Balatonfüredtől Badacsonyig II. rész

Befejező nap

Másnap a korán kelés legalább olyan jól esett, mint amikor az ember a kis lábujjával megtalálja az ágy lábát a sötétben. De nem volt idő nyavalyogni, mert el kellett érni a buszt. Így aztán gyors öltözés, némi falatozás a tegnapról maradt pizzából, csomagolás és indulás a megállóba. Kellemes csalódás volt, hogy a vártnál melegebb volt a reggel, így a pulcsit hamar eltehettük, sőt fel sem kellett igazán venni, csak a megállóig volt rajtunk. A busz pár perc késéssel érkezett és egy lélek sem volt rajta; talán maga a sofőr is meglepődött, hogy mit keres két hátizsákos ember a megállóban vasárnap 7 óra előtt :)

Szentantalfán az indulás előtt még szerelvényt igazítottunk, beélesítettem a GPS-t, az órám és indultunk is tovább Zsóka fogadója mellett lefelé a sportpálya irányába. Előbb azonban érintettük a kis kutat és mosót is, melyet 2005-ben állították helyre jelenlegi formájában. Régen nem csak ivóvíz nyerésére szolgálta, hanem itt öblítették ki a ruhákat is a helyi asszonyok, de használták állatok itatására és a tűzoltáshoz szükséges vizet is innen vették. A sportpálya öltözője előtti asztalokon az előző esti mulatozás nyomai látszódtak; biztos nyert a csapat..vagy kikapott, mindkettő ok lehet az iszogatásra :) A jelzés a sportpályák között, majd a fő pálya mellett halad tovább. Kb. 50 méter kitérő a forrás a domboldalban; szépen foglalt, de nekem úgy tűnt nem feltétlen iható a vize. 

Kis kút és mosó "épülete"

Forrás a domboldalban

Nem mertük megkóstolni a vizét

Még egy utolsó visszatekintés Szentantalfára, aztán be a fák közé. Elkezdett emelkedni az út is, de csak érzéssel, amolyan bemelegítő jelleggel. Hamarosan, Tagyon magasságában előtűnt a balatoni panoráma is; ismét meg kellett állapítsam, hogy a magyar tenger a nap minden szakában gyönyörű! Boros pincék és hétvégi házak között fordultunk dél-nyugat felé a jól láthatóan karbantartott, több helyen legyalult földúton, ami egy időre kövesútra váltott miközben jobbra- balra kanyargott a szőlőbirtokok között. Egy hajtűkanyar után értünk el a Tagyon Birtok Baráti Társaság épületét, melyet elhagyva előtt rövid időre északnak fordultunk, majd folytattuk nyugati irányban, immár a Tar-hegyen egyre közelebbről látva a mai nap első "attrakcióját", a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyet.

Panoráma a Tagyon-hegyről

Szemben már látszik a Hegyestű ikonikus tömbje

A Tar-hegyen kezdetben szűk, sziklás ösvényen haladtunk ami nagyon tetszett; úgy érezhettük magunkat, mintha egy arborétumban sétáltunk volna :) Rövidesen kiértünk az aszfaltútra, ami a Hegyestűhöz vezetett. A 337 magas egykori tanúhegy a bazalt bányászat miatt elveszítette kúp alakját, viszont ebből kifolyólag láthatóvá vált az egykori vulkáni kürtő, melyben a kihűlés során oszlop formájában szilárdult meg a bazalt. Kényelmesen lépcsőn juthatunk fel a geológiai bemutatóhely különböző szintjeire. A legszebb kilátás természetesen a csúcsról nyílik, de már a "földszinten" is okosodhatunk; itt egy kőtár található az országban bányászott és fellelhető kőzet típusokból. Az épületben megtekinthető kiállítás csak 9-kor nyit, így azt nem néztük meg, de erre a helyre bármikor szívesen visszatérünk annyira szép :)

Hegyestű, 337 m

Badacsony és a többi "rokon" :)

Kilátás a csúcsról

Szépek és fittek :D

A kőtár néhány köve

 Fájó szívvel, de tovább kellett mennünk. Az ide vezető aszfaltutat egy pár száz méteres, ismét arborétum jellegű rész erejéig elhagytuk, majd vissza is tértünk rá az egyik kanyarjában. Hamarosan becsatlakoztunk a monoszlói útba és ezen egészen az elágazásig gyalogoltunk, ahol egy érdekes, ajtóval is rendelkező buszmegállóban tartottunk egy nagyobb, evéssel egybekötött pihenőt.

Retró buszmegálló ajtóval :)

A Köveskál felé tartó 7313-as úton csak viszonylag rövid ideig kellett mennünk, amit nem is bántunk, tekintettel a viszonylag nagy vasárnapi forgalomra. Balra tértünk le róla és kb. egy kilométer erejéig tartottuk is a déli irányt mielőtt dél-nyugatnak fordultunk. Itt már erdőben haladtunk hosszan, több km-en át egyetlen kanyar nélkül. Viszont ismét hallottunk egy kis szarvasbőgést megnyugtató távolságból :) Kiérve a fák közül előbb egy virágos rét mellett haladtunk el, majd egy egykori, ma már védett területnek számító homokbánya következett mielőtt elértünk volna a Horváth lovastanya épületéig, a Kis-Hegyestű (238m) oldalában. Közben egyre jobban kinyílt a panoráma ahogy "belegyalogoltunk" a tájba, a tanúhegyek birodalmába.

Visszapillantás a Hegyestűre

Mindenfelé gombák; sajnos nem ismerem őket sem :(

Virágos rét mellett; Középtájt a Lapos Hegyes-tető

Tanúhegyek birodalmában

 A lovastanyától már ismét aszfalt út vezetett a következő pecsételő pont, Kővágőörs felé. A jelzés azonban egy ponton balra tért, hogy bemutassa nekünk a helyi kőtengert, amely bár nem olyan látványos mint a szentbékkállai, de azért itt is akadnak szép számmal kisebb-nagyobb sziklaformák.

Kővágóörs, kőtenger

Madáritató :)

Örültünk, hogy beértünk a településre, mert jól esett volna már egy kis hideg üdítő vagy egyéb szomjoltó az egyre jobban bemelegedő időben. Szerencsére a Főszegi élelmiszerbolt vasárnap is nyitva volt, viszont bankkártyával itt is- és elvileg ez az egész Balaton- felvidékre jellemző- csak a MasterCardosok fizethetnek, VISA tulajok hoppon maradnak, ha csak nincs náluk készpénz; előző nap a Zizi pizzériában is ugyanígy jártunk. A pecsét a falu központjában, a templom előterében álló egyik fenyőn található, közvetlenül a Hősök kútja mellett. A pár perces megálló közben vettük észre a szomszédos épület falán azt az márvány táblát, amely Radnóti Miklós nászútjának állít emléket :)

Itt még ruhát is kapni :)

Radnóti nászutas "lakosztálya"

 Kővágóörs után hosszan betonon kell menni, ami nem csak azért tud kellemetlen lenni, mert jó idő esetén felmelegedve vissza is veri még a hőt, hanem mert itt is elég erős forgalommal kellett megküzdeni; többször inkább lehúzódtunk az út szélére, jobb a békesség alapon. Pár km után értük el az 1907 óta működő Kékkúti Ásványvíz (ma már ZRt) telepét, melynek a település felőli részén van a Theodora kút. Ennek vizéből nyomógombos szivattyú segítségével bárki ihat. Ottjártunkkor is érkeztek autósok kannákkal, műanyag palackokkal, de előzékenyen előre engedtek minket, amit ezúton is köszönünk. Kékkúton hosszában mentünk végig szép házakban gyönyörködve; itt is jellemző ami ezen a vidéken máshol is, azaz, hogy a régi romos házakat nagyvárosokból - főleg Budapestről- érkezők veszik meg és újítják fel. A községet a kékkúti kék kút után hagyjuk el Salföld irányába.

Kilátás a Kővágóörs és Kékkút közötti aszfaltról

Frissítő forrás

Kékkút központjában mi egyenesen haladtunk tovább, a kereszttől balra

Érdekes porta

Kékkúti kék kút :)

Szerencsére Salföldre nem az aszfalt úton kell bemenni, hanem az azzal csaknem párhuzamosan, de a major - innen nézve- jobb oldalán futó földúton. A bélyegző a buszfordulóban található táblára került felrögzítésre. Miután pecsételtünk betértünk egy kicsit a majorba és az ajándékboltban beszereztük a róla formázott turista érmet és egy menő, Balaton- Felvidéki Nemzeti Parkos frizbit is :) Kicsit ettünk, ittunk, rendeztük folyó ügyeinket és készítettünk pár képet is mielőtt tovább indultunk a már 28-30 fok körül járó melegben.

Csacsik :)

Bivaly wellness :)

A major bejárata

Pacik :)

Elhagyva a majort egy ideig a zöld sáv jelzéssel együtt haladunk. A melegben bizony nem esik olyan jól az emelkedő szakasz, pláne, hogy elég poros, apróköves úton kell haladni, és ráadásként elhaladt előttünk egy autó is, csak hogy biztosan ne jussunk elegendő oxigénhez. Szerencsére bő 5 perc után már az erdőben vezet tovább az ösvény, ahol már jobbak a körülmények. Igaz ezeket túl sokáig nem élvezhetjük, mert míg a zöld sáv továbbra is a fák közt halad tovább a Tóti-hegy felé, addig mi a kéken délnek tartva a szőlő ültetvények között vagyunk kénytelenek megtenni bő 600 métert a napon. A Csönge-hegy megmászása előtt gondoltam egy kis pihenőt engedélyezek számunkra; Megjött az ebéd!- gondolták a szúnyogok...és alig, hogy letettem a hátizsákom, hogy elővegyem belőle a kólát ellepték a hátam és vedelni kezdtek volna a véremből. Párom jól hátba is vágott, hogy ritkítsa a vérszívókat és el is indult felfelé. Magam is rájöttem, hogy itt max a szúnyogok fognak piknikezni, de én tuti nem. Szép komótos tempóban baktattunk felfelé a szuszogtató emelkedőn, de ahol tudtunk kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltunk, mert gonosz üldözőink bizony nem mondtak le vérünk megcsapolásáról. A csúcs elhagyását követően néhány száz méterrel a kék éles hajtű kanyart vesz, majd egy kis szerpentinezés után elég meredeken indul lefelé. Ha a kanyarban balra térünk a piros sávra, akkor nincs messze a salföldi pálos kolostor rom, amire most nem tudtunk ugyan időt szakítani, de a Salföld 30 teljesítménytúra alkalmával már láttam, ezért merem ajánlani is.

Visszapillantás Salföld felé

Szőlők között

Szúnyog keltető a Csönge- hegyen

Ahogy egy külföldi mondaná: "Bádákszoni" :)

Kiérve az erdőből feltűnik előttünk a Badacsony fenséges kúpja, amin messziről is jól látszik a Kisfaludy kilátó. Eleinte szőlők és hétvégi házak között kanyargunk, majd végül a Káptalantóti úton érünk be Badacsonytomajra. A körforgalom, amit megkerülve egyenesen haladunk tovább szerény véleményem szerint benne van a Top 10-ben azok közül amiket láttam; egy komplett szüretet le lehetne a közepén bonyolítani :) A tópart felé haladva érintjük a Szent Imre templomot is, ami szintén megtekintésre érdemes. Ezután, az I. világháborús emlékmű mellett balra kezdődő Balatoni utcára térünk rá, ami a Balaton partján futó 71-es főútig visz minket. Ez utóbbin kelünk át a vasútvonal feletti hídon, és fordulunk rá a célegyenesre.

Feltűnik a Badacsony

A Tóti-hegy is látszik az útvonalról

A szemfülesek észrevehetik a szőlősorok között a távolban a Csobáncot is a várral.

A díjnyertes körforgalom :)

Szent Imre templom kívülről...

...és belülről.

A hátralévő kb. 2 kilométert sem volt egyszerű megtenni, mert nem csak az utakon, hanem a járdán is nagy forgalom volt, már-már az volt az érzése az embernek, hogy mindenkit levezényeltek a Balatonhoz tekerni egyet. Pszichikai nehezítés volt látni a strandoló embereket a vízparton és a vízben. De kemények voltunk mint Tarzan sarka, és hősiesen, fittyet hányva a körülményekre értük el a fenyőt a vasúti átjárónál, amelyen a pecsétet őrző szelence található. A lenyomat elkészültét követően még volt időnk a vonat érkezése előtt lemenni a kikötőbe is, hiszen hivatalosan ott kezdődik, illetve ér véget a Balaton- felvidéki kéktúra. Sikerült a kikötői jegypénztárban is kérni 1-1 dátumbélyegzést az igazoló lapunkra, így aztán még túl is teljesítettük az elvárásokat. A kötelező kikötős fotók után visszatértünk a vasútállomáshoz és gyorsan kértünk 1-1 jégkását is még a tapolcai gyors érkezése előtt. Ennyi bringást mint amennyi erre a járatra szállt fel még nem láttam; gyakorlatilag a plafonról is csüngtek, közlekedni nem igazán lehetett tőlük. Fáradtan, de boldogan szálltunk le Kelenföldön a vonatról, hiszen újabb túramozgalmat teljesítettünk; páromnak ráadásul ez volt az első.

Mázlisták :)

Feltűnnek a déli parton Fonyód dombjai

Célegyenesben

Az utolsó BFK pecsét a vasúti átjárónál

Célba érkezés :)

Jutalom jégkása; életet mentett :)

Biztos vagyok benne, hogy az összesen négy nap alatt készült fotókat még sokáig nézegetjük majd nosztalgiázva, mert ilyen szép táj kevés van az országban mint a Balaton-felvidék, ami örök szerelem marad :)