Salgótarján körül - belül

Szeretem a Karancs- Medves vidéket, általában minden évben eljutok oda legalább egyszer, és általában van sár is :) Idén háromszor is jártam a környéken: elsőnek a Kohászok útja túramozgalom Istenmezeje- Salgótarján szakaszán még május idusán, azután szeptemberben a forrás teljesítménytúrán, végül most december 13.-án a túra csapatunkkal. Nem igazán mondtak szép időt. Ugyan az előrejelzés adott némi halovány reményt, de ha őszinte akarok lenni, ezúttal főleg azért csatlakoztam, hogy megragadjam a lehetőséget a többiekkel való találkozásra.

A Göncz Árpád városközponttól - leánykori nevén Árpád-híd Metró állomás- történt az indulás 7 óra körül, ami számomra negyed hatos kelést, és hat órai startot jelentett itthonról. Fennakadás nélkül érkeztünk meg Salgótarjánba, ahol illusztris helyszínen, nem messze a Győzike show forgatásának helyt adó ház közelében sikerült parkolni a Meredek utca szomszédságában. Mire az autó csere is lebonyolításra került már csaknem kilenc órára járt az idő.

Itt osztotta az észt Győzike és családja :)

Nevében nem, jellegében viszont az az utca is meredek volt, amin nekivágtunk a mai távnak. Kezdetben a Kohász útján haladtunk és hamar elkezdődött a küzdelem a vidékre jellemző, agyagos sárral. Külön nehezítő körülmény volt, hogy közben ráadásul komoly szintemelkedést kellett leküzdenünk. Hamar lekerültek az extra ruhadarabok, a Barackos és Szilvás nevű városrészek környékén már nem igen fázott senki. A Pécskő-nyereg előtti hármas elágazásban ezúttal a sárga sávot választottuk, és célba vettük a Pécskő 542 méteres csúcsát.

Sárdagasztás felfelé menet

Az elágazásban

Kép a képben :)

A sejtelmes hangulatú Pécskő-nyereg

A köd miatt csak én másztam fel a csúcskőhöz, hogy megállapítsam amit lentről is látni lehetett, vagyis, hogy nem lehet látni semmit :) Készült egy csapat fotó is, aztán elindultunk lefelé eleinte továbbra is a sárga sávon. Nehéz eldönteni melyik a rosszabb, felfelé vagy lefelé menni a saras ösvényen. Mindenesetre ezúttal utóbbit próbáltuk ki, és rögtön eszembe is jutott, hogy túrabot kellett volna ehhez a melóhoz. Sikeresen elnéztük a piros háromszög jelzés felé az elágazást, így egy rövid szakaszon tökön-babon át mentünk. Miután visszataláltunk a helyes útra  egy szép szikla alakzathoz, a Hurka-Pécskőhöz érkeztünk. Itt a bazaltos vulkanikus tevékenység kicsit másabb formájának mementóját tekinthetjük meg, mint például a közeli Somoskőnél. Amíg ott szépen látszik a bazaltra jellemző függőleges hatszög alakú megszilárdulási forma, addig itt oldal irányban és más formában ment végbe ez a folyamat.

A tél szépségei

Sliding :)

A Pécskő "tövében"

A Hurka-Pécskőnél

Folytattuk az ereszkedést Pécskőpuszta felé. Néhány szemétkupac jelezte, hogy már közel járunk a pár tanyából álló településhez. Néhány kuvasz sietett üdvözlésünkre, mi meg örültünk, hogy ezt a kerítésen belülről teszik. A salgótarjáni Újköztemetőt elhagyva kiértünk a Salgói útra, amiről az Építők utcájára vitt a piros háromszög. Az utcasarkon egy akita kutyus szolgáltatott fotó témát, kicsit bentebb pedig egy orosz teherautót csodáltunk meg testületileg :) Rövidesen elértük a piros sávot, de mielőtt tovább indultunk volna rajta a Boszorkánykő felé, tartottunk egy kisebb evő- és ivó szünetet. Ez alatt egyik túratásunk egy fa törzsén felelevenítette a főtt tojás feltörésének ősi indián művészetét :)

Leszámítva a fém alkatrészeket...ez gyakorlatilag egy komplett autó...

az üdvözlő bizottság :)

Akita inu :)

Ilyet még nem láttunk :)

A tojásfeltörés ősi japán művészete :)

Eddig tartott a laza menet, innentől elkezdődött az emelkedő. Ezen a részen nem volt akkora sár, de a szintemelkedés hatására azért beindult a belső fűtés. Rövid szintben menő szakasz és néhány nagyobb pocsolya kikerülése után kezdődött az igazi tánc egy masszív, konstans emelkedő képében a Boszorkánykőre. Ez azért megrostálta a csapatot, még a rutinosabbak is meg-megálltak közben, de végül csak felértünk. Kilátás eleinte itt sem volt, azonban felcsillant a remény, amikor a ködből előbukkant a Salgó vár és a Karancs tömbje is. Percről Percre változott a helyzet miközben újabb pihenéssel egybekötött evő-ivó szünetet tartottunk a kimerítő emelkedő után. Végül úgy határozott a többség, hogy ha már itt vagyunk azért nézzük meg a várat is, így afelé indultunk el.

Tükörkép

Szuszogtató emelkedő

Boszorkánykő

Elősejlik a Karancs is a ködből

Halványan, de a Salgói vár is megmutatja magát

A Boszorkánykő és a Salgó vár közel vannak egymáshoz és a szintemelkedés is elenyésző. Csak titkon ugyan, de reménykedni kezdtem benne, hogy mire felérünk még jobb lesz a kilátás. Arra viszont nem számítottam, hogy ennyire gyönyörű lesz! Még a Magas-Tátra is látszódott a távolban, amit itthonról még sosem sikerült eddig a pillanatig lefotózni. Kellett egy kis idő mire mindenki kifotózkodta magát, de muszáj volt kihasználni ezt a ritka alkalmat, pláne, hogy a nap kezdetén egy fabatkán sem adtunk volna érte, hogy ma látjuk a kék eget.

Saját bejáratú rénszarvasunk megpihent kicsit a vár előtti nyeregben :)

Én és a vár :)

Karancs, itt már jóval tisztábban

A Mátra

Kékestető

Magas-Tátra, középen a Kriván

A várnyeregből a zöld sáv, majd zöld kereszt jelzést követve, a Tatár-árkon át jutottunk el a célba a salgótarjáni kempinghez. A szeptemberi teljesítménytúra ugyanitt ért véget, úgyhogy ez ismerős volt. Amíg vártunk az autó cserére próbáltunk megszabadulni a sártól kisebb nagyobb sikerrel és pótoltuk az elveszített kalória egy részét. Hazafelé aztán még beugrottunk egy cukrászdába is, ahol a sofőrünk meghívott minket egy kávéra és sütire,a mit ezúton is köszönök; nagyon finom volt az örmény krémes :) 

A Tatár-árokban

Érkezés a célba a kempingnél

Boldog karácsonyt! :)

Nyami-nyami :)

Pest Megyei Piros: Ócsa - Dunavarsány

2020. november 28-án, szombaton, olyan szép napos idő volt, hogy bár nem gondolkodtam nagy kiruccanásban erre a hétvégére, nem tudtam ellenállni és gyorsan tető alá hoztam egy másnapi túrát a korábban megkezdett Pest Megyei Piros (PMP) mentén. Már a korábbi tervezgetéskor kiderült- meglepetésemre-, hogy Ócsára nem hogy nem lesz nehéz majd eljutni, de ennyi idő alatt a munkahelyemre sem érek be. :)

Pesterzsébetről elméletileg és a gyakorlatban is fél órányi buszozásnyira van Ócsa, Városháza megálló, ahol leszálltam. Még nem indultam rögtön Dunavarsány felé, hanem előbb megnéztem a nem csak helyben, de országosan is ismert református templomot, és a mellette lévő tájház együttest. A Covid miatt természetesen mindkettő zárva volt, de jövök még ide vissza, addigra talán elmúlik ez a nyavalya is, és belülről is megcsodálhatom az épületeket. 

A Bajcsy-Zsilinszky utcán indultam el a Szentháromság templom felé. Itt már pár hónaposan jártam, ugyanis itt kereszteltek meg, mivel a mizsei atya erre nem volt hajlandó, mondván a szüleim nem esküdtek templomban. Érdekes, de ilyen kitétel szerintem nincs a Bibliában...A templom után a Némedi útra tér a jelzés, de egy kis kitérővel a Batthyány utcán át tettem egy próbát az ócsai pecsételő helynél, a Sarokház étteremben. Volt infóm róla, hogy csak elvitelre főznek és 11-től vannak nyitva, viszont a buszról idefele jövet láttam némi mozgást az épületen belül, és ez már elég ok volt, hogy megkíséreljem a bejutást. Kiderült, hogy a mozgást a takarítónő produkálta, aki várta a tulajt, hogy kiengedje. Mármint nem a fogságból, csak a műszak végén :D Gondoltam pár percet várok, hátha pont lejön, és ez bejött. Be is mehettem, így saját magam pecsételtem a füzetbe. Nem tartom kizártnak, hogy egyszer- a járvány elmúltával- visszatérek majd ide enni egyet, hiszen ahol kedvesek az emberrel oda szívesen jár.

Itt kereszteltek :)

Szemmel voltam tartva :)

Sarokház étterem

Szép, új bélyegző :)

Visszatértem a Némedi útra és szép lassan elhagytam Ócsát. De mielőtt végleg megtettem volna, még egy kurta kis kitérőt tettem a Madárvártához. Ez tényleg rövidre sikerült, mert ez is zárva volt, de ez sem ért váratlanul, mert előzetesen váltottam pár e-mailt a terület az üzemeltetőkkel. Két kilométernyi aszfalt után bal kéz felé tér le a jelzés az erdő felé. Kicsit figyelni kell, nehogy rutinból egyenesen menjünk tovább, de a beton oszlopon lévő halovány nyíl alakú jelzés is segít. Az első néhány fán fenyegető "Magánterület, belépni tilos" felírat fogadott, ami miatt kicsit óvatosabban haladtam, de aztán rájöttem, hogy a tiltás valószínű arra vonatkozhat, hogy a fák közé ne menjen be az ember, az úton biztonságban van. Egyébként sem volt hosszú ez a szakasz, mert pár száz méter után meg is érkeztem az 5-ös számú főúthoz, melyen már vagy ezerszer jártam főleg busszal, de nem is sejtettem, hogy itt átvezet egy turista jelzés is :)

Jelenleg a madárvárta is zárva van

Semmi pánik..az úton lehet menni.

Szerencsére a nagy forgalmú főút mellett csak alig száz métert kell menni mielőtt nem sokkal az Alsónémedi tábla előtt a Némedi Csárda épületénél balra fordít a jelzés. Innen viszonylag jó minőségű döngöld földút következett a Duna-Tisza-csatornáig. Viszonylag eseménytelen volt ez a szakasz, viszont madárban gazdag. Sok cinege, őszapó és fenyőrigó került a fényképezőm látóterébe, egyik- másikat sikerült is lefotózni. A csatorna szép látvány volt ezen a késő őszi napon, de a rajta úszó szemét már kevésbé. Egyébként itt keresztezi a piros sávot a Magyar zarándokút jelzés is.

Vörösbegy

Kékcinege

Őszapó

Fenyőrigó

Duna-Tisza-csatorna

Egy kis szemét ide is jutott..

Miután kigyönyörködtem magam folytattam, egy hosszú elnyújtott jobbost leírva, de szinte egyenesen az itt már nyomokban sarat is tartalmazó földúton. Egy nyuszi nem volt elég gyors- na jó konkrétan azt játszotta, hogy ő nincs is ott- így lencsevégre kaptam, csak úgy mint a fa tetejében énekelgető citrom sármányt :) Hamarosan néhány bányató és állattartó telep mellett haladtam el. A tavak melletti tiltó táblák szerint se belépni, se fürödni vagy egyéb vizisportot  űzni, illetve korcsolyázni sem szabad, de egy-két képet muszáj volt lőni :) 

A nyúl, aki ott sem volt :)

Citromsármány

A hosszú egyenes nemsokára véget ért egy elágazásnál, ahol jobbra térve a dél-nyugati irányt észak-nyugatira cseréltem. Rövidesen - kisebb meglepetésemre- egy villanypásztor állta az utam a Varga tanyánál, ráadásul nem a kiakasztható fajta, de legalább áram nem volt benne. Csekkoltam a GPS-t, illetve a heyjoe térképét- mert jelzés nem volt-, de mindkettő szerint jó helyen voltam és egyenesen kellett haladnom. Először még a villanypásztort jobbról kerülve indultam el, aztán muszáj volt belülre bújnom, mert kívül már nem tudtam tovább menni. A bekerített rész aztán hamarosan véget ért, és újabb átbújás után végre találtam egy  piros jelzést. De másikat már nem, így ismét a GPS-re hagyatkoztam. Egy újabb villanypásztoron való átkelést követően ismét egy rövidebb erdei szakasz következett, majd egy bal kanyart követően pár száz méter után elértem az 5202. számú aszfaltot. 

Itt vezet keresztül a piros; jobbról jöttem a villanypásztoron át :)

Ennek mentén Taksony irányába pont egy kilométert kell menni, ami elég is, tekintve, hogy itt is van azért forgalom és nem túl széles az út menti rész. Bugyi, nyeső dűlő nevű buszmegálló utáni balkéz felé induló földút már a Délegyházi- tavak között vezet. A horgász- és bányatavak között eleinte kicsit saras volt a terep, de nagyrészt kikerülhetőek voltak a pocsolyák. A lakott területre beérve ilyen gond sem akadt, ellenben szép házból nem volt hiány, az Üdülő sétány mentén pedig jelenleg is épül néhány lakópark. 

Egy jobbos-balos kanyar kombináció után már Dunavarsány területén jártam. A Halász Lajosné utca bevisz egyenesen a központba, ahol a Bakterház Pizzéria is található. Jelenleg itt is csak elvitelre lehet rendelni, de a pecsételés azért összejött. Pont időben végeztem, hogy elérjem a vonatot, amivel viszonylag hamar visszaértem Pesterzsébetre. Örülök, hogy nem hagytam ki a mai napot, mert ahhoz képest, hogy milyen kevés látnivalóra számítottam, azért akadt fényképezni való ezen a szűk 21 kilométeres szakaszon is.

Szent István park

Bakterház Pizzéria