Bakancsos Barangoló: Szarvasbőgéstől a szarvas szoborig, avagy Mecseknádasdtól Szálkáig a DDK-n

Bevezető

Ha szeptember első hete, akkor iskola! Már akinek, mert ugye a túrázók nagy részének ilyenkor indul a szezon; sokan nem hajlandóak nyáron a (dög)melegben csatangolni. Nevezzük őket "százasoknak". Na, ez az ami nem vagyok, ezért nekem szeptember első hete nem a kezdetet hozta el, hanem ellenkezőleg, valaminek a végét. Ez a "valami" pedig a Rockenbauer Pál Dunántúli Kéktúra volt.

Páromnak már jó előre le kellett adnia munkahelyén a szabadság tervét és az ősz első hónapjának első hete is bekerült ebbe a tervbe. Nekem is sikerült kivennem ezt az időszakot, így már előre dörzsöltem a tenyerem, hogy bizony újra bakancsot húzunk és meg sem állunk Szekszárdig! A gépezetbe egy kis porszem is került azért. Barátnőm leendő munkahelyére több orvosi leletet és egyéb iratot is le kellett adnia még ezen a héten, hogy időben el tudják indítani a felvételi procedúrát és októberrel munkába állhasson. Öröm az ürömben, hogy hétfőre és keddre amúgy sem jósoltak jó időt, de szerdán azért illett volna elindulni, ha mást nem leutazni a Mecsekbe, mert két nap minimum kellett a hátralévő táv megtételéhez, szombatra pedig fix programunk volt, barátaink esküvőjére voltunk hivatalosak.

A szerencse végül is mellénk állt és szerdán megkaptuk a rajtengedélyt. Optimistán már kedden felhívtam a korábbi szállásunkat, és a pécsváradi Gesztenyés Fogadó ezúttal sem hagyott cserben minket, még úgy sem, hogy délután háromkor bezárnak; jelezték, hogy nyugodtan menjünk akár este is, csak jelentkezzünk be az érkezésünk előtt bő fél órával. Mondhatni tehát a jól bevált menetrend szerint alakult a szerda; indulás a Népligetből a 15:05-ös busszal Bonyhádra, majd onnan némi várakozás után tovább Pécsváradra. Természetesen a Pizzéria per tutti sem maradhatott ki, ahol újfent fenséges pizzát fogyasztottunk el. Este nyolcra értünk a szállásra, ahol a tulajdonos hölgy már várt minket. Rendeztük a szoba árát, majd zuhanyzás és kis tévézés után nyugovóra is tértünk.

1. nap: Az "űzött vad" szerepében a Bakancsos Barangoló :)

A bevezetőben nem említettem, de volt azért még egy kis csavar a történetben. Nevezetesen, hogy szeptemberrel nemcsak az iskola kezdődik el, hanem a szarvasbőgés is, ami - mondani sem kell- egybe esik a vadász szezonnal! Az MTSZ oldalán is nyomon követhető, hogy mikor és hol van éppen erdőlátogatási tilalom, és ezeket érdemes is nyomon követni, nehogy kellemetlen meglepetés legyen a vége. Több ismerősöm is van, aki kikéri magának, hogy mit képzelnek ezek a vadászok, hogy csak úgy kvázi "lezárják" az erdőt előttük, de véleményem szerint felesleges ez ellen ágálni; meg kell érteni, hogy a vadászatra szükség van, még akkor is ha nagyon cuki az az őz vagy szarvas, illetve, ha a médiában időről időre felbukkan 1-1 hír a szó szerint mindenre lövő "olasz vadászokról". Jobb tehát, ha mi turisták is együttműködünk és alkalmazkodunk. Így tettünk mi is, ezért még időben emailben jeleztük a Gemenc Zrt felé, hogy mikor és merre mennénk. Szerencsére pozitív választ kaptunk, melyben jelezték, hogy részükről nincs akadálya, hogy délután 3 után még az erdőben legyünk és másnap 9 előtt induljunk tovább, de azért megadták a területileg illetékes fővadász elérhetőségét is, hogy őt is értesítsük. Vele már telefonon beszéltem; kicsit meg is lepődött, hogy kettőnket jelentem csak be, de ő sem tiltakozott az ellen, hogy 2 órával tovább, azaz délután 5-ig maradjunk az erdőben, bár azt azért hozzátette, hogy addig azért igyekezzük elérni az aznapi célt, Szálkát.

A sikeres célba érkezés reményében ezért még az indulás időpontját is előrébb hoztuk egy bő fél órával, ezért a 7:30-as busz helyett már a 6:55-ös járattal indultunk Mecseknádasdra. Már említettem, hogy sajnos a DDK nem érinti a települést, ezért a túra első 1,5 kilométere igen csak ismerős volt; ezt a szakaszt ismét meg kellett tennünk az aszfalton a Réka-vári elágazásig. Innen jöhettek az ismeretlen méterek és nem sokat romantikázhattunk, mert a jelzés bő száz méter után máris a Templom-hegy megmászására invitált minket. Nem volt mit tenni, hajlottunk a hívó szóra és nekivágtunk a szuszogtató emelkedőnek.

Szép volt a reggel az erdőben, és némi "extra" programmal is gazdagodtunk, nevezetesen némi szarvasbőgésnek lehettünk fültanúi :) Páromat ez nem töltötte el túl nagy nyugalommal, de megnyugtattam, hogy odébbról jön a hang, ráadásul a völgyből, plusz ha véletlen mégis mögénk teleportálódna egy agancsos, akkor nem lenne túl sok esélyünk vele szemben, úgyhogy kár parázni :)

Némi kanyargás után hamarosan kiértünk egy szép nagy, vadászlesekkel övezett rétre. Egy kis izgalmat az okozott még ezt megelőzően, amikor nem messze tőlünk váratlanul "megröffent" a bokor. Éles hallású kedvesem ezt bezzeg pont nem hallotta, és kíváncsiságának nem tudván parancsolni, megindult a mozgó bozót felé. Miután rászóltam, hogy gyorsan jöjjön el onnan és haladjunk tovább azért kapcsolt, ha nem is olyan gyorsan mint Rózsa György :)

Érkezés a rétre

Növekednek a pöffetegek az eső után

Elindultunk egy úton :)

A rétet követően rövid ideig murvás úton mentünk, majd ismét egy csapás szerű ösvényre vezettek a jelzések. Ez sem volt egy hosszú szakasz és máris jött az átkelés a 6-os úton, hogy aztán immár aszfalton folytathassuk az apátvarasdi volt vadászcsárda irányába immár a Vörös-hegy lankáin haladva. Pár km után az aszfaltot ismét jól járható murvás út váltotta fel azon a helyen ahol a kéktúra egy hajtűkanyart követően ismét betér az erdőbe.

Innen már tényleg nem volt messze az apátvarasdi telep, ahol pár házon és egy kőkereszten kívül nem sok mindent találni. A ház, melynek kerítésén a túramozgalom bélyegzője található nagyon szép állapotban van, ami sajnos nem mondható el magáról a pecsétről. Eléggé "elérett" már rajta a gumi felület, alig értékelhető lenyomatot ad, bizony cserélni kellene.

Az apátvarasdi telep, pecsételő hely

Az elmúlt napok esőzésének nyoma a telepet elhagyván mutatkozott meg a túra során először jól látható mértékben, magyarul jött egy kis sarazás :) Habár készültünk kamáslival, úgy ítéltük meg, hogy enélkül is megúszhatjuk, hogy tokától bokáig sarasak legyünk, és ki tudjuk kerülni a tócsákat. Alig száz métert tehettünk meg csupán a sárban, amikor kellemes meglepetésként egy 4-5 tagú szarvas ünő csorda keresztezte utunkat; konkrétan az út közepén- szélén ácsorogtak és csak sokára vettek észre minket, köszönhetően a számunkra kedvező széljárásnak.

Sár szarvassal; ismeretlen "festő" műve :)

Széles és saras erdészeti úton haladtunk ezt követően is; 1-2 esetben trükközni kellett, hogy kikerüljük a tavacskává duzzadt pocsolyákat, de sikerrel vettük a (vizes) akadályt és érkeztünk meg a Hesz-kereszthez. A feszületet annak a szerencsétlenül járt erdésznek állították emlékül anno, akit ezen a helyen gyilkoltak meg és temettek el a rablók. A tragédia helyszínén egy másik is történt; a vonuló szovjet sereg katonái ezen hely közelében érték utol és lőtték le Kriska Pál csendőrt is; kinek sírja a kereszt mellett található.

Hesz- kereszt

Kriska Pál csendőr sírja

A saras utat egy ponton rövidke, durva köves szakasz váltotta fel; ezen érkeztünk meg a Nyolc hárshoz, majd továbbmenve a Héthárs pihenőhöz. Itt jó állapotú padok és asztalok csábítják megállásra a vándort, még sütögetni is lehet; viszont az esőház már kissé leromlott állapotban van, talán a célnak még megfelel. Mi is tartottunk itt egy szusszanásnyi pihenőt, mialatt némi kalória felvétel is történt fahéjas csiga formájában. Ezen a ponton ágazik ki a kék sávból egy kék kör jelzés, amely a Tőkés- kúthoz vezet; ezt viszont idő hiányában már nem állt módunkban megcsodálni, talán majd legközelebb.

A szorosan összefonódó "nyolchárs"

Héthárs pihenőhely

Ismét aszfalton folytattuk tovább egészen a Harsányi- keresztig, melyet névadója- Vitéz Harsányi János- egy általa okozott, szerencsés kimenetelű vadász balesetet követően állíttatott. Itt tértünk le a balra kiágazó földútra. Már a Gemenc ZRt. területén jártunk, melyet igazolt a hamarosan utunkba kerülő, vadászatra- és vele együtt erdőlátogatási tilalomra- figyelmeztető tábla is. A mecseki kollégákhoz képest (16 órától reggel 8-ig szól a korlátozás), a gemenciek még szigorúbbak, és az ő "felségterületükön" 15 órától másnap 9 óráig nem javallott az erdőt járni.

Harsányi- kereszt

Ahogy kell, több helyen is találkoztunk a vadászatra figyelmeztető táblával

Némi szintemelkedést követően egy kisebb fennsíkra érkeztünk, ahonnan rövidesen meg is kezdtük az ereszkedést Bátaapáti irányába egy mélyúton. A települést a határában fekvő vadászháznál értük el, melyet követően a kék jelzés jobbra fordul és el is hagyja a lakott területet, nekünk azonban előbb még be kell menni a falu központjába, hogy pecsételhessünk. Bátaapáti szép és rendezett község, ami ismertségét többek között annak is köszönheti, hogy 2008-ban itt adták át a legújabb radioaktív hulladéktárolót; ennek emlékét a buszforduló melletti kis parkban egy kis táblával ellátott sziklatömb is őrzi. Még ezt megelőzően megyünk el az Apponyi kúria előtt, amely szálláslehetőségként is szolgál, de egyes termeit előadás megtartására, vagy főzőcskézésre is bérbe adják. A pecsét a vegyesbolttal szembeni hirdetőtáblán található, amely mellett kis lazításra is alkalmas pad is áll. Mivel a mai nap a vártnál kissé melegebb is volt, itt is tartottunk egy kisebb, evéssel egybekötött pihenőt. A DDK jelzésére való visszatérés közben még feltöltöttük ivóvíz készleteinket az út menti kápolna lépcsője előtt található kék kútnál, majd - ha már úgyis útba esett-, betértünk az Édes álom cukrászdába is 2-2 gombóc fagyira.

Kápolna

Nem csak jól néz ki, de finom is volt :)

Az "emlékkő"

A falu központ

Apponyi kúria

Visszaérve a vadászházhoz immár balra fordulva indultunk tovább. Még ezt megelőzően rápillantottam a GPS megfelelő képernyőjére, hogy megnézzem a mára tervezett bő 800 méter szintemelkedésből vajon mennyit tettünk már meg. Kissé szomorúan konstatáltam, hogy még a felét sem, mindössze 370 m körül jártunk ekkor. Meg lesz ennek a böjtje, sejlett fel bennem a gondolat és hamarosan kiderült, hogy nem ok nélkül.Egy idei még viszonylag szintben haladtunk, de alig hogy elhagytuk a szebb napokat is megélt, most viszont az uszadék fáktól szinte kis sem látszó Henrik-forrást hirtelen és masszív emelkedésbe kezdtünk. Ez az a rész, amit - ha a sárga sávval párhuzamosan haladna a kék is- lazán megúszna a természetjáró, de hát az milyen volna már :) Természetesen alig hogy felérünk a dombtetőre, már indulunk is lefelé. Mórágyot egy régi külszíni fejtés mellett érjük el, majd elhagyván a földrengésmérő állomást, máris a központban találjuk magunkat. Mi tettünk egy extra kitérőt is a térképen jelzett szintezési alapponthoz is, amely nincs a legjobb állapotban; a rajta lévő felírat sem olvasható, de a GPS szerint 150 méteres tengerszint feletti magasságot jelöl (máshol 153 métert találtam). Mórágy is kéktúra pecsételő hely, melyet két helyen is meg lehet tenni: az egyik lenyomat a Helytörténeti múzeum falán, a másik a Patak csárdánál található. Mi az előbbit választottuk, majd betértünk a szomszédos utcában lévő vegyesboltba is némi hűsítőért.

Szintezési alappont

Régi külszíni fejtés

A Helytörténeti múzeum hátulról

...és elölről a pecséttel.

Mórágy központja, ahol a kék jelzés balra tér. A Patak csárdához egyenesen kell tovább menni.

Már szinte mondani sem kell, de Mórágyot is emelkedőn hagyjuk el, melynek egy pontjáról szép panoráma fotó készíthető a településről. Mivel ekkor már fél 3 is elmúlt néhány perccel kissé iparkodnunk kellett.

Kismórágy -nevéből eredően is- a szomszédban van, mindössze bő 2 km-t kell menni odáig. Ezalatt elmegyünk egy az útról alig látható, egykori kőbánya mellett is, amely az idők során remek fészkelő és költő hellyé avanzsált a madarak számára. A vasúton átkelve egy rövid szakaszt az 5603-as jelzésű úton teszünk meg, majd erről jobbra letérve újabb emelkedő jön, melyet nehezít, hogy eléggé kopár, árnyékra nem nagyon számíthatunk leküzdése során. Ahogy egyre emelkedünk megérkezünk a szőlészetek közé, majd ezeket elhagyva végre jön egy kis hűs az erdőben.

Errefelé ügyelnek a tisztaságra - lábtörlő az út közepén :)

Ideális fészkelő hely az egykori kőbánya területén

Küzdelem a kopár emelkedőn

Kissé "fehérjedús" volt a levegő :)

Az erdőszélre kiérve egy rövid, de annál jobban vegetált szakasz jön, amelyről egy villanypásztor mellett kell letérni jobbra. Figyelni kell azonban, mert az ebben az időszakban meglehetősen dús növényzet félig- meddig kitakarja a jelzést, ezért könnyen el lehet sétálni mellette; szerencsére bájos "segédem" időben szólt, így nem tettünk extra kitérőt :) A sikeres kanyarvételt követően viszont elég szűken megyünk a villanypásztor mellett, ami csak azért bajos, mert ez első 20 méteren még áram is van benne jól hallhatóan. Ez után már nem "kattog" a vezeték és érdemes is átbújni alatta, mert mellette a belógó szeder és egyéb bokrok miatt már nem tudunk haladni. Elhagyva a bekerített területet egy olyan, meglehetősen elhanyagolt részhez érünk, ahol csak sejteni lehet az utat, de a jelzések legalább jól láthatóak. Innen kiérve újabb, ezúttal árammentes villanypásztor következik, amelyen szintén át kell jutni, ahogyan ezt a felfestett kék sáv is jelzi. És végre, megcsillan a fényben a szálkai tó víztükre! Megkönnyebbülünk, mert innen már biztosan nem eshet bajunk és már csak pár km van a célig.

A kissé veszélyes, de azért túlélhető szakasz

Erre a részre ráférne némi "takarítás"

Újabb átkelés a villanypásztoron

Végre, a szálkai tó! :)

Egy kissé rejtett, csapás szerű ösvényen jutunk le a tó partjára; közben sikerül fotózni egy rendkívül szép nappali pávaszemet is. A parthoz érve aztán jobbra át és megkezdjük a tó részbeni megkerülését. Ezt egy cseppet sem bánjuk, mert szinte végig szép kilátás nyílik az állóvízre. Látunk közben a part közelében portyázó törpeharcsa rajt, rovar hotelt, sőt gyíknapozót is :)

Nappali pávaszem

"titkos" ösvényen a partra

A rovar hotel superior :)

Törpeharcsa raj

Gyík napozó :)

Ezután már csak párszáz méter és elérünk a Trófea Fogadóig, ahol a napi utolsó pecsételést ejtjük meg. Bő 38 km-t tettünk meg idáig, de a szállás, a Forrás vendégház innen még 1 km, és melyet zuhanyzás és átöltözés, illetve egy kis tasakos leves elfogyasztását követően még kétszer megteszünk, mert csak nem tudjuk kihagyni a Trófea ezen a néven futó pizzáját, na meg a jól megérdemelt desszertet sem :) Útközben találkozunk egy Garfield külsejű cicával és látunk egy házi őzikét is. Altatni túl sokáig egyikünket sem kell, hamar durmolni kezdünk :)