2020. január 25., szombat

Közép- dunántúli Piros: Várpalotától Isztimérig



A január 18-i hétvégére nem utaztam haza Lajosmizsére és egyéb programom sem akadt, így már hét közben elkezdtem gondolkodni rajta, hogy merre is túrázhatnék. Ugyan felmerült, hogy folytatom az Alföldi kéket, de végül a meglehetősen problémás és időt rabló tömegközlekedési lehetőségek, na meg a korai sötétedés miatt nem rá esett a választás. Adta magát a Közép- dunántúli Piros, hiszen Budapesthez képest viszonylag közel van és relatíve korán neki lehet vágni 1-1 etapnak. Már csak az volt hátra, hogy kiválasszam a megfelelő szakaszt. Úgy alakult, hogy Eplénybe még lett is volna fuvarom, de a Várpalotáig teljesítendő bő 35 km-es menetet ebben a hidegben nem kívántam. Mivel az eddigi teljesítés során Lábatlantól gyakorlatilag folyamatosan teljesítettem Isztimérig, így ebben kezdtem el gondolkozni és döntöttem végül a Várpalota-Isztimér szakasz mellett. Azért ebből az irányból, mert így a startba jóval előbb oda tudtam érni mint ha Isztimérre mentem volna, és ez a sötétedés szempontjából sem volt mindegy.

Így is korán kellett kelni, 5 órakor ébresztett a telefon. Kényelmesen el tudtam készülni, mert a busz a közeli városközpontból csak 6:25-kor indult és azzal is gond nélkül elértem az 1-es villamost ami pedig elvitt Kelenföldre. A Göcsej IC is időben érkezett és bőven volt hely rajta, így kényelmesen utazhattam Várpalotáig. A vasúttól szűk 1,5 km-re van a városközpont, de még így is jobban megérte, mint elmenni Pétfürdőig és onnan buszra szállni, ahogy egyébként azt eredetileg terveztem.



Az újratervezésnek hála 8:25 körül már be is értem Várpalota központjába, ahol hamar megtaláltam a Múzeumkert éttermet, ahol a KDP pecsétje található. Az információ miszerint a pecsét itt is az épületen kívül, folyamatosan elérhető, sajnos helytelennek bizonyult. Miközben az ónos esőtől meglehetősen csúszóssá vált terasz részen botorkáltam, gondolkodván, hogy hol is szerezzek bélyegzőt, bentről szerencsémre észrevett a 9 órás nyitáshoz készülő hölgy és már kezében a pecsételős dobozzal nyitott nekem ajtót. Így aztán lett pecsét, és még egy kis forró vizet is kaptam a megfázás elleni porom elkészítéséhez, amit ezúton is nagyon köszönök. Ettem, ittam és 8:40 körül neki is tudtam vágni a mai bejárásnak.

Thury György vár a központjában

Várpalotai Nagyboldogasszony templom

Múzeumkert étterem, a pecsét "őre" nyitás előtt
A vár melletti Táncsics Mihály utcán tettem meg az első métereket, majd a jelzés enyhén jobb ívben felvitt a panelóriások  közé, majd az Árpád utca, Csernyei utca és Munkácsi Mihály utca érintésével értem el a város szélét és egy rövid, fagyott földes-füves szakasz után el is hagytam azt miután átkeltem a 8213. számú aszfaltúton. 

Irány a panel rengeteg

Kis lépcsőzés is jut az elejére

Jégvirág újragondolva

Az úton való átkelést követően némi bozótharcba kellett bonyolódnom a bő 1,5 kilométeres egyenes szakasz elején, ami pont ennek okán nem is lett olyan egyenes, inkább kacifántos. Így télen még csak-csak ki lehetett venni hol is akar vezetni a jelzés, illetve hol törtek utat az elődeim, de hogy nyáron, amikor a legdúsabb a vegetáció mi lehet itt, azt jobb el sem képzelni. Minden esetre egy machete nem árt ha van az embernél :) 

A látszat ellenére azért viszonylag gyorsan átjutottam a kritikus részen. Szerencsére nem végig ilyen.

Ha már sikerült összenyomni, miért nem fért el vajon egy szatyorban vagy akármiben...

Érkezem az egykori Alsó-Müller malomhoz.

A hosszú egyenes szakaszt követően az Alsó-Müller malom egykori épülete előtt vesz egy jobbost az útvonal és egy állattartó telep, majd egy víztározó mellett elhaladva hamarosan már be is érünk a közigazgatásilag Várpalotához tartozó Inotára, ahol pecsételni nem kell, viszont enni- innivaló utánpótlására több lehetőség is adódik. Na és persze itt csodálható meg a "messze földön híres" inotai "vízesés" is :) Ez utóbbi egyébként a régi Maráczi malom helye mellett található, ahol az inotai vízfolyás zúdul alá. Innen egy kis emelkedő jön a Polyán és Károlyi Mihály utcákon, majd végül a Tompa Mihály utcán hagyjuk el a települést. Ha az utca végén jobbra nézünk a távolban láthatjuk az Inotai Erőmű hűtőtornyait is.

Pónik csemegéznek a takarmányból

Inotai víztározó

A vízesés, ahol az inotai vízfolyás vize bukik alá

Az Inotai Erőmű hűtő tornyai tűnnek fel a távolban

Az ezt követő dimbes-dombos szakaszra bizony elkél a GPS, vagy egy nagyon alapos helyismeret. Jobb híján a jelzéseket a villanypóznákra és itt-ott nagyobb sziklákra festették fel, de nem mindenhol egyértelmű merre is van az arra. Ha a legmagasabb pont felé igyekszünk akkor azért annyira nem lőhetünk mellé. Egy kőbánya mellett- felett húzódó "platón" visz a jel, majd a következő villanyoszlop jelöli a helyes irányt. Itt alkalmam volt meglesni és menekülés közben lencsevégre kapni néhány szarvast is. A továbbiakban a jelzés egy íves jobb kanyart ír le, majd elindul lefelé a szántóföldek irányába. 




A póznák mutatják a helyes irányt

A kőbánya mellett vezet a piros sáv

Kissé kietlen, de valamiért mégis szép ez a hely; kedvelt vad találkozó is egyúttal

Jó volt a jelzettség, így nem is néztem a GPS-t, hiszen azt alapvetően track rögzítésére tartom, illetve olyan esetekre, ha nem lenne egyértelmű a helyes irány. Ezúttal viszont kellett volna néznem... Egy útkereszteződésben rápillantottam a navigációs eszközömre, csak hogy biztos legyek benne, hogy egyenesen kell -e tovább mennem. Kiderült, hogy pár száz méter óta már nem is a hivatalos jelzésen megyek. De akkor mik ezek a piros sávok? Először azt gondoltam, hogy útvonal módosítás lehetett, azonban tovább fokozta a rejtélyt, hogy a folytatásban találtam egy olyan jelzést, amelyre "Javasolt útvonal" felirat szerepelt. Innen már nem akartam visszafordulni, ezért a GPS segítségével próbáltam egy alternatív útvonalon visszatalálni a helyes ösvényre. Ha nem is könnyen, és némileg tökön- babon át de sikerült előbb a kék négyzetre, majd onnan a piros sávra visszakeverednem, és megkezdhettem az emelkedést a Baglyas-hegy csúcsára.

Itt már kezdtem sejteni, hogy valami nem stimmel

A villanypóznák irányában ment tovább az "ál-jel"

Szerencsére ráakadtam erre a "titkos ösvényre", amelyen a lenti földúton futó kék négyzetre, majd onnan rövidesen a piros sávra is visszataláltam
Gyönyörű volt a zúzmarás erdő, amelyen keresztül kapaszkodtam egyre fentebb. Ahogy pedig kiértem a nyíltabb terepre még szebb látvány fogadott. Mert bár kilátás a nagy köd miatt nem volt, de a fák ágaira a jeges szél úgy fagyasztotta rá a havat, deret, hogy azok úgy néztek ki mintha vattacukorból lettek volna! Erről a pontról távban már nem sokat kellett menni, hogy elérjem a Baglyas- hegy 360 méteren lévő csúcsát, de szint azért még akadt ezen a rövidebb szakaszon. A csúcson van egy adótorony is, de a pecsét szelencéje egy másik, háromlábú oszlopon van. Elsőre nem volt könnyű megtalálni, a képekből kiderül, hogy miért :)

Kapaszkodó a zúzmarás erdőben

Vattacukor fa :)

Fent a Baglyas-hegy csúcsán (360m); a körülmények miatt akár 1500 méteren is készülhetett volna :D

Íme a pecsét :)

Szerencsére annyira hideg nem volt hogy az arcomra fagyjon a mosoly :P



Miután sietve ittam egy kis teát és haraptam pár falatot a szendvicsemből, indultam is tovább, hogy egyrészt tartani tudjam a szintidőt, másrészt ne hűljek ki túlságosan. Alig pár méter megtétele után után hangos szitkozódás hallatszott a ködből. Látni nem láttam senkit és semmit, csak a káromkodás és egy kutya ugatásának hangja ért el hozzám. Ettől valamiért jobban megijedtem mint az alföldi kéken velem szemben jövő vaddisznótól, bár volt azért sejtésem mi is a hangok forrása...de legalább is bíztam benne, hogy nem tévedek majd :) Végül szerencsére igazam lett, és meg is könnyebbültem amikor a ködből felsejlett egy nyáj és az azt őrző pásztor meg a kutyák sziluettje :)

A rejtélyes hang forrása :)


Ezen a részen sem árt a GPS

A hegyről lefelé menet egy nagyobb mezőn keresztül vezet az ösvény, de felfesteni itt sem sok helyre tudták a jelet, így figyelni kell merre is megyünk. Kicsit lentebb érve jön a horgok birodalma. Ezúttal nem a horgászáshoz szükséges eszközről, vagy a box meccsekről ismert ütés típusról van szó, hanem az ezen a vidéken a dolomit sziklákat taglaló száraz szurdokvölgyekről. Előbb a Sár- horog, majd a Tömő- horog, végül a Szenes- horog következett. Mindegyik nagyon szép látványt nyújtott és nyugalmat árasztott. A kikapaszkodás egyikből sem volt egyszerű, de mindenképp megérte a fáradtságot és később érdemes lesz visszatérni és kicsit alaposabban szemügyre venni ezeket a természeti csodákat.

Nyugalom

Az egyik horogban


A Kelet- Bakonyi katonai terület mellett elhaladva széles keréknyomok vezettek tovább. Nemsokára előtűnt Csór is a ködből, de mielőtt jobban megközelíthettem volna a jelzés éles balkanyart vett, és észak, észak-keleti irányba vezetett tovább. Hamarosan egy újabb, ezúttal a Száraz-horog következett, majd a belőle való nehézkes kikapaszkodást követően a már Iszkaszentgyörgyhöz tartozó hétvégi házas rész, az érdekes névvel bíró Leányvágó. Egy újabb bő kilométer megtételét követően már a Valéria erdőben talpaltam, majd még egy km múltán megérkeztem a Piramita csúcs közelében álló Csillaghegyi kilátóhoz. Tekintettel a nagy ködre, ezúttal nem mentem fel rá, a kötelező fotó elkészítést követően mentem is tovább.

Csór

Ereszkedés a Száraz-horogba

Leányvágó

Turista menedék

Valéria erdőben

Csillaghegyi-kilátó

A kilátót elhagyva pár percen belül meg is érkeztem a látványos kőasztalhoz, ahol a látnivalók megtekintése érdekében áttértem a kastélybirtok tanösvényre. Csupán 250 métert kellett megtenni a kőpiramisig, amely az egykor ugyanezen a helyen álló ősének a 2014-ben átadott másolata. Körülötte padok és asztalok nyújtanak pihenési lehetőséget, míg mögüle már látni lehet az Amádé-Bajzáth-Pappenheim kastélyt, melynek egyik szárnya általános iskolaként funkcionál. Negyed órán belül meg is érkeztem ide és ha már itt voltam tettem is egy kis kört az épület körül, mielőtt a Rákóczi Ferenc utcán keresztül el nem értem a Kossuth téren található Patkó presszóhoz, ahol ismét pecsételni kellett.

Kőasztal

Magyarország egyetlen piramisa

Kastély parkban


Az iskola épülete

Zárva, de szerencsére ez nem gond, mert a pecsét kívül van
A presszóhoz mindenképpen úgy szerettem volna odaérni, hogy a hátralévő távra legyen legalább két órám. Hát ez pont összejött, de még nem lehettem biztos benne, hogy el is érem a kinézett, Isztimérről 16:29-kor induló buszt. Így hát gyorsan ittam egy kis meleg teát a termoszból és indultam is; a szendvicset már útközben ettem meg. A Kossuth térről a zöld sávjelzésen mentem vissza, fel a piros sávhoz. Útközben elhaladtam a Szentháromság templom és a grófi sírboltkápolna mellett, de kitértem egy fotó erejéig a helyi kőszínházhoz is.

Iszkaszentgyörgyi kőszínház

Szentháromság templom

Grófi sírboltkápolna; főleg a Bajzáth és a Pappenheim család tagjainak végső nyughelye

A KDP ösvénye miután elhagyta Iszkaszentgyörgyöt előbb a Kő-hegyen, majd a Nyugat-Somos-Málon vezet keresztül. Hosszan, szintben kell itt menni egészen addig, amíg a piros, összefonódva az országos kéktúra jelzésével jobbra nem fordít immár a Vontató-hegy tövében. Viszonylag eseménytelen szakasz ez, de azért pár szép téli képet sikerült készíteni. Kis emelkedő következett, majd továbbra is együtt az OKT kékjével bal kanyar és már meg is érkeztem az újabb pecsételő helyhez. A KDP fehérvárcsurgói pecsétje a tározó átépítése miatt jelenleg az erdőben egy fán található; figyelni kell, de csak az megy el mellette aki nagyon akar :)

Zúzmarás szépség

Más is látja a szemeket és a szájat? :)

Itt már együtt az OKT-vel

A KDP jelenlegi fehérvárcsurgói pecsétje 





















A folytatásban a már említett átépítés miatt egyenesen, az OKT-t elhagyva kell továbbmenni immár a Vaskapu-hegy oldalában egészen a Pille- érig, ahol egy újabb bal kanyarral a 8203-as út felé vesszük az irányt. Ezen a részen már eléggé tempósra kellett vennem az iramot, már amennyire tudtam 33 kilométerrel a lábamban. Örültem, amikor elértem az aszfalt utat, de innen még 3,6 km volt hátra a célig. Már négy óra körül járt az idő, kezdett kicsit sötétedni és hát melegebb sem lett. Nem adtam fel, mert bár volt B tervem, szerettem volna elérni a Székesfehérvárra induló korábbi járatot. Egyre sűrűbben nézegettem az órám, de csak fogytak a percek. Szó szerint pár percem maradt a buszig, amikor végre feltűnt az isztiméri katolikus templom tornya és tudtam, hogy onnan már csak 20 méter a buszmegálló, aminek az oldalán van a pecsét. Annyira sikerült kicentizni az időt, hogy amikor benyomtam a lenyomatot, már állt is be a busz a megállóba. Szerencsére más is várt rá, így amíg jegyet vettek volt időm odaérni nekem is. A vége bő 37 km és 900 méter feletti szintemelkedés lett. Másnap aztán újra tanultam járni, de büszke is voltam, hogy sikerült elérni a kitűzött célt :)

Bizony vadász szezon van


Guttamási temploma

A célban