Visszatérés a Cserhátba I. rész

1.  nap: Ősagárdtól Becskéig

Habár már egy ideje az Alföldi kéktúra teljesítése szerepel a túra étlapom főfogásai között, valahogy csak nem vitt rá a lélek, hogy március utolsó előtti hétvégéjén az Országos Kék Kör ezen szegmensén koptassam a bakancsokat. Helyette – részben hogy kedvezzek kicsit páromnak is -, az OKT-n tettünk egy kétnapos túrát a Cserhát lankáin.

A pecsét rendben a buszmegállónál

Dunakesziről Ősagárd könnyebben megközelíthető mint anno Budapestről volt, mivel a váci vonalon fekszik, így extrém korán kelés nélkül is időben bele lehet vágni az innen induló túrába. Legutóbb télen jártunk itt, akkor azért bőven kellett küzdeni az elemekkel, ellenben most nagyon kellemes, késő tavaszra jellemző időjárás várt ránk a hétvégén. Mondhatni a már szokásos járattal érkeztünk be Ősagárdra a Rákóczi út 51. szám alatti megállóba, majd a pecsételést és rövid készülődést követően bele is vágtunk a szombatra tervezett kicsit combos 32 km-es szakasz teljesítésébe.

Széles jókedvvel a startban :)

Ezúttal a templom felé kellett elindulni, de azért nosztalgiából vetettünk egy pillantást az ellenkező irányban lévő, de a buszmegállóból is jól látható síléces kerítés felé is.  Hamar elértük az italbolt- vegyesbolt együttesét, melyekből sajnos előbbi már ezen a településen sem működik. Szép, rendezett porták között haladtunk a falu főutcáján, majd a római katolikus templom előtt – ahol a másik pecsét is található - balra fordultunk a jelzéseknek megfelelően. Jobbról előbb az egykori temető, míg balról egy méhkaptár sor mellett haladtunk el, miközben Ősagárdot elhagyva szép lassan elkezdtünk emelkedni a Cserhátra jellemző lankák felé. Amikor nagyjából elérjük az emelkedés csúcspontját, érdemes visszatekinteni a hátunk mögé, mert remek kilátás nyílik a tájat némileg uraló Naszály tömbjére. Erre az évnek ezen szakaszában még később is lesz lehetőség, de ha már intenzívebben beindul a vegetáció, bizony a kilátások is korlátozottabbak lesznek.

Már csak a vegyesbolt működik, de az legalább van

A pecsét a balra kanyarban is rendben van

Az egykori temető mellett haladtunk el Ősagárd határában

Visszapillantás a Naszályra

A meglehetősen száraz időjárásnak köszönhetően  sárral nemigen kellett küzdenünk; elvétve akadt csak egy kis „dagonya wellness spa” az erdő lakóinak örömére. Anno és most is tetszett ez a szakasz, mert szeretek a gerincutakon menni és jobbra-balra a völgy felé lenézve bámészkodni róluk. Ilyenkor, a mélységek és magasságok láttán mindig lenyűgöz, hogy milyen kicsi is az ember a természet nagyságához képest, és hogy mennyire fontos lenne vigyázni a környezetünkre, hogy az utódok számára is ilyen szép maradhasson. Hamarosan utunk következő állomása - egyben pecsételő helye -, Felsőpetény is a látóterünkbe került, de mielőtt elindultunk volna az odavezető lejtőn megálltunk egy pár percre kalória bevitel céljából. Már az ereszkedés vége felé jártunk amikor gyerek zsivaj ütötte meg a fülünket. Először családi banzájra gyanakodtunk, de hamar kiderült, hogy nem erről van szó, hanem a szerencsére egyre népszerűbb „Te szedd” szemétszedési akció egyik lelkes csapata jött velünk szembe. Sajnos volt mit szedniük, pedig talán nem ez az ország legszemetesebb része. Viszont a Másfélmillió lépés óta tudjuk, hogy ha település közelébe ér az ember, akkor bizony fel kell készülni a kisebb-nagyobb szemétkupacokra, pedig hol van már 1979…

Dagonya wellness spa a vadak örömére :)

Szeretjük a természetet :)

Lankákon át

Felsőpetény fölött tartottunk egy pihenőt

Akcióban a TE szedd mozgalom "aktivistái"

A termés egy része

A felsőpetényi kocsma, ahol pecsételni kell, már szintén zárva van. Kicsit elszomorodom ilyenkor, és nem azért mert masszív alkoholista volnék, hanem mert 3 éve sem volt, hogy itt jártam és akkor még működött. Meg akárhogy is, de túra közben is jól esik a frissítő az ember fiának/lányának. A kocsmától visszatértünk a kékre és hamarosan elhaladtunk az Almásy kastély épülete mellett, ahol 1956-ban Mindszenty József bíboros is raboskodott. Sajnos az egykori nevelőotthon parkja továbbra is elég rendezetlen, túlburjánzott a növényzet, emiatt magántulajdonban lévő kastélyt még kívülről sem lehet normálisan megcsodálni, látogatni meg pláne nem. A falut egy állattartó telep mellett elhaladva hagytuk el, ahol egykedvűen kérődző szürke marhák és lovak csodálkoztak rá két fős csapatunkra. Egy ereszkedést követően ismét egy népesebb „Te Szedd”-es csapatot hagytunk el, majd megálltunk picit, hogy hangfelvételt készíthessek a zengő füttykoncertről ami egész nap kísért bennünket. Alsópetényhez közeledve ismét egy farm mellett vezetett utunk; itt főleg fekete racka juhokat láttunk a karámokban.

Érkezünk Felsőpeténybe

Bezárt ez a "bazár" is

Az Almásy kastélyból sajnos csak ennyit látni az útról

Napfürdőző szürke marhák

Alsópetény nagyon szép, rendezett szlovák nemzetiségű település a felújított Prónay kastéllyal a központjában. A közigazgatás kapcsán tanulmányokat folytatóknak ismerős lehet Werbőczy István neve, aki a település egykori birtokosaként itt írta meg a Tripartitum néven ismert törvénykönyveket, melyek emlékét ma egy helyi fogadó is őrzi nevében. A pecsét a buszfordulóban, annak fedett részére rögzítve található, szép lenyomatot ad. Kicsit itt is pihentünk mielőtt nekivágtunk volna a Romhányi- hegyre vezető meredek kaptatónak.

Prónay Kastély

56-os emlékpark

Balról sorrendben: Werbőczy-gúla, harangláb és templom

Hármaskönyv (Tripartitum) Fogadó

Pecsét a buszfordulóban

 Ezen a részen a korábbihoz képest volt egy kis módosítás az útvonalban, de mindössze egy, a Cser-tó felé menő kanyarulat levágásáról van szó. Emlékeztem a csodás panorámára, ami a település fölé érve tárul a természetjáró szeme elé, de ez is olyan mint sok másik: nem lehet megunni. 

Megunhatatlan panoráma

Kisebb hullámvasutazás után értük el a Kékesi vadászház épületét, ahol tudomásom szerint nem lehet megszállni, legfeljebb kívül, a padok környékén lehet sátrazni és főzőcskézni.  Innen már nincs messze a 2017-ben átadott Prónay-kilátó. Kis letérés a kék sávról, de érdemes megtenni azt a pár száz métert, mert tiszta időben akár a Tátráig is ellátni innen. Maga a kilátó nagyon a mostanában klasszikussá vált fa szerkezetűek közé tartozik, belül fém lépcső vezet fel a tetejéig. Útközben felfelé pedig szintenként egy- egy ismeretterjesztő képsorozatot és hozzá információkat találhatunk a Cserhátról és annak minden kincséről, növényeiről, állatairól, a területén élő emberekről. Emellett szerintem bivak szállásnak sem utolsó. Sajnos a Magas-Tátráig a párás időnek köszönhetően nem láttunk el - valószínű a kilátó tetején üzembe helyezett 200 Ft-tal működő távcsővel sem sikerült volna -, de azért így is megérte.

Kékesi vadászház

Prónay kilátó

Ismeretterjesztés kilátó módra

Megérte felmászni :)

Visszatértünk a kékre és megkezdtük az ereszkedést Romhány felé. A város határában az első bejárásomkor még csak épülő, de azóta már elkészült fedett pihenő és főző hely található, amit éppen használtak is. Siettünk is tovább, mert a jobbnál jobb illatok ilyenkor nem esnek olyan jól az éhes turistának. A Rákóczi-féle törökmogyorófa felé ezúttal nem tértünk ki, maradtunk a kéken és értünk be rajta a központban található Lila Presszóhoz, ahol pecsételni is lehet. Velünk együtt érkezett meg egy népesebb csapat is a másik irányból így alaposan fellendítettük a forgalmat. Itt ismét ettünk-ittunk mielőtt folytattuk volna Kétbodony felé. 

Fedett pihenő

Bereczki Máté emlékhely 

Tájház

Lila presszó, pecsételő hely

Egy picit sietősre kellett venni a figurát, hogy elérjük Becskén a korábbi buszt, de az aszfalt kiváló lehetőség arra, hogy kilépjen az ember. Romhány a már említett Másfélmillió lépés forgatásának idején is ismert volt a csempe gyártásról. Jelenleg a Zala Kerámia és a Korall csempe Kft. üzemel a településen; az egykori gyár épületének kéménye viszont szomorúan magasodik az omladozó telep fölé. A műemléknek minősülő, Nepomuki Szent János szoborral díszített kőhídon átkelve jobbra fordul az út, melynek túloldalán található a Fáradt Vándor Panzió, a másik pecsételő hely.

A régi gyár épülete

Nepomuki Szent János szobor a kőhídon

Fáradt vándor, pecsételő hely

Alighogy elhagyjuk a település vége táblát már látni is Kétbodonyét; a kettő között talán 150 méter sincs, leszámítva az összenőtt településeket, ez biztos valami rekord. A falu elején található a romhányi csata emlékére állított Rákóczi szobor, azonban innen még bőven kell menni a hosszan elnyúló Kétbodonyban mire elérjük a Hangi Presszót, melynek kerthelyiségének oszlopára került felrögzítésre a pecsétet rejtő szelence. Útban idefelé az aszfalt túloldalán található egy könyvet formázó alkotás, amely az egykor különálló Alsó- és Felsőbodony 2002-es egyesítésének állít emléket. A presszóban ezúttal is áldoztam a szerencsejáték oltárán, de azóta kiderült, hogy hiába. Viszont - ha idén is lesz - elképzelhető, hogy tiszteletem teszem a romhányi Kapák napján, mert a tavalyi program leírás alapján nagyon klassz időtöltésnek ígérkezik.

Harangláb Kétbodonyban

Alsóbodony + Felsőbodony = Kétbodony 2002 óta

Hangi Presszó, a pecsét kicsivel a Coca Cola tábla alatt

A Kapák napjának tavalyi programja :)

Becskéig még bő 11 kilométert kellett megtenni, erre pedig csak bő két óra állt rendelkezésre, így sietősre kellett venni a tempót. Visszatérve az OKT kanyarjába előbb egy kicsit lejt az út, majd miután átkelünk a Kétbodonyi-patakon egy pár száz méteres szintben haladást követően elkezdődik a hosszú, elnyújtott kaptató. Emelkedőn nem könnyű sietni és nem is esik olyan jól, főleg nem a túra utolsó harmadában, de ha menni kell, hát menni kell. Az órám pulzusmérője nem nagyon ment 140-es érték alá, éreztem is, hogy már mindenhol veszem a levegőt. 180 m körüli magasságról majd 350 méterig emelkedtünk a Cser-hátig, majd szintben haladtunk egy jó darabon, ami azért jobban is esett és haladósabb is volt. Végül egy derékszögű bal kanyar után kezdtük meg az ereszkedést Becske irányába. Már csak egy bő óránk volt hátra a buszig, amikor elérkeztünk egy táblához, amely szerint még 4,5 km volt hátra. Nem estünk pánikba, suhantunk tovább, keresztezve a Galga-patakot és a vasutat, majd Muska-tető tövében haladva értük el a Becskére menő aszfalt utat. A foci pályán éppen rangadó zajlott, a nagy kiabálásból annyit kihallottunk, hogy bizony nincsenek megelégedve a bíró sporttárs tevékenykedésével.

Érkezünk Becskére

Örömteli, de ugyanakkor elszomorító is ennyi zsák látványa

A nap utolsó pecsétje

Végül időben beértünk a Mader fagyizóhoz, aminek kerítésén van a pecsét. Maga a fagyizó csak április elsejével nyitott, így mi még nem nyalakodhattunk. Velünk egy időben több túrázó is érkezett, zömmel a másik irányból, ezért csak itt találkoztunk velük. A busz végül több mint 5 perccel később érkezett és mivel sokan vártak rá majd tíz perces késéssel indult el Balassagyarmat felé. Ez minket igen csak aggasztott, mivel a menetrendek.hu szerint 4 percünk lett volna átszállni Mohorán a Herencsényig közlekedő járatra. Aggodalmam megosztottam a sofőrrel is, aki megnyugtatott, hogy időben oda fogunk érni, és majd odatelefonál a másik sofőrnek.  Erre végül nem került sor, és nem is volt rá szükség, mert rejtélyes módon még egy perccel a menetrendben írtak előtt értünk Mohorára, és gond nélkül elértük a csatlakozást is. Cserhátsurányig mentünk vele, ahol a Flamingóban volt a szállásunk fejenként 4.000 Ft-ért. Összességében ár- érték arányban rendben van a szállás, bár étkezni csak úgy lehet, ha rendel magának az ember pizzát Szandaváraljáról + 700 Ft szállítási költségért, vagy hozott anyagból dolgozik, ahogy mi is tettük. Még egy darabig néztük a tv-t, de aztán vízszintesbe helyeztük megfáradt testünket, mert másnap is korán kellett kelni. Hogy miért, az majd a következő részből kiderül. J

Flamingó, a szombati szállásunk Cserhátsurányban