Villámfényes este a Pilisben

Avagy, akkor kell menni, ha jól esik

Az elmúlt évek során túracsapatunk- melyet vezetője után és hivatalos név nem lévén csak Marci és a Haveroknak hívok-, egyre stabilabbá, egyre összetartóbbá vált. Kialakult egy egyfajta "kemény mag", akik lehetőségük szerint minden túrára elmentek, közösen átélve a természetjárás és egyéb vele összeköthető tevékenység -például bor kóstolás- élvezetét. Szinte észre sem vettük és elértük a stabil 20 fős, sőt gyakran azt is meghaladó létszámot. A kezdetben egymás számára idegen emberek csoportjából egy összetartó közösség kovácsolódott össze; többünk között a haverságból barátság is lett. A csapat berkein belül többször emlegetett Nagy Manitu (rá még visszatérünk) földi gyermeke, csapatunk vezére, Marci ügyelt arra, hogy többek legyünk egyszerű, A-ból B-be vándorló társaságnál, így tavaly például vándor sátrazós túrára vitte népét a Pilisbe...a 30 fokban. És mentünk! Mert jó mókának ígérkezett, és az is volt, még úgy is, hogy első este a Kevély- nyeregben jómagam nem sokat aludtam a "fóliasátorban", hanem inkább a fedett pihenő alatti asztalt választottam :) Aztán ott volt a via ferrata kipróbálása Ausztriában, amikor lekéstük a hegyről lefelé jövő utolsó felvonót, de aztán kiderült, hogy jópénzért van egy utolsó után is :)

Szóval kalandokban volt részünk már eddig is, de volt még valami amit nem próbáltunk, ez pedig a bivakolás, vagyis a minimális felszereléssel, kvázi szabad ég alatt alvás művészete. A megmozdulás eredeti helyszíne a Pilis-tető lett volna, mivel a Boldog Özséb- kilátó remek éjszakai fekhelynek ígérkezett, ahonnan a hajnali napfelkelte is remekül látható. Az eredeti időpont viszont nem volt jó sokunknak, de Marci és Béla- a bátor-, kimerészkedtek utóbbi javaslatára a Pilis egyik legszebb kilátópontjára, a tavaly óta kilátóval is büszkélkedő Prédikálószékre. 

A helyszín annyira elnyerte a mi bölcs vezetőnk tetszését, hogy a csapat többi tagja részére is ugyanide került meghirdetésre a megismételt esemény augusztus 24-re, péntekre. A több hete tartó hőhullám kitartott egész héten, de hétvégére enyhülést, sőt 10-15 fokos lehűlést prognosztizáltak a meteoromókusok; meg persze nagy és durva esőzéseket mintegy kísérőjelenségként. Ez utóbbiakat viszont főleg vasárnapra ígérték, még szombatra is szép időt mondtak...

Mondhattak, mert a vihar sem emberi nyelven nem beszél, se a naptárat nem ismeri, ez már tuti. Ugyanis megérkezett már pénteken vasárnap helyett. Hiába néztük többen is szinte már óránként a különböző oldalak előrejelzéseit, mert esőt maximum 50-60%-ban jeleztek, de azt is csak 1-2 mm mennyiségben.

A Prédikálószéket legalább három útvonalon lehet megközelíteni. Mi a Pilisszentlászló után található Kis Rigó étteremtől indultunk a piros kereszt jelzésen, mivel ez az útvonal ugyan hosszabb mint a másik kettő, viszont a szintemelkedés egyenletesebb és a visszaúton is szinte csak lefelé jön az ember. 

Már a start felé utazás közben is megjelent pár esőcsepp az autó szélvédőjén, de ennek nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget. Mint ahogy próbáltuk beleszugerálni a "méreg szürke" színű felhőkbe is, hogy azok nem felénk jönnek és nem igazán keresztezik majd az ösvényt amin haladunk felfelé. Nos, legközelebbi hasonló alkalomra el kell végeznünk valami netes amatőr sámánképző tanfolyamot, mert a felhők már csak azért is felénk jöttek és nem sokkal az indulás után el is kezdték "kiszórni" tartalmukat ránk. Eleinte még elviselhető mértékben történt ez, de kb. az első km megtételét követően a viszonylag csendes eső átváltott monszun módra mindössze egyetlen perc alatt. Itt már muszáj volt felvenni az esőkabátot. A hátizsák esővédőjét is jó lett volna telepíteni, ha nem hagyjuk jó érzékkel otthon többen, köztük jómagam is. Próbáltam a magunkkal hozott kukás zsákkal pótolni a huzatot, de sokat nem ért a dolog.

