2018. november 3., szombat

Ismétlés a tudás anyja

Avagy újra az OKT-n Fehérvárcsurgótól Gántig

A meteorológiai október utolsó hétvégéjére ismét jobb, az évszakhoz képest melegebb időt jósolt, ezt pedig nem tölthettük a négy fal között. Párom kicsit el volt kissé szontyolodva a hétközi adózási vizsga miatt, ezért , hogy kissé jobb kedvre derítsem engedtem a nyomásnak, és ezúttal egy Országos Kéktúra szakaszt néztem ki október 27. napjára. A vonatunk 7:37-kor indult a Kelenföldi pályaudvarról, és késés nélkül érkeztünk Székesfehérvárra. Itt még várt ránk egy mini túra, ugyanis sajnos itt sem egymás szomszédságában található a vonat és a busz pályaudvar, de a kb. 1,5 kilométeres táv leküzdésére elegendő idő állt rendelkezésre. A fehérvárcsurgói Károlyi kastély előtt található megállóba kilenc után pár perccel érkeztünk és rövid készülődést követően bele is vágtunk a bő 30 km-es napi távba.

A kastély parkjának kapujától indul a kék négyzet jelzés, amely az OKT nyomvonaláig vezet. De ha már itt jár az ember érdemes legalább egy pillantást vetni az épületre is szemből és készíteni pár képet róla. Mi is így tettünk, majd mentünk is tovább, át a park kapuján a Be-csali kocsma felé, ahol a pecsét is található. Útközben már láttuk a friss terelés jelzéseit, ugyanis a tározó tervezett átépítése/bővítése miatt az útvonal elkerüli majd, viszont kb. november közepéig még lehet a régi jelzés mentén menni. 

A kastély a park bejárata felől

És szemből :)

A Be-csali kocsma, már Kincsesbánya területén

A pecsételő meglehetősen hosszú láncon lóg itt ; tőle balra a terelésről van infó.
A kocsma ugyan éppen nyitva volt - az eddigi három ittjártam során először-, de megvolt mindenünk, így a bélyegzést követően indultunk is vissza a tározó gátja felé. Az immár leszürkített, illetve áthúzott jelzéseket követve hamar fel is értünk a horgásztóként is funkcionáló létesítmény partjára, ahonnan keresztbe-hosszába beláthattuk azt, és élvezhettük látványát. Az idő egyébként nem alakult sajnos olyan jól mint ahogy beharangozták; felhős ég és 10 fok körüli hőmérséklet fogadott bennünket. 

A tározó gátján

Sokan horgásztak aznap is


A gátról a helyi pincesor felé vezet a régi jel, de egy ponton becsatlakozik az új útvonal felől érkező felfestés is. Takaros hétvégi házak is megbújnak a "bor raktárak" között; némelyikben most is ott pihent a tulaja. A jelzés keresztül vitt az Öreg-hegyen, majd a nap folyamán először, de nem utoljára beléptünk a Gaja-völgyi Tájcentrum egyik kapuján is. Egy kis kanyargózást követően újabb terelésbe botlottunk, ugyanis az átépítés a víztározó észak-nyugati csücskét is érinti. Mi tartottuk magunkat a tervhez, így az elágazásban, ahol az új jelzés egyenesen megy tovább, a régi pedig balra tér, az utóbbin követtük a hol leszürkített, hol fehér jelzésalapokat.

Aranyos kis házikó


Belépés a Tájcentrum területére


A pont, ahol az új jelzés egyenesen, a régi pedig balra megy
Rögtön az elején át kellett kelni egy pár lépcsős létrán, aztán kicsit emelkedett a kanyargós ösvény, visszafelé a tározó felé. Szép őszi színek jellemezték ezt a szakaszt is. Az ösvény végül kivitt a 8212-es útra, amin csak kétszáz méter körül kell menni, mielőtt jobbra lefordul a jel régi ismerősünk, a Gaja-völgyi Tájcentrum újabb bejárata felé. Már éppen kanyarodtunk volna le az útról, amikor észrevettem valamit az út közepén. Közelebbről megnézve kiderült, hogy egy sérült vörösbegy az. Sajnos nem volt nálunk fertőtlenítő sem, illetve azt sem tudtuk mennyire súlyos a sérülése, ezért magunkkal vittük, hátha csak agyrázkódása van, és amiatt kótyagos. Próbáltuk itatni is, de nem kért, látszott nagy fájdalmai vannak. A kis tónál kialakított pihenő helynél sem jártunk sikerrel fertőtlenítő ügyben, de továbbra is bizakodtunk. A Gaja-patak völgye ilyenkor ősszel különösen gyönyörű, nem nehéz jó képet készíteni róla. Az Ádám-Éva fák közül már csak Ádám van meg, neki is leginkább már csak a kérge, de mindkettőjük emlékét őrzi egy szép fahíd, illetve egy faragott oszlop is. Red- így neveztem el a kis vörösbegyet- itt még életben volt, tátikázott, de vizet nem nagyon fogadott el. Mire a völgy végére értünk szomorúan vettük észre, hogy már elhagyta az élet, lelke örökre felszállt a magasba. Eltemettük kis testét és elindultunk a Gaja-völgye fölé vivő meredek kaptatón.


Red,a vörösbegy
Pihenőhely a Gaja- patakból kialakított tó körül 

A híd túloldalán jön be jobbról az új OKT útvonal



Poszterre való :)

Ádám fa maradványa;háttérben az Ádám-Éva híd



Kapaszkodás az életbe


A kaptató eleje és egyben Red végső nyughelye :(
  Az emelkedő szakasz egy pontján figyelni kell, mert elég csúszósak a kövek még száraz időben is, sérülésveszélyes rész. De ha túl vagyunk rajta cserébe szép panoráma tárul a völgyre- melynek mélyén az előbb még meneteltünk-, és Balinkára is. Nem sokkal a tetőpont előtti elágazásban lehetőségünk nyílt letérni a Károly kilátó felé, mellyel végül nem éltünk, mert kissé már így is időszűkében voltunk. Bodajkot a régi sípálya felől közelíti meg az OKT. A lejtő elején még a bal oldalon megyünk, de aztán jobbra kell tartani a szúrósabb rész felé. Hamar leértünk a sípálya aljába és az ott álló épület korlátjára felrögzített pecséttel nyomtunk is a füzeteinkbe és a túrajelentésre 1-1 szép mintát. Ettünk is pár falatot, majd átszeltük Bodajkot előbb a Vasvári, majd a Dózsa György, végül a Petőfi utcán. 

Kilátás a völgyre

A meredek kaptató veszélyes része, csúszós sziklákkal


Balinka a távolban

Le az egykori sípályán

Az egyik pecsételő hely

Minden mi szem-szájnak ingere Bodajk központjában

Az 1956-os forradalom emlékműve
Korábbi bejárásomból emlékeztem, hogy a következő szakasz nem volt a kedvencem. Csókakőig mintegy hat kilométert kell aszfalton megtenni, ami még nem is volna nagy baj, viszont viszonylag nagy forgalmú úton kell ezt véghezvinni. Ráadásként keresztezni kell a 81-es főutat is, amihez szerencse és gyorsaság is elkél, mert zebra hiányában az autósok még lassítani sem kötelesek. Már a Bodajk-Csókakő vasútállomás felé haladva láttuk, hogy ezúttal is megnövekedett forgalommal kell számolnunk. A rend kedvéért lecsekkoltuk az állomás előtti villanyoszlopon lévő pecsétet is, amely kissé már kopottasabbnak tűnt. Ezt követően az úttest bal oldalán talpaltunk tovább egészen a főútig. Itt viszonylag hamar áttértünk a Sandokan panzió oldalába és már csak kb. 100 métert kellett menni, hogy túl legyünk a közvetlen életveszélyen :) Csókakő felé már nem volt olyan erős a forgalom, de azért itt sem lankadhatott a figyelem.

Bélyegző a vasútnál: rendben.



Itt már átjutottunk a rettegett 81-esen.

Hosszú aszfaltcsík Csókakő felé 
Az alig ezer fős község nagyon szép rendben van tartva, élmény rajta keresztül sétálni. A település legnagyobb turisztika látványossága a vár, amely az elmúlt évek során folyamatos felújításon esik át, így jelenleg a legjobb állapotban lévő a Vértes-hegységbeli társai közül. Apropó Vértes. El is felejtettem megemlíteni, hogy azzal, hogy Bodajkról a Móri-medencét keresztezve átjöttünk Csókakőre egyúttal a Bakony területét is elhagytuk és immár a Vértes útjain jártunk. A várba - amely egyébként ingyenesen látogatható- ezúttal annak völgyéből mentünk fel a Schwarz- lépcsőn. Ez kissé meredek, elég nagy fokokkal, így odafigyelést és koncentrációt igényel. Csókakő hajdan volt erőssége tényleg szép állapotban van, viszont ottjártunkkor minden épülete, terme zárva volt, így a kápolnába sem jutottunk be. A legmagasabb pontján ismét falatoztunk egyet és egy kicsit nagyobb pihenőt is tartottunk mielőtt továbbindultunk volna.

Érkezés Csókakőre

Rendezett, szép porta


Színes szikla

Pecsét rendben a vár alatti fizetős parkolóban



Vár bejárat

Scwarz lépcső
Kilátás a várból
 Visszatértünk az árnyas Vár-völgybe, és folytattuk a túrát. Elkezdett emelkedni is az út, de ez nem volt vészes. Ezt követően gyakorlatilag síkban mentünk hosszú kilométereken át többnyire széles, jól járható erdészeti földúton. A Pátrácos nevű részhez érve tértünk rá 1-2 km erejéig egy aszfalt útra, majd azt annak egyik hajtű kanyarjában bal kéz felé hagytuk el. Ezután újabb kis emelkedő, majd továbbra is szintben való haladás jellemezte a szakaszt egészen a Géza pihenőig.



Ilyet festeni is nehéz :)
Fekete mókus fent a fán :)



Géza pihenő

Csodás panoráma
 A pihenőnél tartottunk egy kis szün, mert eléggé megnyomtuk az utolsó tíz km-t, hogy elérjük a korábbi buszjáratot Gántról. Biztos a jó hegyi levegő hatása volt, de ezután annyira belejöttünk a gyaloglásba, hogy egy helyen be is néztük a jelet és csak később eszméltünk rá, hogy bizony eltévedtünk. Szerencsére gyors újratervezés után gyorsan visszataláltunk a kékre és hamarosan már a Gántra vivő homokos-kavicsos, de jól járható úton haladtunk. Kezdett már kissé sötétedni is, bár egész nap borongós volt, így ez annak a hatása is volt. Eső nélkül egészen eddig a pontig úsztuk meg; itt előbb még csak szemerkélt, majd kicsit jobban rákapcsolt az égi áldás. Nagyon nem áztunk meg azért, de mivel a szél is megerősödött örültünk, hogy beérünk Gántra. A Märy nénibe ezúttal sem sikerült bejutni; anno épp egy lakodalmas menet kanyarodott be előttünk, és most is lagzit tartottak, bár fél 6 tájban még nem volt ott a násznép. Az új pecsét viszont már kintre került elhelyezésre az ablakba, így jöhet akármilyen lakodalmas menet, már nem állhat a túrázók útjába :)


Tetkó :)


Pihenő Gánt előtt


Märy néni kocsmája
Pecsételés után derült ki, hogy bizony benéztem a busz indulását, mert amire emlékeztem időpont (17:47) már a csákvári átszállás ideje lett volna. Így viszont maradt még 1,5 óránk a következő járatig, ezért kicsit körbenéztünk a templom körüli parkban is. Közben kiderült az is, hogy a párom vizsgája is sikerült, így a hangulatunk is jobb lett. A fennmaradó időt a polgármesteri hivatallal szembeni kiskocsmában töltöttük el Sláger tv-t nézve/hallgatva Laci betyárral és Bunyós Pityuval :) Hazafelé szintén át kellett szállni Székesfehérváron, de kényelmesen elértük a vonatot. Fáradtan, de szép élményekkel a lelkünkben értünk haza.


Tájház

A templom parkjában





Polgármesteri Hivatal, Gánt












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése