Bakonszegtől Létavértesig az Alföldi kéken

A közlekedési nehézségek miatt nem volt könnyű kitalálni, hogy melyik pontján is folytassam az Alföldi kéktúrát. Szerettem volna onnan, ahol abbahagytam és Körösladányba még egész emberi időben le lehet jutni, de két nap alatt maximum Gesztig jutottam volna el, onnan meg hazajutni…Így aztán hosszú vajúdás, össze-vissza adás, kalkulálás után esett a választás a címben említett szakaszra. Szállást Pocsajon sikerült foglalnom a Sinka Miska Vendégházban 3000 Ft-ért; a két fogásos vacsora és a reggeli további 2500 Ft-ba került.

Dunakesziről Bakonszeg sem a világ közepe, így adta magát a korán kelés, ha időben el akartam kezdeni a túrát, márpedig ez volt a terv, mivel a szombati napra bő 35 km várt rám. Nem volt túlságosan őszinte a mosolyom a fél 5-ös keléskor, ráadásul még szendvicseket is kellett készíteni, vizet tölteni az ivó tasakba, miegymás. Kicsit sietni is kellett, de elértem az 5:21-es váci személyt. Papíron az 5:51-es is elég lehetett volna talán, de a múltkori eset után kizárt volt, hogy megkockáztassam, pláne, hogy ezúttal két napos túráról volt szó.

6:23-kor, időben elindult Nyíregyháza felé az IC, melyre számomra kissé szokatlanul nagy volt az érdeklődés. Mivel abban a kocsiban, melyre az én jegyem is szólt nem sikerült beüzemelni a világítást, egészen napfelkeltéig romantikus félhomályban utaztunk. Többek ezt kisebb-nagyobb morgás keretében szóvá is tették, én meg csak értetlenkedtem, hogy miért is olyan szörnyen fontos ez nekik vajon, miért nem alszanak még egy órácskát amíg lesz természetes fény. Amikor aztán lett világosság látszódott a hatalmas köd is ami körülvette a vonatot, így a tájban sem lehetett gyönyörködni ekkortájt, később aztán javult a helyzet.

Püspökladányban kellett átszállni a vasútállomás elől induló busz járatra. A műveletre- megint csak papíron – 15 perc állt volna rendelkezésre, de ugye ezzel az idilli helyzettel a rutinos utazó nem számol, viszont bízik benne, hogy azért ennyit csak nem késik a vonat. A végül tíz perces késés miatt azért iparkodnom kellett, de szerencsére pár perccel még később is indult az ÉNYKK járata. Amikor a menetrendek.hu-t tanulmányoztam nem egészen értettem, hogy miért tart több mint egy és negyed óráig megtenni azt a kb. negyvenhat kilométert, de miután Szerep irányába rögtön megvilágosodtam: az utak állapota miatt…

Kicsivel tíz óra előtt szálltam le a buszról Bakonszeg központjában. Azért itt és nem a pecsételő helynél, mert a térkép szerint innen közelebb van a Nadányi-Miskolczy Kúria, amit szerettem volna megnézni. Sajnos zárt kapukat találtam és nem volt olyan szerencsém, mint az előző nap itt járt túratársaknak, akiket a munkások legalább az udvarra beengedtek. Sebaj, talán majd legközelebb. A központtól egy kilométerre sincs a bihari remete néven is ismert Bessenyei György egykori lakhelye, ami ma emlékház. Ennek udvarán, a villanyoszlopra erősítve található meg a pecsét is, amely szép lenyomatot ad…kivéve, ha az ember elfelejti, hogy korábban gemkapcsokkal menetjegyeket rögzített benne, mert ilyen esetben bizony nem lesz olyan szép az eredmény…

Nadányi-Miskolczy Kúria

Negyed 11 felé indultam neki a meglehetősen monoton szakasznak. 5 km/ órás átlaggal számoltam, mert szerettem volna még sötétedés előtt Pocsajba érni. Bakonszegtől Berettyóújfaluig aszfaltozott a gát, sokan kerékpároznak is rajta. Egyfajta „túra autópálya” ez, melyen lehet hasítani. Sikerült is 6 km/ órára feltornázni az átlagot, így jóval dél előtt sikerült Berettyóújfalura érnem, ahol a vízmű épületének kapuján található a szintén jó állapotú pecsét. Úgy tűnt sehol senki, de aztán az őr, bódéja mélyéről oroszlán bőgést megszégyenítő ásítással jelezte, hogy jöhet bárki, ő bizony ura a helyzetnek J

Berettyó hídja Berettyóújfalunál

Pecsételő doboz  a vízmű épületének kapuján

Pár percet vártam itt, közben ettem is egyet, és indultam is tovább. A Berettyó hídját követően ugyan már nem aszfalt, de közel olyan simaságú földút vezetett tovább a gát tetején, továbbra is lehetővé téve a gyors előrehaladást. Hamarosan elérkeztem a vasúti hídhoz, amely alatt átkelve továbbra is a gáton haladtam tovább. Pár száz méter múlva a 42-es számú főutat kereszteztem, ahonnan látszott a herpályi Csonkatorony is, melynek meglátogatása ezúttal sajnos nem fért bele az időmbe.

Fűnyírás a gáton :)

Híd alatt, híd alatt, a vasúti híd alatt... 

Távolban a herpályi Csonka torony

Ezután rövid aszfaltos szakasz következett, amely a közeli gátőr házig tartott csupán, majd  az a rész következett, ahol a TTT. HU, alföldi kéktúra fórumában többen kutya veszélyt jeleztek. Valóban előjött két eb, de csak a gát aljából ugattak meg, mintegy teljesítve a kötelességüket, de abszolút nem támadó szándékkal; társaikat csak hallottam a sűrű fás területről. A gáton való monoton menetelésbe csak az az melletti fákon megcsodálható őszi szín kavalkád csempészett némi változatosságot, az viszont gyönyörű volt.

Őrző-védő szolgálat :)

Őszi színek

Szentpéterszeg magasságában értem el az épülő M4-es autópálya nyomvonalát, amelyen minden gond nélkül felül keltem át, közben egy fejbiccentéssel üdvözöltem is az ott dolgozó munkásokat. A készültségi fokot elnézve itt bizony még sokáig nem lesz gond az átkeléssel még a felső részen sem. Magát a falut nem érinti a kéktúra, de más túratárs képeit látva, ha belefér az időbe, akkor bátran ajánlom a betérést. Nekem most nem volt erre alkalmam, de a következő településen már megálltam kicsit pihenés, illetve evés, ivás céljából a központban található parkban. Gáborjánról van szó, melyen keresztül megy a kék túra, pecsételni viszont nem kell itt. Elmondásból tudom szintén, hogy van egy működő kocsma is a településen, meglátogatására viszont nem kerítettem sort. A faluból kivezető utcában áll a helyi templom különleges épülete és egy bolt is, amely előtt a buszra várakozó néni faragott szobra áll. 

Az épülő M4-es

Szentpéterszeg templomának tornya

Gáborján főtere

A buszra váró néni faragott szobra :)

Gáborján temploma

Folytatva a gát túrát poroszkáltam tovább a következő pecsételőhely felé. Néhány kilométer után meg is érkeztem Hencidára, ahol kissé szomorú kép fogadott. Az egykor szebb napokat is megélt településen majd minden házon és a templomon is látni kisebb- nagyobb repedést, némelyik az összedőlés határán áll. Meglehetősen nagy a kisebbség száma is, ezt már csak a bélyegzőhelyként is funkcionáló és a kékről viszonylag nagy kitérőt jelentő Lakatos ABC-ben is le tudtam szűrni. És itt szembesültem vele először igazán, hogy az Alföldön milyen csodaszámba megy a turista; konkrétan vagy öten nézték amikor pecsételtem :) Nem is időztem túl sokat itt, hanem igyekeztem vissza a gátra, hogy megtegyem a még hátra lévő, sacc/kb 10 km-t.

Az első "látkép" Hencidán

Jókora letérő a kékről a Lakatos ABC

Pecsét az ajtótól jobbra a sarokban

Azért csak ennyit, mert a Hencidát elhagyva az M4-es építése okán megnövekedett teherautó forgalom miatt jelenleg az Alföldi kéktúra nem érinti Bojt, Nagykereki és Kismarja településeket, hanem egyenesen megy tovább a Berettyó gátján. Így rövidebb, de talán unalmasabb is ez a rész. Egyszer majd be tervezem pótolni az így kimaradt szakaszt, de most mentem tovább ahogy a jelzés is mutatja. A terelés következtében az amúgy az AK vonalán nem szereplő Esztár viszont üde színfoltként hatott a mai túra során. Utólag kiderült, hogy az Árpád utcán még mindig az augusztus végén megrendezett lecsó fesztivál "díszletét" láttam, de ettől eltekintve is barátságos kis község képét láttam a kis kitérő során. Kezdett viszont lefelé menni már a Nap, így folytattam a menetelést, immár a cél, vagyis Pocsaj felé.

Az építkezés miatt itt most nem jobbra, hanem egyenesen kell haladni

Esztáron is van Moulin Rouge bizony :)

Humoros emberek élnek itt :)

Ez még a lecsó fesztivál "díszlete"

Különleges kompozíció

Már szinte Esztárról is látszik az a vasúti híd amelynél elértem a város szélét. Szó szerint keresztül kellett mennem Pocsajon a szállásomig. Útközben itt is kaptam néhány csodálkozó tekintetet, de már meg sem lepődtem igazán. A villanyoszlopokon még kint lógtak az önkormányzati választás plakátjai és - ami sok mindent elárul a vidék helyzetéről- érettségi bizonyítvány megszerzésére irányuló tanfolyamot is hirdettek. A lemenő nap utolsó sugarainál értem el a Sinka Miska Vendégházat, ahol- miután nagy nehezen megtaláltam a bejáratot- pecsételni is tudtam. A vége 38,4 km lett, amit bő 7,5 óra alatt tudtam le mindenestől. Elfáradtam, de a konyhában már várt a vacsora. Volt egy kis kalamajka a fűtéssel, de végül sikerült megoldani, így nem fagytam meg az éjszaka.

Vasúti híd Pocsaj határában

Ahogy ment le a Nap, gyorsan hűlni kezdett a levegő

Pocsaji pletyka kör és térfigyelő rendszer :)

Az egyik pecsételő hely a háromból

Szállásom, Sinka Miska Vendégház

A pecsét a terasz részen

Másnap reggel a megbeszélt időpont előtt kicsivel érkezett a gazda a reggelivel és egy kis házi barack pálinkával, illetve frissen fejt tehén tejjel. Alaposan bereggeliztem, és negyed 9 tájban az Apáti telep felől közelítettem meg ismét a kék jelzést. Ezúttal is gáton kezdtem, de a mai nap legalább már nem végig. Madárcsicsergős volt a reggel és már a gát elején levettem a felsőm, mert érezhető volt, hogy ma sem lesz rossz idő. Bő két kilométer után a jelzés egy hídon átvitt az ér túlpartjára, ahonnan megláttam egy geodéziai mérőtornyot. Gondoltam jó időben vagyok, megnézem magamnak, legfeljebb megyek a későbbi busszal Debrecenbe. A már letarolt kukorica földön át terveztem megközelíteni az ojjektumot, azonban amikor beértem az erdőbe a GPS-en még létező utat a valóságban nem leltem, mert hogy nem létezett. Mindössze egy szép hosszú sor méhkast találtam. Mivel a bozótharcra nem volt se kedvem, sem időm kissé csalódottan visszatértem a jelzésre.

Ezúttal egy ér gátján vezet a kék jelzés

Keresztül "tökön-babon"...

Laponyahalom geodézia mérőtornya

Nemsokára balra tértek a jelzések, végleg elhagyva a gátat a Laponyahalom felé. Időközben kiderült, hogy ennek a magaslatnak a geodéziai tornyát láttam, és ha nem szúrom el az időt a kukorica földön való dzsalinkázással akkor talán megkísérlem a megmászását, így azonban mentem tovább a szédítő csaknem 130 méteres magasságban. Kisvártatva kukorica aratókba botlottam, csak úgy "falta" a kombájn a takarmány tengerit. Kb. egy kilométert kellett egyenesen menni még, aztán balra, majd jobbra tért az út. Ekkor hallottam meg kisebb meglepetésre a family frostos autó hangját. Ebből már sejtettem, hogy rövidesen megérkezem Cserekertre, ahol pecsételni is kell. A külterület már Létavérteshez tartozik, de a város azért még odébb van. A gyakorlatilag két utcából álló "településen" nem meglepő módon jelenleg nem üzemel se bolt, se kocsma; a Kishangya népbolt és a Cserekerti kocsma már régesrég bezárt.

Bolt híján jó a Family frost is

Szomorú hogy ki kellett írni, hogy üres...

A felíratok meglepően épek, de kétlem, hogy itt bármiféle kereskedelmi tevékenység folyna

Innen két kilométer múlva érjük el a 4807 számú utat, és innen még hét kilométer volt hátra a Létavértesig, amely Nagyléta és Vértes települések egyesülésével jött létre anno. Annyira már nem hiányzott ez a bakancskoptatós rész, de viszonylag gyorsan sikerült legyalogolnom és ekkor már tudtam, hogy el fogom érni a 12.30-as buszt. A Korona presszóban kissé trükkös módon, de megoldható a pecsételés önerőből is, nem kell a pultos leányzóra bízni a dolgot. Egy jutalom Kőbányai sör is simán belefért az időbe. Ez a márka errefelé prémium kategóriás sörnek számíthat, legalább is abból kiindulva, hogy minden felé ilyen üvegeket, dobozokat láttam eldobva. Párat össze is szedtem, de egy zsák is simán megtelt volna velük.

Cserekerttől idáig két, innen további hét kilométer van hátra Létavértesig

Trükkös, de megoldható a pecsételés

Jutalom sör és a 2 nap pecsétei

A helyből induló járatra nem volt nagy tolongás eleinte, aztán csak megtelt a busz. Debrecenben bőven volt idő az átszállásra, útközben a jegyet is megvettem Budapestre. Kicsit megszellőztettem a lábam a vágányok előtti padokon, és ekkor lettem figyelmes kicsivel odébb két jól megtermett patkányra akik táplálékot gyűjtögettek amikor épp nem járt feléjük senki. Később egy harmadik társuk is előjött. Nem tudom ki hogy van ezzel, de szerintem a 21. században egy nagy forgalmú vasútállomáson ez kicsit erős.

Debrecen, vasútállomás

és lakói...

Kisebb csodával határos módon az IC még 5 percet sem késett Budapestig, így elértem a dunakeszi járatot is. A két túranap alatt összesen 56 km-t tettem meg az Alföldi kéktúrából, melynek 57%-a van már mögöttem.