Mordor nem tágít

Avagy, hogyan nem másztuk meg a Fehér-tavi csúcsot

Biztos sokan ismerik Bödőcs Tibor klasszikusát, amikor a jól felkészült házigazda a haverja kifogására - miszerint ő autóval van,s ezért nem ihat-, csak annyit mond: "De hát..... ez pálinka!" Ennek analógiájára mindössze ennyi is elég lett volna, hogy igent mondjunk a felhívásra, miszerint akarunk-e menni a Fehér- tavi csúcs mászásra, hogy: "De hát.. ez Tátra!" :)

Aki egyszer is járt már a Magas- Tátrában, a világ legkisebb magashegységében, az visszavágyik oda. Lenyűgöző, hogy egy olyan viszonylag kis helyre milyen sok csúcs zsúfolódott össze; elképzelni is nehéz micsoda erők működhettek közre a főleg gránitból álló hegység kialakulása, mai képére való formálódása során. 

Ami a Fehér- tavi csúcsot illeti, tavaly már próbálkoztunk a meghódításával. Pontosabban próbálkoztunk volna, ha nem borítja be szinte egész Európát egy olyan frontrendszer, aminek hála a magashegységekben nem egy helyen fél méteres hótakaró alakult ki, így szeptemberben. Végül a sógoroknál jártunk a Schneeberg 2076 méter magas csúcsán, ahová nem csak feljutni nem volt egyszerű az ott meg is maradó hó miatt, hanem lejönni is, a majd 70 km/h-ás szél okán.

Na majd idén!- gondoltuk; Egy túróst- gondolta ismét az időjárás. Hiába áldoztunk fekete kakast a Nagy Manitu oltárán, imáink ezúttal nem kerültek meghallgatásra, és az idő csak nem akart jobb lenni, sőt..pont hétvégére, és- csak hogy érezzük a törődést- pont szombatra lett olyan idő, ami normál esetben november végén szokott lenni. De hát a Magas- Tátrának amúgy is saját mikroklímája van, így csodálkozni lehet ezen, de sokat rágódni nem érdemes :)

Pénteken, amikor kiutaztunk Poprádra még nagyon jó idő volt, utolsó napját élte a vénasszonyok nyara Budapesten 30 fok körüli hőmérséklettel, de odakint sem volt kellemetlenül hűvös még este kilenckor sem. Másnap reggelre viszont megérkezett a beígért hidegfront és csúnya szürke felhők lepték el az eget, feltámadott a szél is. Konvojunk útközben megállt Ótátrafüreden, ahol egyik túratársunkat vettük még fel, aztán meg sem álltunk Tátralomnicig. Itt már totál ködben volt minden, nem volt túl nagy a látótávolság, és parkolóhelyet sem kellett keresni; pár autó állt csak az arra kijelölt helyen. Megvettük a retúr jegyet a lanovkára fejenként 24 euróért, mellyel a Kőpataki-tó (Skalnaté Pleso) állomásig mentünk, útközben egyszer át is kellett szállni a kisebb, 4 fős kabinból, a nagyobb, kétszer ekkora kapacitásúba. Kb. 900 méteres szintkülönbség leküzdése közben a tájból konkrétan semmit nem láttunk, tejköd volt körülöttünk, és ez így volt 1768 méteren is amikor kiszálltunk. 

Útban a lanovka felé

Itt még hellyel-közzel őszinte volt a mosolyunk 

Itt már annyira nem (Chata Encian)

A Chata Enciant megkerülve előbb egy hídon keltünk át a meglehetősen alacsony vízállású Kőpataki-tó lefolyása felett és a piros sávon kezdtük meg kisvártatva az emelkedést észak- nyugati irányban. A törpefenyves még egy darabon kísért bennünket, de amikor egy kilencven fokos jobb kanyart leírva, észak-keletnek fordultunk már átvette az uralmat a Magas- Tátrában jól ismert kőtenger.

Át a hídon; irány Mordor :)

A gyűrű szövetsége :)

Még ez is őszinte mosoly..na de majd később :P

Kőtengeren át vezet az út

Majdnem elfelejtettem említeni, hogy természetesen már a startban is esett, de akkor még - mivel ott + 6 celsius fok volt- csak eső, viszont közelítve az 1900 méteres tengerszint feletti magassághoz ez kezdett szépen lassan átváltani havas esőbe, később pedig havazásba. A felhők szinte teljesen körbevették a hegyet, csak néha-néha nyílt egy kis kilátás felfelé, a fölénk magasodó bércekre, a völgybe nem lehetett lelátni.

A lomnici háromszög :)

Az 1900 méteres magasság vonaltól nehezen szabadultunk, sőt egy ideig alatta, 1880 méter táján haladtunk, nagyjából szintben. Aztán elkezdődött a szerpentinezés és az emelkedés. Rákapcsolt a szél is és megpróbált minket megtörni azzal, hogy az arcunkba fújta a havat. De kemények voltunk! Többek között azért is, mert idő közben nulla fok környékére esett a hőmérséklet, így kissé fagyoskodhattunk. Ekkor már tudtuk, hogy Mordor bizony nem viccel, és csak nagy küzdelem árán érhetjük el a célt. 

Egy kis hó meg is maradt

Nem ilyen lovat akartam anyám! :)

A Morgás- hágónál már 2000 méter felett jártunk, és habár pára volt, köd, szél és havazás, azért néhány pillanatra nyílt némi kilátás a szemben lévő csúcsokra- köztük a Fehér- tavira is-, illetve a zöld tavi menedékház is felsejlett lent a völgyben. Rövid tanácskozás után eldőlt, hogy eredeti célunkat a mai napon nem fogjuk elérni, de, hogy ne maradjunk kétezres csúcs nélkül, úgy határoztunk, hogy az egy köpésre lévő, 2037 méteres Nagy- Morgást (Velká Svistovka, vagy ószlovák népnyelven: Velká Morr-Morr :) ) bevesszük. Pár percen belül már fent is álltunk a csúcson álló kis keresztnél, ahol természetesen fotózkodtunk és elfogyasztottunk némi elemózsiát, illetve csúcs csokit.

Előbukkant a Fehér-tavi csúcs is rövid időre

Lent a völgyben a Zöld-tavi menedékház

Nagy- Morgás- 2037 méteren

A csúcson sem töltöttünk el túl sok időt a mostoha körülményekre tekintettel, pár perc után elindultunk lefelé. Ekkor vettünk észre közvetlenül a csúcs alatti kis sziklaüregben egy geoládát, melynek két kis cukorkával gazdagítottuk a tartalmát. Visszatérve az elágazáshoz ismét tanácskoztunk, hogy hogyan tovább: vissza a lanovkához, vagy kíséreljük meg a lejutást a menedékházhoz és onnan egy hosszabb, de talán simább úton menjünk vissza a felvonóhoz. Végül- így utólag mondhatom, hogy sajnos-, a lelkesedés győzött a józan ész felett és elindultunk lefelé. Már az elején lehetett érezni, hogy ez bizony nem lesz jó ötlet, mert a hegyoldalt ahol mentünk pont telibe kapta a hóvihar, így olyan volt mintha ruhástól zuhanyoztunk volna. Ezen a ponton kezdték megadni magukat a technikai öltözetek és a bakancsok is. Mert hiába a jó minőség, van az a vízmennyiség, amit a legjobb, legdrágább cuccok sem képesek elviselni és beáznak. Ahogy haladtunk egyre lejjebb, a hóból átment esőbe, viszont a szél nemhogy csillapodott volna, hanem egyes pontokon még erősebben is fújt. Bevallom, hogy itt már kissé megtörtem, és nem kalandvágyból, hanem túlélésre játszva mentem tovább. Félreértés ne essék, nem voltunk életveszélyben, de bizony alaposan átáztunk, és ilyenkor különösen kellemetlen tud lenni a szél, ami még rá is fújja a nedves ruhát az emberre. Már eléggé lent jártunk, de még a láncos szakasz előtt, amikor viszont a túravezetőnk meghozta az egyetlen logikus döntést a jelen helyzetben, vagyis hátra arcot vezényelt. Ez akkor persze nem esett jól, mivel többek szeme előtt már a menedékházban elfogyasztandó káposzta leves lebegett. Viszont figyelembe véve, hogy már az sem volt biztos, hogy a láncos szakaszon át tudunk kelni a szakadó eső miatt keletkezett spontán vízfolyások miatt; illetve ha ez sikerül akkor a menedékházat követően kb. 12 km-en kapjuk az arcunkba a jeges esőt, bizony még mindig a legjobb alternatíva volt.

Mordor ezúttal sem kért a gyűrűből..de egyszer lenyomjuk a torkán :)

Amikor visszaértünk a hágóba meglepetten tapasztaltuk, hogy odaát mennyivel barátságosabb lett az idő. No, nem kell verőfényes napsütésre gondolni, de már nem esett annyira és mintha a szél ereje is gyengült volna. Ez persze rajtunk már sokat nem segített, de legalább nem is rontott a helyzeten. Kissé elcsigázva bandukoltunk visszafelé a köveken; mindannyian vágytunk már a száraz érzésre. Útközben még abban a kegyben is részesültünk, hogy kis időre leláthattunk a völgybe is, és mire visszaértünk a Kőpataki- tóhoz, már a Lomnici- csúcs is előbukkant rajta a csillagvizsgálóval.

Kiderült kicsit az idő

Lomnici- csúcs - 2634 m

Szegény macit megcsonkították; 2 hete még egyben volt túratársunk szerint

Miután pár kép azért készült a 2634 méteres csúcsról meg is rohantuk a lanovkát, mert mielőbb le szerettünk volna érni. Az átöltözés- fülke és egyebek híján- az autók mellett történt. Én bizony még boxeralsót is cseréltem; valami hasonló érzést élhetnek át a babák is, amikor tiszta pelust kapnak :) Ezután ígéretünkhöz híven visszaszállítottuk túratársunk a Csorba- tóhoz. ahol immár szárazon ettünk egy nagyon finom ebédet, hogy mindenkinek helyre álljon a lelki békéje. Fizetés után el is indultunk haza, de Poprádnál még integettünk egy utolsót az idő közben a felhőkből előbújó Mordor..akarom mondani Magas- Tátrának, ami reméljük legközelebb kegyesebb lesz hozzánk már ami az időjárást illeti.

Erőleves a testnek és léleknek 

Liptói finomság :) 

Bye- bye Tátra, kitoltál Velem :)