. A vár másik bejárata már a Bocskai utcára nyílik, egyúttal itt található a másik Alföldi kéktúra bélyegző is. A változatosság kedvéért ismét átkeltem a Kis-Körös felett, majd az utca végén a nagykereki vasútállomás felé vettem az irányt. A síneket követően az egyik villanyoszlopra felfestett jelzés alá praktikusan távolság adatot is írtak, amely alapján tudtam, hogy 1,3 km-ig biztosan egyenesen kell majd mennem.

Vidám játszótéri kerítés :)

Jó tudni :D

Bélyegző a vegyesboltban

 

A XV.-XVI. századi eredetű Bocskai vár

A másik bélyegző a Bocskai utcai bejáratnál

Tetszenek az ilyen típusú jelzések

Az említett 1,3 km után bal kéz felé egy földútra térített le a jelzés az aszfaltról. Itt már elkezdett jobban esni, ezért a táskámra is felhúztam a vízhatlan huzatot, magamra pedig az esőkabátot. Rövidesen átkeltem az általam "Új Kilenclyukú- hídnak" elnevezett, az M4-es autópálya részét képező műtárgy alatt, majd kb. 2,5 kilométeren át tartottam az észak-keleti irányt. Ezt követően egy derékszögű kanyart követően csaknem ugyanennyit kellett megtennem - bár a sok pocsolya kerülgetés miatt biztos többre jött ki- , hogy elérjek az újabb falu, Kismarja határába. Ez utóbbi szakaszon ismét szép pillanatokkal és képekkel örvendeztetett meg a vad- és madárvilág; Fotóztam őzet, tövisszúró gébicset, mezei nyulakat, bíbicet és rókát is.

Az M4-es új "Kilenclyukú- hídja" :)

A hídnál megriasztott nagy kócsag tovaszáll

Újabb Bambi :)

Mezei bunnyk :)

Tövisszúró gébics (hím)

A bíbic és az őz :)

Róka koma vadászat közben

Egy kis akadálypálya Kismarja előtt

 Bocskai István fejedelem szülőfalujában is két bélyegzési lehetőségünk van, de az első, a Kisvadász söröző, meglehetősen rövid nyitva tartással rendelkezik, minden nap reggel hattól délután kettőig. A második pecsételőhely viszont a református templom előtti és a Közösségi házzal szemben lévő hirdető táblán található, így mindig elérhető. A templom távolról úgy fest mintha nem lenne befejezve, hiányozna a tornya, de ez nem így van, eredetileg is ilyennek épült. Szép, rendezett falu Kismarja, melynek túlsó végén található a Bocskai várdomb, ahol a kismarjai Bocskai család földvára és kúriája állt feltehetőleg és ahol az egykori erdélyi- és magyarországi választott fejedelem, Bocskai István is született.

A kocsma ezúttal is zárva volt már mire ideértem

Közösségi ház

A falu központi része

A református templom mellett található Bocskai szobor és irodaház

A Bocskai várdomb

Kismarja után a kék jelzés rövidesen felvisz a Berettyó gátjára, ahol jól lehet haladni. Szükség is volt a gyorsabb tempóra, mert szerettem volna elérni a korábbi vonatot. Közben azért fotózgattam is. Egyre közeledett a legenda szerint a debreceni Nagy temploméval azonos magasságú esztári templom tornya, de addig természetesen nem kellett elmenni.  Jóval előtte a Berettyó hídján bal kéz felé átkelve megérkeztem Pocsajra, ahol a táblánál is készítettem egy fotót. Két túratárs érkezett szemből, akikkel csak pár mondatot váltottam, mert igen csak szorított az idő. 

Irány a gát, jelzi a tövisszúró gébics is :)

Lehet egysíkú vagy unalmas, de most kifejezetten örültem neki

Az esztári templom tornya

Újabb átkelés a Berettyón

 

A kunkor bezárult :)

Miközben a tőlem telhető leggyorsabb tempóval iszkoltam a vasútállomásra a Rákóczi utcán, baljós zakatoló hangra lettem figyelmes. "De még csak 16:01"- gondoltam magamban, és elő is vettem a telefont, hogy ellenőrizzem a vonat indulásának idejét. Ekkor ért a sokk, hogy nem 16:09, hanem 16:03 a helyes időpont. Félig kétségbeesetten kerestem buszos utazási lehetőséget, de az sem volt. Kénytelen voltam belenyugodni, hogy ez a "hajó" már elment és a következő csak két óra múlva jön. Kb. 5 percen múlt a dolog, de van ilyen. Így legalább volt időm kényelmesen átöltözni, kicsit átszellőzni és enni-inni is. A vége egyébként 35,6 km lett. Aminek külön örültem, hogy a vírus-kalandot követően újra visszatért a régi tempóm, és így már több napos túrákat is elkezdhetek majd tervezni :)

Nem kell aggódni, a mozdony hamarosan felújításra kerül majd :)

2013-ban az ország II. legrendezettebb vasútállomása volt a pocsaji

I'm BACK :)