A Mecseken át a szekszárdi cél felé

Bevezető

Idén kegyes volt hozzánk a naptár, mivel az államalapítás ünnepe, augusztus 20. ezúttal hétfőre esett, így újabb három napos hétvégének örülhetett a nép. 

"Ha hosszú hétvége, akkor túra!"- tartja az ismeretlen turista mondása.

A Rockenbauer Pál Dunántúli Kéktúrát legutóbb az ezt megelőző 3 napos hétvégén, pünkösdkor jártuk utoljára. Azóta bizony eltelt pár hónap és a befejezéshez való közelség miatt egyre többször jutott eszembe, hogy menni kellene már, folytatni a kék utat a végcél, Szekszárd felé.

Legutóbb az abaligeti-barlangnál kezdtük a túrát és jutottunk el 2 nap alatt Zselickisfaludig. Akkor és most is volt egy, nevezzük így, akklimatizációs napunk, amikor csak leutaztunk a terepre és csak pár km-t tettünk meg, amúgy az íze kedvéért a dolognak. Nem  indult könnyen a szervezés, mivel péntek kora délután még csak egy szállás volt nagyjából lefixálva, és az eredetileg tervezett kiindulási ponton, Abaligeten, már minden foglalt volt... Na persze, mire is számít az, aki a hosszú hétvége előtt fél nappal kezd neki a szállásfoglalásnak. De azért nem adtam fel, és ha már nem ment Abaliget felől, gondoltam majd megy a másik irányból, Mecseknádasd felől.

Ezt a települést a DDK ugyan nem érinti, mégis az egyik legésszerűbb szakaszolási pont a Keleti-Mecsekben. Viszont szállás itt sem akadt...Úgy voltam vele, hogy mivel amúgy is szerettem volna meglátogatni a nagy elődnek, egyúttal a túra névadójának, Rockenbauer Pálnak végső nyughelyét még a szekszárdi befejezés előtt, valahogy úgy kellene megszállni, hogy ez még a szombati napon megvalósulhasson. Nem könnyen, de sikerült! Végül Pécsváradon a Gesztenyés Vendéglő és Panzióban szálltunk meg. 

Mielőtt azonban elfoglaltuk volna a szállást, újabb logisztikai problémát kellett megoldani: éhesek voltunk :) Habár a szálláson is étkezhettünk volna, sok idő ment volna el azzal, hogy odamegyünk, lepakolunk, eszünk és úgy indulunk a sírhoz. Ezért a Pizzéria per Tuttira esett a választás, amely nagyon kellemes benyomást tett ránk. Jó árak, szép környezet és berendezés, és ami a lényeg: nagyon finom pizza; Mindenkinek csak ajánlani tudom! 

Már ránézésre is finom :)

Miután csaknem teljesen eltüntettük ketten egy 45 centis magyaros pizzát, elfoglaltuk és rendeztük a szállást, majd el is indultunk a zengővárkonyi gesztenyés felé. A két település szerencsére viszonylag közel van egymáshoz, így bő 2 km-es sétával meg lehet közelíteni Pécsváradról is a kultikus Másfélmillió lépés című sorozat kiötlőjének és szerkesztőjének, mai kifejezéssel "arcának" nyughelyét.

Egy kis pécsváradi látkép útban a sírhoz

Még az utazás előtt gondoltam rá, hogy illő lenne virágot is vinni, de mire Budapestről odaértünk volna vele, sok minden nem maradt volna belőle. De ezt is megoldottuk! Még Pécsvárad egyik utcáján sétáltunk, amikor megláttam, hogy az egyik háznál nagyon szép rózsák nyílnak és a ház ura is éppen kint kertészkedett. Összeszedtem a bátorságom és megszólítottam; elmondtam, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, éppen hová tartunk, és ha egy mód volna rá szeretnénk egy szál virágot is vinni tiszteletünk jeléül. Őszinteségemet siker koronázta, így három szép szál rózsával érkeztünk meg a sírhoz, melynek környéke szépen rendben van tartva, viszont a szárazság ezen a területen is éreztette hatását, a talaj és a fák is szomjazták már az esőt. 

Rockenbauer Pál vörös márvány sírja, háttérben a kedvenc fájával, a szelídgesztenyével

Rövid összefoglaló az életéről; és a megemlékezés virágai

Érdekes érzés volt a vörös márványkő mellett állni és belegondolni, hogy aki alatta fekszik idén is még csak 85 éves lenne..Sok "mi lett volna, ha" típusú kérdés kavarog ilyenkor az emberben, de nincs mit tenni Rockenbauer Pál örökre elment, és a legtöbb amit mi - akik valahol az ő utódai vagyunk - tehetünk az az, hogy látogatjuk sírját, ápoljuk emlékét és hozzá méltóan viselkedünk turistaként is. Habár nem vagyok egy bigott vallásos ember, egy imát azért elmormoltam magamban és kértem a Mindenhatót, hogy vigyázzon rá odafönt az égi túraösvényeken továbbra is, őt magát pedig arra, hogy viselje gondunkat földi pályafutásunk során, a jelölt és jelzetlen utakon egyaránt.

Visszatérve Pécsváradra sramli zene ütötte meg a fülünket. Már korábban, még a pizzériában történt kalória bevitel során hallottuk, hogy a közelben valamilyen rendezvény zajlik, de csak ekkor néztünk utána, hogy a német- ha úgy tetszik sváb- nemzetiségi találkozó hangjai azok, amelyek beszűrődtek a Szentháromság tér felől. Tettünk hát egy kis kitérőt és megnéztük a mulatságot, majd - ha már elindultunk - felmentünk egészen a várig, amely ugyan nyitva volt egy ott tartott lagzi okán, de sokat a sötétben már nem láttunk belőle; majd talán máskor. 

A nemzetiségi találkozó a Szentháromság téren

Pécsvárad katolikus tamploma

Pécsváradi vár a sötétben :)

Miután tehát alaposan bemelegítettünk a másnapra, visszatértünk a szállásra és kisvártatva nyugovóra is tértünk, hiszen hosszú nap várt ránk augusztus 19-én.