Már-már egészségtelenül korán, 3 óra 55-kor ébresztett a telefon a múlt szombaton, de muszáj volt ilyenkor kelni, ha el akartam készülni és rajta akartam lenni a 4:51-kor a Boráros térre induló 23-as buszon.
Így aztán félig-meddig robotpilóta módban kibotorkáltam a konyhába és nekiláttam a kis listámra felírt teendőknek, viráglocsolásnak, szendvics készítésnek, stb. Időben elkészültem, így 5 óra után pár perccel teljes harci díszben szálltam le a Borároson. Újdonsült túratársam, Levente és hűséges kutyusa, Hajnal már vártak. A korán kelés természetesen nem volt céltalan, de nem is aranyat keresni indultunk, ellenben időben oda kellett érjünk Salgótarjánba, hogy elérjük a 6:35-ös istenmezejei járatot. Mondanom sem kell nem segített, hogy a nagy beszélgetésben elnéztük a hatvani lehajtót, de szerencsére a következő sem volt messze, így nagyobb időveszteség nélkül tudtunk korrigálni.
6:25-kor már a salgótarjáni Spár parkolójában szedelődzködtünk, így kényelmesen elértük a járatot. Kiderült, hogy a sofőrt sem várják időre Istenmezején, mert meglehetősen kényelmesen adta ki a jegyet annak akinek kellett - mi az online megoldást választottuk-, majd induláskor még elment valahová, így bő 5 perc késéssel indultunk csak el. Bevallom őszintén, hogy örültem amikor végre leszállhattam, mert hiába volt szép a táj, a szűk 34 kilométert majdnem másfél óra alatt teszi meg a busz, ráadásul valamiért úgy fűtött a vezető mintha legalább is tél lenne.
A falu központjában lévő dohánybolt- vegyes bolt- kocsma hármasból az utóbbiban kaptam céges bélyegzést az igazoló füzetembe, de a másik két helyen is sikerrel jártam volna. Miután én megvoltam az adminisztratív teendőkkel, Levente vett még egy kis doppingszert (energia italt). Amíg bement a kezembe adta a pórázt, és ekkor -"kacsa magazinos", vagy lájkvadász oldalak által használt fordulattal élve- olyan dolog történt, amit sosem találnátok ki :) Megkíséreltem ugyanis megsimogatni Hajnalt, aki az első simi után hanyatt vágta magát, jelezvén, hogy hastájékon is igényli a kényeztetést, és egyúttal azt is, hogy immáron haverként tekint rám, nem pedig szaftos eledeleként :) Túratársam, mármint a két lábon járó szerint ez a gesztus, tekintve meglehetősen rövid ismeretségünkre- mármint a kutyával- új rekord.
 |
| Istenmezeje, Noé szőlője nevű homokkő képződmény |
 |
| A Noé szőlője kicsit távolabrról |
Így aztán, miután készült néhány kép az egyik helyi nevezetességről, a Noé szőlője nevű homokkő képződményről, már mint három haver vágtunk bele nem sokkal 8 óra után a túrába. Bár ekkor még kicsit hűvösebb volt, tisztán látszott, hogy sokáig nem fogunk majd fázni. Ez annál is inkább igaz volt, mert nem sokkal azután, hogy átkeltünk a Tarnán és a Zöld utcán elhagytuk a települést, hamarosan egy igen csak szuszogtató emelkedőn kellett felkaptatni, ami igen csak befűtött nekünk.
 |
| Feltűnik a Kékes |
 |
| Tájkép pulival :) Háttérben azok már a Felvidék hegyei |
 |
| A rejtélyes kerítés, és ami mögötte van |
Az említett 522 méter magas csúcsra alapvetően a kék háromszög jelzés vezet fel, de valaki, partizán akció keretében zöld háromszöget is felfestett mellé, sőt később zöld sávot is láttunk Bárnáig, hasonlóan igénytelen kivitelezésben. Mindez persze nem zavart minket, viszont kicsit visszasírtuk a napindító emelkedőt, mert ez még keményebb volt annál. A kilátás miatt viszont mindenképpen megérte: gyönyörű zöld erdőségek amerre a szem ellát és a Mátra fő tömbje a Kékessel és a Galya-tetővel. Nem csoda, hogy az egyik kékes-zöld színben pompázó gyík is ide jött fel napozni :) Itt hosszabb pihenőt tartottuk, ettünk, ittunk, élveztük a csendet és a tájat.
 |
| Pihenő az emelkedő előtt; a fán a valódi mellett a partizán jelzések |
 |
| Igazi szépség :) |
 |
| Ízelítő a panorámából I. |
 |
| Ízelítő a panorámából II. |
Lefelé -bár a kék háromszög jelzés másik ága is csábító volt- ugyanott mentünk ahol feljöttünk, mert nem akartunk ilyen sokat kihagyni a kohászok útjából. Talán a következő teljesítésnél azt az ösvényt is megnézzük. Gyorsan veszítettük a szintet és hamarosan Bárna határában jártunk ahol az épülő kálvária mellett visz el a kék jelzés. Túratársam meg is jegyezte, hogy milyen jól halad az építkezés a március 14-i állapothoz képest, amikor szintén ezt a szakaszt járta be.
 |
| Egy jó avar fürdő jót tesz a bundának...állítólag :P |
 |
| Épülő kálvária, Bárna |
 |
| Bárna |
Bárna már Nógrád megyében fekvő, bő ezer fős, tiszta, rendezett kis település. Az Ibolya söröző, ahol szoktak pecsételni dél tájt zárva volt, ezért az egyik helyi úr javaslatára a kis kitérőt jelentő kocsma- vegyesbolt párosnál próbálkoztunk. Ez szerencsére valóban nyitva volt és a pecsét mellé tudtam venni egy kis frissítőt is.
 |
| Egy érdekes bányász emlék |
 |
| Központi park |
 |
| Ibolya söröző, délben bezár és csak 3 körül nyit |
 |
| Végül itt sikerült céges bélyegzőt kapni |
 |
| Mini múzeum a kocsmában |
 |
| Műalkotás :) |
A falut természetesen emelkedőn hagytuk el, hogy aztán ismét hosszabb időre bevegyük magunkat az erdőbe. Kis kivételtől eltekintve végig zárt lombok alatt gyalogoltunk mígnem elértük a 2303-a számú aszfaltot. Ezen csak pár száz métert haladtunk mielőtt balra tértünk volna, de pont ez idő alatt kereszteztük, az itt még csak legfeljebb csermelyként csörgedező Zagyvát.
 |
| Visszapillantás Bárna irányába |
 |
| A Zagyva |
A murvás úton már nem sokat kellett menni az egykori bányász települést, Inászót jelző tábláig, amely jelenleg két nagyobb farakás között található. Ezért figyelni kell, nehogy túlmenjen rajta az ember, már ha igazolni szeretné, hogy itt járt, ugyanis igazoló pontról van szó. Egy tábla, nem sok, szinte csak ennyi maradt az egykor kétezer főt is meghaladó, iskolával és kórházzal is rendelkező bányász telepből. Így múlik el a világ dicsősége. Na, azért van itt még valami, egy emléktáró, melyen ott díszeleg a "Jó szerencsét" felírat és az 1848-as évszám. 2008-ban újíttatták fel, de bizony ismét aktuális volna egy tatarozás. Még megnéztük a néhány tízméternyire lévő, az Ó-Mária tárónak emléket állító oszlopot, és jómagam tettem egy kitérőt a temetőhöz is, aztán folytattuk utunkat Salgótarján felé.
 |
| Az Inászót jelző tábla a farakások között található; könnyű elsétálni mellette |
 |
| Emlék táró |
 |
| Az Ó-Mária táró emlékoszlopa |
 |
| A temetőben nem találtam kohász sírokat |
A továbbra is széles úton egyszer csak kerítés állta utunkat. Nem kell azonban megijedni és eltévedést sejteni, mert a kapu kiakasztható és visszaakasztást követően folytathatjuk is utunkat, persze csak ha ezt a műveletsort megismételtük a kb száz méterre lévő másik kapunál is.
 |
| A kiakasztható kerítés |
Ezután ismét erdő következett egy kicsit már barátságosabb emelkedővel. Miután kereszteztük a Salgótarján és Zagyvaróna közötti távvezetéket előbb egy bal, majd kisvártatva egy jobb kanyart követően máris a Pécskő-nyeregben találtuk magunkat. Az itt álló terebélyes tölgy ismerős volt nekem. Rövid gondolkodás után rájöttem, hogy még a Karancs-Medves 35 nevű teljesítménytúra vezetett erre és ekkor jártam itt, 2016 áprilisának végén. Azt előre megbeszéltük, hogy a Pécskőre is felmegyünk a szép kilátás reményében, így a kék jelzést ezen kitérő erejéig sárgára cseréltük.
 |
| Retró oszlop |
 |
| Az ismerős tölgy :) |
Bizony nagyon megérte a kitérő! Még a Nagykőn tapasztaltnál is szebb körpanoráma fogadott bennünket. Ugyan már közel jártunk a célhoz, itt mégis tartottunk egy jó negyed órás pihenőt, hogy legyen idő befogadni a látványt, melyet többek közt a Mátra, a Karancs és a Salgó vár nyújtott. Lefelé menet Levente még levadászott egy geoládát, de aztán célba vettük a vasútállomást, ahol az utolsó pecsétet terveztem beütni.
 |
| Zagyvarónai salakkúp |
 |
| Panoráma részlet |
 |
| Salgó vára |
Salgótarján hétvégi házas, Szilvás- Barackos névre hallgató része között kezdtük meg a lejjebb ereszkedést. Tetszett ez a rész is, bár látszott, hogy sok házikó bizony elhagyatott, talán már a gazdája sem él, így lassan az enyészetté válik. Mivel csak 15 méteres kitérő megkóstoltam a kissé elhanyagolt Pécskő-forrás vizét is, amely kellemesen hideg, mellékíztől mentes volt.
 |
| Pécskő-forrás |
Hamarosan beértünk a lakóházak közé, majd mire végiggyalogoltunk a Damjanich és Meredek utcán, máris Salgótarján központjában voltunk. A vasútállomáshoz megérkezve szomorúan tapasztaltam, hogy bizony a pénztár zárva van, itt nem lesz pecsételés. B tervként megpróbáltam a közeli autóbusz pályaudvar ügyeleti részén, ahol már sikerrel jártam. A GPS bő 32 km és több mint ezer méter szint megtételét jelezte, így hazaérve Budapestre mindkettőnknek jól esett a pihenés.
 |
| Salgótarján belvárosában |
 |
| Veterán mozdonyok a vasútállomásnál |
 |
| Köszönet :) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése