Szép napos időre virradtunk a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án is. A mi mosolyunk- akárcsak a villamos alatt fekvő emberé- nem volt túl őszinte, hála a kis mocsok, zümmögő vérszívóknak. Azért sikerült összeszedni magunkat és a holminkat is, majd lebattyogni a reggelihez. Miután jól laktunk rendeztük a számlát, megköszöntük a szíves vendéglátást Jenőéknek és már úton is voltunk ismét a Mecsextrém Park felé, melynek oldalában halad tovább a kék jelzés.
 |
| A Mecsextrém mellett haladunk el; legközelebb talán be is jutunk :) |
 |
| A 66-os út; a nemzeti ünnepen szerencsére gyér volt a forgalom |
Jött is az első kisebbfajta kihívás: átkelni a forgalmas 66-os úton. Szerencsére a napnak ezen viszonylag korai szakában simán átkeltünk az aszfaltcsíkon, és már bent is voltunk az erdőben.
Kellemes ösvényen kanyarogtunk mielőtt jött az újabb átkelés, ezúttal a Melegmányi úton. Itt már elkezdtük gyűjteni a szinteket mielőtt megérkeztünk volna a nap első bélyegző pontjához, a Fehér-kúti kulcsosházhoz. A ház zárva volt, úgy látszik a hosszú hétvégére nem szállt meg itt senki. Pecsételni természetesen ettől függetlenül lehetett, hiszen a fémkazettát a ház nyugati falára szerelték fel, így mindig elérhető a bélyegző.
 |
| Fehér-kúti kulcsosház |
 |
| Tájfutó emlékmű a kulcsosház mellett |
Nem sokat időztünk a szép környezetben fekvő kulcsosháznál, hiszen még nagyon az elején jártunk a napnak; haladtunk tovább az ösvényen amíg el nem értük ismét a Melegmányi utat a Rábay keresztnél, amely Rábay Gyula erdőmérnök emlékét őrzi, aki nagyon sokat tett mecseki turistautak kialakításáért, fenntartásáért. A pihenő hely egyúttal a Melegmányi-völgy egyik bejárata is, ahol az azonos nevű, többlépcsős vízesés is található; igaz ehhez kicsit később kell letérni a kék jelzésről és a piros sávon közelíthető meg a Szalajka-völgyi Fátyol vízesés helyi rokona.
 |
| A Rábay- kereszt; egyúttal a Melegmányi-völgy egyik bejárata |
Ezúttal nem csak átkeltünk az aszfalton, hanem pár száz métert haladtunk is rajta mielőtt az balra "kikanyarodott" a lábunk alól, mi pedig egyenesen folytattuk. Heves szintgyűjtésbe kezdtünk ezután; több helyen látszódtak az előző napi eső nyomai, sőt volt, ahol ügyeskedi is kellett, hogy ne legyünk túl sarasak. Egészen 440 méter környékére mentünk fel, majd 400 m alá ereszkedtünk mire megérkeztünk a Büdös-kúti kulcsosházhoz.
 |
| A Büdös-kúti kulcsosház szépen felújított épülete. |
A ház és a környezete is nagyon szépen rendbe van rakva, látszik, hogy felújításon is átesett. Sajnos maga a forrás éppen elapadt, így itt nem tudtuk frissíteni magunkat és pótolni vízkészletünket.
 |
| Az elapadt Büdös-kút |
Elhagyva a házat ismét emelkedő következett, majd nagyjából szintben és az orfűi úttal párhuzamosan haladtunk a kellemes ösvényen. Csak a Remete rét után -ahol a kék jobb kanyart vesz- kelünk át rajta, alapos körültekintést követően.
 |
| Búj, búj zöld ág :) |
 |
| Remete réten |
Ezután folyamatos emelkedés következik a széles erdészeti úton, melynek mentén ezen a szakaszon rengeteg volt a húsos som; több helyen szinte mézédes, más helyen C vitaminban gazdag (értsd: borzalmasan savanyú) példányok akadtak. Kisvártatva megérkeztünk a Patacsi rétre, ahol tartottunk egy kisebb evő- és ivó szünetet is a kulcsosház előtti padoknál.
 |
| És még mindig talpon... |
 |
| Kellemesen árnyas és széles erdészeti úton emelkedünk egyre feljebb |
 |
| A kulcsosház a pecséttel |
A rét utáni emelkedőn ért utol minket az az örökifjú úriember, akit már a háznál is láttunk. A vele való beszélgetés során derült ki, hogy ő Nagy Balázs, aki a Fehér-kúti kulcsosház üzemeltetője, és egyébként hobbiból tájfutó is, így az emelkedőn inkább ő igazodott a mi tempónkhoz, mint fordítva, ami figyelembe véve, hogy hatvan fölött jár, igen csak megsüvegelendő teljesítmény :)
 |
| Visszatekintés a Tubes, Kis-Tubes és Misina (a tv toronnyal) hármasára |
Így hármasban értük el a Jakab-hegyen fekvő pálos kolostor romjait, ahol bár nagyon adná magát, de nincs bélyegző. Itt Balázs elköszönt tőlünk, mondván még az eső előtt le szeretne érni a hegyről. És valóban, felnézve az égre egyre inkább úgy tűnt, hogy ezen a napon is lesz égi áldás, és kétséges volt, hogy ezt megússzuk. Minden esetre bizakodtunk, hogy így lesz.
 |
| Kilátás a toronyból |
 |
| A fel-és lejárat |
 |
| A Pálos kolostor romjainak részlete |
A kolostor romjai és a közelében fekvő épület- melynek tornya egyébként egyúttal kilátóként is funkcionál- megtekintését követően mentünk is tovább, mert egy rövidke kitérőt még mindenképpen kellett tennünk a Zsongor-kőhöz. A csodás kilátóponton sem volt lehetőségünk túl sokat merengeni, mert szemből meglehetősen gyorsan közeledett egy esőfelhő, melyből jól láthatóan már hullott is tartalma. Így a kötelező "titanicos fotó" elkészítését követően már mentünk is tovább a halomsírok felé.
 |
| Személy szerint nekem ez jobban tetszik mint az "Itt jártunk, Petike, apa, anya" típusúak |
 |
| A Zsongor-kő egyébként csodás panorámája, az abba belerondító esőfelhővel |
 |
| Titanic style :) |
Ezeknél már nem álltunk meg, többek között, mert egyre jobban dörgött az ég, másrészt, mert alkalmi túratársunk szerint a Pálos- kútban, melyet a lefele ereszkedés közben útba ejtünk, már lesz víz. Valóban volt is, igaz csak csordogált, de türelmesen kivártuk amíg megtelnek az ivótasakok a hűsítő H2O-val :)
 |
| Az életmentő Pálos-forrás |
A kút után folytattuk az ereszkedést; jól esett az a kis aszfaltos szakasz, melyen a volt 4. számú akna emlékkövéig mentünk. Ekkor már kezdtük elhinni, hogy megússzuk szárazon, mert az a bizonyos felhő mégsem jött olyan gyorsan; feltehetőleg a hegy is feltartóztatta kissé. Eddig nem említettem, de a már "megénekelt", úgynevezett"szemevő bogarakkal" ma is, konkrétan egész nap vívtunk...Egyszerűen nem tudom mi értelme a létezésüknek, már azon kívül, hogy az őrületbe kergetik a turistát :) Ezért is örültünk nagyon, amikor ráfordultunk kvázi a célegyenesre, az Abaliget előtti pár száz méterre.
 |
| Kilátás az aszfalt útról útban a IV. számú akna felé |
 |
| Közel a célegyenes |
A településre a Denevér ház és a barlang bejárata között értünk be. Gyors pecsételés után láttuk, hogy sajna hiába volt az igyekezet, a korábbi vonatot már nem érjük el, ezért lerogytunk egy kis pihenőre a bejárat mellett található fedett padsorra. A barlangot az előző bejárás alkalmával már megtekintettük, és éppen ezért merem ajánlani is; a bejárattól számítva kb 50 métert kicsit hajlott állapotban kell megtenni, ami a magasabbaknak kicsit kellemetlen lehet, de nekünk ilyen problémáink nincsenek :) A Denevér ház személy szerint kicsit csalódás volt, többre számítottam volna. Minden esetre segít helyretenni a denevérekről sokakban tévesen kialakult képet, így kiderül az is, hogy véletlenül sem céljuk a hajkoronába való belegabalyodás :)
 |
| A célban |
 |
| Denevér ház |
Alig telt el pár perc, amikor mégis megérkezett az eső, a mostanában szokásos monszunszerű formában. Iszkoltak is ki a tóból a fürdőzők; csak az igazán bátrak pancsoltak tovább. Tehették, mert nem dörgött az ég, és kb negyed óra után meg is szűnt a csapadék. Mivel időnk engedte, 1-1 hamburgerre és némi sült krumplira beültünk a tóparti büfébe, majd miután végeztünk a kalória bevitellel nekivágtunk az abaligeti vasútállomáshoz vezető 5 km-es útnak.
 |
| Beköszöntött az abaligeti monszun :) |
 |
| Én is örülök, csak inkább belül :D |
Ezúttal nem a DDK jelzéseit követtük- az korábban már megvolt- hanem az aszfalt úton mentünk, ami az idő közben ismét kisütő Napnak hála nem volt egy leányálom. Bőven a vonat indulása előtt értünk az állomásra, így volt időnk kicsit felfrissíteni magunkat, átöltözni az indulás előtt. A vonat időben érkezett ide és a sásdi állomásra is, ahol a Zengő IC-re kellett átszállni. Az IC-vel sajnos még mindig nem lehet egyenesen a fővárosba jutni; Százhalombattánál vonatpótló buszra kell szállni. Ezekből ismét sikerült kifognunk azt, melynek sofőrje korábban rallysofőr lehetett, így a többi buszt megelőzve értünk Kelenföldre negyed 9 tájban. Már útközben megbeszéltük, hogy hazamenni és onnan visszajönni már nem lesz időnk; ezért ha látni akarjuk a tűzijátékot, akkor bizony felmálházva, nagy pakkal kell nekivágni a dolognak..és a Gellért-hegynek papucsban, mintegy levezetésképp :)
Mondani sem kell, hogy nem mi voltunk az egyetlenek akiknek eszébe jutott, hogy a hegyről nézze a show-t, ezért eltartott egy ideig mire találtunk szabad helyet, ahonnan látni is lehet valamit. Végül az elfoglalt pozícióból szinte mindent láttunk és valóban megérte, mert nagyon szépre sikerült az idei tűzijáték is. Miután nagy nehezen lekeveredtünk a hegyről úgy döntöttünk, hogy nem megyünk le a négyes metróhoz a hömpölygő emberáradattal, hanem a 133E számú busszal próbálkozunk. Végül fél 11 magasságában értünk a lakásba; a hosszú nap után pedig egyikünket sem kellett altatni, egy gyors zuhany után már húztuk is a lóbőrt mindketten.
A 2. túranap képeinek linkje:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10212315857356056&type=1&l=06a579224e
Így hármasban értük el a Jakab-hegyen fekvő pálos kolostor romjait, ahol bár nagyon adná magát, de nincs bélyegző. Itt Balázs elköszönt tőlünk, mondván még az eső előtt le szeretne érni a hegyről. És valóban, felnézve az égre egyre inkább úgy tűnt, hogy ezen a napon is lesz égi áldás, és kétséges volt, hogy ezt megússzuk. Minden esetre bizakodtunk, hogy így lesz. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése