PMP: Kosd - Verőce

2021.08.14-én végre elérkezett az utolsó túra napja is a Pest megyei Piroson. Mivel a táv papíron még a húsz kilométert sem érte el, vettem a bátorságot és meghirdettem az egyik facebook csoportban is, hátha nem kell egyedül mennem. Egyetlen bátor jelentkező akadt mindössze, Timi, akivel- mivel neki még hiányzott a kosdi pecsét- szintén a kocsmától kezdtük a túrát kicsivel reggel 8 után. Mielőtt nekivágtunk volna azonban a gyaloglásnak, szántunk egy kis időt a templom és annak kertjének megtekintésére, ami a múltkor nekem is kimaradt.

Árpád-házi Szent Erzsébet templom

Lurdi barlang

A kocsma a Gábor Áron közben, ahol bélyegző is elérhető

Az Attila- emlékműig ugyanúgy a piros négyzeten jutottunk el, mint jómagam legutóbb, de ezúttal egyenesen, az Agárdi utca felé haladtunk tovább. Elérve az erdő szélét, rögtön nehézségbe is ütköztünk a továbbhaladást illetően. Az ösvényt - legalább is annak elejét- benőtte a dzsindzsa, és mivel machete nem volt kéznél "B" tervként a vele párhuzamosan futó, járható úton mentünk kb 500 métert és ezután tudtunk visszacsatlakozni a piros sávra a Tamás-hegy oldalában.

A farakás jobb oldalán kellett volna menni elvileg...

Misi mókus :)

Ettől a ponttól rögtön egy szuszogtató emelkedő kezdődött. 350 m környékére emelkedtünk majd kereszteztük az Országos Kéktúra Ősagárd és Katalinpuszta közötti nyomvonalát. Tulajdonképpen mi is utóbbi felé tartottunk, de a piros sáv a kékkel ellentétben megkerüli a Naszályt. Az erdőben haladva még kellemes idő volt, de aztán ahogy közeledtünk a Gyadai- réthez a szekérút már annak szélén, árnyék nélküli terepen haladt. Találkoztunk egy szemből érkező csapattal is, akik az egyik fa árnyékában tartottak egy kisebb pihenőt és arra panaszkodtak, hogy eddig nem voltak túl jól követhetőek a jelzések számukra és bozótharcra is kényszerültek. 

Emelkedünk

Találka az Országos kéktúrával

Közeledünk a Gyadai- réthez

A Gyadai- réten

Oda se neki, gondoltuk, van GPS nagyon eltévedni csak nem fogunk. Némi igaza volt azért a csapatnak, mert a füves- bokros réten nem mindig lehetett tudni pontosan merre is meg a jelzett út, inkább csak sejtettük mi is, de a technika segítségével végül átjutottunk ezen a pár száz méteres részen. Ezt követően már jól járható volt az ösvény. A ponton, ahol találkozik a Gyadai tanösvénnyel a piros jelzés jobbra tér. Innen egy rövid fapallós szakaszon egy kissé rozoga, billegő hídon keresztül átkelve egy pihenő helyhez jutottunk. Itt lehet sütögetni, de fedett része is van, ha esetleg eleredne az eső. A fahídon való átkelést inkább kalandvágyók figyelmébe ajánlom - kissé labilis-, a félősebbek pláne száraz időben nyugodtan kikerülhetik. 

Valóban nem a legjobb ezen a részen a jelzettség, de azért kivehető a csapás amin haladni kell

2 in 1 jelzés :)

Egy kis akadály pálya :)

Kell egy kis bátorság ehhez a hídhoz :)

Pihenő és sütögető hely

A folytatásban viszont egy kicsit hosszabban kell az itt-ott hiányos vagy leszakadt pallósoron menni; igazán megérett a tanösvény ezen része a felújításra. Ezután ismét a talajon haladva, majd átkelve egy újabb hídon a Lósi-patak felett, kiértünk  a műútra, ami már egyenesen Katalinpusztára vezet. Erre csatlakozik be Szendehely felől az OKT is. Ezúttal is érkeztek a leendő teljesítők, mi pedig annyira elbambultunk, hogy nem vettük észre, a piros sáv közben visszatért a patak túlpartjára. Így a kéktúrázókkal együtt érkeztünk be a látogatóközponthoz, ahol a mozgalom bélyegzőjét az OKT-s pecsét mellett találtuk meg. Kissé körülményes volt vele a bélyegzés, mivel a fogantyúja már nem volt meg. Itt egy kicsit hosszabbat pihentünk, közben ettünk, ittunk és hűsöltünk egy kicsit a fedett pados részen. Több család is ide kirándult ma, annak ellenére is, hogy a fő attrakció, a mini vonat ma zárva volt. Persze ettől függetlenül is el lehet tölteni kellemesen itt az időt például a tanösvények bejárásával.

Klassz lenne ez a fapallós rész is

Csak hát időszerű volna már a karbantartás

Kéktúrázók érkeznek Szendehely felől

Katalinpuszta, Látogatóközpont

A pecsételő az OKT bélyegzővel közös dobozban található

A Látogatóközponttól az 500 méterre lévő Rockenbauer Pál- kopjafa felé indultunk. Habár többször jártam már itt, most is megálltunk egy percre, hogy gondolatban adózzunk az emlékének. Újabb bő fél kilométer múlva értünk ki Katalinpusztán a 2. számú főúthoz. Az útvonal itt elmegy a zebráig, majd annak túloldalán fordul vissza és egy fa hídon ismét átkel a Lósi-patak felett. Ennek mentén csak pár száz méter kellett haladni, mielőtt egy újabb hídon visszatértünk volna a túloldalra majd onnan a Lósi völgyi útra. Ezen újabb 600 méter várt ránk, ami nem sok, de a tűző napon pont elég. Az aszfaltról egy sorompó felé térít le a piros sáv, de még előtte jobbra kell fordulni. Nem igazán feltűnő elsőre a jelzés, főleg ha dús a vegetáció, de azért észre lehet venni.

Rockenbauer Pál kopjafájánál

A jelenlegi útvonal itt még elmegy a zebráig és csak azután fordul vissza a túloldalán

A Lósi-völgyi útról ennyi látszott a sorompóból. A jelzés még előtte jobbra tér az erdőbe

Innentől klasszikus, általam nagyon kedvelt szűkebb- vagyis nem szekérút szélességű- ösvényen hullámozva emelkedtünk egyre feljebb a még Váchoz tartozó Nyulasig. Innen még kis emelkedés volt hátra a 273 magas Fenyves- hegyre.  A csúcsra nem mentünk fel, de kicsivel odébb megálltunk pár percre a gyönyörű panorámával és emellett fedett pihenővel, asztallal is rendelkező kilátó pontnál, ahonnan Verőcére és a Duna-kanyarra is rá lehet látni.

Itt éppen egy árkon kellett átkelni. Esőben mókás lehet :)

Árnyas ösvény a Fenyves-hegyen

Gyönyörű innen a kilátás

A meleg nem hagyott alább- miért tette volna-, így hát mentünk is tovább, megkezdve az ereszkedést Verőcére a Fehérhegyi dűlőn, a kvázi üdülő övezeten keresztül. A városba beérve felülről kereszteztük a Diósjenőre futó vasutat, majd kisvártatva átkeltünk a szobi vonal alatt is. Innen már csak az volt hátra, hogy a Maros utcán elgyalogoljunk a vasútállomásig, ahol a túramozgalom hivatalos vége/ eleje található, ahogy ezt az állomás ablakában található tábla is jelzi. Az utolsó pecsét azonban nem itt, hanem az Árpád utca 36. alatt található Oázis cukrászdában került be a PMP füzetembe. Ha már itt voltunk egy "győzelmi" sütit mindketten elfogyasztottunk.

Kreatív díszítések a szobi vasút alatti átkelő falain

Közelebbről megnézve sok-sok kis tenyér lenyomatot fedezhetünk fel

Itt a vége, de a bélyegző még egy kis kitérő :)

Az Oázis a hivatalos bélyegző őre :)

Győzelmi süti :)

A kis ünneplés után pedig, ahogy azt elterveztük, célba vettük Verőce strandját, hogy egy kicsit lehűtsük magunkat. A Duna elsőre nem volt túl meleg, kellett pár perc, hogy jobban bele merjek merülni. Timinek ez hamarabb ment, de aztán meg ott didergett a víz szélén :)

Ybl Miklós szobra a szabad strandra vezető lépcsősoron

Jajj, úgy élvezem én a strandot :P

A pancsolást követően visszatértünk a vasútállomásra és ahogy reggel, úgy most is az új emeletes vonattal mentünk vissza Budapestre. Egy újabb túramozgalom végére tettem pontot ezen a napon, de már tervben volt a következő, amit még ebben a hónapban teljesítettem is. De erről majd később regélek. 

Ui: A díjazást sikerült személyesen átvennem Bognár Mártától és Lipák Istvántól, amit ezúton is köszönök nekik.