2019. május 26., vasárnap

Földön és vízen a Bodrogzugban II. rész

Evezés a Bodrog ártérben

Vasárnapra szerencsére az időjárás is a szebbik arcát mutatta, így már nem volt akadálya, hogy végre vízre szálljunk a túra kenukkal és újabb különleges élménnyel gazdagodjunk. A telep udvarán átvettük a mentőmellényeket, lapátokat, majd az erősebbik nem tagjai a partra cipelték a kenukat a stéghez, ahol egyik túratársunk tartott gyorstalpaló tanfolyamot az evezésről. Ekkor döntöttem el, hogy mégsem leszek kormányos, inkább a vezérevezős pozíciót foglalom el az SS Torpedórombolóban :) Szép lassan minden egység a vízre szállt, így neki is vágtunk a Bodrognak. 

Az SS Torpedóromboló legénysége és leánysága :D

Utolsó simítások a vízre szállás előtt
Viszonylag őszinte a mosoly :)

Összeszokott csapatoknak bizonyára nem okoz gondot a helyes ritmus megtalálása, viszont mi nem voltunk azok. Így egy ideig küzdöttünk nem csak a kenuval, de saját magunkkal is. Időbe telt például arra is rájönnöm, hogy bár jobbkezes vagyok, mégis kényelmesebb a balban fogni a lapátot, és nem is fáradok el olyan hamar. A túra második felére azért összeálltunk mint a Spice Girls, de addig volt szenvedés és nádasba ütközés is :)

A Bodrogról annak árterébe való leágazás viszonylag széles, egy kisebb kiránduló hajó is átférne rajta. Na ezt sikerült kis csapatunknak nem észrevennie és túlmenni rajta, így rögtön gyakorolhattuk is a fordulót, ami gond nélkül ment is..kb. olyan kecsesen mint egy tankhajónak :) Miután megtaláltuk a helyes "ösvényt" el is indultunk rajta, de aztán rövidesen válaszút elé érkeztünk, pontosabban egy zsákutcába. Nem volt mit tenni, az egyetlen lehetőség egy zsilip szerű építmény volt, amely alatt át lehetett evezni és folytathattuk a túrát. Nos, ez a manőver sem feltétlen amatőröknek való, de harmadjára már egész jól ment. Tudni illik, miután áteveztünk és haladtunk egy darabon túravezetőnk, Sir Marcellus Kamarus - az árterek rettegett kapitánya- úgy döntött nem lesz ez így jó, menjünk vissza, és majd másfelé folytatjuk. Aztán miután ez megvolt mégiscsak a korábbi irány tűnt helyesnek, így ismételtünk.

Megtaláltuk az "ösvényt"

Nehezített pályán

A teljes had :)
Miután tehát nem kis nehézségek árán belőttük az irányt elindultunk a kanyargós ártéri vízi úton és elkezdődött az újabb küzdelem az elemekkel. Ezen útvonalakat ugyanis- érthető módon- nem tudják annyira tisztán tartani mint mondjuk egy folyó fő ágát, így a vegetációnak is hosszabb ideje van megerősödni és ezt meg is teszi. Emellett a bedőlt fák sem kerülnek ki a mederből hipp-hopp nehezítve ezzel akár a továbbhaladást is. És ha mindezek nem lennének elegek, akkor ott van még az alacsony vízszint, ami szintén bekorlátozza a lehetőségeket. Most amikor bő egy hónappal a túra után írom ezt a beszámolót, már lényegesen könnyebb dolgunk lett volna valószínűleg és többfelé kenuzhattunk volna az ártérben, de talán majd máskor nagyobb szerencsénk lesz.


Szép volt az ártér

Ebből a perspektívából különösen szép a Tokaj-hegy

A vízfelületen is kerülgetni kellett a növényzetet ha nem akartunk lelassulni

Ahogy haladtunk előre az ártéri kanyarulatokban egységünk, az SS Torpedóromboló egyre nagyobb összhangban kezdett dolgozni. Ilyenkor jött egy-egy olyan rész, ahol viszont megállt a tudomány és egy-egy bedőlt fa állította csak nem megoldhatatlan feladat elé a legénységet.

Hamarosan ismét szárazföldet érezhettünk a talpunk alatt. Egy betongátnál tartottunk egy hosszabb, evéssel ivással, folyó ügyek elintézésével egybekötött pihenőt. Az egyik legénység azonban nem állt itt meg, hanem továbbküzdötte magát a nem túl messze lévő madármegfigyelő torony felé. Végül aztán minden kenu követte őket és jó páran fel is mentünk kilátni egy kicsit. Hogy ez sikerüljön azonban ki kellett szállni a ladikból, mert a kilátó előtt néhány méterrel megfeneklett. Bíztam benne, hogy semmilyen vízi szörny nem tartózkodik a közelben, így bátran léptem a vízbe. Pár szúnyog csípést itt azért sikerült szerezni, pedig még úgymond a szezon elején jártunk. Egyébként klassz ötlet lenne egyszer kievezni ide és itt tölteni az éjszakát is, viszont a kis vérszívók elleni védekezésre mindenképp gondolni kell.

Kikötés a gátnál



Érkeznek a többiek is

Azért szép volt a kilátás innen is



Innen már nem mentünk tovább, mindössze annyi volt a feladat, hogy hazatérjünk a bázisra ugyanazon az úton amin idáig jöttünk. Visszafelé határozottan jobban ment az evezés, kevesebb időt vesztettünk a szűkebb akadályoknál is. Végül másodikként szálltunk partra a stégnél, jó érzés volt újra szilárd talajon állni. Már csak annyi volt hátra a hétvégéből, hogy összecsomagoljunk és irány Budapest. Hogy elkerüljük az éhenhalást, a biztonság kedvéért ismét beugrottunk a Lebujba egy ebédre, és ezúttal sem kellett csalódnunk. Jóllakottan indultunk haza, ezúttal is eredményes hétvégét zártunk.

Negyedik alkalommal is átkeltünk az alagúton :)

Hódok nyomában

Bon apetit! :)








2019. május 25., szombat

Földön és vízen a Bodrogzugban I. rész

1. nap: Tokaj-hegy - Tarcal - Bodrogkeresztúr

Az április 13-i hétvégét már nagyon vártam, mert a túranaptárban erre a két napra esett az általam csak „Marci és a haverok” néven emlegetett fél-profi túra egylet következő megmozdulása, a Bodrogzug bevétele földön és vízen. Különösen utóbbi izgatta a fantáziám, mert bár egy alkalommal már kajakoztam a Dunán, ez annál kicsit extrémebb kalandnak ígérkezett, és hát az is lett, de erről majd később.

Az ember ugye tervez, Isten... és az időjárás meg végez… Sajnos utóbbi nem a legszebb arcát mutatta az időpont közeledtével, de azért bíztunk a javulásban. Annál is inkább, mert vízen evezni borongós, esős időben nem tesz jót a léleknek, és a testnek sem igazán. Már pénteken leutaztunk a szállásra, ami a Tokajban található Unió vízitelepen volt. Erről annyit, hogy bár olcsó, de bizony meglehetősen fapados, aludni egy emeletes konténer barakkban lehet, amely ugyan fűthető, de keleti kényelemre ne nagyon számítsunk. A fürdő is inkább nyárra van tervezve, az a tipikus strandon előforduló fajta, így a hűvös időben többen döntöttek úgy, hogy pénteken maximum egy cicamosdást iktatnak be. Jómagam pedig áldottam az eszem, hogy még indulás előtt zuhanyoztam egyet.

Unió Vízitelep Tokajban

A kilátások sajnos szombat reggel sem lettek igazán jobbak, még az eső is szemerkélt picit. Így a B terv lépett életbe, vagyis az, hogy teszünk egy túrát Tokaj hegyalján és az evezést vasárnapra halasszuk, bízva abban, hogy a Nagy Manitunak bemutatott fekete kakas áldozat addigra meghozza gyümölcsét J Még mielőtt azonban ez eldőlt volna, barátnőmmel úgy határoztunk, hogy megkísérlünk némi elemózsiát és innivalót beszerezni Tokaj központjában, mivel úgy tűnt, hogy ezekből nem lesz elég a hétvégére.

Sikerrel is jártunk, de mire visszaértünk a bázisra, már mindenki teljes harci díszben, indulásra készen várakozott az indulásra. Mivel ezt nem akartuk hátráltatni, megbeszéltük, hogy majd utolérjük őket, így a csapat neki is vágott a túrának. Kb. tíz perc múlva már mi is úton voltunk, de mivel szerettük volna igazolni a gyaloglást a túrajelentésben, a település központjában betértünk a Tokaj Múzeumba, ahol pár perc várakozás után végül két bélyegző lenyomattal is gazdagodtunk, melyek közül az egyik egy hatalmas, Tokaj címer volt.

Horgony étterem

A híres Fesztivál katlan

A helyi zsinagóga épülete

A múzeum itt még zárva, 10-kor már nyitva volt

Tokaj, Kossuth tér

Jézus szíve templom a téren

A Kossuth térnél, a Jézus szíve templom mellett haladtunk tovább a piros sáv jelzéseit követve. Több pince mellett haladtunk el, melyek közül alig 1-2 volt csak nyitva, de most nem is volt lényeges, mert a borkóstolás késő délutánra volt betervezve. A Dózsa György útról az Öreg pincénél tértünk le balra, majd a régi temetőt elhagyva meredekebbre váltott az út is. Beértünk az erdőbe és jó tempóban haladtunk felfelé, de a csapatnak még nyoma sem volt. Ennyire jó erőben volna mindenki? Netán Megasportot (régi sportújság, szerk.) reggeliztek? J Körülbelül 250 méteres magasságban pihenő padokhoz értünk, ahol már láttunk pár embert, de nem a mieink voltak. Mindenesetre itt azért tartottunk 2 perc pihenőt, mert megéheztünk a nagy rohanásban.




















Emelkedtünk tovább. Egy pontról szép kilátás nyílt Tokajra, de sokáig nem nézelődtünk, mert a szél elég erősen fújt ott, ahol nem védett tőle semmi, megfázni meg azért nem szerettünk volna. A csapatot végül nem sokkal a piros sáv és a piros háromszög jelzés találkozásánál értük utol. Utóbbin folytattuk és hamarosan el is értük a Tokaj hegy- másik nevén, Kopasz-hegy- 513 méteres csúcsát és a tv tornyot, melyről már messziről felismerhető. Nem volt megbeszélve, de a véletlen úgy hozta, hogy éppen itt tartózkodott az Aggteleki Nemzeti Park egyik munkatársa, Rózsa Sándor is, és „lova”, egy sokat látott Land Rover terepjáró is. Röviden elbeszélgettünk vele a környékről, aktualitásokról, majd a sípályánál elköszöntünk egymástól és mindenki folytatta a maga útján.

Kilátás Tokajra

Irány a csúcs



Az ismert Tv torony
Az
Kilátás a csúcsról

Lefelé menet a sípálya mellett is elhaladtunk

Lefelé aszfalton mentünk egy darabon, majd az út egyik kanyarjában ismét a piros jelzéseket követve balra tértünk le róla. 1,5 km múlva értük el a Tarcali- bányatavat, amely különösen szép látványt nyújtott ebből a perspektívából. Kicsit itt is megpihentünk, szép számban készültek a fotók is.  Innen láttuk meg az Áldó Krisztus szobrot is, amely hazánkban a megváltó legmagasabb, 8,5 méter magas egész alakos ábrázolása. El is dőlt, hogy a következő nagyobb evős-ivós pihenőt ott tartjuk majd. Miután nagyjából megkerültük a bányatavat picit elnéztük a szoborhoz vezető aszfalt utat, így végül jelzetlen terepen értünk el a meredek lépcsősor aljába. Aki ezen felmegy az valószínű hálát is ad a teremtőnek, illetve fiának J Szép körpanoráma tárul a vándor elé innen, nem érdemes kihagyni ha már úgyis erre jár az ember.

Visszapillantás a Tokaj-hegyre

Tarcali bányató

A megváltóhoz vezető meredek lépcső

Áldó Krisztus szobor

Innen is nagyon szép a panoráma 
Kilátás Tarcalra



Alighogy eljöttünk a szobortól, engedve az újabb csábításnak, a Kikelet Ízműhelybe tértünk be 1-1 kávé, forrócsoki, illetve sütemény elfogyasztásának erejéig. Innen aztán ismét visszatértünk a piros jelzésre a Sidérius János utcánál, majd a 38-as főút mentén haladtunk tovább. A Tarcal vezér térnél  konstatáltuk, hogy bizony benéztük a letérést a piros négyzet jelzésre, de ha már így sikerült páran betértek a még nyitva lévő "jó szomszéd" boltba feltölteni a készleteket. A jelzés a Kassai-hegyen majd a Mester- völgyön át vezetett egyre fentebb, majd a Csepegő-dűlő magasságában el is hagytuk a piros kereszt jelzés kedvéért, amelyen célba vettük a túra végpontját, Bodrogkeresztúrt. Időközben az eső is rákezdett, aminek nem örültünk, de szerencsére csak pár percig tartott az égi áldás, mire a Szentkereszt dűlőhöz értünk már abba is hagyta.

Kikelet ízműhely

Világháborús emlékmű, Tarcal


Tarcal vezér tér

Érdekes műalkotás a polgármesteri hivatal falán

Löszfalak között a Kassai-hegyen

Pár kilométer múlva kiértünk az aszfalt úthoz, melyen rövidesen beértünk Bodrogkeresztúrra, a Nobilis pincészethez. A túra itt véget ért, de a napnak még korán sem volt vége. Annál is inkább, mert még csak most a borkóstoló, melyre  gondolva sokunknak izgalomba jöttek az ízlelő bimbói. :) Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis szőlőbirtok tulajdonosa először a pincét mutatta meg nekünk, majd átvonultunk az utca túloldalán lévő terembe, ahol választástól függően, 4, illetve 6 tételes borkóstolón vettünk részt. Ennek során megtudtuk a legfontosabbakat a birtokról, az azon termelt szőlő fajtákról, és arról, hogy mit is jelent Tokaj-hegyalján egy családi borászatot vezetni, illetve milyen lehetőségeket rejt ez magában. A borok és a pogácsák is nagyon finomak voltak, jó hangulatban telt az idő. A végén lehetőségünk nyílt vásárolni is; én egy 2018-as birtok furmintot és egy Három gráciát vettem, amely a borvidék három hölgy borászának közös "borkölteménye".

Közeledünk Bodrogkeresztúrhoz 
Emlékhely Bodrogkeresztúron



A pince hűvösében


Ennél azért finomabbak voltak a borok és a hangulat is emelkedettebb :)

A túra és a bor hatására azért meg is éheztünk, így végül a közeli Lebujban kötöttünk ki. A név ne tévesszen meg senkit, az ugyanis egy nagyon színvonalas éttermet takar Bodrogkeresztúr és Tokaj között az út mentén. Az ételek nagyon finomak és bőségesek voltak, a kiszolgálásról és az árakról is csak pozitívan szólhatok, csak ajánlani tudom másnak is.


Harcsapaprikás túróscsuszával :)

Már sötétben értünk vissza a szállásra. A bátrabbak elmerészkedtek még zuhanyozni, de aztán hamar elcsendesedett a tábor és nyugovóra tértünk, mert másnapra is kellett az erő. Ekkor még nem is sejtettük, hogy milyen sok :)