2019. február 15., péntek

Téli Bakony újratöltve

Népes túracsapatunk idei túranaptárában már előre be volt írva január huszadika, a Téli Bakony teljesítménytúra megrendezésének napja. Kicsit vártam is a napját, mert szeretem a Bakonyt és anno is igen kalandosra sikerült bejárni az akkor nagy százalékban lejegesedett szakaszt.

Bakonybél ahol a startnak és egyeben a célnak is helyt adó Pikoló vendéglő is található, sajnos nem a világ közepe, így viszonylag korán kellett kelnünk, hogy időben odaérjünk és világosban be tudjuk járni az előírt távot. Kissé meglepett, hogy milyen sokan vártak a rajtban, de manapság a teljesítménytúrázás is egyfajta tömegsporttá vált, így végül is nincs min csodálkozni.

A korábbi bejárással ellentétben most a másik irányba kellett elindulni, bár mi ezt anno is így tettük..de ez egy másik sztori :)  A vendéglőből a felszerelkezést és a kötelező adminisztratív teendők elvégzését követően jobbra, a Petőfi utcán indultunk el, majd a Jókaira kanyarodtunk a zöld négyzeten. Ezután egy rövid zöld sáv következett, majd épphogy csak érintettük az OKT kékjét. Azt  elég hamar megtapasztaltuk, hogy csúszkálni idén is fogunk. Szerencsére készültünk túra bottal és hómacskával is, így stabilizálni tudtuk lépteinket, sőt a botokat kölcsön is adtuk azon túratársainknak, akiknek nem volt. Nem sokkal azután, ahol a kék sáv balra felfelé elhagyja a sárgát volt is egy ellenőrzőpont, pontosabban egy kódot kellett felírni az igazoló lapra. 





Folytattuk tovább egyelőre még szintben haladva. Pár száz méter után bal oldalt, fent a sziklákon embereket véltünk felfedezni, akikre őszintén rá is csodálkoztunk, mondván "Hogy kerültek azok oda?", illetve "Mit keresnek azok ott?" A csodálkozás aztán átváltott gyanakvásra, mondván jönnie kellene már a következő ellenőrző pontnak, a Pörgöl- barlangnak. Ellenőriztem is gyorsan a GPS-t és kiderült, hogy a nagy beszélgetésben bizony elmentünk a barlanghoz felvezető ösvény mellett, és azok az emberek, akiket láttunk voltak jó nyomon. Vezényeltünk egy hátraarcot és ezúttal rátaláltunk a helyes útra. Csúszásgátló nélkül elég küzdelmes volt a feljutás; én mondjuk jól boldogultam, de csak a hómacskának köszönhetően. A Pörgöl- barlangnál tartottunk egy kis pihenőt, és indultunk is tovább, mert azért meleg nem volt. Lefelé sem volt könnyebb, Marci barátom le is ült a meglepetéstől amikor kicsúszott a lába alól a talaj :)



Pőrgöl- barlang

A sárga sávon még jó darabon haladtunk, majd a Tekeres- kút felé balra letérő sárga forrás jelzésen folytattuk a bronz kori halomsírok felé. Továbbra is jól lehetett haladni, alig észrevehetően emelkedett csak alattunk az út. Elérkeztünk a következő ellenőrző ponthoz, ahol tartottunk egy kis kajaszünetet is. Kellett is a többlet kalória, mivel innentől már meglehetősen sűrűn kezdték követni egymást a szintvonalak.





Emlékeim szerint a kék barlang jelzés anno lefelé sem volt piskóta anno, sejthettem, hogy felfelé sem lesz sétagalopp. Így is volt. Egyes részeken még a hómacskával is nehéz volt felfelé kapaszkodni, hát még anélkül. A nehezén az Ördöglik- barlangnál voltunk túl, de onnan még bő száz métert kellett emelkedni a Kőris-hegy 709 méter magas csúcsáig. A Vajda Péter- kilátóba nem volt érdemes felmászni, a csúcs sajnos ködben állt, így nem volt lehetőségünk körbenézni a Dunántúl 3. legmagasabb pontjáról. A túra csúcspontján ettünk, ittunk egyet, és elkészült a kötelező csoportkép is.


Küzdelmes emelkedő

Az Ördöglik- barlangnál


Kőris-hegy, a Bakony csúcsa

Lefelé ismét érintettük egy nyúlfarknyit a kéket, de miután elhaladtunk a radarállomás mellett hamarosan már csak a piros sávon talpaltunk. Egy idő után a hómacska már inkább zavart mint segített volna, így levettük. Szép volt az erdő lefelé, jól haladtunk érintve a Boroszlán tanösvényt is. A piros sávot a barlang jelzéshez érve hagytuk el, és rövidesen meg is érkeztünk az Odvas-kő- barlanghoz. Miután felírtuk az igazoló kódot, ismét feltöltöttük a kalória tartalékokat mielőtt elindultunk lefelé a lépcsőkön a völgyben haladó zöld kereszt jelzés felé.






A barlangtól lefelé vezető lépcsőkön nagyon oda kellett figyelni, az előttünk itt elhaladt túrázók felolvasztották a havat, így nekünk már csak a csúszós sár jutott. A leereszkedés után az így elvesztett szintet szép lassan elkezdtük újra visszaszerezni. A gond csak az volt, hogy a nap közben megolvadt réteg elkezdett újra megfagyni és csúszni. Próbálkoztam a csúszásgátló nélkül, de csak szenvedtem, és mivel nem akartam további energiát elpazarolni inkább felhelyeztem őket a bakancsaimra. Egy nyeregbe érve jobbra tértünk a Tönkölös-hegy felé induló zöld háromszög jelzésre és tovább emelkedtünk egészen 515 méterig. Miután elhagytuk a csúcsot rátértünk egy újabb kék barlang jelzésre; ezúttal a Likas-kő- barlangot kerestük fel egy újabb kód kedvéért.





Likas-kő- barlang

Innen már csak lefelé kellett menni, de ez nem jelentette azt, hogy ez könnyű lett volna. Már egész közel jártunk Bakonybélhez, amikor egy elég durva pusztítás nyomaihoz értünk. Az hagyján, hogy az ösvényen keresztül kasul feküdtek a kidőlt, kivágott fák, de kikerülni sem volt könnyű ezt a részt. Miután sikerült viszont már közel volt az aszfalt, amelyen be is értünk a faluba. A cél előtt még volt egy ellenőrzőpont a buszfordulónál is. Innen még bő egy kilométer volt hátra a Pikoló vendéglőig, ahonnan bő hat órával ezelőtt indultunk. Jó volt betérni a melegre, bár helyet találni nem volt egyszerű. Rejtélyes módon hiába neveztünk előre- hogy kapjunk díjazást-, ez nem jött össze; a rendező ugyanis adott azoknak is, akik ugyan nem neveztek elő, de előttünk értek be. Aztán úgy tűnt, hogy az étterem sem nagyon készült fel a mai napra, pedig sok ilyen kaliberű rendezvényük nem igen lehet az évben. Fél nyolc körül járt mire hazaértünk Dunakeszire; jól esett ágyba kerülni a nap végén.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése