Visszatérés a Cserhátba II. rész

Cserhátsurányból Becskére a kéken

Korán, hat óra tájban ébresztett a telefon és bár nem túl nagy lelkesedéssel, de hallgattunk szavára és felkeltünk. Elkészítettük és megettük a már jól bevált túra reggelinket, a zabkását, majd összeszedelődzködtünk a mai túrára. Maga a megteendő táv nem indokolta volna a relatív korán kelést, viszont nyolc óra tájban ígértem magunkat Terénybe, a Hunnia Csipke Múzeumba, így időben kellett indulni, mert odáig még bő hat kilométert kellett abszolválnunk.

Visszatekintés a cserhátsurányi templomra

A korábbi bejárásomkor még nyugati irányba kellett indulni Cserhátsurányból a horgásztó felé, azonban közben módosult az útvonal és ezúttal már kelet felé hagytuk el a települést. Az új útvonal a régebbi zömmel aszfaltos szakasznál jóval izgalmasabb és szintesebb, viszont egyúttal sokkal szebb is.  A település vége tábla után jobbra fordul a kék, majd átkelünk a Fekete- vízen. Röviddel ezután már a Dóbra –hegyre kapaszkodtunk fel, ami inkább csak a nevében hegy, valójában csak 249 m magas. A kilátás viszont már innen is megkapó, érdemes néha hátrafelé is nézni és gyönyörködni a Cserhát lankáiban.

Egy kis cukiság így korán reggel :)

Cserháti lankák

Innen egy-két kisebb kanyartól eltekintve egyenesen haladtunk Terény felé, közben azért a vadvilág is képviseltette magát néhány szarvas és mezei nyúl formájában. A Dobra-hegyről kb. 200 méteres tengerszint feletti magasságig ereszkedtünk, hogy aztán újból 250 méterig emelkedjünk immár az Öreg- szőlőre, majd kicsivel még fentebb, a Hrabna 266 méteres csúcsa felé. Innen aztán megkezdtük az ereszkedést Terénybe.

Szemben messze már feltűnik a Szanda-hegy kettős csúcsa

A Dobra-hegyről lefelé menet egy kicsit küzdős rész, de szerencsére csak egy rövid szakaszról van szó

Itt már a Hrabinára "kapaszkodunk" fel

Először a régebbi- már nem használt-, majd balra fordulva az újabb temető mellett haladtunk el mielőtt elértük a település első házait a Mikszáth Kálmán utcán.  Hamarosan átkeltünk a Szanda- patakon, majd mielőtt a kék jelzéseket követve jobbra kanyarodtunk volna egy perc néma csenddel adóztam a már bezárt Asszonybosszantó italbolt emlékének, mert habár bent sosem jártam, de ilyen névvel ez az italmérő egység szerintem jobb sorsot érdemelt volna; sajnos azonban itt és most az asszonyok győztek.

A temetőnél érkezünk meg Terénybe

Azt mondom, hogy ahol már a kocsma is bezár, ott nagy lehet a baj :)

Nyolc óra múlt pár perccel amikor odaértünk a Hunnia Csipke Múzeum épülete elé, ahol annak vezetője, Fáyné Tornóczky Judit már a verandán várt minket. A múzeum honlapján olvastam, hogy lehetőség van a csipke verés kipróbálására is, ezért erre a programra is befizettünk. Előtte azonban megtekintettük, hogy mitől is Hunnia csipke a Hunnia csipke, és meghallgattuk, hogy milyen lehetőségek voltak anno és vannak manapság  a csipke készítésében. Ezután jöhetett a gyakorlati rész. Nos, ahhoz képest amit magamtól vártam, nem voltam annyira ügyetlen, sőt, ahhoz képest, hogy mennyi orsót kellett tenni-venni jobbról balra és fordítva egész jól ment. Viszont az is eldőlt, hogy nem ebből fogok megélni. Hozzáteszem, erre manapság már nem is igazán van lehetőség, mivel a csipke szerepe főleg a kiegészítők szintjére szorult vissza, önálló kereseti lehetőségként már nem funkcionál. Miután Judit segítségével befejeztük a remekműveinket, a páromat megleptem egy csipke fülbevalóval, majd elköszöntünk és mentünk is tovább, de csak a szintén helyben található Orsós magnó Múzeumig.

A kéktúra közvetlenül a Hunnia Csipkemúzeum előtt vezet

Egy kis ízelítő a látnivalókból

A sarokban lógó ernyő nagyjából másfél millió forintot kóstál

Alkotás közben

Kis kitérő ugyan, de mindenképpen érdemes rááldozni azt az 1-1,5 órát erre a – nyugodtan mondhatjuk- világszenzációra. Orsósmagnó Múzeum ugyanis ekkora gyűjtemény formájában sehol máshol, csak itt, Terényben található a világon. Ráadásul útban a múzeum felé haladva is láthatunk érdekességeket; például az Akol színházat és a szobor parkot is. A tulajdonos, Nagy úr nosztalgiával és büszkeséggel a hangjában vezetett körbe minket a több mint 300 működő modell között, melyek közöl számosat meg is szólaltatott kezdve az alapoktól- az Edison féle fonográftól- egészen a legfejlettebb modellekig. Külön kiemelte, hogy legnagyobb örömére a gyűjtemény tartalmazza a teljes magyar gyártás modellpalettáját, ami különösen annak fényében nagy érték, hogy kis hazánk bizony az orsós magnó készítés terén bizony a világ élvonalában állt; a fejlődésnek aztán a KGST korszak vetett véget, amely az orsós magnó gyártását a lengyelekhez és a csehekhez vitte. A hangzás pedig több esetben is meglepően szép és tiszta volt, és ne feledjük, hogy 40-70 éves magnókról beszélünk! Természetesen a kiegészítők- mikrofonok, szalagok, lemezek,stb- is helyet kaptak a múzeumban, és biztos sokan nem tudják, de anno a repülőgépek fekete dobozában is ez a technológiai dolgozott. A legjobban nekünk a múzeum legújabb terme tetszett, ahol a stúdió berendezések kaptak helyet.  Szerencsénkre előző nap Nagy úrnál ott jártak barátai, akiknek hála mi már meghallgathattuk néhány olyan masinát is, melyek az elmúlt pár hónapban üzemen kívül voltak. Még szívesen hallgattuk volna a magnókat és a történeteket is, de az idő szorított, így tovább kellett állnunk. Összességében azt kell mondjam, hogy nagyon örülök, hogy ezúttal ezt a múzeumot is sikerült megnézni, és javaslom másnak is, hogy ne rohanjon át Terényen, mert bár nem pecsételő hely, de kulturális élmény szempontjából annál többet ad. 

Különleges harangláb 

A bibliai almafa az Akol színház előtt

Ízelítő a múzeum páratlan gyűjteményéből

Így nézett ki anno egy fekete doboz

Az új terem a stúdió berendezésekkel

Mielőtt elhagytuk volna Terényt még megálltunk egyet ebédelni egy árnyékosabb helyen, mert bizony a sok kulturális „étek” után valódira is vágyott pocakunk.  A szántóföldek között haladó földútról már jól látszik a túra későbbi állomása, a Szanda vár is. Az útvonal jól jelzett ugyan, de a jobbra kanyarodás, amelyet Szanda előtt kell megtenni nyugati irányba nincs jelezve, így a figyelmetlen turista könnyen Szandán találhatja magát Szandaváralja helyett. Előbbi is szép lehet, de ott biztosan nincs OKT pecsét. A szakasz legmagasabb pontját a Hucskó-hegy oldalában érjük el, ahol 300 méter  körüli magasságból kezdjük meg a meredek ereszkedést a településre.

Ereszkedünk Szandaváraljára

Kissé nehezen ismertem fel a teret, ahol a villanyoszlopra erősített pecsét is található, mert az anno még itt állt árnyat adó magas fákat időközben kivágták, állítólag betegek voltak…Miután beütöttük a lenyomatokat  a kéktúra füzetbe és a túra jelentésekbe mentünk is tovább, mert a kicsit hosszabb pihenőt a vár romjánál terveztük megejteni. Már majdnem el is hagytuk az utolsó házat, amikor az egyik  oszlopon egy A4-es méretű lapot láttunk, melyen a Vásárfia nevű helyre invitálták a túrázókat. A szokatlanul meleg időben jól esett volna egy kis frissítő, ezért engedtünk a csábításnak. Maga a Vásárfia csak mintegy 50 méteres letérést jelent a kékről, de semmiképpen nem érdemes kihagyni. A bő egy éve működő hely télen-nyáron minden nap nyitva van 10-től 19 óráig. A fő épületben főleg ajándék tárgyakat vásárolhatunk, a fedett kerthelyiségben pedig némi enni-innivalót. A tulajdonosok nagyon barátságosak, kedvesek, jó élménnyel és néhány általuk kifaragott kupicás fapohárral távoztunk tőlük.

Óriás fákkal jobban nézett ki

A pecsét rendben a helyén

Vásár fia, ahol kellemesen felfrissültünk a melegben

Hidegebb időjárásban nagyon meleget tud csinálni ez a kis berendezés, ami a látszat ellenére, nem sütögető :) 

Innen kicsit komolyabb emelkedő kezdődött a várnyeregbe, de közben elhaladtunk a hűsítő vizet adó Mária- forrás mellett is. Mivel nem volt szükség utánpótlásra, itt ezúttal nem álltunk meg A Szanda vár 500 méter feletti romjától csaknem körpanoráma tárul a túrázó szeme elé, érdemes egy kicsit megpihenni és gyönyörködni benne. Mi is így tettünk, majd miután feltöltöttük az energia tartalékokat elindultunk Becske irányába. Az ereszkedésnél nem árt még jobban figyelni mint felfelé, mert egy-egy sziklán, kövön való megcsúszással  csúnya sérüléseket lehet szerezni, amelyek rövidebb- hosszabb időre a túrázás végét jelenthetik, itt tehát csak lassan, óvatosan.

Visszapillantás Szandaváraljára 

Mária- forrás

Szanda vára

A kilátás magáért beszél

A köves szakasz még lentebb is folytatódik kicsit, de aztán már simább lesz a talaj és egy-két meredekebb rész volt csak ahol jobban oda kellett figyelni. Elhaladtunk a Bástya-hegy oldalában és  hamarosan beértünk Becskére. Még bőven időben voltunk, így kihasználtuk a lehetőség és kilátogattunk az alig egy kilométerre lévő Megvilágosodás sztúpához is. Jól esett kicsit pihenni a buddhista szentély árnyékában, de szép lassan azért elindultunk vissza a fagyizóhoz, pontosabban az előtte lévő buszmegállóhoz, hogy Balassagyarmaton keresztül visszatérjünk előbb Budapestre, majd Dunakeszire. Elfáradtunk persze, de mint mindig, most is megérte a kéken tölteni a hétvégét.

Ajánlott honlap címek:

- Hunnia Csipkemúzeum: https://fay-inn.hu/HU/60-43/A-Hunnia-csipke
- Orsós magnó múzeum: http://www.magnomuzeum.hu/

Visszatérés a Cserhátba I. rész

1.  nap: Ősagárdtól Becskéig

Habár már egy ideje az Alföldi kéktúra teljesítése szerepel a túra étlapom főfogásai között, valahogy csak nem vitt rá a lélek, hogy március utolsó előtti hétvégéjén az Országos Kék Kör ezen szegmensén koptassam a bakancsokat. Helyette – részben hogy kedvezzek kicsit páromnak is -, az OKT-n tettünk egy kétnapos túrát a Cserhát lankáin.

A pecsét rendben a buszmegállónál

Dunakesziről Ősagárd könnyebben megközelíthető mint anno Budapestről volt, mivel a váci vonalon fekszik, így extrém korán kelés nélkül is időben bele lehet vágni az innen induló túrába. Legutóbb télen jártunk itt, akkor azért bőven kellett küzdeni az elemekkel, ellenben most nagyon kellemes, késő tavaszra jellemző időjárás várt ránk a hétvégén. Mondhatni a már szokásos járattal érkeztünk be Ősagárdra a Rákóczi út 51. szám alatti megállóba, majd a pecsételést és rövid készülődést követően bele is vágtunk a szombatra tervezett kicsit combos 32 km-es szakasz teljesítésébe.

Széles jókedvvel a startban :)

Ezúttal a templom felé kellett elindulni, de azért nosztalgiából vetettünk egy pillantást az ellenkező irányban lévő, de a buszmegállóból is jól látható síléces kerítés felé is.  Hamar elértük az italbolt- vegyesbolt együttesét, melyekből sajnos előbbi már ezen a településen sem működik. Szép, rendezett porták között haladtunk a falu főutcáján, majd a római katolikus templom előtt – ahol a másik pecsét is található - balra fordultunk a jelzéseknek megfelelően. Jobbról előbb az egykori temető, míg balról egy méhkaptár sor mellett haladtunk el, miközben Ősagárdot elhagyva szép lassan elkezdtünk emelkedni a Cserhátra jellemző lankák felé. Amikor nagyjából elérjük az emelkedés csúcspontját, érdemes visszatekinteni a hátunk mögé, mert remek kilátás nyílik a tájat némileg uraló Naszály tömbjére. Erre az évnek ezen szakaszában még később is lesz lehetőség, de ha már intenzívebben beindul a vegetáció, bizony a kilátások is korlátozottabbak lesznek.

Már csak a vegyesbolt működik, de az legalább van

A pecsét a balra kanyarban is rendben van

Az egykori temető mellett haladtunk el Ősagárd határában

Visszapillantás a Naszályra

A meglehetősen száraz időjárásnak köszönhetően  sárral nemigen kellett küzdenünk; elvétve akadt csak egy kis „dagonya wellness spa” az erdő lakóinak örömére. Anno és most is tetszett ez a szakasz, mert szeretek a gerincutakon menni és jobbra-balra a völgy felé lenézve bámészkodni róluk. Ilyenkor, a mélységek és magasságok láttán mindig lenyűgöz, hogy milyen kicsi is az ember a természet nagyságához képest, és hogy mennyire fontos lenne vigyázni a környezetünkre, hogy az utódok számára is ilyen szép maradhasson. Hamarosan utunk következő állomása - egyben pecsételő helye -, Felsőpetény is a látóterünkbe került, de mielőtt elindultunk volna az odavezető lejtőn megálltunk egy pár percre kalória bevitel céljából. Már az ereszkedés vége felé jártunk amikor gyerek zsivaj ütötte meg a fülünket. Először családi banzájra gyanakodtunk, de hamar kiderült, hogy nem erről van szó, hanem a szerencsére egyre népszerűbb „Te szedd” szemétszedési akció egyik lelkes csapata jött velünk szembe. Sajnos volt mit szedniük, pedig talán nem ez az ország legszemetesebb része. Viszont a Másfélmillió lépés óta tudjuk, hogy ha település közelébe ér az ember, akkor bizony fel kell készülni a kisebb-nagyobb szemétkupacokra, pedig hol van már 1979…

Dagonya wellness spa a vadak örömére :)

Szeretjük a természetet :)

Lankákon át

Felsőpetény fölött tartottunk egy pihenőt

Akcióban a TE szedd mozgalom "aktivistái"

A termés egy része

A felsőpetényi kocsma, ahol pecsételni kell, már szintén zárva van. Kicsit elszomorodom ilyenkor, és nem azért mert masszív alkoholista volnék, hanem mert 3 éve sem volt, hogy itt jártam és akkor még működött. Meg akárhogy is, de túra közben is jól esik a frissítő az ember fiának/lányának. A kocsmától visszatértünk a kékre és hamarosan elhaladtunk az Almásy kastély épülete mellett, ahol 1956-ban Mindszenty József bíboros is raboskodott. Sajnos az egykori nevelőotthon parkja továbbra is elég rendezetlen, túlburjánzott a növényzet, emiatt magántulajdonban lévő kastélyt még kívülről sem lehet normálisan megcsodálni, látogatni meg pláne nem. A falut egy állattartó telep mellett elhaladva hagytuk el, ahol egykedvűen kérődző szürke marhák és lovak csodálkoztak rá két fős csapatunkra. Egy ereszkedést követően ismét egy népesebb „Te Szedd”-es csapatot hagytunk el, majd megálltunk picit, hogy hangfelvételt készíthessek a zengő füttykoncertről ami egész nap kísért bennünket. Alsópetényhez közeledve ismét egy farm mellett vezetett utunk; itt főleg fekete racka juhokat láttunk a karámokban.

Érkezünk Felsőpeténybe

Bezárt ez a "bazár" is

Az Almásy kastélyból sajnos csak ennyit látni az útról

Napfürdőző szürke marhák

Alsópetény nagyon szép, rendezett szlovák nemzetiségű település a felújított Prónay kastéllyal a központjában. A közigazgatás kapcsán tanulmányokat folytatóknak ismerős lehet Werbőczy István neve, aki a település egykori birtokosaként itt írta meg a Tripartitum néven ismert törvénykönyveket, melyek emlékét ma egy helyi fogadó is őrzi nevében. A pecsét a buszfordulóban, annak fedett részére rögzítve található, szép lenyomatot ad. Kicsit itt is pihentünk mielőtt nekivágtunk volna a Romhányi- hegyre vezető meredek kaptatónak.

Prónay Kastély

56-os emlékpark

Balról sorrendben: Werbőczy-gúla, harangláb és templom

Hármaskönyv (Tripartitum) Fogadó

Pecsét a buszfordulóban

 Ezen a részen a korábbihoz képest volt egy kis módosítás az útvonalban, de mindössze egy, a Cser-tó felé menő kanyarulat levágásáról van szó. Emlékeztem a csodás panorámára, ami a település fölé érve tárul a természetjáró szeme elé, de ez is olyan mint sok másik: nem lehet megunni. 

Megunhatatlan panoráma

Kisebb hullámvasutazás után értük el a Kékesi vadászház épületét, ahol tudomásom szerint nem lehet megszállni, legfeljebb kívül, a padok környékén lehet sátrazni és főzőcskézni.  Innen már nincs messze a 2017-ben átadott Prónay-kilátó. Kis letérés a kék sávról, de érdemes megtenni azt a pár száz métert, mert tiszta időben akár a Tátráig is ellátni innen. Maga a kilátó nagyon a mostanában klasszikussá vált fa szerkezetűek közé tartozik, belül fém lépcső vezet fel a tetejéig. Útközben felfelé pedig szintenként egy- egy ismeretterjesztő képsorozatot és hozzá információkat találhatunk a Cserhátról és annak minden kincséről, növényeiről, állatairól, a területén élő emberekről. Emellett szerintem bivak szállásnak sem utolsó. Sajnos a Magas-Tátráig a párás időnek köszönhetően nem láttunk el - valószínű a kilátó tetején üzembe helyezett 200 Ft-tal működő távcsővel sem sikerült volna -, de azért így is megérte.

Kékesi vadászház

Prónay kilátó

Ismeretterjesztés kilátó módra

Megérte felmászni :)

Visszatértünk a kékre és megkezdtük az ereszkedést Romhány felé. A város határában az első bejárásomkor még csak épülő, de azóta már elkészült fedett pihenő és főző hely található, amit éppen használtak is. Siettünk is tovább, mert a jobbnál jobb illatok ilyenkor nem esnek olyan jól az éhes turistának. A Rákóczi-féle törökmogyorófa felé ezúttal nem tértünk ki, maradtunk a kéken és értünk be rajta a központban található Lila Presszóhoz, ahol pecsételni is lehet. Velünk együtt érkezett meg egy népesebb csapat is a másik irányból így alaposan fellendítettük a forgalmat. Itt ismét ettünk-ittunk mielőtt folytattuk volna Kétbodony felé. 

Fedett pihenő

Bereczki Máté emlékhely 

Tájház

Lila presszó, pecsételő hely

Egy picit sietősre kellett venni a figurát, hogy elérjük Becskén a korábbi buszt, de az aszfalt kiváló lehetőség arra, hogy kilépjen az ember. Romhány a már említett Másfélmillió lépés forgatásának idején is ismert volt a csempe gyártásról. Jelenleg a Zala Kerámia és a Korall csempe Kft. üzemel a településen; az egykori gyár épületének kéménye viszont szomorúan magasodik az omladozó telep fölé. A műemléknek minősülő, Nepomuki Szent János szoborral díszített kőhídon átkelve jobbra fordul az út, melynek túloldalán található a Fáradt Vándor Panzió, a másik pecsételő hely.

A régi gyár épülete

Nepomuki Szent János szobor a kőhídon

Fáradt vándor, pecsételő hely

Alighogy elhagyjuk a település vége táblát már látni is Kétbodonyét; a kettő között talán 150 méter sincs, leszámítva az összenőtt településeket, ez biztos valami rekord. A falu elején található a romhányi csata emlékére állított Rákóczi szobor, azonban innen még bőven kell menni a hosszan elnyúló Kétbodonyban mire elérjük a Hangi Presszót, melynek kerthelyiségének oszlopára került felrögzítésre a pecsétet rejtő szelence. Útban idefelé az aszfalt túloldalán található egy könyvet formázó alkotás, amely az egykor különálló Alsó- és Felsőbodony 2002-es egyesítésének állít emléket. A presszóban ezúttal is áldoztam a szerencsejáték oltárán, de azóta kiderült, hogy hiába. Viszont - ha idén is lesz - elképzelhető, hogy tiszteletem teszem a romhányi Kapák napján, mert a tavalyi program leírás alapján nagyon klassz időtöltésnek ígérkezik.

Harangláb Kétbodonyban

Alsóbodony + Felsőbodony = Kétbodony 2002 óta

Hangi Presszó, a pecsét kicsivel a Coca Cola tábla alatt

A Kapák napjának tavalyi programja :)

Becskéig még bő 11 kilométert kellett megtenni, erre pedig csak bő két óra állt rendelkezésre, így sietősre kellett venni a tempót. Visszatérve az OKT kanyarjába előbb egy kicsit lejt az út, majd miután átkelünk a Kétbodonyi-patakon egy pár száz méteres szintben haladást követően elkezdődik a hosszú, elnyújtott kaptató. Emelkedőn nem könnyű sietni és nem is esik olyan jól, főleg nem a túra utolsó harmadában, de ha menni kell, hát menni kell. Az órám pulzusmérője nem nagyon ment 140-es érték alá, éreztem is, hogy már mindenhol veszem a levegőt. 180 m körüli magasságról majd 350 méterig emelkedtünk a Cser-hátig, majd szintben haladtunk egy jó darabon, ami azért jobban is esett és haladósabb is volt. Végül egy derékszögű bal kanyar után kezdtük meg az ereszkedést Becske irányába. Már csak egy bő óránk volt hátra a buszig, amikor elérkeztünk egy táblához, amely szerint még 4,5 km volt hátra. Nem estünk pánikba, suhantunk tovább, keresztezve a Galga-patakot és a vasutat, majd Muska-tető tövében haladva értük el a Becskére menő aszfalt utat. A foci pályán éppen rangadó zajlott, a nagy kiabálásból annyit kihallottunk, hogy bizony nincsenek megelégedve a bíró sporttárs tevékenykedésével.

Érkezünk Becskére

Örömteli, de ugyanakkor elszomorító is ennyi zsák látványa

A nap utolsó pecsétje

Végül időben beértünk a Mader fagyizóhoz, aminek kerítésén van a pecsét. Maga a fagyizó csak április elsejével nyitott, így mi még nem nyalakodhattunk. Velünk egy időben több túrázó is érkezett, zömmel a másik irányból, ezért csak itt találkoztunk velük. A busz végül több mint 5 perccel később érkezett és mivel sokan vártak rá majd tíz perces késéssel indult el Balassagyarmat felé. Ez minket igen csak aggasztott, mivel a menetrendek.hu szerint 4 percünk lett volna átszállni Mohorán a Herencsényig közlekedő járatra. Aggodalmam megosztottam a sofőrrel is, aki megnyugtatott, hogy időben oda fogunk érni, és majd odatelefonál a másik sofőrnek.  Erre végül nem került sor, és nem is volt rá szükség, mert rejtélyes módon még egy perccel a menetrendben írtak előtt értünk Mohorára, és gond nélkül elértük a csatlakozást is. Cserhátsurányig mentünk vele, ahol a Flamingóban volt a szállásunk fejenként 4.000 Ft-ért. Összességében ár- érték arányban rendben van a szállás, bár étkezni csak úgy lehet, ha rendel magának az ember pizzát Szandaváraljáról + 700 Ft szállítási költségért, vagy hozott anyagból dolgozik, ahogy mi is tettük. Még egy darabig néztük a tv-t, de aztán vízszintesbe helyeztük megfáradt testünket, mert másnap is korán kellett kelni. Hogy miért, az majd a következő részből kiderül. J

Flamingó, a szombati szállásunk Cserhátsurányban