Hamarosan már egyre közelebbről hallottuk a dörgéseket és egyre gyakrabban "fényképeztek" is odafentről; hiába, valamiért egyikünknek sem akart mosolyra húzódni a szája. Hamarosan már mindenhol folyt a víz; eszembe jutott a Beatrice örökbecsű klasszikusának, a 8 óra munkának egyik sora is: "ami befolyik, az rögtön kifolyik". Ők mondjuk nem teljesen erre a szituációra értették, de kicsire nem adunk :)

Alapvetően időben indultunk az étterem parkolójából, de a sötét felhőknek és a zárt erdőnek hála egyre gyorsabban romlottak a látási viszonyok is. Amivel amúgy nem lett volna baj, volt annyi fejlámpa hogy elég legyen mindannyiunknak, viszont az ömlő esőben valamiért nem akaródzott elővenni. Már túl voltunk a "point of no return"-ön is, amikor csendesedni kezdett az özönvízszerű eső. Többen fellélegeztünk, hogy ha bár csurom vizesek is vagyunk, de a csúcsig talán egy kicsit még tudunk száradni és innentől minden szép és jó lesz. "Nénikétek!" - gondolta a vihar és nem sokkal, talán 6-700 méterrel a kilátó előtt ismét rákezdett...Dörgött, csörgött, csattogott és esett, újra monszun módban. Ezen a ponton többen felsírtunk- legalább is legbelül biztosan-, és a bakancsok is felmondták a szolgálatot; az enyém is átment hidromasszázs módba. A csúcsot szinte már robotpilóta módban értük el, ahol újabb, nem várt meglepetés várt minket.

Mondják, hogy mindenki rajong valamiért, mindenkinek megvan a maga "kattanása", nos a kilátót ezen az estén villámvadász fotós csapat lepte el. Találtunk azért helyet magunknak; azt nem mondom, hogy száraz is volt, de akkor az már senkit nem is érdekelt. Felmértük a károkat: kiderült, hogy többeknek nincs száraz váltó ruhája, illetve beázott a hálózsákja is. Pár perces tanakodás és tanácskozás után úgy határoztunk, hogy ha itt vagyunk, akkor eszünk egyet, de utána nem kockáztatjuk meg, hogy esetleg megfázás vagy valami komolyabb nyavalya legyen a dologból és, ha a Nagy Manitu- aki eddig nem volt túl kegyes hozzánk- is úgy akarja, visszamegyünk a kocsikhoz és inkább a saját ágyainkban alszunk. Evés közben cseverésztünk, villámokat néztünk, megbeszéltük mit lett volna ha..aztán egyszer csak egyik társunk dorombolni kezdett. Na, nem azért mert a barátnője megsimogatta; hanem az ismert népi hangszert szólaltatta meg mindenki meglepetésére. Ez pedig csak fokozódott, amikor eljátszotta rajta a Star Warsból ismert Birodalmi indulót :)

Miután végeztünk az evéssel, ivással, összeszedelődzködtünk - aki tudott száraz ruhát vett fel- és elindultunk lefelé az autókhoz. Visszafelé már gyorsabban haladtunk, ami kellett is, mert a radar kép újabb zivatarzóna érkezését vetítette elő. Nem volt túl tág a rendelkezésre álló időjárási ablak, de szerencsére még időben leértünk a parkolóhoz, ahol teljes sötétség fogadott bennünket; Pilisszentlászlóban elment az áram. Útban hazafelé Budapesten is láttuk a vihar okozta károkat és a "hátrahagyott", kisebb halastó méretű tócsákat. Másnap derült ki, hogy egy villám a távozásunkat követő fél órán belül belecsapott a kilátóba. Persze mivel van rajta villámhárító nem lett baja, viszont abban nem vagyok biztos, hogy a továbbra is ott tartózkodó fotósok nem félték-e le a bokájukat tőle :) A mi állapotunkon már sokat az sem rontott volna :)

Összességében ez is egy jó kis kaland volt, megmutatta milyen klassz kis csapatunk van, de azért szárazon és a tervezett sütögetéssel egybekötve jobb lesz ez majd. És, hogy valóban így lett-e, arról majd szeptember végén számolok be, amikor az újabb csúcstámadást indítjuk a Prédikálószék felé.

 ui: képek a körülményekre való tekintettel nem igazán készültek :)